2012. október 24., szerda

Engedjetek el mindent, amit elrejtettetek - Aisha


 
 
Aisha North - Túlélés Kézikönyv 212. okt. 22.
Amrita Forrásasszony Lánya, 2012. október 23., 21:44 ·

Az évszakok váltakoznak, csakúgy ahogy az energiák is. Ahogy egy év eltelik és ti mind elkezdtek közelíteni ennek a körnek a végéhez, sokkal több minden lesz a levegőbe dobva ez miatt. Ahogyan már észrevetted, az energiák sokkal jobban “keveregnek” mint ahogy azt megszoktuk, és most mindenkinek ha
marosan szembe kell néznie azokkal a dolgokkal amiket inkább rejtve hagyott volna.

Ezt egyáltalán nem szemrehányásként mondjuk, csak emlékeztetünk benneteket azokra a dolgokra, amit mindenkinek meg kell tennie, hogy egy következő szintre léphessen az élete szervezésében.
Az átható “háztakarítás” amit mindannyian tapasztalhattatok hosszú időkbe kerülhet, amíg eléritek ennek a csúcspontját. Néhányaknak ez nyilvánvaló mert úgy igazgatják/intézik a dolgaikat, hogy bármi módon eleve megszabaduljanak a saját “maradványaiktól” amiktől csak lehet, amik még mindig a szekrény alján“ólálkodnak”. De másoknak ez az időszak kicsit nagyobb kihívást jelenthet.

Még egyszer/Újra: Nagyon fontos emlékezni, sok probléma lehet a felszínen, de nem olyan dolgok ezek amikkel bajlódni kell, csak annyira van szükség, hogy felismerjük és kibocsájtsuk.

Szóval mi nem becsüljük le ezt a folyamatot, úgy értelmezzük, mint amikor kicsavarod a vizes szivacsot, - hogy az utolsó cseppig kihajtsuk ezt a rossz, koszos vizet.
Ezek után teljesen tiszta akarsz már lenni, mielőtt belépsz a te nagyszerű holnapjaid csarnokába.
Azt kéne akarnod, hogy megmutathasd az igazi éned, az egyetlent ami elvan rejtve ezek alatt a felületes, felhalmozott mocsok és por rétegek alatt, amit magadra szedtél földi léted során.

Ez inkább hangozhat egy kihívásokkal teli procedúrának, hogy eltüntethesd az utolsó foltokat is, amiket itteni élettartamod alatt szereztél.
Tudd, hogy ez olyan valami, amit képes leszel véghez vinni nagyon rövid idő alatt.
Még egyszer, fontos emlékezni, hogy az összes dolog ami elő jöhet csak amit te jobban látsz, amid van, amivel versengsz amíg itt vagy és ezek nem a cselekedeteid ellened szóló vádak vagy büntetések.
Ez csak egy leltára a kihívásoknak, amiken keresztülmentél és részt vettél a fizikai testeddel ezen a bolygón, szóval ez sokféle módon lehet fontos része a kiképzésednek amíg itt vagy.

Fontos, hogy elengedjük mind ezt a felhalmozott csomagot, ezáltal készíted fel magad a következő lépére az új szerepedhez, az új szabályokhoz.

Ez nem egy rövid boszorkányüldözés, hogy kifüstöljünk minden gusztustalan cselekedeted, amiben esetleg részt vehettél, amitől rosszabbul kéne magad érezned, - ép az ellenkezője!

Ez csak megbizonyosodás arról, hogy nem cipelsz-e magaddal hosszú ideje bármit is, ami fájdalmas volt számodra.

Mert a jövőben nincs semmi, amit el kell rejteni, - a szégyen, a bűntudat, és a megalázás már a múlthoz tartoznak, és nem a jövőhöz.

Szóval, vegyetek egy mély lélegzetet, kedveseim, és amikor kieresztitek a levegőt győződjetek meg róla, hogy megadtátok magatoknak az engedélyt, a lehetőséget, hogy elengedjetek mindent, amit eddig elrejtettetek a mélybe.
Ti még mindig régi sebeket cipeltek azoktól a dolgoktól, amiket elkövettetek, vagy veletek szemben követtek el, és néhányatok sebének, több levegőre van szükségük, hogy teljesen kitisztuljanak, (gyógyuljanak).

Szóval, adjátok meg magatoknak az engedélyt amire szükségetek van, hogy felszabadíthassátok magatokat a régi terhektől és tudjátok, hogy bármilyen módon találnak ezek kiutat, az csak egy jelzés lesz, hogy feltör belőletek egyszer és mindenkorra, és többé nem lesz benned törzshelyük.

Emlékezzetek, néhányatoknak sok dolog lehet még a “tányéron”, és megint másoknak ez a folyamat sokkal könnyebb lesz.
Talán nem is vesztek észre sokat, ezeknek a visszaöklendezéséből, amik leblokkolják a rendszeretek egy részét.
De a legfontosabb dolog, hogy türelmesek legyetek, - ne csak magatokkal, hanem azokkal is akik körülötted vannak, - akikkel kapcsolatban sosem tudtad mit hoz elő az idő a jövőben.
És mi irodalmian értjük ezt, mert talán megvagytok lepődve ezektől a belső dolgoktól, és valamitől ami ott mélységesen benned van, aminek a létezéséről eddig talán nem is tudtál.

Kérünk emlékezz, hogy a felszínen lévő ragacsok, buktatók nem annak a jele, hogy rosszul csinálod a folyamatot, vagy fejest ugrasz a régi kétségbeesések ingoványába, ez csak egy tiszta jel arra, hogy megkönnyíted önmagad.

Szóval vedd ezt jelként arra, hogy megtettél egy következő gigantikus lépést előre, és felfelé még akkor is, ha éppen az ellenkezőjének mutatkozik.
Ezt emlékeztetésként mondjuk, hogy a negatív tapasztalatok, negatív gondolatok és érzelmek nem annak a jelei, hogy egy sűrű, rossz rétegbe léptél.

Ez a pont annak a jele, hogy éppen elhagyod ezt a réteget, és megkönnyíted magad, hogy könnyebben kapaszkodhass fel a következő létrafokra.

Még egyszer: mi emlékeztetünk, hogy végy egy mély lélegzetet és öleld meg akármi jön elő, de aztán engedd el, hagyd menni, búcsúzz el tőle, hogy többé ne legyen sohasem része az életednek.

Fordította: Gyenes Alexandra

Éva Tichy
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése