2013. szeptember 27., péntek

Eltűnődtem; A vándornak - Záel

Ha valaki elmereng, gyakran a szeme előtt integetnek, hogy térjen vissza. Pedig nem rossz dolog a merengés. Gyermekkoromban sokszor órákig álltam az emeleti ablakunk előtt és csak bámultam kifelé, merengtem. Így utólag azt gondolom, hogy ezért bírtam ki a számomra "szokatlan" körülményeket. Mert akkoriban -és még sokáig- az volt az érzésem, hogy nem ebbe a rettenetes világba való vagyok. /DK

 




Eltűnődtem, elmerengtem
Záel

Mert úgy tartják a bölcsek, hogy a magyar nem meditál (azt más kultúra teszi), hanem mereng. Sok idős ember vett körül gyerekkoromban és láttam e merengéseket. Akkor nem értettem, most már igen. Megérik az ember rá idővel. Ebben az állapotában leledző ember találja meg legjobban középpontját. 

Ebben az állapotomban erősödik bennem a hit, hogy jókor jó helyen lenni, -bármely nyűgösnek is érezzük a kort, amiben élünk- fantasztikus élmény.

Olyan szépen csúszunk át az Aranykorba, mint a komp egyik oldalról a másikra. Sokan föl sem fogják, mi zajlik bennük, körülöttük, csak élnek. Ha már  kicsit útját megtalált emberrel találkozom, ott már fellelhető a tudatosság, mely az igazi életet fedő hét fátyolból egyet-egyet fellebbent s megmutatja valódi arcát. Ezek azok az igazi felfedezések, melyek nagyot tudnak lendíteni spirituális utunkon. 

Nem célszerű megtorpanni. Habár mint minden, ez is szabad akarat kérdése. Amikor jobban belemélyedsz énedbe, "isteni" mivoltodba, amikor rájön az ember arra, hogy Egy vele, akkor már a szabad akarat kérdésköre is bezárul. Miért?? 

Mi is az a szabad akarat?! Egy hölgy lélektársamnak feltéve ezt a kérdést, hangos hahotázásba tört ki és imégyen válaszolt: "Hát annyi, hogy ma reggel eldönthettem, hogy piros vagy fehér bugyit veszek fel. Ennyi a szabad akarat!!" Rövid, őszinte és velős válasz. És nem mellesleg -átgondolandó bölcsességet hordoz. 

Ha utadat már magasabb tudatossággal járod, megérzed s megtapasztalod, hogy az Isteni Terv része vagy -ha hiszed ha nem. És a legszebb ebben az, hogy ennek a forgatókönyvét a mi lélektudatunk már odafenn megírta érkezés előtt. Ez a karmikus feladat, szolgálat, amit bevállalunk lejövetel előtt. Minél hamarabb éri ezt el az ember, annál hamarabb lehet tudatossá válni a feladat tejesítésében. Kérdezték tőlem: "Ha megkapod az milyen??" Mindig csak egy szó jut eszembe: Kegyelem. Mert ez az! 

Sokunk nem "vallásos", sőt... De ennek ára is van, mert ahogy a Teremtő adta, úgy el is veheti. Az Úr folyamatosan teszteknek vet alá. Ha kiállod a próbát, akkor tovább enged utadon, hogy egy magasabb szintre emeljen. Mert ez a terve. Csak annyit mutat meg, rak rád, amennyit elbírsz, többet nem. De ha már megbékéltél magaddal s egységbe kerülsz, majd érzed a hívást és elindulsz, nincs visszaút. Csodákkal teli útra hív. 

Ha szerencséd van, akkor már azok közé tartozol, akik már nem jönnek többször vissza, illetve választhatsz, mikor eljön a te időd. De ha visszajössz, akkor már csak "szolgálni". Sokan érzik, hogy ez az utolsó leszületésük ebben a dimenzióban. Ők a FÉNYKÜLDÖTTEK.Tudják, hogy az övék egy olyan feladat, hívás, ami nekik szól, ott bent. Zsigereiben,vérében érzi, tudja és hiszi, hittel. Ezért higgyetek, ez az az igazi tiszta megkérdőjelezhetetlen HIT, amit kerestek. Aki érzi az tudja. Semmi és senki nem téríti ki az ilyen "küldöttet". 

A FÉNY bemegy a sötétbe is félelem nélkül! Miért?? Mert erősen hisz és tudja, hogy a sötétség a fény jöttére szertefoszlik. Helyét felváltja a KRISZTUSI SZERETET. Egy a vallásokat megelőző őskeresztény kultúra hordozza ezt. Ez pedig testvéreim mi vagyunk Magyar-Magyarik.

Tudjátok, vállalt karmánk letelt. Ezért ébredtek oly sokan. Az Úr, mint egy édesanya simogatva, babusgatva ébresztget bennünket. Hát fogjátok meg az ébredező, még kómás társaitok kezét, vegyétek kebletekre és nyugtassátok meg őket, hogy az égi nagy családba érkeztek meg és fogadjátok szeretetetekbe, tereljétek útjukra őket. 

Nagyon sokatokat hirtelen gyorsan emelnek Magcsoportokba, látom hogyan zajlik. Most tömegesen emelik az égiek a magtársainkat a feladatra.Van olyan, akit több éve készítenek fel, de láttam olyat is, akit - magcsapatba kerülvén kintről! - pár óra leforgása alatt tettek a helyére (a feladatához/DK). Ezen társaink kezét fogni kell, mert a fizikai létezés (3D-s) világ innentől fogva más értelmet kap. Egy közösségi megélés után nem találja helyét az addigi világában, begubódzik. Folyamatosan a tenni akarást, hívást érzi, elönti szívét a szeretet. Ezekre oda kell figyelnünk!! Nagyon kényes egyensúly ez, de csak az elején, utána már "rutin". Fogjátok az érkezők kezét, mert hirtelen leszünk sokan. Az égiek is ezt üzenik. 

Az írások azt mondják, hogy a 35-40 korig altatva vannak, nem is aktiválják a FÉNYKÜLDÖTTEKET. Nem tudom így van-e, de az tény, hogy a többségünk 35-45 közötti, amit én most látok. A régi "motorosok" is azt mondják, hogy egy új generáció van felébresztve, amit üdvözölnek. Miben különböznek?? Abban, hogy már minden tudást magukban hordoznak. A megtett útjuk és tapasztalásuk által nyitódnak ki az amúgy is hordozott képességeik fokozatosan. Ez régen évezredekig így volt. Ezt kapja meg újra az emberiség. 

Ezért kavarja fel nagyon az állóvizet (spiri bizniszben résztvevők közt), hogy egy új generáció van születőben, akiknek már nem kell "guru", 50-100 000-s csoda hétvége, ahol ha leteszi a "zsozsót" rögtön MESTER lesz. Nem kifogás, hogy valamiből élni kell. Ez duma! Az igazi tiszta spirituális (tanító, gyógyító) ember csendben teszi a dolgát, a fő sodrású élete mellett ingyen vagy adományért. (vagy ha főállású, akkor differenciál) Az a helyzet, hogy ha az Úr adja, illetve eszközként használ minket, akkor ezt elérhetővé kell tenni. Sok embernek elérhetetlen, ezért kérdezik: Miről is beszélünk?? De hál'Istennek sok gyógyító és tanító már az Aranykornak megfelelően tevékenykedik. Hála nekik. Nem mi fogjuk ezt letisztítani, hanem a Teremtő.Tudjátok a szabad akarat!!!

Hiszek egy szebb világban, ahol visszatérünk mindannyian oda, ahonnan jöttünk, a FORRÁSHOZ.
Záel

  

A vándornak

Vándor, járd utad-e planétán 
vidd hírét és kicsiny világod szent hangját!
Légy az aki vagy,
ehhez ad a Jó Isten szárnyakat!
Vidd hírét Magodnak,
mutass nekik fényes utat!
Vedd kezedbe lámpásod 
s megláttatik jövőd s utad.
Mutasd meg merre vezet kicsiny hon,
melynek szíve s lelke ott bent honol.
Mutass nekik fényességet,
hozz lelkekbe békességet!
Adjon az Isten erőt, hitet, békességet!
Vigyél szívedben SZERETETET.
Add nekik, mert Isten úgy akarja,
hadd látassék meg MAGYARNAK honja.
Ki nem talál hont e hazában 
az is szórja Magját e világban. 
Majd ha hírét vitte Magjának,
 megnyugodott lelke újra otthont lel a hazában.

 Záel


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése