2013. november 19., kedd

Földanya imát kér - nov. 24-én








dsc04153_1384881289.JPG_1944x2592




kép: Csíkszererda, a templom tetjén Uriel Angyalunk őrködik felettünk


Korona Sándoron keresztül üzent a Földanya:

"Drága Lelkeim!
Testemen nagy sebeket ejtettek Kolontáron. Tudom sokatoknak feledésbe vész, mi történt, de mint sebeitek is sokszor nehezen gyógyulnak, úgy testemen ejtett eme szándékos károkozás sebei is gyógyulásra várnak még.

Kérlek benneteket segítsetek. Hétvégén mondjatok  imát értem, gyújtsatok egy mécsest nemzeti szalaggal átkötve a szent helyeken.

A ti imáitok meghallgattatnak és a három fő szer helyszínére  érkeznek a kódok. A helyszínek Máriapócs, Márianosztra és Máriagyűd.
 
Ezen egyesitő szeretet kódjaitok szerben bekötésre kerüljenek ama területen (Kolontár és környéke) ahol még ezer sebből vérzem ezen vidéken. Kérlek bennetek értsétek meg, amit nekem okoztok, azt magatoknak is okozzátok. Vigyázzatok rám is, mert ha nem teszitek, szikes talajjá válok ott, ahol élet nem terem. Én is élek létezem s teremtek néktek. Mint anya gyermekét, úgy szeretlek bennetek. Ti is tegyetek így minden napotok minden percében. Áldással, szeretettel gondolok rátok, kik tesztek értem s a  magatokért. Mert egyek vagytok velem. Az egység teremtésében anyai szeretettel, gondoskodással gondolok rátok áldottaim. Legyetek a fényben velem."
Ilona


http://istengyermek.blog.hu/



Tájékoztatásul:

http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2013/11/marianosztra-magyarok-nagyasszonya.html

http://www.marianosztrakegyhely.hu/kapcsolat

 http://www.mariagyud.hu/index.php/hu/kapcsolat

http://www.mariapocskegyhely.hu/?q=node/4







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése