2013. március 9., szombat

A Föld belépett a 4. dimenzióba




2012. december 21-én a Föld belépett a 4. dimenzióba, 
 még akkor is, ha a tömeg, meg annak vezetői és tekintélyei ebből látszatra semmit sem érzékelnek, és kollektíven még mindig a régi, hazug, korrupt, adósrabszolgaság-világot jelenítik meg gondolatilag az életösztön-félelmeik miatt. 

Ám a fénymunkások/ csillagmagok milliói pontosan érzékelik a változást, és most is állandóan lesik a híreket, hogy az áttörés végre látható formában is megjelenjék! Pedig jó lenne, ha fénymunkások most már nem a régi 3D-s mintáktól várnák, hogy megjelenítse azt, amit eleve nem tud megjeleníteni : a 4. dimenziós Új Társadalom alapvető szabadságát! 

 Mert az Új Társadalmat, kedves Fénymunkás, Neked kell megjelenítened senki másnak, azért inkarnáltál ide! Ez a 4. dimenziós társadalom pedig még mindig csak eszköz lesz arra, hogy néhány száz év alatt az egész emberiség megérjen az 5. dimenzióba való felemelkedésre . Teremtő koncepciója Fénylények kérésére ugyanis alapvetően megváltozott : a részleges felemelkedés helyett a teljes felemelkedés mellett döntött! Így ezt nekünk is el kell fogadnunk, jócskán módosítva az eddigi évtizedes várakozásainkat! 

Mégis a legnagyobb szeretetet, örömöt, bőséget meg minden más pozitív értéket itt és most ugyanúgy megtapasztalhatunk, mintha már felemelkedtünk volna az 5. dimenzióba, mivel a 4. dimenzióban a gondolatok sokkal gyorsabban valósulnak meg, mint a fizikaiban. Bár ez a képesség a tömegnél még veszéllyel jár, mivel ők még nem tudnak teljes felelősséget vállalni, ezért kezdetben, kb. 20-25 évig még csak a fénymunkásoknak lesz meg a lehetőségük arra, hogy gondolatilag tudatosan teremtsenek. Ez azt jelenti, hogy a 2013-tól megnyilvánuló 4. dimenziós Új Társadalom egész alapjait a fénymunkások ( természetesen földönkívüli és angyali segítséggel ) fogják lerakni. 

Ők fogják irányítani egy kormányzó Világ Tanácson vagy Bölcsek Tanácsán keresztül az egész emberiséget, amely már nem lesz megosztva mesterségesen, hanem az alapvető szabadságjogok gyakorlati bevezetésével, hangsúly azonnal az Egységen lesz és nem az elkülönültségen. 

Pusztán már az által is, hogy mindenki minden alapvető létszükségleti cikkhez alanyi jogon hozzájuthat! De ugyanez vonatkozik a kulturális javak és a galaktikus információk szabad hozzáférésének elemi jogaira is! Ezáltal tehát nemcsak a szegénység és ínség szűnik meg azonnal, hanem pl. a természet- és társadalomtudományban, de épp úgy az alternatív tudományos elméletekben is meglévő számtalan spekuláció és féligazság egy pillanat alatt semmivé foszlik, mivel egy gombnyomással a galaktikus információhálózathoz csatlakozva ( az internet tehát megmarad, csak megtisztul és kibővül ) mindenki panorámaképszerűen élőben nézheti meg pl. egy történelmi eseményt, vagy kommunikálhat bármelyik pozitív galaktikus lénnyel, vagy felhárulhatnak előtte a kozmosz eddig láthatatlan világai és tudományos összefüggései stb.

Ha ezeket most már mind tudjuk és elfogadjuk, akkor egy csepp szomorúságnak sem kell lennie a lelkünkben a látszólag elmaradt részleges felemelkedés miatt! Mert a fénymunkások ideje valójában most jött el! Mi már nem a híd vagyunk, hanem a másik part! 

A „hidat” eddig olyan tanítók képviselték, akiknek legalább az egyik lábuk mindig a régi fizikai világban volt ( ennek számtalan kompromisszum volt az ára, pl. a szabadkőműves hátszélük ), ezért évtizedeken át mást nem is tudtak adni, mint olyan gyógyírt, amelynek segítségével a szellemi keresők a mindennapok lehangoló kilátástalanságát jobban el tudták viselni. Ezért ezek a tanítók, éppen átmeneti állapotuk miatt, a spirituális lét és a primitív fizikai valóság közötti ordító ellentmondást nem tudták megszüntetni, és mást mai napig sem tudnak nyújtani, mint hogy nézzük a Youtube-os videóikat, járjunk az előadásaikra és vegyük a könyveiket - olyan világban, ahol a legtöbb keresőnek már kenyérre is alig van pénze. Na, ennek van már vége! Elég a kábulatból!  Nekünk most már csak egyetlen lehetőségünk van :
Fénymunkások, itt és most teremtsük meg a szeretet-valóságunkat!
Forrás: 
Adrienn LF

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése