2013. július 15., hétfő

Biofotonok és az emberi test - Tudomány és spiritualitás 07.06.

 

Messzemenő következtetésekre lehet jutni az alábbi tudományos eredményekből.

Biofotonok: Az emberi test bocsátja ki, kommunikál vele, és fényből van

A tudomány egyre inkább egyetért a költészettel a közvetlen emberi tapasztalatok terén: már többek vagyunk, mint azok az atomok és molekulák, melyek a testünket alkotják, most már fénylények is vagyunk. Az emberi test által kibocsátott biofotonok, melyeket a lelki szándék szabadíthat fel, megváltoztathatja az alapvető folyamatokat a sejtek közötti kommunikációban és a DNS-ben.


Semmi sem bámulatosabb a nagyon valószínűtlen ténynél, mint hogy létezünk. Gyakran figyelmen kívül hagyjuk ezt a tényt, mit sem törődve a valósággal, tehát ahelyett, hogy nem kellene lennie semminek, nem tudjuk miért is létezik az univerzum (ezzel szívbemarkolóan tisztában van rajtunk keresztül), és miért nem egy önmagában teljesen öntudatlan üresség?

Úgy vélik, hogy fény, levegő, víz, a földkéreg alapvető ásványi anyagai, és legalább 3 milliárd évnyi információ található a diploid zigóta sejt sejtmagjában, melyből az emberi test kialakul, és ebben a testben képes a lélek arra, hogy legalább megpróbálja megérteni testi és lelki eredetét.

Az egzisztenciális feltételeink puszta elmezavarára, és a testi inkarnációra mint egészre tekintettel, valamint figyelembe véve, hogy földi létünk részben napfényből képződik, és megköveteli a sűrített napfény étel formájában történő folyamatos fogyasztását, lehet, hogy már nem is hangzik annyira erőltetettnek az, hogy a testünk fényt bocsát ki.

Az emberi test csakugyan kibocsát biofotonokat, ami ultragyenge foton kibocsátásként ismert, mely 1000-szer alacsonyabb láthatósággal rendelkezik, mint amit szabad szemmel tudunk érzékelni. Bár nem látható számunkra, ezek a fényrészecskék (vagy hullámok, attól függően, hogyan mérjük őket) részei a látható elektromágneses spektrumnak (380-780 nm), és kifinomult modern műszerekkel kimutatható.

A fizikai és a "lelki" szem fényt bocsát ki

A szem önmagában, mely folyamatosan ki van téve a környezet erőteljes fotonjainak, amelyek áthaladnak a szem különböző szövetein, spontán és fény által kiváltott ultragyenge fotonokat bocsát ki. Ráadásul az volt a feltételezés, hogy a látható fény egy késleltetett biolumineszcenciát idéz elő a kitett szemszövetekben, magyarázatot adva a negatív utókép eredetére.

Ezek a fénykibocsátások az agyi energia anyagcserével is, és az oxidatív stresszel is kölcsönösen összefüggenek az emlősök agyában. És mégis, a biofoton kibocsátás nem feltétlenül epiphenomenális. Bókkon elmélete azt sugallja, hogy a fotonok kémiai folyamatokból szabadulnak fel az agyban, biofizikai képeket létrehozva a vizuális képzelet ideje alatt. Egy friss tanulmány úgy találta, hogy amikor a vizsgált személyek aktívan elképzelték a fényt egy nagyon sötét környezetben, akkor szándékuk az ultragyenge foton kibocsátás jelentős növekedését okozta. Ez összhangban van azzal a feltörekvő vélekedéssel, hogy a biofotonok nem csak a sejtek anyagcsere melléktermékei, hanem mivel a biofotonok intenzitása magasabb lehet a sejteken belül, mint azon kívül, az elmének lehetősége van elérni ezt az energia összetevőt, hogy belső fizikai képeket hozzon létre a vizuális érzékelés és a képzelet ideje alatt.

A sejtjeink és a DNS-ünk biofotonokat használ az információ tárolására és továbbítására

Úgy tűnik, hogy a sejtek a biofotonokat használják számos élő organizmusban a kommunikációhoz, mely megkönnyíti az energia/információ átvitelt, ami több nagyságrenddel gyorsabb, mint a kémiai diffúzió. Egy 2010-es tanulmány szerint "sejttől sejtig biofoton kommunikációt mutattak a növények, a baktériumok, az állati neutriophil granulociták és a vese sejtek." A kutatók bizonyítani tudták, hogy "... a különböző színképű fénystimuláció (infravörös, vörös, sárga, kék, zöld és fehér) a gerincvelői szenzoros vagy motoros ideggyökök egyik végén jelentős biofotonikus tevékenység növekedést eredményezett, mint a másik végén." A kutatók úgy értelmezték a felfedezésüket, hogy azt sugallták "... a fénystimuláció biofotonokat generálhat az idegi szálak mentén végezve, feltehetően idegi kommunikációs jeleket."

Akkor is, ha lemegyünk a genomunk molekuláris szintjére, a DNS is beazonosítható, ami szintén forrása a biofoton kibocsátásnak. Az egyik szerző azt mondja, hogy a DNS olyan biofoton függő, hogy excimerlézerszerű tulajdonságai vannak, lehetővé téve, hogy stabil állapotban létezzen távol a hőmérsékleti egyensúly határértékén.

Technikai értelemben a biofoton egy elemi részecske vagy fénykvantum, mely nem termikus eredetű a látható és az ultraibolya spektrumban, melyet a biológiai rendszerek bocsátanak ki. Úgy vélik, hogy ezek általában a sejtjeinken belüli energia-anyagcsere eredményeképpen jönnek létre, vagy még hivatalosabban, "... biokémiai reakciók mellékterméke, melyeket a bioenergetikai folyamatok gerjesztenek a molekulákban, amely magában foglalja az aktív oxigén fajokat."

A szervezet cirkadián biofoton teljesítménye

Mivel a test változásainak anyagcseréje cirkadián módon megy végbe, a biofoton kibocsátás is változó a napszakoknak megfelelően. A kutatás feltérképezte a különböző anatómiai helyeket a szervezetben, ahol a biofoton kibocsátás erősebb vagy gyengébb, az adott napszaktól függően:

"Általában a test felett a fotonok száma alacsonyabb volt reggel, mint délután. A mellkasi, hasi régió bocsátott ki a legalacsonyabban és a legfolyamatosabban. A felső végtagok és a fej régiója bocsátotta ki a legtöbbet, és egyre nagyobb mértékben a nap folyamán. Az alacsony, a közepes és a magas kibocsátás színképi elemzése a jobb lábnál, a homloknál és a tenyereknél nagy, spontán kibocsátást mutatott a 420-470 nm-es tartományban. A tenyér központi részének kibocsátása nagyobb részben járult hozzá a 420-470 nm-es spektrum tartományban a spontán kibocsátás során ősszel és télen. A kézből származó késleltetett lumineszcencia spektruma jelentősebb kibocsátást mutatott ugyanabban a tartományban, mint a spontán kibocsátás."

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy "a színképi adatok arra utalnak, hogy a mérések talán jó mennyiségi adatokat nyújtanak az egyes minták peroxidatív és antioxidatív folyamataira."

A meditáció és a gyógynövények befolyásolják a biofoton teljesítményt

A kutatások találtak egy oxidatív stressz-közvetítette különbséget a biofoton kibocsátásban a meditálók és a nem meditálók között. Azok, akik rendszeresen meditálnak, hajlamosak az alacsonyabb ultragyenge foton kibocsátásra (biofoton) , melyről azt feltételezik, hogy az alacsonyabb szabad gyökös reakciók előfordulásából ered a testükben. Egy klinikai vizsgálatban, melyben a szakemberek a transzcendentális meditációt vizsgálták, azt találták:

"A legalacsonyabb biofoton kibocsátást két alanynál mérték, akik rendszeresn meditálnak. Az emberi biofoton kibocsátás színképi analízise arra utal, hogy az ultragyenge kibocsátás valószínűleg, de legalább részben, tükrözi a szabad gyökös reakciókat egy élő rendszerben. Ezt igazolja, hogy a különböző fiziológiai és biokémiai változások követik a hosszútávú meditációs gyakorlatot, és ez arra utal, hogy a meditáció hatással lehet a szabad gyökök tevékenységére."

Érdekes módon a gyógynövények hatása jól ismert a stressz csökkentésében (ideértve a kortizol szintjének mérhető csökkenésének előidézését), és kapcsolódik a fokozott oxidatív stresszhez, melyet klinikailag teszteltek, hogy csökkenti a biofoton kibocsátást az emberi alanyoknál. A rhodioláról ismert, a Fitoterápiás Kutatás lapjában egy 2009-es tanulmány szerint, hogy azok, akik a gyógynövényt fogyasztották, jelentős csökkenést mértek a fotonkibocsátásban, összehasonlítva a placebo csoporttal.

Az emberi bőr rögzítheti a napfényből származó energiát és információt

Talán a legkülönlegesebb az egészben az a lehetőség, hogy a testünk felszínén található sejtek képesek hatékonyan csapdába ejteni az ultraibolya sugárzásban lévő energiát és információt. A Fotokémiai és Fotobiológiai Folyóiratban közölt 1993-as tanulmány, melynek címe, "Mesterséges napfény besugárzás okozta ultragyenge fotonkibocsátás az emberi bőr fibroblasztjaiban" felfedezte, hogy amikor mesterséges napfény forrást alkalmaztak egészséges személyeknél, vagy fényérzékenyeknél jellemzően hiányos DNS javító mechanizmusokkal, sokkal magasabb ultragyenge fotonkibocsátást indukált (10-20-szoros) a fényérzékeny csoportban. A kutatók ebből a kísérletből arra következtettek, hogy "Ezek az adatok azt sugallják, hogy a fényérzékeny sejtek hajlamosak elveszíteni az ultragyenge fotonok tárolásának hatékonyságát, jelezve, hogy létezik egy hatékony sejten belüli fotoncsapda rendszer az emberi sejtekben." Az újabb kutatások is mérhető különbségeket azonosítottak a normál és a melanomás sejtek biofoton kibocsátásában.

A test biofoton kibocsátását a Nap és Hold erők szabályozzák

Úgy tűnik, hogy a modern tudomány most ért el annak felismerésére, hogy az emberi test képes közvetlenül venni és kibocsátani az energiát és információt, mely a Napból érkezik.

Van egy növekvő felismerés, hogy a Nap és a Hold befolyásolja a biofoton kibocsátásokat a gravitációs hatások révén. A közelmúltban búzacsírákból származó biofoton kibocsátásokból Németországban és Brazíliában úgy találták, hogy azok transzkontinentálisan szinkronban állnak a luniszoláris árapállyal. Tény, hogy a luniszoláris árapály erőről, melyhez a Nap 30 százaléknyi, a Hold 60 százaléknyi kombinált gravitációs gyorsulással járul hozzá azt találták, hogy számos növényi növekedési jellegzetességet szabályoz a Földön.

A szándék a fiziológia életereje

Még az emberi szándék, az úgynevezett szellem a gépben is lehet gyakorlatilag alapja a biofotonoknak.

Egy nemrég az Investigacion Clinica folyóiratban megjelent írás, melynek címe: "A szándék erejének bizonyítéka", szintén ezzel a kapcsolattal foglalkozott:

"A szándékot úgy definiáljuk, mint egy irányított gondolat, mely egy meghatározott cselekedetre irányul. A gondolatok irányulhatnak élettelen tárgyakra, és gyakorlatilag minden élő dologra az egysejtűektől egészen az emberig. A kibocsátott fény részecskék (biofotonok) úgy tűnik, hogy az a mechanizmus, amelyen keresztül a szándék kifejti a hatását. Minden élő szervezet kibocsát állandó fotonáramokat, mely azonnali nem lokális jeleket jelent egyik testrésztől a másikig, vagy a külső világ felé. A biofotonok a DNS sejteken belül vannak tárolva. Amikor a szervezet beteg, megváltozott biofoton kibocsátást okoz. A közvetlen szándék elektromos és mágneses energiaként nyilvánul meg, és a fotonokat árammá rendezi. Úgy tűnik, hogy a szándékunk magasan összefüggő frekvenciaként működik, mely képes megváltoztatni az anyag molekuláris szerkezetét. Hogy a szándék hatékony legyen, ki kell választani a megfelelő időt. Sőt, az élőlények kölcsönösen szinkronizáltak a föld és mágneses erejének állandó változásaira. Bebizonyosodott, hogy a gondolat energiája megváltoztathatja a környezetet. A hipnózist, a stigma jelenséget és a placebo hatást is figyelembe kell venni, mint egyfajta szándékot, mint egy instrukciót az agy számára, egy bizonyos tudatállapot alatt. A spontán gyógyulásos esetek, vagy a távolból gyógyítás súlyos betegeknél egy rendkívül erős szándékot jelentenek, hogy irányítsák a betegségeket, melyek az életünket fenyegetik. A gyógyítás szándéka valamint a hit befolyásolják a gyógyulás hatékonyságát, és elősegítik a gyógyulást. Összefoglalva, a gondolat és a tudat vizsgálatai egyre inkább alapvető szempontokká válnak, és nem pusztán másodlagos fontosságú kérdések, melyek gyorsan elvezetnek a biológia és az orvostudomány paradigmáinak mélyreható változásához."

Tehát a tudomány egyre inkább egyetért a közvetlen emberi tapasztalattal, hogy jóval többek vagyunk, mint az atomok és molekulák, melyekből a testünk felépül. Olyan lények vagyunk, akik fényt bocsátanak ki, kommunikálnak vele, hiszen valójában fényből jöttünk létre.

greenmedinfo

Forrás:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/07/biofotonok-az-emberi-test-bocsatja-ki.html

***


Kiegészítésül egy még különösebb infó:  

Az átalakulás pillanatnyi fázisa - Égi közlés a Szírius Gamma holdjáról




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése