2013. március 18., hétfő

Nem kell rohanni, nincs már nyomás - 03.18.

 
Tom Fodor fordítása  Aisha TK - 285 - marc 18

Mint érezhetitek, a bábból való kiemelkedés nem mindig olyan kellemes, mint azt reméltétek.

Fájdalmas lehet maga a folyamat, ahogy kibirkózzátok magatokat abból, ami oly sokáig tartott vissza. 

Ti szabadok vagytok, még ha a testetek és a lelketek egy kicsit összetörve is érzi magát.

Azért mondjuk ezt, hogy senki ne érezze úgy, hogy kimarad valamiből, hiszen ma sokan úgy érezhetik magukat, hogy rosszabb állapotban vannak. Ez nem meglepő, hiszen nem csak ti, de a mennyei anya is harcban állt az utóbbi 24 órában, így mindkét irányból kaptatok a változás sugaraiból, kívülről is és belülről is. 
Igaz hogy a folyamat majdnem befejeződött, és már látjuk a formátokat valamint a színeteket, ti viszont még mindig inkább a harcmezőn érezhetitek magatokat. Itt vagytok hát, birkózva az ökölcsapásokkal, melyek felülről jönnek, közben próbáltok dűlőre kerülni azzal is amiben laktok, hiszen nagyon eltérő már attól a régi dologtól amibe eddig voltatok. (test - tom)

Ismét csak azt mondjuk, hogy használjátok a lélegzeteteket a harag és a félelem lecsendesítésére.
Ez most a nagy fellángolások időszaka, mind fizikai mind ezoterikus síkon. Viszont a legnehezebb részen már túl vagytok, ami most van az már csupán kisebb kényelmetlenség.

Ne gondoljátok hát, hogy bármi is helytelenül halad. A nap már fent van, de lehet ti még nem tudtátok kidörgölni az álmot a szemetekből. Hisz oly sokáig aludtatok, és mint azok az állatok amelyek hibernálódnak, ti sem tudtok egy pillanat alatt kikecmeregni belőle. Lassítsatok hát, lélegezzetek, ne próbáljátok erővel letudni.

Így sokkal kevesebb feszültséggel tudtok áthaladni az újba. Ahogy már mondtuk, az új hajnal felvirradt, már érezhetitek is a nap sugarainak melegét az arcotokon. Nem kell rohanni, nincs már nyomás, a nap örökké itt marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése