2012. október 15., hétfő

Ki volt Jézus valójában? - Nagy Átverő Show

Kedves olvasóim!
Az tény, hogy a Bibliát alaposan cenzúrázták. De amit Avatara mond az alábbiakban, az legtöbbünknek megdöbbentő. Ez  már az ébredők némelyikének is sok.  Főként a nagy "magyarkodás" irritálja a őket. A mellveregetés és a gyűlölködés valóban rossz irányba vezet....de itt nem erről van szó...a felsorolt tények  tények, ha igazak. Gondoljunk csak bele, talán az lenne a jó, ha továbbra is alázatosan, szerényen meghúznánk magunkat, mint eddig, nyakunkban az igával, szájunkban a zablával, a szekér elé fogva, ostorral a hátunkon? Ugye nem?

Nemsokára úgyis kiderül minden a "Nagy Átverő Showról". Addig is érdemes az eddigi hiedelmeinket elkezdeni elengedni, mert úgyis minden másképp volt, mint ahogy eddig nekünk mesélték. Jobb, ha belenyugszunk ebbe, nehogy majd egyszerre  túl sok legyen a leleplezés, a megrázó meglepetés és majd megártson az elménknek. (A Jahvera vonatkozóak miatt különösen érdekes elolvasni.)

Egyébként nekem mindegy, hogy ki volt magyar, és ki nem, de az biztos, hogy nagyon sok fontos feladata van a magyaroknak, amit ideje elkezdeni teljesíteni. Mert ahol csak lehetett, átvertek és kihasználtak, tapostak  minket. Nem véletlenül járt ránk a rúd. Veszélyesek vagyunk a fényünkkel, az erőnkkel.

Én érzem magunkban magyarokban a szunnyadó erőt, és  tennivágyást életünk megváltoztatására. 

Ti, kedves olvasóim érzitek, hogy ami van, annak már vége kell, hogy legyen, és most már lépnünk kellene nekünk, magunknak is, nemcsak ölbetett kézzel ülni, várni? Igen? Akkor a mi fegyverünk legyen a Szeretet, a Bölcsesség, a Tudás, a Fény. 

Mindegy mi a teljes igazság, ébrednünk kell. Szeretettel ajánlom Avatara előadásaiból  Justin Mátyás összeállítását ébresztőként.
Dombi Katalin



KI VOLT JÉZUS VALÓJÁBAN !

Justin Mátyás, 2012. március 26.
 
 
"Az 1945-ben előkerült pergamenek alapján kimondható, hogy az eredeti szentiratok 98 %-át nem tették be a Bibliába (mivel e pergameneken a 100 % szerepel).
A maradék részt pedig sok helyen átírták.
És ma csak ezt a meghamisított Bibliát olvashatja a legtöbb ember." (Avatara)

        - [Ki az az Avatara: Ezt a becenevet az ismerősei adták neki.
16 éve kutat ókori írásokat !
Eredeti nyelven (!) tanulmányozott 20 ókori szent könyvet, amik a Föld legkülönbözőbb helyeiről származnak (tehát nagyon széles látókörrel rendelkezik),
és 15.000 tiltott iratot,  stb.
Amelyik idézet után nem írtam oda hogy kitől való, azt az ő (6 órányi) előadásából idéztem. ]


-"A Talmud Jézust állandóan NIMRÓD fiának nevezi."
        - (Talmud = a zsidó vallás szent könyve.)
(Megj:  A magyar legenda szerint Nimród fejedelem keleten élt. Fiai Hunor és Magor!./DK)




-"... Nem kellett tolmács, Jézus HUN nyelven szólalt meg."

-"Ez az én testem ... Ez az én vérem ..." >
"Egyetlen nyelv van, amiben egy új szó keletkezik, ha e 2 szót összerakjuk (test-vér) : a MAGYAR." (Szántai Lajos, művelődés-történész)
Így teszi Jézus egy mágiával a "testvéreivé" a tanítványait (szimbolikusan) , így "adja át beléjük" az ő lelkületét.

-"A Jézus név szanszkritül azt jelenti: a FÉNY FIA.
Héberül viszont nem jelent Semmit,
tehát Nem héber név,
tehát Jézus Nem héber származású !"


-"A 3 király, aki Jézus bölcsőjéhez megy (az eredeti írásokban) a PÁRTUS birodalom küldöttei:
SZKÍTA mágusok !
Ugyanis Pártiában meghalt a király, és egyenes-ági fiú örökös hiányában
a királynő unokaöccse volt a jogos örökös, vagyis Jézus !
EZT jelzi a tömjén, mirha és arany  küldése a küldöttekkel.
Viszont a héber vallás szerint ezeknek az ajándékoknak Semmi értelmük sincs,
sőt a tömjén még törvénysértő is."

-Jézus az ács fia > "A héberben ugyan az a szó jelenti az ácsot, ami az arámiban a HELYTARTÓT.
A Pártus királynő húgának a férje egy (Pártus) helytartó volt  Izraelnek az északi területén (ahol a kánaániták* éltek), és az Ő fia volt Jézus !"

* : Kik voltak a kánaániták:
"Akik Kánaán földjén éltek (vagyis a mostani Izrael területén), mielőtt a zsidó nép (Jáhve* parancsára) oda nem ment, és le nem mészárolta a 90 %-ukat, hogy elfoglalja a (gazdag és fejlett) országukat.
A megmaradt 10 % lakosság az északi területre szorult ki. 
       A kánaániták ABC-je 24 betűből állt, amiből 18  a székely rovásírásban is szerepel !
       Templomaikban egy szent SÓLYOM volt az oltár fölött !"
[Turul = Kerecsen-sólyom]

      "Az Eredeti ószövetségben a kígyó helyett egy SÓLYOM mondja Évának, hogy egyen a tudás fájáról."
(Egyébként ... miért lenne bűn enni a Tudás fájáról ? Bűn a Tudás ?? :)

* : Ki volt Jáhve:
       -"Jáhvét kérte Mózes, hogy mutassa meg magát.
Jáhve mondta: Abba belehalnál (!)
Mózes erősködött, hogy látni akarja.
Jáhve megjelent, és rátámadt Mózesre, aki egy bárányt dobott elé, így Jáhve azt falta fel, és Mózest nem bántotta." (Mózes 2. könyve)
       -"Jáhve egyetlen ábrázolását találták meg: ami egy szamárfej, vörös szemekkel.
Szamárnak egyedül Széth-et ábrázolták még (az egyiptomi mitológiában), aki a harag és a káosz istene, akit Hórusz győz le, a jóságos SÓLYOM-fejű isten.
Jézus egyszer azt mondta, hogy ő volt Hórusz (egy korábbi életében).
Vallás-történészek szerint pedig Jáhve és Szét (is) azonos."
       -A Rítus című (2011-es) filmben egy Vörös Szemű Szamárban ölt testet egy démon.
       -Alaje pedig ezt írta: "Jehovah egy földönkívüli volt a Földön több ezer évvel ezelőtt, aki azt akarta, hogy istenként tiszteljék."

Ne haragudjunk a zsidó népre !
 -1.) Mert csak a tudatlanságuk miatt követték egy náluk "nagyobb" lény parancsát !
 -2.) A holokausztkor visszakapták amit adtak, ezzel Törlesztették a karmikus adósságukat !
 -3.) A mostani (vagyis a 9.) földi civilizáció első népe (Hérodotosz és Pompejusz írásai szerint) a SZKÍTA nép: a Szelídség, Megbocsátás, Vendég-szeretet és a Szeretet (vagyis a Fény) népe volt !
Legyünk méltó utódaik az Aranykor kezdetén ! Mutassunk példát ezekből !
       - (Rockefeller végeztetett egy kutatást, hogy melyik nép DNS-e a legdominánsabb (bízva abban, hogy az övé), de a MAGYAR jött ki eredményül !)
 -4.) Nincs rossz nép, rossz ember, rossz sejt, ... , csak Eltévelyedett !
 -5.) "Ne ítélkezzetek, nehogy fölöttetek is ítélkezzenek." !


Hogy is volt akkor:

1.) Jézus 12 éves korában került el Izraelből és 30 évesen tért vissza. A kettő között keleten tanult és tanított (Egyiptomban, Indiában és Tibetben), amit mind kivágtak a Bibliából !
A Koránban és tibeti írásokban viszont szerepel Jézus ezen útja ! (ők Isszának nevezik).

2.) "Halála" után 300-400 évvel különböző zsinatokon:
-Kivették Jézus tanításaiból a reinkarnáció, asztrológia, numerológia tanait,

  és ... hogy "Isten országa Bennetek van !"  ,  "Ugyanaz a Fény van Benned ... "
Ezek "helyébe" írták: hogy Isten rajtad Kívül, elérhetetlen magasságokban van, és így az Isten és közted szükség van egy közvetítőre: a papságra.

De elkerülte a figyelmüket ez a 2 rész:
Károli Gáspár fordítás, 82. zsoltár 6. vers: "Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan."
Illetve: "Én vagyok a világ világossága" - mondta Jézus. Később pedig a tanítványainak mondta: "Ti vagytok a világ világossága." - Tehát nem azt mondja, hogy .. én vagyok az Isten fia, ti pedig csak emberek, hanem hogy ugyan azok vagyunk !

-Kitalálták, hogy legyen bűn,
amiért büntetés jár,
és hogy legyen pokol,
és ördög.
Míg Jézus azt tanította:
"Nincs bűnös, csak tudatlan. Ezért meg kell Tanítani !
Nincs gonosz, csak beteg. Akit a Szeretet gyógyíthat meg !"

-Próbálták összemosni Jézus tanait a zsidó vallással (ami valójában Ég és Föld) :
Elnevezték Jézus tanait Újszövetségnek,
Jézus származását átírták zsidóra,
és egy zsinaton kimondták, hogy Jézus apja: Jáhve.
[Ez még a papok között is akkora felháborodást váltott ki, hogy lázadás tört ki az egyházonban !
Miért ? Jáhve Egyiptomban csecsemőket ölt (Kivonulás 11.1), Kánaánban pedig népirtást végeztetett. Jézus tetteiből és szavaiból pedig mindig a SZERETET áradt. Még keresztre feszítése közben is: "Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." > Ugye, nem mindegy hogy ki az apja ? :) ]

-"A női princípium kitörlése:
        -Az Atya, Anya és Fiú szent-háromságot átírták
              Atya, Fiú, Szentlélek -re.
       -Jézus mindig azt mondta: "... az Isten és az Istennő ..." > Mindenhonnan kiradírozták, hogy: Istennő.
       -A történetből (ahonnan csak tudták) kitörölték Mária Magdolnát - Jézus legKözelebbi Tanítványát - a 12 tanítvány közül " , ... de Leonardo Da Vinci odafestette az "Utolsó vacsora" című művére Jézus mellé.
       -Jézus, amikor feltámad, Mária Magdolnával találkozik először (mintha megvárná, míg a többiek elhagyják a sírt), és Jézus úgy szólítja Mária Magdolnát, ahogy egyik tanítványát sem ! Ez a megszólítás csak a legközvetlenebb tanítványnak járt ki !
       -Mária Magdolnát (aki Egyiptomban tanult, és felnőtt korára már nagy hatalmú mágus főpapnő volt),
"bűnös nővé" írták át, ... amit később egyesek prostituáltként értelmeztek.

Visszatérve,
és összefoglalva:
az írások szerint Jézus:

-A SÓLYMOT tisztelő kánaániták
PÁRTUS helytartójának fia volt,
PÁRTIA trónörököse !
-Akit SZKÍTA névre kereszteltek ! aminek a jelentése: a FÉNY fia !
-Tudott HUNUL !
-A Talmud NIMRÓD fiának nevezi. (Talán arra gondolnak, hogy leszármazottja.) 

Mondjuk ki: Jézus az ősi MAGYAR népbe született le.
Trónörökös volt, de az uralkodás helyett az emberiséget tanította,
félelmet nem ismerve, tűzön-vízen keresztül,
adta át az embereknek a Fényt.

Tegyük mi is ezt.

SZERETET Mindenkinek.



Jézus igazi tanításai bővebben az "Avatara - Ami a Bibliából kimaradt " című előadásban:
 http://www.youtube.com/watch?v=0uqAogr5F-s
(Ha esetleg törölnék, akkor ezzel a címmel keresheted a neten.)
----------------------------------
Megosztható jegyzet.

-A többi jegyzetem:
        https://www.facebook.com/justin.matyas/notes
-Az új helyem: (Bejelölésem helyett légy-SZÍV-es ide gyere) :
        https://www.facebook.com/justin.matyas.uj?sk=info
-Youtube-csatornám:
        http://www.youtube.com/user/justinmatyas777
-Facebook-oldalaim:
        https://www.facebook.com/justin.matyas.oldalai/info



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése