2013. április 1., hétfő

A magasabb rendű én és a gondolatok ereje



Éppúgy, ahogy van egy „mindennapi” énünk, amely működteti a testünket és éli a földi életét, létezik egy „ magasabb rendű önvalónk” is, amely spirituális szinten van jelen.

 


2013. január 25., péntek

A magasabb rendű én és a gondolatok ereje


A gondolat teremti, mozgásba hozza és megsemmisíti a dolgokat. Mindenki azzá válik, amit gondol magáról. Amiben hiszünk, azt megteremtjük az életünkben.
A  magasabb rendű én
Éppúgy, ahogy van egy „mindennapi” énünk, amely működteti a testünket és éli a földi életét, létezik egy „ magasabb rendű önvalónk” is, amely spirituális szinten van jelen.

Ez az „én” a létezésünk örökkévaló, testetlen formája: az isteni lényegünk, a magasabb rendű tudatosságunk székhelye, a spirituális önvalónk.

Akiknek halál közeli élményben volt részük, gyakran említenek egy fényes alagutat, amelynek a végén várt rájuk valaki. Ez a „valaki” legtöbbször magasabb rendű énjük, amelyet nem mindig ismernek fel, mert többnyire úgy jelenik meg, mint „szellemi vezetőjük”, vagy előfordulhat, hogy valamely spirituális vezető alakját ölti fel.

Minél többször lépünk kapcsolatba a magasabb rendű önvalónkkal, annál inkább kifejleszthetjük magunkban a spirituális tudatosságot, és annál nagyobb védelem alatt állunk fizikai és lelki szinten.
 
Ameddig földi életünk tart, addig fizikai szinten is élnünk kell, hiszen eleve nem lennénk itt, ha már nem kellene semmit megtanulnunk, vagy nem lennének elvégzendő feladataink. Ha egyszer „megtanultuk” a leckénket, akkor a lelkünk felszabadul majd a fizikai létezés korlátai alól, és más létsíkokra fog távozni.
Meditáció, mantragyakorlás és különböző szertartások, szellemi gyakorlatok segítségével kapcsolatba lehet lépni a magasabb rendű énnel.
Eközben viszont fontos, hogy ne veszítsük el a földi léttel való kapcsolatunkat sem. A saját testünkben kell szó szerint „megtestesíteni” magasabb rendű énünket, úgy nem megy, ha közben megfutamodunk a fizikai valóságtól, és a spiritualitásba próbálunk menekülni.
Azzal sem jutunk sokra, ha túl erényesnek próbálunk látszani, olyannak, aki mindig a szeretetről és a fényről beszél, az élet többi aspektusát viszont teljesen elfojtja magában.
Az elfojtott tartalmak előbb-utóbb nagy energiával a felszínre kerülnek, ami bizony nagy pusztítással járhat.

Csak akkor tudjuk valójában működtetni spirituális energiáinkat, ha egységben él bennünk a fizikai, az érzelmi, a mentális és a spirituális részünk.



A gondolatok ereje


Ezen a bolygón a gondolatoknak van a legnagyobb hatalmuk.

A gondolat teremti, mozgásba hozza és megsemmisíti a dolgokat.
Bárcsak megértenénk, mi emberek, hogy mekkora ereje van a gondolatnak, mert akkor teljesen meg tudnánk változtatni a világot.
Ha valóban elhinnénk, hogy mindenki azzá válik, amit gondol magáról, akkor a valaha létezett legtökéletesebb lényekké válhatnánk.

A gondolat tehát a „lelki fegyvertárunk” nagyon hatásos eszköze.

Amiben hiszünk, azt képesek vagyunk életre kelteni.
Épp ezért, az a lehető legnagyobb védelem számunkra, ha hiszünk önmagunkban. Ha a lelkünk mélyén tudjuk azt, hogy semmi sem okozhat nekünk bántódást, akkor tökéletesen védettek vagyunk minden hatással szemben.
Ha egyszer megértjük, hogy a gondolatok is „létezők”, akkor többé nem okozunk fájdalmat általuk sem magunknak, sem másoknak. Egy adott gondolatformát egy erőteljesebb gondolattal legyengíthetünk.
Bizonyos emberek sokkal érzékenyebbek mentális síkon, mint mások. Bizonyára mindenkinek volt már olyan élménye, hogy egyszer csak megjelent a fejében egy gondolat, ami nem a sajátja volt, hanem a külső áramlatokból átvette valakitől.

Vannak, akiket folyamatosan „bombáznak” más emberek gondolatai, míg másoknál ilyesmi csak ritkán fordul elő. Ennek gyakorisága az aura nyitottságától függ.
„Gondolatmezőnk” áteresztőképessége és hitrendszerünk határozza meg, mennyire leszünk kiszolgáltatottak a lelki támadásnak.
Az átoknak ősidők óta hatalmas ereje van.
Mindenkiben, aki átkozódik – még ha nagyon enyhe kifejezéseket használ is – ösztönösen megjelenik egyfajta nyugtalanító félelem.

Épp ez a félelem, ez az ösztönös reakció az, ami működésbe hozza az átkot.
A lényünk egy része elhiszi, és ezzel megteremti a következményeket.
Ezért van azoknak a szerencseleveleknek, amelyekben azokkal fenyegetőznek, hogy ha nem küldjük tovább az ismerőseinknek,, akkor a legkülönbözőbb szerencsétlenségek fognak velünk történni, olyan erőteljes hatása.
Amikor megkapjuk a levelet, és elolvassuk, akkor nem vesszük komolyan, hanem összegyűrjük, vagy kidobjuk a levelet a szemétbe.
Aztán néhány nap múlva, amikor kisebb bosszúságok érnek bennünket, eszünkbe jut a levél.
Elkezdünk azon gondolkodni, hogy vajon az okozta –e a kellemetlenségeket, és egyszerűen azzal, hogy teret engedünk a kétségeinknek, máris erővel ruházzuk fel.
Így lassanként átalakul a hitrendszerünk, és hiába érvel racionális énünk, hogy nem lehet felettünk hatalma a levélnek, valahol a lelkünk mélyén ezzel ellenkező információ tárolódik, és mindig az kerül a felszínre, amikor megérkezik a következő ilyen témájú levél.
Lehet, hogy racionális énünk ne hisz ebben, de van valami bennünk, aminek sikerül ezt megcáfolnia.
Ezek után pedig egyre inkább tétovázva gyűrjük össze a következő levelet, mert „horogra akadtunk”, hitünk rabjává váltunk.
Az átok és a lelki támadás képes „kikerülni” racionális érveinket, és egy ősibb, intuitívabb szinten jut el hozzánk.
Épp ezért attól még, hogy nem tudunk arról, hogy valaki megátkozott minket, átélhetjük azt a félelmet, vagy azokat a fizikai következményeket, amelyeket az átok okoz.
Alapvetően még külső „forrásra” sincs szükségünk, mivel saját félelmeink maguktól idézik elő ezeket a következményeket, hiszen, amiben hiszünk, azt megteremtjük.
Ezeket az irracionális hiedelmeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk!
Nem lehet kényszerrel megváltoztatni azt, amiben hiszünk.
Ezt a mély hitet egyébként az őseinktől örököltük, és mélyen beleivódott a tudatalattinkba.
Azonban finoman, lépésről lépésre „átprogramozhatjuk” régi hiedelmeinket.
Vannak olyan szertartások, amelyek segítségével már az őseink is „sakkban tudták tartani” ezeket a félelmeket és babonákat. A katolikusok például keresztet vetnek, hogy elűzzék a gonosz erőket, az egyiptomiak pedig védekezés céljából a mai napig viselik a „Hórusz szeme”- szimbólumot.

Amikor engedjük elhatalmasodni kétségeinket és félelmeinket, akkor kiszolgáltatottá válunk saját és mások negatív gondolatainak és rossz szándékának.
A szülők gyakran „beprogramozzák” a gyerekbe, hogy rosszak, haszontalanok, csúnyák és kevésbé jók, mit a többiek, később pedig csodálkoznak, hogy a gyermekükből csavargó lett, aki öreg néniket támad meg, hogy aztán a rabolt pénzből drogot vegyen.
Saját magunkkal is ugyanezt tesszük.

Van néhány meggyökeresedett véleményünk magunkról, amely a tudatalattinkban tárolódik, és folyton aláássa a próbálkozásainkat.

„Ezt nem érdemlem meg” , „Nem vagyok képes rá” , „Sosem leszek ilyen és olyan” – az ezekhez hasonló mondataink biztosítják számunkra, hogy tényleg nem leszünk képesek elérni a kitűzött célokat.
Ha folyton azt kérdezgetjük, hogy „Miért történik mindig ez velem?”, akkor esély sem adunk annak, hogy másképp alakuljanak a dolgaink.
Ahogy Richard Bach mondta: „Ha a gondolataiddal folyton  >>alátámasztod<<  a korlátaidat, akkor azok valóban korlátozni fognak.”
Amiben hiszünk, azt megteremtjük az életünkben.
Az a szimpla gondolat, hogy „Ő erősebb nálam”, lehetővé teszi a másik fél számára, hogy lelkileg uralkodjon rajtunk.
Nem kell rosszindulatúnak lenni ahhoz, hogy valakiről megjegyezzük: „Te szegény, szerencsétlen…”, és ha elég gyakran ismételgetjük, akkor előbb-utóbb el fogja hinni magáról, és valóban, szegény, szerencsétlen lesz, aki ki lesz szolgáltatva a külső körülményeknek.
Ha viszont a lelke mélyén azt gondolja magáról, hogy a kezében tartja az életét, és hatalma van a dolgai felett, akkor egy éjszaka leforgása alatt gyökeresen megváltozhat az élete, a helyzete.
Ha tehát, meg tanuljuk uralni a gondolatainkat, és arra törekszünk, hogy pozitívan gondolkodjunk, akkor ezzel megteremtjük a saját védelmünket. ( Ezt türkiz alkalmazásával növelhetjük, mivel ez az ásvány segít a pozitív gondolatok előidézésében)

Ettől hatékony a kreatív vizualizációs technika is. Az eredményt a koncentrált gondolatforma hozza meg, amit a képekbe belevetítünk.
A képek tehát pusztán a szándékunk „összegzéseként” jelennek meg.
Ezért fontos, hogy „úgy tegyen, mintha látna” , akkor is, ha Ön nem vizuális típus. Ha átéli a folyamatokat,  a belső hangjára figyel, úgy viselkedik, mintha látná, amit a vizuális típusok látnak, és ha meg van Önben a szándék, akkor a gondolatok hatással lesznek a hitére.
Ezzel ellentétes irányú folyamatokat indítanak el a „lelki támadók”.
Tudattalanul vagy tudatosan a neheztelésükre, haragjukra, haragjukra, a neheztelésükre koncentrálnak, ez a gondolatforma pedig, képletesen nézve, lelki szinten „nekiront” az áldozatának.
Ha az áldozat semmilyen védelem alatt nem áll, akkor ez a gondolatforma rettenetes erővel robbanhat be a tudatába.
Azonban, ha határozott védelem alatt áll, akkor a környezetében élőkre csapódhat át a negatív hatás.
Amikor megerősíti lelki védelmi rendszerét, mindig az legyen az első gondolata, hogy „meg tudom tenni, elég erős vagyok hozzá”.
Ha észreveszi, hogy kétségei merülnek fel ezzel kapcsolatban, akkor álljon a tükör elé olyan közel, amennyire csak lehet, és nézzen saját magával farkasszemet.
Nézzen a lehető legmélyebbre „önmagában”, hiszen a szem a lélek tükre, és rajta keresztül eljuthat a magasabb rendű energiához. Mondja ki határozottan és hangosan, „meg tudom tenni, meg van hozzá az erőm”.
Addig ismételje ezt, amíg valóban elhiszi, amit mond. Az elméje követni fogja ezt az utasítást.
Semmisítsen meg minden kósza gondolatot, ami úgy kezdődik, hogy ”igen, persze, de…”.
Ezt egy gondolatbeli lézerpisztoly segítségével teheti meg. És hogy honnan vehet ilyet?
Egyszerűen csak ki kell gondolnia, és máris létezni fog.
Ezután már csak annyi lesz a dolga, hogy ráirányítsa kétséget ébresztő gondolataira, és „megsemmisítse” azokat.
Ha hisz önmagában, akkor ezt is képes megtenni.


Arra azért ügyeljen, hogy ne váljon önzővé vagy fásulttá.
Mivel a dolgok magukhoz vonzzák a hasonló rezgésű dolgokat, könnyen célpontjává válhat egyes „hatalmi harcoknak”.

Sokkal jobb, ha megőrzi a szerénységét. Ha hisz önmagában és abban, hogy képes megvédeni magát, akkor szert tehet alapvető önbizalomra, de az semmiképpen ne csapjon át fellengzős önteltségbe.
Rugalmasnak kell maradnunk, mert ha túlzottan merevvé vagy önteltté válunk, akkor a gondolatainkkal olyan embereket vonzzunk majd magunkhoz, akik szintén merevek és gőgösek.
Ők is mindent ”jobban tudnak” majd, mert az önelégültségünk vonzza a hasonlóképpen önelégült embereket, ezzel pedig kezdetét veszi egy láthatatlan küzdelem a lelki síkon.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése