2013. március 16., szombat

Jövőnk - Fogjunk össze ismét

 Egy alternatíva a jövőnk megváltoztatására:


Együtt Egy Jobb Jövőért
  • AMIKOR ÖSSZEFOG A NEMZET!

    Úgy gondolom, tegnap megmutatta az Ország megmutatták az emberek, hogy mekkora összefogásra is vagyunk képesek a bajban. Félre tették az emberek Önös érdekeiket és mentek. Pénzt, energiát nem kímélve a saját életüket is kockáztatva elindultak, hogy segítsenek bajba jutott honfitársaikon. Az Országunk első emberei pedig a jó meleg otthonukból, hivatalaikból nézték, hogy mi történik és elsődleges céljuk a sajtó tájékoztatása volt ahelyett, hogy a sok milliárd forintjukból ők is bementek volna egy helyi kis közértbe vásárolni, vagy beültek volna autóikba és a helyszínen ők is kivették volna részüket a segítségnyújtásból. 


    Ezek után én személy szerint nem vagyok tovább vevő arra, hogy ezek az emberek azt mondják, hogy egy NEMZETET képviselnek és egy NEMZETÉRT cselekednek! Ne merjék tovább a szájukra venni ezt a szót, mert közük sincs hozzá. Az M1-es autópályán segítséget nem kapva várakoztak az emberek, mire fel a hatalmi elit médiája azt nyilatkozta, hogy segítenek rajtuk! Én úgy gondolom köszönjük szépen de ezeknek az embereknek az ilyesfajta segítségéből többet nem kérünk! Semmilyen segítséget nem kérünk! 

    A Magyar emberek bebizonyították, hogy képesek a saját kezükbe venni a sorsukat és okosan összefogva cselekedni. Erre az összefogásra továbbra is szükség lesz. Tegnap bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk megteremteni mindazt ami jó és elhárítani a rosszat! 

     Április 21-én a Hősök terén is ilyen összefogással kell jelen lennünk, hogy megváltoztassuk életünket, honfitársaink és egy NEMZET életét! 

    A régi Magyar patak az utóbbi időben egyre inkább rossz mederben csordogál! Hát tegyünk azért, hogy visszakerüljön eredeti medrébe és egy élhetőbb boldogabb jövő felé vigye az embereket. 

    Képesek vagyunk rá! Tegnap sok ezer ember került bajba és közvetlen életveszélybe de képesek voltunk és vagyunk ezt a problémát Önmagunk erejéből, a hatalmi elit beleszólása nélkül kezelni. 

    Tegnap nem volt sem jobb oldal sem baloldal! Tegnap egység volt. 

    Elitjeink pedig már most azon vitatkoznak, hogy ez a kialakult helyzet kinek a hibája volt és szokás szerint kenegetik a csokit egymásra. Hol van itt, hol van náluk a NEMZETÉRDEK? 

    Mára már nem csak a devizahitelesek vannak bajban, hanem mindenki! Nem szabad hagyni, hogy megosszanak bennünket. Gerjesztik a feszültséget a nem hitelesek és a hitelesek között! Nem! Ez nem így működik! Egység van! 

    Április 21-én fogjunk össze emberek és segítsünk egymáson. Mutassuk meg újra, hogy képesek vagyunk rá! Tönkre tettek már minket és az Országunkat is. De ezt nem hagyjuk. Nem olyan emberek vagyunk. Nincs rájuk szükségünk. Egymásra van szükségünk. Az együtt egy jobb jövőért facebook oldal támogatja Kásler Árpád kezdeményezését az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására, hogy Történelmi Alkotmányunkat, újra hatályba helyezzük és ezáltal azt a patakot újra egy jó mederbe tereljük. Mutassuk meg, hogy továbbra is képesek vagyunk Önös érdekek nélkül összefogni, és a Hatalmi elittel ellentétben segíteni egymáson! 

    ÁPRILIS 21! HŐSÖK TERE! A legnagyobb TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGÁS NAPJA LEGYEN! Itt a lehetőség. Nem hagyhatjuk elveszni, mert akkor lassan nem hogy otthonunk de még HAZÁNK sem lesz! TEGYÜNK RENDET VÉGRE!

    / JOCI / Együtt Egy Jobb Jövőért Facebook közösség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése