2013. március 15., péntek

Teremtő fényangyalok


Teremtő fényangyalok

2009.09.06
 
A teremtő angyalok a Teremtés fehér-arany fényében élnek és feladatuk a Földön az emberi gondolatok, érzések és szavak teremtő energiáinak összehangolása. Ezáltal szabad akaratunk beteljesülését segítik elő, mert teremtő fénykódjainkat írják át arra a síkra, melyben létezünk.
Nem válogatnak, vagy ítélnek meg minket teremtéseink miatt, ők csak az energiákat hangolják és kódolják, ezzel segítve azok megvalósulását (materializálódását).
Lényegük fényszubsztancia, mely együtt rezeg a Tetermtő Fénnyel, így minden rezdülést és változást azonnal érzékelnek. Minden teremtő gondolatunkból egy fénymintát készítenek, mely hologrammja a megvalósítandó dolognak. Ebbe a fénymintába aztán annyi, és olyan teremtő erejű Fény kerül, amennyire tisztán, szívvel és szeretettel, erővel gondolunk rá. Ha a Fényminta "megtelik", az a dolog átjuthat a fizikai síkra (persze csak akkor, ha nem ellenkezik az isteni Tervben foglaltakkal), és megjelenik életünkben.
Ezért legyünk tudatában a teremtés felelősségének, mert minden gondolatunk, szavunk teremt, akármilyen legyen is az. Hát nem jobb Fényben élni? Akkor teremtsünk Fényeset! Szeretettel!

 Kép

Teremtés angyalai  
Drága lények a teremtés Fényében! Teremtés angyalai jöttünk most közétek, mert teremtő erőtök megsokszorozódik, ahogy tudásotok szívetekben megmutatkozik.
Édes lelkek, kik érzitek erőtök feszít belülről Bennetek, s előtörni készül isteni hatalmatok, csak tudjátok, mire használjátok! A teremtő erő az, mi dolgozik bennetek, mert a teremtés igaz lényetek, alkotni születtetek és építeni, a szeretetben mindent jóra változtatni.
Beavatást kaptatok a Teremtés Napján, s hozzá szívetekben van az útmutatás, hogy szent hatalmatokkal e módon élve, részt vegyetek a Teremtésben.
Minden gondolat, szó és hang teremtő erő, mely körötted árad, te hívod elő! Hát tudd, hogy mit teremtesz, mert Világod része lesz, s neked kell megélned! Igaz fényben használd teremtő erődet, mert mit fényből építesz, fénnyé válik veled és benned, így szolgálja utad, isteni tervedet.
Tudd, hogy mit szeretnél és a kérésedben legyen felelősség, mert te vagy benne a megvalósulásban, és minden következményben, mit létrehoz szívednek szent teremtése. Hát boldogságban teremts, tudatod fényében, hogy boldogság legyen termése, isteni összhangban szín és a forma, így hozd át a te dimenziódba. 
És most játszunk!
Teremtő játékot, mi megmutatja erőt és tudásod. Segítünk neked a Teremtő Fényben, hogyan működik ez az erő benned.
Helyezkedj el kényelmesen s csukd le szemed, most körbevonunk téged Teremtő Fénnyel.
Örülj, mert teremthetsz, most nincs felelősség, mert elsimítunk mindent, s e teremtő Burokban újra feloldódik minden, s csak az lesz részed, mit kihozol onnan és így teremted meg valódban.
Ezért mondjuk, most ez játék, de figyeld erődet, mert világodban te ugyanígy teremtesz, s az a valóság részeddé válik, s a teremtésben megmutatkozik!
Most lásd, ahogy aranyfény vesz körül, mindenhol sűrű, hömpölygő. Benne állsz, a Fény közepében, belélegzed, átjár, s érzed vele Egységed!
Nyújtsd ki kezed, s markolj a Fénybe! Mint egy massza, kezeddel eléred, s annyit vehetsz tenyeredbe, mi belefér a kezedbe. Játssz vele!
Most gondolj egy virágra, s alakítsd gondolatod által kezedben a fényt! Ha kell ujjaiddal rajzold a formát, mit a kezedben tartott fénymassza vesz át. Látod, ahogy az arany fényességből, a virág kirajzolódik a háttérből, kinyílik a szirma, aranyban játszik, levelei csillognak erős szárán máris. Most lásd, ez a virág aranyban fénylik, aranyfényű teremtő erőből látszik. Ez az alap, a forma, mit megteremtettél, de lépj tovább, és gondold el színeit is.
Lásd szirmát színekben pompázni, fénylő csillanás s az aranyfényből máris a szín kiemelkedik, s a szár a levelek is színben játszanak, s elédtárul virágod igaz színeiben mostan.
Lásd, mit teremtettél, de játszunk még kicsit, s egészíts ki illattal színeit! Gondold el illatát szíveddel, érezd orrodban, s vetíts ki a Fénybe!
Aranyfény átjárja a kezedben virágod, színe, illata is van már most, s nézd, ez a virág, mit erőd előhívott, a Teremtés Fényében neked megmutatkozott!
Most engedd el, s mi újra fénnyé változtatjuk, s teremtő erővé visszaalakítjuk, mert mi most játék volt velünk a fényben, az igaz Valóságod a te teremtésedben!
Most fürödj még egy kicsit a Teremtő Fényben, hogy erőd, mi benned él, így most megérezd, s tudatosan teremts mindent ezután, mert tudd, az mind igaz valóság!
S most e Fényben feloldunk mindent, mit még itt teremtettél, hogy e játék emlékeztessen felelősségedre és hatalmadra, mi szívvel használva válik javadra!
Lásd, ahogy a Fény feloszlik körülötted, s visszahozunk téged erőnkkel, s tudd, ha most teremtősdit játszol, azzal már építed saját világod!
Drága lelkek! Vegyetek részt a fényteremtésben, s erőtöket szíveteken át használjátok, hogy szeretettel gyakorolhassátok. Érezzétek magatokban Isten erejét, s a teremtésben döntsetek ekképp! 
Áldás nektek a teremtés angyalaitól, kik az Isteni Teremtés Fényében élnek
Pusztai Orsolya 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése