2013. szeptember 5., csütörtök

A Haza Nem Eladó Mozgalom - Tájékoztató és videó




A Haza Nem Eladó!


Az azonosan gondolkodók közötti kapcsolat hiánya felelős azért, hogy egy kisebbség a szó szoros értelmében az orránál fogva vezeti a többséget. 

 

Éppen ezért felelevenítjük, 2012. júniusában elindított és azóta egyre terjedő akciónkat.  

 

Aki egyetért és magáénak vallja az alább felsoroltakat, vagy legalább annak nagyobb részét, az kössön fel egy nemzeti színű vékony kis szalagot a gépkocsija antennájára, hogy láthatóvá váljunk egymás számára, mert mi vagyunk többen.

 

Felemelő érzés, amikor egymás számára ismeretlenek, látva a szalagot üdvözlik egymást. Szavak nélkül is tudják, hogy egy azonosan gondolkodó nemzettársukkal találkoztak. Ez nem csak velem fordult elő, hanem többen beszámoltak hasonló élményről. Próbálják ki, ha már elég sokan leszünk, akkor győzünk.

  1. A Haza Nem Eladó!

  2. Az ország és az emberek kifosztásáért felelős személyeket törvényszék elé kell állítani.

  3. A történelmi Alkotmány jogfolytonosságát helyre kell állítani.

  4. Kétkamarás parlamentet kell felállítani Alsó és Felső Házzal, visszahívható képviselőkkel.

  5. Az ország alapellátását és túlélését garantáló élelmiszer termelés nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági kérdés kell hogy legyen. Éppen ezért ez nem alapulhat külföldi behozatalon.

  6. Az ország vérkeringésének számító infrastruktúrák és ágazatok állami kézben kell hogy legyenek. (Ivóvízhálózat, elektromos áram hálózat, gázelosztó hálózat, szennyvíz hálózat, úthálózat, fegyveripar, …)

  7. Közvagyont érintő szerződések nem lehetnek titkosak. (Kivétel katonai és nemzetbiztonsági szempontok alapján.)

  8. Be kell vezetni a politikai döntésekért a politikusok kötelező felelősség vállalását.

  9. A pénzkibocsátás joga a magyar államé kell hogy legyen és a pénz fedezete pedig a munka.

  10. A történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállításával visszatérhetünk őseink államformájához, így megnyílik a lehetőség mindazon szerződések felülvizsgálatára, amely szerződések következtében szolgasorba került az ország.

  11. Magyarországon mindenkinek meg kell tudni élni aki dolgozik. A társadalmi egyensúlyt helyre kell állítani és ez akkor tekinthető helyreállítottnak, ha már újra érdemes lesz itt jövőt tervezni a fiataloknak és nem külföldön.

  12. Az oktatás színvonalát vissza kell állítani, az emberi értékekre alapozva az életre kell nevelni a felnövő nemzedéket.

  13. A nemzeti-népi kultúránkat meg kell őriznünk, mert az a Magyarság fennmaradásának egyetlen lehetősége.

Kásler Árpád

 

(magyarázat: „teszko népének” nevezem azokat akik nem törődnek az ország és a nemzet sorsával, nem foglalkoznak a jövővel, nem érdekli az, hogy a jövő generációnak mit hagyunk hátra, zombik módra néznek ki a fejükből és fogyasztanak mindent amit eléjük raknak anélkül, hogy szelektálnának, legyen az akár élelmiszernek nevezett termék, vagy szellemi táplálék.)

Forrás: http://kaslerarpad.hu/?p=3453

Bemutatkozik A Haza Nem Eladó Mozgalom vezetősége, videó: http://www.youtube.com/watch?v=VM1PtQ0TJZY

(Meg lehet figyelni mennyi pozitív energiával teltek ezek az emberek /DK)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése