2013. november 10., vasárnap

MIhály Arkangyal képe könnyezik 11.10.

 


A görögországi Rhodoszban 2013 október 26-án szombaton reggel csoda történt. Szent Mihály arkangyal egy nagy méretű ikonja bőségesen könnyezni kezdett. 

 


A Rhodoszi Cyrill mitropolita a csoda felfedezése után 4 órával (!!)megjelent a helyszínen. A deszkára festett  ikon ugyanis egy jelentéktelen temetőkápolnaszerű templomban volt Yalissosban. A videófelvételen megfigyelhető , hogy  miképpen dolgozik egy áldott,művelt és karizmatikus profi! Mesteri! Kizárja az esetleges trükköket , megnézi a az ikon hátát (voltak régebb olyanok , hogy egy üregbe hátul vizes szivacsot rejtettek, és mikor az ikon  csókolgatásával nyomódott jött ki a könny.) Megvizsgálta, hogy nem hidrofil (nedvességvonzó festéket használtak-e  eredetileg vagy a restauráláskor. Majd rátér a volumen, a könny bőségének, eloszlásának vizsgálatára , megvizsgálta a szem alatti és a lefolyt nedvesség állagának esetleges különbségét. Megvizsgálta illatát, izét, majd a harmadik szemén kente el. Ennél a fázisnál a olajosságot és a rózsához való hasonló, ilyenkor megjelenő szent illat minőségét ellenőrizte. Utána kijelentette, hogy a csoda  hiteles és leellenőrzés végett azonnal elrendelte a kép központi templomba szállítását, hogy véglegesen kizárják egy esetleges helyi rejtett pára kicsapódás következtében fellépő nedvezést. Így kell ezt csinálni, ha feltehetően valamilyen természetfölötti , "para" jelenség lép fel valahol  Tanulhatna a sok magyarországi egyházi ember és ezoguru ! Mikor Magyarországon csodák történnek , hagyják, hogy a  bulvár élcelődjön, ahelyett hogy azonnal helyszínre mennének és szabályszerű vizsgálatot folytatnának le.  Lásd Tetétleni Fekete Ember  vagy a tiszaburai kísértetjárás esetét.

VIDEÓ  ITT: http://blogortodox.blogspot.ro/2013/10/icoana-care-plange-arhanghelul-mihail.html

2013.11.10.


Forrás: http://www.merites2.eoldal.hu/



*

Megjegyzés: 

2013. október 26-án kezdett könnyezni. Azon a napon egy nagy létszámú csoporttal három szent helyen tartottunk szert a Pilisben. Csodálatos jelenségek történtek és csodálatos üzeneteket kaptunk. tehát készen állunk. 
Azt hiszem Mihály Arkangyal örömében könnyezik!


Dombi Katalin



Kozsdi Tamás további bejegyzései a témában:


Forrás: http://www.merites2.eoldal.hu/  (nov 11)
10:15 Tibor (MIHÁLY IKON) Beazonosítottam a Mihály Arkangyal ikon eredetijét .... hát nem semmi  .A Rhodosz melletti Symi szigetén levő Panormoszi kolostorban áll. ..Nagy kultusza van. Lábbal az emberformájú Sátánon áll, jobbjában szablya, baljában egy halotti gyolcsba múmiaszerüen bepólyált- kötözött  (halott, de mégis élő) ember., akit megment  .... Egyik hetvenes években tett  híres csodája az volt , hogy  egy tenger felett repülő, lezuhanás előtt levő motorhibás gép kétségbeesett pilótája mellett megjelent és emberfeletti gyorsasággal és ügyességgel megszerelte a motort. Csak utána vette észre a pilóta, hogy furcsa  módon szárnyai vannak. Mikor az utastérbe hírül adta , előjött egy idős asszony és azt mondta, hogy  ő Symi szigetéről való , és személyesen Panormoszi Mihály Arkangyalt hívta segítségül. A pilóta a sikeres leszállás után elzarándokolt a kolostorhoz  amelyikről soha nem hallott közelebbit, és amikor megpillantotta az ikont felismerte a fiatalembert... azonnal elájult. Mellékelve az eredeti , melyet a hálás imameghallgatásokért a hívek ezüstbe öltöztettek... 
 arhanghelul-mihail-panormitul.jpg
  • 11:00 VÉLEMÉNY KT: Ha Mihály kép könnyezik akkor az szimbolum és nem sírás. A szimbolum itt annyi, hogy ÉL, MŰKÖDIK. A könnyezés (víz) az erő hömpölygő működését mutatja. Hogy ki működik az a képen látható. Hogy mit működik, az az ő hierarchia beli tevékenységéhez köthető. A könnyezés híre (ténye) pozitiv, azt jelenti hogy az égi seregek ura a 3D-ben is aktiv. -- AZT már csak halkan teszem hozzá a Mihály kép okt. 26-án üzent, itt az MM-en pedig okt. 27-én kaptuk a faxot a világunk 25%-os elvételéről, letörléséről. Szeretem amikor a dolgok fent és lent is találkoznak.... :) (Itt a jelentés okt. 27-ről, tedd a Mihály könnyezés kezdete mellé és jobban összeáll a kép :) 









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése