2013. június 2., vasárnap

OPPT - Döntés a szabadságról 05.31.


Az OPPT meghatalmazottai, Heather Ann Tucci-Jarraffal az élen, több éven át tartó, a logikátlanságok összefüggő sorozatát követő nyomozással feltárták a rendszer teljes struktúráját, bizonyítékokat ástak elő arra nézve, hogy immár kevés kivétellel a Föld minden kormánya valójában a ptw által irányított globális rendszer alá tartozó profitérdekelt vállalat. Dokumentálták (PARADIGM REPORT), hogy az egész rendszer az értékek valódi forrásainak becsapását és leigázását szolgálta.


OPPT - Döntés a szabadságról 

 



Ahogy korábban már leírtuk, a legfőbb ptw     (powers that were – az egykori hatalmi erők, aki mostanra árnyékuk önmaguknak) célja nem csupán az volt, hogy minél több pénzhez jussanak. Pénzt nekik előállítani az OPPT érkezése előtt, csuklógyakorlat volt. Ha kellett, a saját szabályaik szerint, vagy azokat is mellőzve, nyomtattak még pár vagonnyit. Bepötyögtek néhány számot a számítógépbe. 
Ennyi. 
De ők is tudták, hogy ez semmi, nem érték. Ahhoz kellettünk mi. Az alsóbb szinteken játszó, a rendszert üzemben tartó, gyakran a játék lényegéről semmit sem sejtő embereik ugyan meglepően jó bevételekhez jutottak, és ezzel azt az illúziót keltették bennünk, hogy igen, minden a pénzről szól, de az egész, évezredek óta fennálló, mára „természetessé vált”, de minden jogosultsági alapot nélkülöző hierarchikus rendszer valódi célja az energia és a figyelem kontrollálása, és annak forrásainak kiszolgáltatott helyzetben tartása volt.
Az energiaelszívás fő célja nem a több energia megszerzése, hanem azok forrásának meggyengítése, figyelmének örökös lekötése.
Ebből következik, hogy bármilyen korban, helyzetben a legfontosabb tudásunk azoknak a kicsavart gondolkodású egyéneknek a felismerése, akik  – többnyire nem nyíltan – meggyengítésünkre, önbizalmunk felőrlésére törekednek, csupán a megerősödésünktől való rettegés miatt. Róluk egy másik cikkben írunk.

Minden létező, megteremtett érték forrásai mi vagyunk

A pénz csak az egyik megjelenési forrása az energiának, kiválóan kezelhető, mint a társadalmi megegyezés által fenntartott szimbólum, miszerint ezzel mérjük az anyagi értékeinket, ezt használjuk csereeszközként, ebben őrizzük tartalék energiáinkat. Ezzel nem is lett volna baj. A pénz negyedik, irányító, hatalmi funkciója azonban az elmúlt pár évezred, és különösen az elmúlt két évszázad alatt egyre aránytalanabb szerepet kapott.

Akié a pénz, azé a hatalom

Ebből következik, akié a pénz kibocsátását, áramlását irányító struktúra, azé a hatalom azok felett, akik az értékeket valójában létrehozták. Nem abszurd? Mire fel birtokolhatja egy, a teremtésben (függetlenül a különböző világnézeti, vallási felfogásoktól) semmilyen kiváltságot nem élvező ember mindenféle, ismert, áttekinthető adatokra épülő, önkéntesen és szándékosan megkötött kétoldalú egyezség nélkül a másik energiáit, tulajdonait gondolatát, testét, munkájának gyümölcsét? A nagyobb intelligencia, a jobb pénzügyi képességek tiszteletre méltó vonások, de semmilyen jogosultságot nem jelentenek a mások fölötti uralomra.
A „játék” évezredek (kb. Babilon) óta ugyanaz. Egy-egy elit család némi erővel felvértezve, némi vallási, később jogi támogatást sem nélkülözve kontroll alatt tartotta (korábban nyíltan, később a háttérből) az embertársait. Félreértés ne essék, a tömegek feletti uralomnak pontos technológiája van. Az aktuális ideológiák változhattak évszázadok során, de az alapok mindig ugyanazok. Az ember, emberi állapotában, tömegesen, viszonylag könnyedén manipulálható. Felvilágosult, tudatos egyénként szinte hozzáférhetetlen.
Odafent tehát az érinthetetlenek, lent a valódi értékforrások, eszközként közöttük az erő, az igazságszolgáltatásnak nevezett jogszolgáltatás, a megfélemlítés, a butítás, a tévhitek, és természetesen az „ez mindig is így volt, így van jól, nem tehetsz semmit” gondolat beépítése a köztudatba. Feudalizmus, kommunizmus, kapitalizmus, egyre megy.

A bábjátékosok

A rendszert kitalálói és működtetői mindvégig a hatalmat névleg gyakorlók mögött álltak. Nevüket, létüknek közvetlen nyomait szinte sehol nem jegyzik fel a történelemkönyvek. A királyokét, kormányfőkét, elnökökét igen.
Nem a bankárdinasztiák vezetőiről van szó. Heather meglehetősen szűkszavúan beszélt róluk, Időseknek nevezte őket, akik nemsokára meg kell hogy mutassák magukat. Ők voltak a valódi irányítók. Eddig. Évezredek óta, generációkon át.
Tegyük a kezünket a szívünkre. Teljesen világos volt a történelem úgy, ahogy tanították nekünk? Úgy viselkedtek a szereplői, ahogy épeszű ember cselekedne? Hódítók, harcosok, hadvezérek, háborúk. Épeszű, béketeremtő hazafiak csak nyomokban, itt-ott megemlítve. A valódi okokat soha nem mutatták meg nekünk. Csak az eseményeket, és azok magyarázatát. Ha látod az okot, már semmilyen magyarázatra nincs szükséged.
Kivételek, remek uralkodók, kiváló politikusok, jószándékú alkotmányok, szerencsés nemzetek persze mindig akadtak. Aztán így vagy úgy ők is sorra  céltáblái lettek a bábjátékosoknak.

A nagy trükk: hidd, hogy szabad vagy!

Amikor csak a népesség 1%-a akar uralkodni a „maradék” 99% felett, csupán fegyveres erővel nem teheti meg. Sokkal bölcsebb dolog elhitetni az emberekkel, hogy voltaképpen szabadok, csak a kívülről jövő problémák (ellenséges nemzetek, gazdasági válság – aminek soha nincs konkrét felelőse) miatt jobb, ha vakon követitek vezetőiteket, aki talán jövőre, de pár múlva egész biztosan kiutat mutat az „átmeneti nehézségekből”. Addig is, lesznek szívesek energiáik jó felét a dolgok jobbá tételére fordítani. Ja, és önként, ha lehet.
Aztán, amikor az embereknek kezd feltűnni, hogy nem úgy élnek, ahogy ígérték nekik, a ptw új szereposztást állít össze, új színekkel, új jelmondatokkal, új eszmékkel. És az emberek reménykednek, ahogy eddig is tették. Évezredek óta.
De az alapok soha nem változnak.

Az OPPT színrelép

Az OPPT meghatalmazottai, Heather Ann Tucci-Jarraffal az élen, több éven át tartó, a logikátlanságok összefüggő sorozatát követő nyomozással feltárták a rendszer teljes struktúráját, bizonyítékokat ástak elő arra nézve, hogy immár kevés kivétellel a Föld minden kormánya valójában a ptw által irányított globális rendszer alá tartozó profitérdekelt vállalat. Dokumentálták (PARADIGM REPORT), hogy az egész rendszer az értékek valódi forrásainak becsapását és leigázását szolgálta.
Az OPPT a kereskedelmi világ bibliájának tartott UCC-törvényrendszer segítségével szembesítette a nagyvállalatokat (kormányokat, bankokat, nemzetközi szervezeteket), hogy minden jogalapot nélkülöző rabszolgatartó társadalmat működtetnek, illetve azzal, hogy világnézettől függetlenül senki nem állhat a teremtő és bármely ember közé követeléssel, majd az UCC szabályai szerint, miután az állításaikra (háromszor is megismételték őket, nehogy a srácok a posta feltűnő hanyagságára hivatkozzanak) az előírt időn belül nem érkezett cáfolat, és semmilyen remény nem volt a rendszer reális időn belüli, mindent felölelő és végleges rendbehozatalára, jogerősen „adóssá” minősítették a „vádlottakat”, és megkezdték felszámolásukat.
A rendszer természetesen a lefoglalt fő vagyontárgyaik, befagyasztott főszámláik, aranykészleteik elvesztését igencsak fájlalva, de próbál valahogy a felszínen maradni, jobb híján a régi eszközökkel igyekszik megőrizni a látszatot, és hatalmát. Nem férnek hozzá a vagyonukhoz, az alulról rutinból felszivattyúzott energiák pedig az OPPT által őrzött számlákon landolnak. Teljes a káosz. Szokatlan megoldásokkal próbálkoznak. De erre nincs és nem is lesz forgatókönyvük. Immár el vannak vágva a rendszer régi irányítóitól.
A munka el lett végezve. A dolgok visszafordíthatatlanok. Ami még „működik”, már csak azért működik, mert a rendszerben és az alatt egyének nem tudnak róla, hogy vége a dalnak, és a régi séma szerint élnek. Amibe beleszülettek, amiben a szüleik, nagyszüleik, őseik is éltek. Amiről azt hitték, „ez az élet, nincs mit tenni”. Pedig ők maguk a forrás, ami eddig megtévesztve, jogait, álmait és képességeit elfeledve életben tartotta a gépet.

Mi vár rád?

A létezés reneszánsza.
Rövidesen (heteken, akár napokon belül) nemzetközi bejelentéseket tesznek közzé a „mozgalom” nemzetközi oldalain. A nálunk jobban informáltak szerint ezek a változások az emberi történelem teljesen új korszakát nyitják meg mindannyiunk előtt. Az átmenet békés lesz. A világ megváltozik. Új horizontok nyílnak meg minden jószándékú ember előtt.
Ám a lehetőségekből annyit meríthetsz, amennyire felismered önmagad (és nem csak az új korszak) végtelen lehetőségeit.
Nem kell „megvilágosodnod”, senki nem ment meg. „Mi vagyunk, akikre oly sokáig vártunk.”
A tényleges harcnak vége, nem kell harcolnod kormányok, bankok ellen. A csatát megvívták helyetted, miközben Te a munkahelyeden tartottad a frontot, még ha nem is tudtál róla. Ezért valamennyien hálásak lehetünk egymásnak.
De most el kell döntened, mi VAGY, mit CSELEKSZEL. Ahogy Heather mondta: LÉGY, és TEDD, ami vagy. Ez jelenti a legnagyobb biztonságot és örömet, amit kaphatsz és adhatsz másoknak.
De előbb döntsd el, hogy szabad vagy.
Ha a fejedben, gondolataidban továbbra is figyelmet, erőt, energiát adsz a régi létállapotodnak, sokkal nehezebben veszed észre, hogy a kerítések leomlóban vannak, vége a rabszolgaságnak.
Lehetnek még kisebb-nagyobb csatáid, de ha felveszed a korlátok nélküli, a senki alá nem rendelt szabad lény nézőpontját, lesz erőd egy új életet megteremtésére. Megérdemled.

Nyilatkozat az Abszolút Szabadságról

Az I-UV.com honlapján (ez váltotta fel nemrég az oppt-in.com és peoplestrust1776.org oldalakat, a következő link alatt találhatod a Nyilatkozat az Abszolút Szabadságról „formanyomtatványát”:
Ezt a nyilatkozatot (bár feltöltheted a weboldalra) magadnak teszed. Semmilyen kötelezettséggel nem jár, senki felé. Gondolom, ez logikus). Egyszerűen kijelentve, leírva (javallott magadnak aláírás után hangosan felolvasni) fel fogod ismerni, hogy megváltozik a nézőpontod önmagaddal és a világban betöltött szerepeddel kapcsolatban. (Megjegyzésa nyilatkozat magyar nyelvű változatát, az oldal alján, csatolt fájlként találod meg.)
Még egyszer leírjuk, teljesen önkéntes a dolog, ha akarod, csatlakozol a világszerte egyre több, hasonlóan cselekvő embertársadhoz, és aláírva, ujjlenyomatoddal ellátva (ne ijedj meg, nem rabosítanak ;-) ), feltöltöd a nevezett oldalra. Ha bármilyen rossz érzésed van a dologgal kapcsolatban, kérésedre bármikor el is távolítják az adataidat. A feltöltés célja az összefogás, a valódi szabad lények közösségi energiájának újrateremtése és kinyilatkoztatása.
Sokan beszámolnak élményeikről, felismeréseikről azzal kapcsolatban, milyen érzés volt rátalálni szabad önmagukra. Alább láthatod a nyomtatvány fordítását. Nem könnyű nyelvezetű, de okkal ilyen.

Csatolt fájl:
http://op.iuste.biz/sites/op.iuste.biz/files/nyilatkozat.pdf


Forrás:
http://op.iuste.biz/dontes-szabadsagrol




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése