2013. április 16., kedd

A bíróság elkaszálta a Fidesz akcióját - 04.16.

 Szigethalom

Rehabilitálták a polgármestert

A bíróság elkaszálta a Fidesz akcióját


szerző Magyar Krisztián
publikálva 2013. ápr. 16., 15:54
Fáki Lászlót márciusban Szigethalom kormánypárti többsége felfüggesztette polgármesteri tisztségéből, a bíróság döntése nyomán azonban most visszaülhet posztjára.


Megsemmisítette a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a fideszes többségű képviselő-testület márciusi határozatát, így megszűnt Szigethalom független polgármesterének felfüggesztése. Az indoklás szerint Fáki László semmi olyan szabálytalanságot nem követett el, amely indokolta volna a felfüggesztését. A városvezető ügyében hozott határozat már hatályba is lépett, a döntés ellen jogorvoslati kérelmet nem lehet benyújtani.
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Fáki Lászlót márciusi ülésén városvezetői posztjáról felfüggesztette, ellene pedig fegyelmi eljárást indított a fideszes többségű helyi képviselő-testület. A kormánypárti városatyák azt követően kezdeményezték Fáki László félreállítását, miután a városvezető megakadályozta a polgármesteri hivatal drasztikus leépítését: a testület többségét adó fideszes képviselők ugyanis az idei költségvetési hiányt 17 önkormányzati dolgozó elbocsátásával orvosolták volna, miközben a saját tiszteletdíjuk csökkentéséről szóló indítványt elutasították. Fáki a felfüggesztése után munkaügyi bírósághoz fordult, amely most neki adott igazat.

Fáki László
Fáki László
Fotó: MTI




 

A megszüntetett felfüggesztés ellenére a fideszes képviselők által kezdeményezett fegyelmi eljárás azonban még mindig továbbfolyik Fáki László ellen. Az ügyet vizsgáló bizottság három tagja mind helyi fideszes képviselő, ráadásul a grémiumban ül az a Kovács Attila is, aki az egész eljárást elindította. (A bizottságnak információink szerint április 20-ig kell a vizsgálat eredményeiről jelentést adni, illetve addig kötelességük összehívni egy képviselő-testületi ülést is, ahol az ügyet tárgyalják majd.) „Várom a fegyelmi eljárás további lépéseit, amelyben szerintem már most is több szabálytalanság történt, ezért bármilyen döntés is születik, bírósághoz fogok fordulni. Ha felmentenek, akkor az eddig elhangzott hazugságok miatt, ha nem, akkor további igazságtalanságok miatt” – nyilatkozta a magyarnarancs.hu-nak Fáki.

A felfüggesztést megsemmisítő bírósági határozatot követően a város áprilisi képviselő-testületi ülésén a polgármester már kezdeményezte is a testület feloszlatását, mivel szerinte a fideszes képviselők szándékosan akadályozzák az ő, illetve az önkormányzat munkáját. Fáki László előterjesztését a kormánypárti politikusok azonban még napirendre sem vették.

 http://magyarnarancs.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése