2013. június 30., vasárnap

Minden az utazásotokat segíti - Uriel 06.28.

  

2013. június 28. péntek, 09:22
URIEL ARKANGYAL - JENNIFER HOFFMAN :
MINDEN AZ UTAZÁSOTOKAT SEGÍTI
„A gyógyulásotokkal, Ti gyógyítjátok meg a világotokat.”
„Minden azért van itt, hogy támogassa az átalakulásotokat a fejlődéseteket és a Felemelkedéseteket.”


Minden az életetek útját támogatja, az utazásotokat a fájdalomtól, az örömig, a félelemtől, a szeretetig, az elnyomástól az önfelhatalmazásig, illetve a korlátozásoktól határtalanságig.  Semmilyen nézőpontból nincs, semmiféle olyan kihívás a valóságotok szempontjából, amely ne támogatná az evolúciótokat. Minden próba és szomorúság az Isteni igazságotokon belüli fényszikrátokba van beillesztve, amit észrevehettek, és megismerhettek, amikor a legjobb eredményt, kimenetelt keresitek.

Ezért is van az, hogy beragyogják az utatokat gyakran, mert ez azt jelenti, hogy a lelketek egyfajta gyógyulásra hív bennetek. Ezek nem a legmagasabb rezgésen lévő utak és nem a legfényesebbek vagy azok, amelyek leginkább örömtelik vagy békességgel teltek lennének számotokra. Nagyon gyakran így az egyike-másika hatalmas kihívással jár és úgy találjátok hogy csöppet sem, a legkevésbé sem kívánatosak. Ez a ti utazásotok lényege a Felemelkedésbe és a fejlődéseteken keresztül.

Minél több erőfeszítést tesztek meg ezen a fényes úton, annál inkább fénnyel teliek lesztek ti is mind. A lelketek megállapodása szerint, le kell földelnetek a gyógyulásotokat, mert ti vagytok a gyógyítók és ugyanúgy a gyógyulók is. Ezen a folyamaton mentek át mind keresztül, és bár meg van az a képességetek, hogy mindezt a fájdalmakon keresztül tapasztaljátok meg, de meg van az a képességetek is, hogy az utazásotok során a fájdalmaitokat örömmé változtassátok át. Ha megengeditek azt, hogy ez az utazás fájdalommal legyen teli, akkor szem elől tévesztitek a lelketek általi gyógyító elkötelezettségeteket. A Forrással való elkötelezettségetek továbbvezet a gyógyuláson keresztül a fejlődésetekbe, a sűrűségből a Fénybe, a félelmekből pedig a Szeretethez. A valóságotokban minden dolog támogatja az utazásotokat.

Ti vagytok a Fény Harcosai és sokan közületek most beteljesíthetitek magatoknak ezt a nagyon hosszú utazást, melynek elején, még nem emlékezhettetek erre, mert akkor kezdődött az első inkarnációtok. A dimenziók közötti fátylak, frekvenciák és rezgések nemrég felemelkedtek, de van még néhány fátyol, amely most halványodik el. Amikor a fátylak felemelkednek, minden, amit körülöletek, eltakartak, az tisztán láthatóvá válik, és ez magába foglalja, vonatkozik a ti saját életetek fátylaira ugyanúgy.

Igazságotok fénye és hatalma el van rejtve előletek, mert csak így vagytok képesek teljesen átélni ezt a sűrűség adta tapasztalást, amellyel meghozzátok a gyógyulásotokat. És ez az, amivel egyre fényesebbé válik az előtettek lévő út, és ekkor egyre képesebbek lehettek majd alkalmazni az erőtöket arra, hogy mindezt lebontsátok majd. És erre az időre, amit annyi ideje vártatok az most itt van, továbbvezet előre és meghozza az Igazság Fényét, a békességet, a szeretetet azokra a helyekre ahol nektek annyira a legnagyobb szükségetek van és elkezdődhet veletek és elindulhattok a gyógyítás útján. A gyógyulásotokkal, Ti gyógyítjátok meg a világotokat.

Ha ellenálltok a kihívásoknak, akkor a saját fényetek kiterjedésének álltok ellen. Megteremthetitek magatoknak azt az utat, ahogy a fényetekkel világítjátok be a világotokat, álljatok viszont ellent az egymást kritizáló kísértéseknek, mivel ezek korlátozzák azon képességeiteket, hogy megértsétek a valódi természetetek megtapasztalását. Minden azért van itt, hogy támogassa az átalakulásotokat a fejlődéseteket és a Felemelkedéseteket.

A legnagyobb kihívások ösztönözhetnek bennetek arra, hogy még jobban belevessétek magatokat a tettek mezejébe, és meglehet, hogy a tehetetlenség félelmeket hozhat létre, de használhatjátok a félelemiteket úgy, mint egy járművet, amely a félelemből a legnagyobb öröm felé száguld veletek, és oda megérkezik majd. Mennyivel könnyebb lehetne az utazás, ha felismernétek, hogy a félelmek azok az érzelmi jelzőrendszerek, amelyek azt mutatják meg nektek, hogy milyen lehetőségeitek vannak gyógyítani a jelenlét erejével.

Legyen bátorságotok arra, hogy vakmerően haladtok át a legfényesebben kivilágított utakon, amikor a legjobban elkap bennetek a félelem érzése. A Fény vezet, és segít, és segíti átalakítani a félelmeteket a saját Fényeteknek egy még mélyebb kiterjedésébe és kifejezésébe. Legyetek hajlandók belülre merülni és meg találni a bennetek lévő Isteni Fény forrását, mert belül mindez megvan. Ezt a merészségeteket és bátorságotokat elismerés kíséri a vezettetésünk által, de nektek kell megtennetek ezért a következő lépéseket, egyiket a másik után.

Kérjétek azt mindig, hogy a tetteitek mindig a legjobb eredményre vezessenek, a legszebb megoldással és a legnagyobb békességben, örömben és szeretetben, minden helyzetben. Keressétek a gyógyulást és hozzátok vissza az egész-séget az Isteni középpontotokból, a korlátlan örömmel, békességgel és a feltétel nélküli szeretettel. Ezzel együtt így biztosan várhatjátok a vezettetést, támogatást az utazásotok minden egyes lépésében és ez egészen biztosan így is fog történni.


Közreadja: www.foldicsillagok.hu
Forrás: ARCHANGEL URIEL: EVERYTHING SUPPORTS YOUR JOURNEY ~ channelled through Jennifer Hoffman,
www.enlighteninglife.com - May 20, 2013,
http://lightworkers.org/channeling/182441/aa-uriel-everything-supports-your-journey-jennifer-hoffman


Copyright (c) 2013 by Jennifer Hoffman. All rights reserved. You may translate, quote, and link to this article, in its entirety, on free, non-commercial sites only, as long as you include the author’s name and a working link back to this website. All other uses of this article and information are strictly prohibited. http://enlighteninglife.com/everything-supports-your-journey/

Látomás és üzenet június 28-ról - Istengyermek 06.27-28.

 


Délutáni látomás Június 28.-ával kapcsolatban

2013.06.27. 22:22 Istengyermek

arpadkor_1372364081.jpg_593x336

Június 28. sorsfordító pillanat a Magyari lelkek életében.
Látom amint hét táltos érkezik a Pilisbe, velük együtt a Nép. Az összes Magyari lélek, ki valaha is leszületett a Kárpát Hazába.

Főtáltos: Várunk benneteket holnap reggel 8 órakor a Szűzanya kegyhelynél. Őrséget állunk a legnagyobb eseményre ami az utóbbi 1o ezer évben történt.
Három Táltos lép előre, meghajolnak majd megcsókolják az Anyaföldet.
Mondják: E Földből vétettünk, mely alkotója volt elődeinknek és alkotója lesz az utánunk jövőknek. Szent ez a Föld mert hordozza mindazt az értéket mellyel gyarapítja az utánunk jövőket.
Másik Táltos: Én vagyok ki Mátyásnak segítettem, Mátyás a Király ma megtestesülésben köztetek segíti a felemelkedés folyamatát. Ennek a folyamatnak a holnapi nappal vége. Minden megteremtődött már a szellemi szinteken. Szép és boldog a jövőtök. Merjétek elhinni.
Mátyás Királ:  Engem abban az időben királnak szólítottak, csak utána nevezték királynak. Ennek hosszú története van. Én még királ voltam s tettem a dolgom úgy ahogyan most is jöttem, hogy veletek örvendezzek.

Duna Őrszelleme:
" Sebes a folyó, erős az árja,
   Nem lett nálatok senki sem árva. - mert én Őrködtem felette. "
Látásomra hívlak benneteket holnap a kanyarnál.


Mátyás Királ Főtáltosa: Üzenetet hoztam a Királtól. Holnap a Nap hegyén vár benneteket. Délben.

Mi is várunk benneteket ezen a hét végén Dobogókőn a Zsindelyesnél. Aki érzi a hívást érkezzen mielőbb.
Ilona



Éjszakai üzenet -2013.06.28.

2013.06.28. 06:31 Istengyermek

menyorszag_1372393513.jpg_428x318

Javenna vagyok, a Föld lelke. Jahuna Gaya leképzése. Jahuna Gaya az előző Föld Őrszelleme ki bábáskodott a mostani Föld születésekor.Egy Födszellem úgy születik, hogy két nagy szellem erős akaratával (ahogy ti mondanátok), de valójába szeretetével létbe hívják a szellemet. Újat teremtenek, ők még nem voltak semminek az alkotórészei.
Yahuna Gaya három korszakot Őrködött végig, mire létbe hívhatott engem, Javennát. Én vagyok a mostani Föld lelke kéréssel vagyok felétek, felém, mert Ti mindannyian alkottok engem bizonyos szintig.
Tegyétek rendbe a lelketeket, mert az idő közel. Ne féljetek csak reméljetek és szeressetek.
Ez a Ti feladatotok.
Asszonyok, figyeljétek a gyermekeitek szemét. Abban láthatjátok a jövőt.

Víz Ősszelleme: "Sebes folyó, Áldott folyó, melynek árja jó.
Gyere lányom Áldj meg a Fehér virágokból font koszorúval. Ez minden amit a holnapi napon kérek és csodát láttok, ezer csodát.
Ezredévek csodáját. Jó éjt kívánok a Magyar Magoknak (éjszaka kaptam az üzenetet) és Áldott "Ébredést".
                                                             
 Yahuna Gaya, Javenna és Silikata El 
Vaha
   
                                                                                                                                                 
"Szilikata El Vaha a hegy Úrnője üdvözöl a Naphegyen. Egyet biztos ígérhetek. Sebes változások indulnak holnaptól.
Várjátok a csodát. Én viszont Titeket várlak. Jöjjetek el minél többen."
                                                                                          

 Yahuna Gaya, Vaesztra és Atarama

Jahuna Gaya minden létezőben benne van a Földön és rajta kívül még három szellem: Piesztra, Vajesztra és Szohvat.
Ők teremtették magát a Földet. Saját szellemükből adtak össze részeket. Szohvat a 3/4 részt, mig Piesztra és Vajesztra a fennmadadó részt fele-fele arányban.
Hatalmas öröm számukra, hogy most saját alkotóikkal kommunikálnak a 12. síkon. Még nem volt rá példa az elmúlt 1,5 millió évben.
"Várunk rátok ma a Naphegyen mely Pilisszántó felett Mag-osodik"
Vaesztra vagyok a Szellemisége ennek csodálatos kék bolygónak. Szeretlek és áldalak Titeket.

Én:  Aki érzi a hívást a  előttünk álló két hónapban minél többet legyen fönn a Pilisben mert olyan kódok és energetikai csomag várhatók, melyek sarkából foesítják ki ezt a mostani világot, megteremtve a szebb jövőt

csatorna: Ilona



 Forrás: http://istengyermek.blog.hu/

2013. június 27., csütörtök

Már a Sólyom az Égen! - Istengyermek 06.27.

Szent Madarunk a Sólyom már az Égen mutatja az utat !

2013.06.27. 08:15 Istengyermek

solyom_1372313422.jpg_226x223

" A tápai hagyomány szerint a Maros-torkolat ártéri erdejében él az Atilla sírját őrző Sólyom, aki akkor indul fenséges röptére, amikor el kell juttatnia az embereknek az Ősten akaratát. "

A sólyom már az Égen, Istenünk SZERETETE ÁTÍRJA A VILÁGOT.
Segitss meditációban azzal, hogy legalább 1o percen át elképzeled azt a szeretetteli világot melyben jómagad szívesen élnél.

Ilona


istengyermek.blog.hu 

Nyűgözzön le az életed -Teremtők 06.27.

 
 Elengedhetitek annak szükségét, hogy a dolgok bizonyos módon történjenek, megnézhetitek mi is érdekes egy bizonyos helyzet
Tom Fodor fordítás
Nyűgözzön le az életed

Bizonyos szerződéseket kötöttetek mielőtt ide születtetek volna. Ezek közül néhány más embert is érint. Bizonyos szélesebb nézőpontból, a magasabb önvalótok nézőpontjából mindig úgy van rendben egy kapcsolat, ahogy épp tapasztaljátok. Nincs ítélkezés, nincs szükség bizonyos végkimenetelre.

A saját életetekben és életutatok során megjelennek bizonyos vágyak, amennyiben nem teljesülnek tudjatok, hogy ez is a szerződés része. Szeretnénk ha így közelítenétek meg ezeket a dolgokat, csupán egy-egy tapasztalatok, amelyeket ti választottatok.

Amennyiben nincs előre meghatározott eszmétek a sikerről és a kudarcról, amennyiben engeditek, hogy a jelen lévő helyzet lenyűgözzön benneteket, igazán élvezni tudjátok az utat amelyen vagytok.

Elengedhetitek annak szükségét, hogy a dolgok bizonyos módon történjenek, megnézhetitek mi is érdekes egy bizonyos helyzetben, élvezhetitek a teremtésetek összetettségét, belemerülhettek a rezgésébe, a szövedékébe, mindez lenyűgöző hozzáállás az élethez.

Azt szeretnénk, hogy mindig a jelenben legyetek, ne elemezzétek a múltat, ne próbáljátok megtalálni az értelmét, ne próbáljátok kitalálni, hogy hol siklott ki, ne nézzetek a jövőbe, ne várjátok a jövőbeni változást. Mindez helyett a jelen pillanatot áldjátok, pontosan ott vagytok ahol szerettetek volna lenni, így valami fontos dolog van jelen, valami értékes és érdekes.

Figyeljétek meg ezeket az aspektusait az életeteknek. Keressétek meg ami érdekes benne. Keressétek meg ami komikus, ami kérdéssel teli, és értékeljétek azt a változatos szövedéket/mintát amit összeszőttetek magatoknak.

Küldjetek magatoknak a legnagyobb szeretettel teli, legáldottabb és a szívetek mélyéről jövő érzéseket. Így tekintünk mi rátok, így tekint rátok a Forrás, így tekint rátok a Felsőlélek, úgy gondoljuk ti is élvezni fogjátok ha ezt a nézőpontot veszitek fel.

Teremtők - D.Scranton

Miről szól a szabadság? - Arktúriai Csoport 06.16.




by kristalyhang/ 2013. június 16.
Marilyn Raffaele közvetítése
000801_0341_0008_tslsÜdvözlünk benneteket, drágáink! Ismét eljöttünk, hogy beszéljünk nektek az igazságról és a szeretetről, melyek most a következő szintre emelkednek. Gyorsan fejlődtök és a Fény is növekszik a Földön annak ellenére, hogy erről túl sokat nem hallotok a híreitekben. Sokan ébredeznek és szükségét érzik a zsarnokságtól és megkötözöttségtől való megszabadulásnak, melyek eddig elfogadtatok. Ez a belső utazás kívül is visszatükröződik, és ezért látjátok világszerte a hatóságokkal szembeni ellenállást. Általánosságban sokan nem értik, ami történik, de egy benső tudatosság irányítja őket, mely alapján tudják, hogy joguk van hallatni a hangjukat és mindenféle manipulációtól és viszálytól joguk van szabadon élni.
Sokan meghalnak és meg is fognak halni ebben az erőfeszítésben, melynek célja az, hogy felébresszék a világot, de az ő lelküknek ez volt a célja és döntése. Néhányan azt az eszközt választották, hogy jóvátegyék az elmúlt életükbeli dolgaikat, mely során elnyomtak másokat. Ők most vállalják a szabadságért való küzdelem igáját azért, hogy segítsenek az emberiségnek annak tudatára jutni, hogy valójában mi is a szabadság. Nem a korábbi gyilkosságra és erőszakra célozunk – melyet elkövettek előtte – hanem azt mondjuk, hogy vannak olyanok, akik csupán ezen a szinten tanulnak; és sok hely van a Földön, amely a még a sűrű energiákkal rezeg együtt.
A szabadság nem csupán arról szól, hogy valaki más, egy csoport vagy egy kormány megengedi, hogy megtegyünk valamit. A szabadság az öröm egy belső állapota azzal a képességgel, hogy kifejezzétek önmagatokat. Gondoljatok egy kisgyermek cselekedeteire – a szabadság szeretetteljesen fejeződik ki benne, mivel ő egyszerűen az, aki. Mindaddig, amíg valaki döntései nem befolyásolják más szabadságát, az Isteni Jog felhatalmazza őt, hogy az legyen, aki – hogy ahhoz menjen hozzá vagy ne menjen hozzá, akihez szeretne, hogy olyan munkát végezzen, mely által a szíve dalra fakad, és hogy a büntetés félelme nélkül fejezze ki az olyan ötleteit, gondolatait, melyek nem felelnek meg az általánosan elfogadott normáknak.
A régi harmadik dimenzió világának energiája olyan szabályokhoz tartotta kötve az emberiséget, melyek megmondták, hogy mi az elfogadható és mi nem; olyanokhoz, melyek a dualitás és elkülönülés gondolatából származnak. Azok, akik úgy döntöttek, hogy kilépnek ebből, keményen meg voltak – és még mindig meg vannak – büntetve ezért –mind fizikailag, mind érzelmileg, mind pedig mentálisan. Ki hozza létre ezeket a szabályokat? Ki lépteti hatályba őket? Gondolkodjatok el ezen, drágáink!
Sokan szenvednek, miközben őszinte szívvel próbálnak megfelelni a jó és a rossz csalóka szabályainak, melyeket a hatalmon lévők – a kormányok (mind a helyi, mind a nemzeti), a vallási vezetők, a média, a gazdagok és a híresek, a tudósok vagy a rokonok – hoznak létre. Sokan úgy érzik, hogy a belső vezetésük azt mondja nekik, hogy ők szabadok, de a világ azt mondja, hogy nekik engedelmeskedniük kell azokhoz, akik magukat felhatalmazva elhitetik, hogy ők a legjobban tudják, hogy mindenki másnak mi a jó.
Nem arról van szó, mint amikor a szülőkről megengednek mindent a gyermekeiknek, amit csak szeretnének! Hiszen a szülők feltétel nélküli szeretetének kell, hogy legyenek egyszerű szabályai, melyek szerető iránymutatást, vezetést, rendszert nyújtanak a gyermek számára és megtanítják őt arra, hogy a bensőjébe menjen és meghallja a saját útmutatását.
A szabadság egy vele született spirituális joga minden egyes léleknek, mivel minden egyes lélek egy isteni szikra és csak azok lehetnek merészek annyira, hogy elfedjék előttetek az isteni mivoltotokat, akik nem veszik figyelembe ezt az igazságot. A szabadság arról szól, hogy mik és kik vagytok valójában, drágáink és ez az igazság az, amit láttok jelenleg a világon felébredni. Sokan, akik az erőszakon át élik ki ezt, tudatosan nem is veszik észre, hogy mire is reagálnak így.
Időről időre az ember a tudatlanság miatt - mely által nem tudta, hogy valójában ki és mi volt -, elfogadta, hogy mind a szociális, mind a vallási, mind pedig a kormányzati erőkben való pozíciók sokkal inkább megérdemelték, hogy döntéseket hozzanak számukra annál, mint hogy ő maguk tegyék ezt meg – a hatalmon lévők ezt gyakran még fizikai bántalmazással is megerősítették. Ez volt a szabadság elvesztésének kezdete! Ekkor sokan tudatában sem voltak annak, hogy valójában ez történt. Volt és mindig is lesz olyan, aki nagyon boldog, amikor más szabadságát elveheti, mivel ezzel több hatalmat szerezhet magának. Ami most történik, az nem más, mint hogy az emberiség elkezd emlékezni.
A szabadság először egy személyes szinten kezdődik legbelül, majd külsőleg a szavakra és a tettekre is kiterjed. Lehetséges, hogy az, akit mindig is bolondnak mondanak, hirtelen felfedezi, hogy ő nem az – talán kevésbé tanult, de attól még nem bolond. Megeshet az is, hogy egy nő vagy egy anya elkezdi felfedezni azt, hogy joga van ahhoz, hogy olyan személyes döntései legyenek, melyek eltérnek a férje vagy a gyerekei döntéseitől. A bűncselekmény lecsökken és az erőnek egy másik, új érzete foglalja el a helyét.
Sokan elhagyják a tradicionálisan szervezett vallást, mivel a Fény felébresztette azt, hogy észrevegyék: senki másra nincs szükségük arra, hogy elmondja nekik, hogy mit kell hinni vagy hogy mi a jó és mi a rossz; ők belülről fognak iránymutatást kapni halkan és csendesen.
Az emberiség egyre jobban és jobban ráeszmél azokra a cselekedetekre, melyek megkötözve tartották őt a szabadság nevébe burkolva. Ezek a gúnyos tettek elkezdenek lelepleződni egyre többször, mivel most a felemelkedés Fénye egy olyan szinten világítja meg az árnyékot, melyben többé nem lesz titkolódás és manipuláció. Megfigyelik, hogy a Fény megvilágítja a sötétséget és azok, akik a sötétben tartanak benneteket, sírni és rúgkapálni fognak azért, amit ők csinálnak. Ébredjetek fel drágáink! Mihelyst a Fény elkezd az árnyékra világítani, úgy fogjátok látni, hogy sokan közülük önmagukban hordoznak olyan dolgokat, melyeket ártatlanul fogadtak el akkor, mikor szükségük volt a szabadságukra.
Néhány ország valóban sokkal több szabadságot ad, mint mások. A Közép-Kelet nagy részein az isteni nőnemű emberek még mindig meg vannak kötözve, de ennek is változnia kell, mivel a férfi és női energiáknak egyensúlyba kell kerülniük. Mindkét energiára szükség van az egységhez, egyik sem kell inkább, mint a másik. Mind a nőies, mind pedig a férfias oldal magában hordja az egyedülálló ajándékot és energiát, melyek együtt testesítik meg az Isteni Ötletet, mely még az elején került megtervezésre és megalkotásra. A férfi, a nő, a gyerek anyagi lények, harmadik dimenziósaké és a szent Háromság magasabb szintű igazságának értelmezései.
A szabadság azt a zenét énekli, hogy ti kik vagytok. Lehetővé teszi számotokra, hogy ahhoz menjetek hozzá – vagy ne -, akihez szeretnétek; lehetővé teszi, hogy a számotok igazságnak gondolt dolgokról beszéljetek, és hogy a középpontotokat kifejezzétek bármilyen úton-módon, mellyel együtt rezegtek. MINDEZEK MELLETT – a szabadság nem adja meg senkinek azt a jogot, hogy beleavatkozzon bárki útjába, döntéseibe vagy jogaiba, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy félre vannak vezetve. Fel kell fedezni, hogy nem minden lélek áll készen vagy fejlett elégé a valódi szabadságra. Ezek azok a drágaságok, akiknek még szükségük van szabályozásra, irányításra sőt, még akár büntetésre is. Azok, akik elolvassák ezeket az üzeneteket nem ezekhez a csoportokhoz tartoznak és valójában készen állnak a szabadság magasabb érzetének való körülölelésére.
A szabadság a feltétel nélküli szeretetről szól. A szabadság arról szól, hogy lehetővé teszitek, hogy az intuíciótok – melyekről felfedezitek, hogy nem más, mint az isteni természet – vezesse a döntéseiteket, így téve lehetővé, hogy azok belülről áramoljanak. A szabadság nem arról a döntésekről szól, melyeket külső nyomás alatt tesztek meg annak érdekében, hogy alkalmazkodjatok és túléljetek!
Mi vagyunk az Arktúriai Csoport
Csatornázta: Marilyn Raffaele
Magyar nyelvű fordítás: Vénusz

2013. június 26., szerda

A régi rendszer felbomlóban - Uriel 06.24.


 Eljött az idő a felszabadításra, ami a régi formát lebontja, feloldja, tovább görgeti vagy átcsap felette. Helyet teremtenek az újnak. Minden veszteség egyben a változás megteremtésének lehetősége.


by kristalyhang
URIEL / 2013. június 24.
Günther Wiechmann közvetítése
Archangel-Uriel
Itt Uriel, Isten Fénye.
Szeretett Lények, kívül sokatok a vizsgák, a veszteségek és a kihívások idejét éli, belsőleg azonban a növekedés, az értelem megtalálása és a gazdagság ideje van.
Hozzátok hasonlóan, Gaia is megtisztul a régi terhektől.
Az Ő tisztulása rátok is kihat, mert az elemek általi tisztítás megváltoztatja élettereteket is. Az okozott károk elkerülhetetlenek, de minden hevesség ellenére bizonyos korlátok között tarthatóak. 
Ezzel egy időben most más dolog is fontos: ti emberek, újra egymásra találtok, érzitek újra a benneteket összekötő kapcsot, kiálltok egymásért és kölcsönösen segítitek egymást.
A természet megbecsülése is megváltozott, mert megértitek, hogy nem uralkodhattok felette, mert ti is alkotórészei vagytok és megtanultok harmóniában élni az egésszel [Egységgel].
Bolygótok életének forrását, a vizet, nem zárhatjátok szűk csatornákba, mert az élet szabad akar lenni!
És ahogyan a természetből előtör, úgy éled az emberekben is a szabadság utáni vágy. A szabadság hívó szava, az igazságosság és a közösség részvállalása sorjában minden nemzetet utolér.
Eljött az idő, hogy az általatok indigó gyerekeknek nevezettek, a világot egy új rendbe vezessék. Ezek a bátor, nagy lelkek fogják a nagy áttörést megvalósítani, és a változás minden szinten látható lesz majd.
Eljött az idő a felszabadításra, ami a régi formát lebontja, feloldja, tovább görgeti vagy átcsap felette. Helyet teremtenek az újnak. Minden veszteség egyben a változás megteremtésének lehetősége.
Megkezdődött a nagy Felfedések ideje is, mint azt már korábban bejelentettük, mindenre Fény derül.
Mindenkinek joga van az információhoz és a részvállaláshoz és ezeket már nem lehet tovább visszatartani.
Elrejtve és elzárva hevernek a megoldások az emberiség legégetőbb problémáira, azok fiókjaiban és archívumaiban, akik kapzsiságból tartották vissza őket, jogilag és törvényileg lepecsételve [szentesítve].
Ezek emberek által alkotott törvények, amikkel rabszolga sorba taszítottak és kiraboltak benneteket, így helyezve a gazdasági érdekeket az emberi jogok elé. És így válik egyre hangosabbá az Isteni törvények általi rend követelése. Az Isteni rendnek megfelelő élet azonban nem köthető vallásokhoz vagy felekezetekhez, ahogyan ezt prédikálják nektek, hanem szabadságban, szeretetben és bőségben élt életet jelent.
Az Isteni szeretet feltétel nélküli és nem igényel semmiféle rituálét, hogy megélhetővé váljon, azonban szükség van hozzá önismeretre, befelé figyelésre és tudatos odafordulásra [figyelem], hogy észrevehetővé váljon.
De az ember tudatosodása szempontjából a vallásaitok is fontos szerepet tölthetnek be. Fohászaitok meghallgatásra leletek és rituáléitok által szorosabb kapcsolatba kerültök Önmagatokkal. Nem fontos, hogy melyik vallást részesítitek előnyben, mert csak egy Isten létezik, aki mindenkit egyesít. Fontos azonban a szabadság és a szeretet, amit a másképp gondolkodók irányában gyakoroltok. Ne hagyjátok magatokat manipulálni azok által, akik a vallás által akarnak hatalomra, befolyásra, gazdaságra és tiszteletre akarnak szert tenni!
Ha Isten nevében bármikor is viszályt vagy akár gyűlöletet szítanak, emeld fel a hangod és állj ellen, légy kitartó és tartózkodj a szeretetben.
Mindenki számára eljött az idő, hogy felemelje a hangját és felrázza az embereket. Gaia sem hagyja már, hogy tovább gyalázzák, a tisztulás és az áttörés időszaka még nem ért véget, és a múlt árnyai láthatóvá válnak.
Az emberek szembesülnek régi gaztetteikkel, mert csak így mehet végbe a tudatváltozás. De kaptok segítséget is hozzá és minden tisztítás és a vele feltétlen együtt járó időjárási jelenségek lelkileg, spirituálisan is előbbre visznek benneteket.
Ahogyan az ózonréteg helyreállt, úgy a radioaktív hulladékok is semlegesítésre kerülnek a szellemi világ segítségével.
De fontos a szükséges emberi felismerés, mert a cél a tapasztalatok gyűjtése, hogy azokat kincsként vihessétek magatokkal.
Szeretett Lényeim, ez egy izgalmas időszak számotokra, a történések elindulnak útjukon és kezdetét veszi az Aranykor.
Magadban lelsz biztonságra, ha tudatában vagy belső Fényednek.
A külvilág át fog változni és minden idejétmúlt dologhoz való ragaszkodás kudarcra ítéltetett.
Bízz a belső hangodban, a belső vezettetésedben, biztos kézzel vezetnek téged.
Alakítsd át félelmeidet és ébreszd fel teremtő képességedet; most kezdődik az Új Teremtés és Te is fontos része vagy.
Megáldalak szeretett Fény, élj és teremts a Minden létező Ősforrásának feltétel nélküli szeretetében.
Uriel vagyok.
Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

kristalyhang | 2013-06-26 - 14:41 | Címkék: Günther Wiechmann | Kategóriák: AA | URL: http://wp.me/p2FH9O-uy

2013. június 25., kedd

Végső eredmények és konklúziók - OPPT 06.24.


2013. június 24., hétfő

OPPT - Paradigm Report

 Végső eredmények és konklúziók


Az OPPT, a The Paradigm Report oldalon tette közzé hivatalos jelentését.
Alább a jelentés végkövetkeztetéseinek fordítása.
  1.  A „közforgalomban-lévő-magánpénz” bankrendszere, az „Egyesült Államok Központi Bankja (FED)” fenyegetést jelent:
    1. az egész emberiségre és annak elidegeníthetetlen jogára és szabadságára,
    2. az államra és a nemzeti amerikai biztonságra,
    3. a nemzetközi biztonságra,
    4. a globális biztonságra,
    5. a legfőbb vezetőség FED-del szembeni biztonságára,
    6. az államokon belüli, nemzeti, nemzetközi és globális kereskedelemre,
    7. az igazságszolgáltatásra.
  1. A „közforgalomban-lévő-magánpénz” bankrendszer a folyamatos alapja és legfőbb tere az emberiség, a szuverenitás, a szerződés és az egymáshoz való kapcsolódás ellen elkövetett mindenféle bűncselekménynek, beleérve de nem kizárólagosan a béke megbontását, a jogsértést, a kikényszerített szolgaságot, mely törvénytelen csalásokon, erőszakon, kényszer alkalmazásán, lopáson és megtévesztő cselekményeken keresztül valósul meg.
  2. A bűncselekmények láncolatának az abszolút és végső állomása a Központi Bankrendszer és ennek elöljárói, mivel ők a szövetségi bankjegyek kibocsátói.
  3. A fenyegetésekre és a globális felelősségvállalás csökkentésére való egyetlen megoldás az Egyesült Államok bankrendszerének átalakítása a már kipróbált és igaz „közpénz-magánhasználatra” bankrendszerre, az államok központi bankjainak és a nemzeti központi bank részvételével.
  4. Az Amerikai Állami Bankrendszernek, a kormánynak, és különösen a törvényszéki rendszernek 100 százalékosan átláthatónak, felelősségre vonhatónak és elszámoltathatónak kell lennie.
  5. A magánbankrendszer képviselői Woodraw Wilson óta szünet nélkül befolyásuk alatt tartják az Amerikai Kormány legfőbb hivatalait, valamint létrehoztak egy külső támogatási rendszert a kongresszuson, a lobbikon, és a multinacionális nagyvállalatokon keresztül.
  6. A magánbankrendszer képviselőinek gondos kiválasztásán és elhelyezésén keresztül az Amerikai Egyesült Államok Kormánya a magánbankrendszert szolgálta és szolgálja Amerika és a világ népességének kárára és hátrányára; a magán bankrendszer törvénytelenül kényszerítette ki az alapelveket globális szinten.
  7. Törvényesen és ténylegesen kizárólag az Egyesült Államok Közvagyon Kezelő Társaságának közvagyon kezelői és az Amerikai Államok közvagyonának kezelői vannak abban a tiszta, valódi és rangelső pozícióban, hogy arra utasítsák az új bankrendszert és a kormányt, hogy vizsgálják felül a saját rendszerüket.
  8. Kizárólag az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi kormánya, hivatalai, irodái, valamint ezek hivatalai, képviselői, illetékes személyei és jogutódjai azok, akik helyreállíthatják a nemzeti és nemzetközi hitelességüket az elöljáróikon keresztül… az Egyesült Államok Közvagyon Kezelő Társaságának közvagyon kezelői és az Amerikai Államok közvagyon kezelői között.
  9. A közvagyon kezelőknek megfelelő elismerést és támogatást kell kapniuk a kormánytól, a világ kormányaitól és uralkodóitól.
  10. A közvagyon kezelőinek megfelelő elismerést kell kapniuk a közvagyon felügyelői által, azért hogy helyreállítsák az egyensúlyt és a humanitást szerte a világon.
  11. Tiszta és átlátható megegyezés kell, hogy létrejöjjön a közvagyon kezelői és a világ régi-paradigmájú haszonélvezői között, hogy elkezdődhessen a végleges megállapodás minden olyan illegálisan eltulajdonított értéket illetően, mely az emberiség szenvedésének korszakához vezetett.
  12. Minden nemzet és kormány, minden élő személy bármilyen helyen, irodában, vagy pozícióban meg kell, hogy határozza önmaga számára, hogy
    1. a régi paradigma túszaként szabaddá tegye-e önmagát (jog)elődjének választásától; vagy
    2. bűnrészességet vállal a régi rendszerrel és az emberek rabszolgaságban való tartásában. Mindenkinek azonosítania kell önmagát a szabadságért, vagy azért, hogy példaként szolgáljon a „paradigma” alkalmazásán keresztül.
 
 

Az Időtórusz kódok feloldódnak - Istengyermek 06.25.

 

Földanya, Gaya változásai - 2013. Június 25 , 37. nap - 

Az Időtórusz kódok feloldódnak

2013.06.25. 08:13 Istengyermek

fold_isten_tenyerenjpg_1372140265.jpg_137x185

Mai látomás: IDŐTÓRUSZ KÓDOK


Ma 7.45.-kor az Időtórusz kódok elindultak működni, ami annyit jelent, hogy az idő foszlásnak indult. Amikor ez megtörténik a tér is eloszlik maximum három héten belül.


A Tér feloszlásának végső időpontja 2013.Július 17.

A Földanya Tóruszában, hét Nagy Mester dolgozott, ki pillanatnyilag fizikai testben is jelen van a bolygón. Körbe körbe járnak és az időszálak feloldásán munkálkodnak. Mindezt mára virradóra vagyis 0 óra 2 perckor kezdték el és két percenként áthaladnak oldó-áldó energiáikkal a tórusz belső felületén.
Két napon belül végeznek a munkával.


Én kérdezem: Hogyan nyilvánul ez meg a földi világunkban?


Válaszol Pentaja Yahuna Gaja El Saya ( a nap szívéből) : Saját éteri szálaitok tartják az idő szövetét a Föld Tóruszának belső területén, hamarosan idő és tér semmissé lesz. 


Többet nem mondhatok csak annyit, hogy csodák várnak ránk!
Shehena Gaya Napszellem: Az időkódokat másként időszekvenseknek vagy időszekvenciáknak is nevezzük. Ők tartják az idő illúziójának hálóját a valóságunk tökéletes megélése miatt. Már megtörtént a megélés, tartunk visszafelé abba a valóságba mely valódi otthonunk.

Ilona

Forrás: http://istengyermek.blog.hu/2013/06/25/foldanya_gaya_valtozasai_2013_junius_25_37_nap 


Egy kis kiegészítés:
 
3. Az idő bomlásnak indult melyet fizikai érzékelésetekkel is azonosítani tudtok. Semmi olyan nem történik ettől kezdve, mely ne a Ti (mi) javatokat szolgálná. Szépen beindultak a folyamatok, melyről tájékoztatni fogunk titeket. Most a legfontosabb, hogy megnyugtassátok MadOtokat és társaitokat, hogy egy gyönyörű új élet kapu "nyitánya" csendült fel az életetekben.
Hogyan érezzük az idő bomlását? Napi szinten egyre kevesebb szó esik majd az időről, mintha kitörölnék az emberi tudatokból. Valójában a kollektív tudatból törlődik ki, melyen mi is veletek egyetemben dolgozunk. Ne törekedj most arra, hogy az agyaddal fogd fel, mert ezt csak szívvel lehet érteni.  Nincs más dolgod csak maradj nyugalomban, figyelj befelé (meditáció) és egy szeretetteli várakozással figyeld a történést, mert itt most minden érted és rólad szól.


Ilona

 Forrás: Istengyermek
http://sirius-plejad.blogspot.hu/2013/06/az-ido-felbomlasa-agharta-belso-fold.html


 

Drága vízlépcsőket akarnak árvízvédelemként - Élőlánc Magyarországért 06.18.


Butábban csináljuk, mint az őseink. Lásd lent. /DK

Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről


2013-06-11-608.jpg Az Élőlánc Magyarországért megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a vízierőművek és vízlépcsők építésében érdekeltek a Duna mostani árvizét is saját malmukra próbálják hajtani. Teszik ezt azzal az indoklással, hogy a hasonló méretű árvizeket hatékonyan csak a vízlépcsőrendszerek képesek sikerrel mederben tartani. Minthogy ez az érvelés alapjaiban hibás, ráadásul a mögöttes szemlélet is idejét múlt, ezért szükségesnek látjuk a következőket megállapítani:


1. A Duna áradásának kezelése során a vízügy nem használta ki mindazon természetadta lehetőségeket, amelyek a vízszint csökkentését tették volna lehetővé. Így például az Ercsi és Kulcs között elterülő, a 6-os út töltése és a Duna által határolt ártérnek csupán egy részét foglalta el a megáradt folyó, az Adonytól délre eső terület nagy része azonban száraz volt. Ugyancsak vízmentes volt a régi Váli-víz töltésekkel határolt mederszakasza is. Minthogy részletes felmérést nem végeztünk a hazai teljes Duna-szakaszon, ezért ezek alapján csak feltételezhető, hogy a természetes ártér más, hasonló adottságú szakaszainak egy részét sem vette igénybe a vízgazdálkodó az árvíz levezénylése során.

2. A Duna természetes árterének számottevő része ma ármentett területen, a töltések folyótól távoli oldalán találhatóak (Ilyen például a Szigetköz túlnyomó része, vagy az Ercsi-Iváncsa-Kulcs közti öblözet) . Ha ezeket a hasonló méretű árvizek során felhasználnánk a víz visszatartására és szétterítésére, akkor az árvíz mérete jelentősen csökkenthető lenne mindenféle drága és kockázatos mellékhatásokkal terhes beruházások nélkül is, ráadásul a természetes folyamatokhoz is sokkal közelebb állna. Ehhez semmiféle vízlépcső nem szükséges, csupán olyan műtárgyak és esetleg védművek, amelyeken keresztül szabályozott módon lehet a vizet egy adott területre be- és kiengedni.

Fenti tények alapján megállapítható, hogy még a jelenlegi árvízvédelmi létesítmények felhasználásával is jelentősen csökkenthető lett volna az árvíz mértéke, továbbá, hogy a természetes ártér igénybevételével további, sokkal jelentősebb csökkentés lenne elérhető minimális beruházásokkal, amelyek ugyanakkor az EU víz keretirányelvében foglaltaknak és a Vásárhelyi tervben foglalt elveknek is sokkal inkább megfelelnek. Ebből következik, hogy az árvizek kezelésében nem csak a vízlépcsők, hanem a természetet sokkal jobban utánzó és megjósolhatatlan káros mellékhatásoktól mentes megoldások is hatékonyak lehetnek. Ráaádásul utóbbiak sokkal kisebb költséggel járnak, emellett egyéb káros hatásuk – az érintett területeken folyó mezőgazdasági tevékenységek átrendeződésétől eltekintve – alig van, kedvező hatásaik pedig a környező területek talajvíz háztartására illetve az esetleges vizvisszatartás következtében a mikroklímára és az öntözési lehetőségekre és ezen keresztül a társadalomra tekintettel szinte felsorolhatatlanok.

3. Ugyancsak nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt sem, hogy az árvíz súlyosságának megítélésében több helyszín is alaptalanul kapott helyet. Kisapostag esetében a megvédett ingatlanok legnagyobb része hétvégi ház, illetve abból később átalakított lakóház, amelyeket eredetileg is legkevesebb 1,5 méteres lábakra kellett építeni – mivel ártérre épültek. Valamivel más a helyzet a budai Római parton, ahol valóban lakóházak épültek lábak nélkül – szintén ártérre, ráadásul számtalan esetben engedély nélkül (legföljebb a nálunk meghonosodott gyakorlat alapján utólag szereztek be hozzá engedélyt a tulajdonosok). Erről azonban manapság nem illik beszélni. Az árvíz elleni védekezés ezen a két helyen gyakorlatilag tehát azért folyt, hogy a folyó még a saját természetes árterét se önthesse el.

Úgy véljük, hogy aki ártérre épít ingatlant, az felnőtt ember, aki jól tudja, mit cselekszik és annak mi a lehetséges következménye. Normális országban az ártérben található ingatlanokért kizárólag a saját tulajdonosaik felelősek, az állam, a közösség ott nem fordít közpénzt és közmunkát a védekezésre, a biztosítók árvíz ellen biztosítást pedig nem kötnek (Csak zárójelben: nálunk is így van ez például Szegeden a Tiszaparton, ahol az ártéri vityillókat és két halászcsárdát is minden évben elönt a víz, mégsem rohan a fél ország megvédeni azokat az árvíztől – mivel az ártéren vannak).

Ezek alapján kijelenthető, hogy a mostani árvíz súlyosságát jelentősen torzítják a fenti és a még esetleg előfordult hasonló esetek, amelyek nem a Duna, hanem az emberi mulasztás vagy hanyagság számlájára írandók. A valós (nem a médiában bemutatott) helyzet korántsem olyan drámai, mint ahogy azt a média sugallta (ez az árvíz korántsem az eddigi legnagyobb árvíz volt a Dunán, amint azt a Budapest számos pontján található vízállás jelek is mutatják).

Mindezek alapján az Élőlánc Magyarországért szakmailag teljesen megalapozatlannak, ökológiailag elfogadhatatlannak, gazdaságilag értelmetlennek tartja a vízlépcsők megépítésének már a puszta felvetését is.

Végezetül hálánk és elismerésünk annak a sok ezer tűzoltónak, vízügyi szakembernek és önkéntesnek, aki nem kímélve magukat álltak helyt a gáton, és sok esetben az értelmetlen feladatokat is odaadóan teljesítették, miközben hidegvérüket, nyugalmukat és jókedvüket is meg tudták tartani. Legyenek ők az összefogás, a közös tenni akarás igazi példái.

 [Forrás: elolanc.hu]


Megjegyzés: Az ősi magyar vízgazdálkodást kell visszahozni / DK
 http://szepjovot.blogspot.hu/2013/06/arviz-szatirikus-humor-az-arpad-korba.html

A TB ÉS A NYUGDÍJ NEM JÁR! - videó 2012.05.15.







Mik ki nem derülnek. Mi az igazság, vajon tényleg így van?

A TB ÉS A NYUGDÍJ NEM JÁR!

 Megjelenés ideje: 2012.05.15.
 
Mihályi Péter közgazdász az ATV-n Juszt László műsorában nem kevesebbet állít, minthogy a Fidesz új Alkotmánya szerint az államnak eztán nem kötelessége TB-ellátást, valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára - merthogy már nincs az Alkotmányban olyan passzus, amely erre kötelezné. Valóban így lenne?



Dr. Mihályi Péter (1953) közgazdász, az MTA doktora, a Veszprémi Egyetem Pénzügytan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora. Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz (privatizáció, nyugdíjreform, egészségügyi reform, euró bevezetése). Mihályi 1997/98-ban a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes-államtitkára, előtte a privatizáció területén különböző állami beosztásokban játszott jelentős szerepet. 1983 és 1993 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága főmunkatársa volt Genfben. Pályáját az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében kezdte 1977-ben. Angolul, németül, oroszul és franciául beszél. Hét tudományos szakkönyv és kb. 150 cikk szerzője.

Nem egy szokásos hétvége volt - Aisha 06.24.


...Ez ugyanis nem egy szokásos hétvége volt, nyomot hagyott rajtatok. Ugye a fizikai testetek az, ami a nehezét állta, így a legjobb, ha meghallgatjátok mit tanácsol..


Tom Fodor fordítása
Aisha North TK 328 - június 24

 

Miután keresztül haladtatok a múlt heti energiákon, azt tanácsoljuk, hogy próbáljatok meg továbbra is összpontosítottak maradni, úgy könnyebben fel tudjátok dolgozni őket! Más szavakkal, szükségtelenül ne erőltessétek magatokat egyik irányba se, arra van a legnagyobb szükségetek, hogy megpihenjetek.


Amikor úgy érzitek jön az az érzés, hogy fel kell kelnetek és elindulni, tudjatok róla, hogy ebben a pillanatban ez nem szolgál benneteket. 


Ismét csak a béke a kulcsszó mára, hasznotokra fog válni, ha megszívlelitek!


Ez ugyanis nem egy szokásos hétvége volt, nyomot hagyott rajtatok. Ugye a fizikai testetek az, ami a nehezét állta, így a legjobb, ha meghallgatjátok mit tanácsol. Ez nem újdonság számotokra, de úgy tapasztaljuk, hogy az ismétlés hasznos, hiszen hajlamosak vagytok rohanni.

Hangolódjatok a magvatokhoz, érezzétek át azt az izgalmat/energiát, ami épp felépülőben van! Egy óriási lépést tettetek a legbelsőbb titkok felfedése felé. Ezúttal a titok alatt nem azokat a dolgokat értjük, amelyekkel szenvedtetek az utóbbi időben. Nem, ezúttal az erőtök titkára utalunk, nem pedig az előző gyengeségeitekre.

Maradjatok hát nyugodtak és haladjatok szépen tovább, akkor is, ha egy kicsit összetörtek vagytok! A magasabb aspektusotok közelít a fizikai testetek felé. Hozzá kell még szoknia ehhez az új helyzethez, így lehet az elején még egy kicsit zavaros az egész. Ne féljetek kedveseim! Egyre jobban alkalmazkodtok ezekhez a helyzetekhez, egyre jobban fel tudjátok fedezni a bennetek rejlő erőt, ahogy a nyár előrehalad. Most viszont pihenjetek és töltődjetek fel, ez válik a legnagyobb hasznotokra!


2013. június 24., hétfő

Riadó! - Kásler Árpád telefonüzenete 06.24.


A hanganyag az alábbi linken található, a leírt szöveg pedig itt a kép alatt. /DK
 
http://kaslerarpad.hu/?p=3764

Kásler Árpád telefonüzenete [audio]

Posted on by

Telefon


Riadókészültség!
Ez egy telefonos üzenet.

Mint Önök is hallhatták, lemondott a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) két alelnöke és a PBT (Pénzügyi Békéltető Testület) elnöke.
Ha igazak a hírek, akkor fejenként közel 20 millió végkielégítéssel távoznak. Most kell rásegíteni a folyamatokra, az időzítés kiváló. Ezek túl kis fejek ahhoz, hogy érdemi változás történjen, és hogy ezzel beérjük.

Holnap délelőtt a Kúria tárgyalása lesz deviza ügyben. Sajnos sokan nem látják, hogy a Kúria elé terjesztett jogerős ítéletben mekkora csapda és törvénytelenség rejlik. Ugyanis a táblabíróság ítéletében kimondta, hogy semmis a deviza-kölcsönszerződés, mert a kereskedelmi árrés százalékos mértéke nincsen feltüntetve a THM-ben. Emberek, fordítsuk ezt meg, és akkor minden világossá válik. Ha tehát feltűntették volna a kereskedelmi árrés százalékos mértékét, akkor jogos lenne ennek a felszámítása? Egy frászt. Kölcsön jogcímén nem számolhatnak fel kereskedelmi árrést, az nem merülhet fel.

Emberek, nyíljon ki mindenkinek az elméje. Most készítik elő a Csányi Sándorok bűntető felelősségre vonásának elkenését, és azt, hogy több százmilliárd forintot visszafizessenek az adósoknak, a kifosztottaknak, a megnyomorítottaknak!

Arra kérek mindenkit, hogy az elmúlt néhány óra eseményeinek következtében, hogy aki tud, az jöjjön el a Markó utcába holnap reggel a kúria elé!
Ha bejutok, részt veszek a tárgyaláson, ha nem, akkor kint leszek Önökkel.

Mindenki nyomtassa ki egy A4-es papírra, hogy:
Elég volt!
A Haza nem eladó!
Az emberek nem foszthatóak ki!
Ezt a papírt pedig tűzzék a mellkasukra!

Kis halakkal nem érjük be. A maffia-fejeknek hullnia kell. 2009-ben más volt a helyzet, akkor kevesebbel is beértük volna. El is mondtam ezt akkor az uraknak, lassan, hogy mindenki értse, de hát nem akarták érteni.

Aki tud, legyen ott holnap reggel a Markó utcában, a Kúria előtt.
Kötelez erre egy kifosztott ország, az elhalálozottak árvái, és a méltóságunk.
A dominó megindult, segítsünk rá, emberek!
Találkozunk holnap a Markó utcában!

Köszönöm, Kásler Árpád





Nagyon gyors változások következnek - Teremtő 06.24.

 

 

 

 Belső hangjaim nekem is azt mondják, hogy minden készen áll. ..Az utolsó egyeztetések-simítások vannak.. (Oláh Edit)


 Teremtőtől 

2013.06.24.de.10 óra 

 (részlet)
 

  "A felemelkedésetek közepén vagytok, és most már hogy a nyári napforduló is megtörtént, nagyon gyors változások következnek. 

Nagyon sok szeretet-energia és fény érkezik hozzátok. Ne ijedjetek meg, amikor ezek különböző tüneteket okoznak! Ez természetes. 

És az idő nagyon közeleg. A zöld jelzést kiadom, amint lehet! 

Szeretett gyermekeim, az Események rövidesen beindulnak, úgy érezhetitek mintha egy hullámvasúton ülnétek. 

Minden a Tervem szerint halad, haladjatok ti is az utatokon, ébresszétek az alvó embereket. 

És ne legyetek türelmetlenek, minden a maga idejében a helyére kerül, erről én gondoskodom! 

Szeretettel gyermekem, Teremtő Atyád."