2014. január 8., szerda

Kulcs a békéhez - Mihály Arkangyal 2013.12.28.

Meditáció / Mihály Arkangyal – 

Kulcs a békéhez

 2013-12-28

Mihály Arkangyal – Kulcs a Békéhez –Üzenet a Teremtőtől
Carolyn Ann O’Riley közvetítése
kulcs
Üdvözlet! És Isten Hozott! Gyönyörű Fénylényeim. Nagyon fáradtnak néztek ki Szeretteim, jobban oda kell figyelni a pihenő időre, amit megengedtek magatoknak. 
Néha éppen a több alvás egy jegy, amely lehetővé teszi, hogy a spirál a következő fokozatára emelkedjen. 
Sok munkátok van Gyönyörű Fénylényeim, mialatt alszotok. Sokan kapnak adatcsomag letöltések kulcsait és kódjait, melyek ki fognak nyílni a jövőben. A legtöbb ilyen adat, alvó állapot alatt töltődik le. Lehet, hogy homályosan tudatában vagytok ezeknek a letöltéseknek, de általában az alvást nem zavarja.

 A Teremtő szintén látogat mindnyájatokat mindig, mikor alszotok, bár a Teremtő látogatásáról ritkán van tudomásotok. A Teremtő olyan, mint egy aggódó szülő, ellenőrzi az ő gyerekeit ebben az időpontban, és mindegyikőtöknek küld szeretettet. Látjátok, gyönyörű Fénylényeim, sohasem vagytok egyedül. Őrző Angyalaitok mindig veletek vannak, a Teremtő is ellenőriz Titeket, és ti is rendszeresen látogatjátok a fátyol ezen oldalán a spirituális családotokat és barátaitokat. A fátyol egyre vékonyabb, és vékonyabb.
 A Teremtő leküld nektek ma egy kulcsot, hogy helyezzétek az Éteri Spirituális SzívCsakrátokba. Elképzelhetitek, mint egy régi lakáskulcsot. A kulcs színe arany, és gyémántosan ragyogva hívogat titeket, hogy használjátok naponta kinyitni a Szíveteket, belépni a mély Békébe.

 Szeretteim csukjátok be a szemeteket és terjesszétek ki a jobb tenyereteket: Képzeletetekben lássátok, értelmezzétek és érzékeljétek, hogy a Teremtő által, az éteri kulcs belehelyezkedik a jobb tenyeretekbe. Észre fogjátok venni, hogy annak van egy csatolt piros bojtja, hogy emlékeztessen titeket a Béke szenvedélyére. Ennek is van egy gyémánt ragyogása a jobb felső sarokban azért, hogy ne felejtsétek el, a cél, használni ezt a kulcsot, nyitni a Békét a szívetekben.
 Most fogd ezt a kulcsot és a képzeletedben emeld fel a jobb kezedet a Szívcsakrádhoz, aztán helyezd bele a Szívcsakrádba. Amikor a kulcs odaérkezik, észre fogsz venni egy ajtót, Béke felirattal, amit azelőtt a szívcsakrádban, még soha nem láttál. Helyezd a kulcsot az ajtó zárjába, és így az ajtó kinyitja a Békét a szívedbe.

 Szeretteim mindnyájan megoszthatjátok ezt a kulcsot óhajotok szerint. A megosztáshoz ezt a kulcsot egyszerűen tedd a kezedbe, helyezd át a szívcsakrádba, és kérd, hogy a kulcs másolata legyen Mindennek a Legjobbjáért. Képzeletben látod a kulcs másolatát, majd küldöd másvalakinek, és kéred, legyen elhelyezve az Éteri Szívcsakrájában a Legfelsőbb Énjének engedélyével. Egyszerűen telepatikusan kéred a másik személy legfelsőbb Énjének engedélyét, hogy megoszd vele ezt a kulcsot. A Legfelsőbb Én válasza az lesz, amelyik hirtelen elsőnek beugrik, miután a kérdést feltettétek, Szeretteim. Ha a magasabb én elfogadja a kulcsot, akkor azonnal be kell helyezni a személy Éteri SzívCsakrájába. Ne lepődjetek meg, ha ez a személy nem tud róla, hogy éppen most kapta ezt a nagyon különleges ajándékot. A cél az adáson van, nem a tudatosításon, Szeretteim.

 Szeretteim ellenőrizhetitek, ha a felsőbb én válasza, hogy nem a legelőnyösebb a személynek ebben az időpontban megkapnia a kulcsot, egyszerű elogadni azt, hogy a személy nem áll készen, semmi több. Ellenőrizheted a személynél a Felsőbb Énjét újra, egy későbbi időpontban. A személyek akkor készek a kulcs elfogadására, amikor a tudatuk elmozdul egy magasabb rezgésbe, amivel a kulcs rendekezik.
 Ennek egyik legfontosabb előnye, Gyönyörű Fénylényeim, hogy a nagy stressz idejében lehet meditálni, koncentrálni a kulcsra. Ülj a kulccsal csendben, lehetőleg összpontosíts és nyugtasd meg magad. Összpontosíts a kulcsra, és az bevonja a Békét, amit a kulcs behoz.
 Hagyd, hogy ez a Hírnök egy meditációs utazáson, a gyakorlatban használja ezt a kulcsot, és tanuljon meg más lehetséges tevékenységeket, amit a kulcs előhoz.

 Helyezkedj ülő helyzetbe vagy feküdj le, ahogy kényelmes. Tartózkodj a lábak és a karok keresztberakásától, mivel ez blokkolja az energia áramlását. Takard be magad egy könnyű takaróval, ha megfázásra vagy hajlamos. Szeretnénk a kényelmes és zavartalan meditálást, amíg önmagadban utazol.
 Csukd be a szemed és végy egy kellemes mély lélegzetet, aztán kényelmesen lélegezd ki olyan erősen, amennyire lehetséges. Minden belégzést szeretetben és megújulásban lélegezzed. Minden kilégzésnél engedd el az összes félelmet, zavarodottságot, kétséget. Végy egy másik kellemes, mély lélegzetet, és hagyd az összes stresszt elmenni. Végy egy másik kellemes mély lélegzetet, és eztán kilégzéskor egy sóhajként ereszd el a nap összes kellemetlenségét.

 Érezd a tested ellazulását, a fejtetődtől a lábujjakig. Adj magadnak lehetőséget a nyugalom és Béke érzésére. Érzed az izmaid lazaságát, elernyedtségét, oly nyugodtak, oly édesen derűsek, oly csodálatosan lusták.

 A Lelked közvetlenül a bal válladon ül. Utasítsd a saját egód, hogy csak megfigyelőként vehet részt ezen az úton, ne vegyen részt. Ha segít az neked, képzeletedben azonosíts az egód vagy egy szimbólumnak vagy tárgynak.

 Képzeletben kérd imádság által A Teremőt, küldjön le neked egy Védelmi Fehér Fény Sugarat, mentális imádság által, valami ilyesmit: „Teremtőm, kérlek Téged, hogy egy védelmi Fehér FénySugárral boríts be engem, és emelj fel, hogy átéljem a megértésnek és Létezésnek ezt a nagyon magas rezgését, ez az utazás alatt, az én legmélyebb bensőmben. Személyem védelmében Teremtőm, mindentől, amely nem a legjobb ezen utazás alatt. Előre hálás vagyok Teremtőm, hogy segítesz nekem a sugárküldéssel. Megjelenítem a Fénysugarat a képzeletemben, most jön le a sarokban, ahol meditálok. Ez belép a fizikai testembe, és áthat mindent, az Én Vagyok létembe.

 A Teremtő válaszolt az imádra, és ajándékot ad neked, egy fehér irizáló Fénysugarat, két Arany-Folyó Sugarat és Türkizgyöngy-Sugarat az utazásért. A sugarak belépnek a szervezeteden keresztül, a lábadnál a talpon fel, mozogva, egészen a fizikai csatornádon, keresztül áthat a teljes éteri energiameződön, és fizikai csatornádon és minden zugába annak a területnek, ahol meditálsz. Aztán a sugarak kilépnek a koronacsakrán keresztül. Visszatérnek a Teremtőhöz, aztán visszacirkulálnak le rajtad át újra s vissza A Teremtőhöz, folyamatos hurokkeringésben. Ezek a védőterápiás sugarak folyamatos keringő mozgásban vannak, mialatt te meditálsz.

Te most egy isteni védelemben vagy ebben a pillanatban és semmi sem tud kommunikálni veled a te engedélyed nélkül, ha az nem a legjobb.
 Én Isteni Fénylényem. Nagyon lassan és egyformán lélegezz: érzed a védelmet és a biztonságot ebben a meditációban.

Lélegezz be mélyen gyönyörű Fénylényem, és érezd a könnyű ellazulás érzését az isteni vezetés és védelem létezésének, ebben a meditációban. Lélegezz be mélyen, és tudd, hogy a Teremtő rezgését lélegzed be. Hallgasd a Teremtő szellemi szívverését, és érzed a feltétel nélküli Szeretetet, ami keresztülfolyik rajtad minden egyes alkalommal, amikor erre a pillanatra gondolsz.
Lélegezz be mélyen, amely lehetővé teszi és láttatja lelki képzeletedben az Őrző Angyalodat, és meghívod őt, hogy csatlakozzon most hozzád. Az Angyal fogja a te éteri kezedet és kivezet téged fizikai testedből. Az Angyal ezután közvetlenül az Éteri Spirituális SzívCsakrádhoz vezet. Egy angyal marad állomásozni a fizikai lényednél, amíg vissza nem térsz a spirituális utazásodról.

 Látod, érzed, és érzékeled a képzeletedben, az örző Angyalodat, Spirituális Vezetődet és a meghívott speciális vendégeket, ők ott vannak most a Spirituális Szívcsakrádban. Az Angyalok és az Őrzők segítenek megtalálni az Arany Ajtót, és azt mondják” Az Én Legfelsőbb Belső Tanácsom” Ott vagy az Arany Ajtónál és most elfordítod az éteri lelki ajtókilincset, kinyitod az ajtót, a küszöbhatárokon át tudva, hogy a lelki fejlődés kalandján vagy.

 Egy Fehér MárványFolyosón találod magad. Angyalaid és a Lelki Vezetők várva az érkezésedet, Válon veregetnek a Fehér MárványFolyosón. A kezükben van egy másolata a te kulcsodnak. Kövesd az angyalaidat, és látod, melyik ajtón akarják, hogy belépj ma.
 Sétálsz le a hallba, ami örökkévalóságnak tűnik, és akkor kivezetnek egy Helikopter Parkolóhoz. Az Angyalaid és Vezetőid mondják neked, hogy a mai utazásod célállomásának, a te saját KristályPalotádnak kell lennie.

 Intesz egy hellót az Angyal Helikopterpilótádnak. Belépsz a helikopterbe és helyet foglalsz. A Helikopter elvisz egy kívánságra. Látod alattad a rétet, a fákat, a patakot és elöl a hegyet. Alig néhány lépést teszel fel a hegy oldalán. Látod a Helikoptert leszállni a te saját Fenséges Reptered Kertjében.
 Ott várja az érkezésed egy fehér Egyszarvú barátod, neve Jake. Jake kisegít téged és üdvözöl. Te ismered Jaket és megveregeted az egyik selymes fülét. Te, Jake, az Angyalaid és Vezetőid lesétálok most az ösvényen a KristályPalotád felé. Látod azt csillogni előtted a napfényben. Azt gondolod magadban minden alkalommal, mikor látod ezt a szerkezetet, hogy ez hihetetlenül gyönyörű. A kristályok tökéletesek, a tornyok lélegzetelállítóak. Akkor szinte érzed a Teremtő Szerető lüktetését az épület szerkezetében, ez számodra csaknem szent.

Megérkezel a KristályPalotád arany bejárati ajtaja elé, és örvendezve látod az ajtóra vésett neveket. A felső név az, amelyet a jelenlegi inkarnációdban tartasz, de alatta az a név van, amit ajándékba kaptál a Végtelen Teremtés tényleges születésében. Az eredeti Születési nevednél van egy lista az összes nevekkel, amit valaha is tartottál az összes különböző inkarnációdban. Ma talán egy pillanatra, ha látod, el tudod olvasni bármely más neveket, amelyek ott megjelennek. Ne feledd, hogy azok lehetnek más nyelveken, lehet fényként, lehet szimbólumként, lehet hang vagy tónusként. Ha nem látsz minden más nevet, ne ijedj meg. Azok rendelkezésedre fognak állni abban a pillanatban, amikor erre az infrmációra felkészült vagy.

 Itt az ideje, hogy elfordítsd az ajtógombot és besétálj az előcsarnokba. Örvendezve felnézel, mikor eléred az ünneplés pontját, a megtörő fényalakítást, a prizmahatásokat a kristálytornyok felett. Ez képezi mindig a legcsodálatosabban színezett pontokat a csarnok padlóján. Így szeretsz sétálni és állni, mindegyikszínű körben, és átélni az üzeneteket és érzéseket, amelyeket minden egyes szín nyújt neked. A színezett pontok mindig megmosolyogtatnak és csodálatos humoros érzést nyújtanak. Vidám, ahogy egyszerűen ugrik egyik ponttól a következő élményhez minden egyes és közös együttlét örömében.

 Eléred a Nagy KörSzoba bejáratát ott tőled balra. Mint általában, mindig lenyűgözve vagy a folyosók és ajtók minden új szakaszánál, ahogy azok meg vannak építve. Ez segít téged emlékeztetni arra, hogy mindig fejlődésben vagy.

 Sarkon fordulsz a Nagy KörSzobába és nézd meg az első ajtónál tőled balra a kör formációt, az A Teremtő ajtaja. Látod A Teremtő ragyogó fényét, amint rendszerint, az ajtó minden tájáról jön. Az Angyalaid arra késztetnek, hogy ma nézz körül ebben a Nagy Körszobában, és találd meg azt az ajtót, melyen a te Éteri Spirituális SzívCsakrád felirat van.

 Ah! Megtaláltad az ajtót, és elkezdesz sétálni abba az irányba. Meghúzódva találod a többi Csakra-rendszer ajtajait. Elfordítod a kilincset, és kinyitod azt. Besétálsz a szobába, és észreveszed, hogy ez a szoba tele van mindenféle dolgokkal. Látsz speciális kristályokat. rózsaszín gyémántokat, több színű rózsákat, speciális gyertyákat és így tovább a lista folytatódik azért, mert mindegyiknek különleges célja van ott belül, a te SzívCsakrádban. Azonban ma valaki először rájön, hogy ott van egy ajtó, amelyik zárva van, de annak az ajtónak a feliratán olvasható a „Béke”. Angyalaid adják neked oda a kulcsot, hogy ezt te nyisd ki. Ott a szobában lágy arany ragyogás van. Középen a padlón van egy aranypárna. Az angyalok kérik, hogy foglalj helyet az aranypárnán.

Leülsz az aranypárnára és azonnal érezni kezdesz egy meleg nyugodt töltést a testedben. Ez az érzés olyan jó. Csak koncentrálj és összpontosíts erre a két érzésre, mert olyan stressz van rajtad, viszont éppen érezd, ahogy a nyomás teljesen elhagyja a tested.

Angyalaid mosolyognak, és mondják, hogy ez az egyik célja ennek a helynek, de vannak ott mások is. Azt sugározzák neked, hogy minél több ember tartozik hozzád, akinek van kulcsa, annál több nyugalom és béke lesz, mely lassan közeledik a Földi Sík felé. Ez a Béke, – mondják neked az Angyalok, – átjár mindent, nem csak az Emberi Lényeket. Ez fog telíteni és átjárni mindent, ami a Földön van, a legapróbb részecskéktől az atomokig. Magának a Földnek is.  Földnek is nagy szüksége van erre az ajándékra, amit az Angyalaid rád sugároznak.

Az Angyalaid kérik, hogy csukd be a szemed, és ez a pillanat csendje hozza be a Tudatosságot azoknak, akik megkapták ezt az ajándék kulcsot. Adj magadnak egy pillanatot, hogy felismerd milyen nagy csoportot kaptál. Látod a csoportot a képzeletedben és érzékeled mindkét oldalon ezeket a Létezőket. Angyalok elmagyarázzák, hogy a ti egységes energiátok több az egyesülés hatására.
 A többiek fogják a kezeidet, és te úgy találod, hogy belépsz egy Angyali és Lelki tisztaságba, mindenki fogja egymás kezét. A csoport olyan nagy, hogy emelkedik a Földi sík fölé, és könnyedén kitágul minden irányba az egész Földi sík kerületére. Az Angyalok válaszolnak a mentális kérdésedre, hogy ez a Tiszta Béke, amit tapasztalsz. Ez az a csoport, amely békét sugároz a Földre. Ezzel a tevékenységgel részévé válsz ennek a csoportnak.

 Ezek az érzések által, a küldetésed ezen, részének jogosultjává válsz. Látod a Szeretet és Béke sugarait, amint sugároznak a SzívCsakrádból, magára Földbolygóra. Körbenézel és minden résztvevő hasonlóan sugároz. Ez olyan erős, hogy rögtön észreveszed. Micsoda öröm része lenni ennek a csoportnak. Gyakran csodálkoztál, hogy mi a küldetésed, és most felismered, hogy ez az utazásod része.

 Büszkén sugárzol, ami örökkévalóságnak tűnik, de az angyalaid megszakítanak, és mondják, itt az ideje visszatérni. Kérik, hogy naponta gyere ide vissza, és segíts sugározni a Békét és Szeretet a Földbolygóra. Ez a munka által olyan megtisztelve vagy és megköszönöd az Angyaloknak a segítséget, hogy megtaláltad a küldetésednek ezt a részét. Megígéred, hogy mindennap szánsz néhány percet a Szeretetet és Béke sugárzására ezzel a hatalmas csoporttal. Szellemileg kommunikálsz és mindenkinek megköszönöd, hogy részt vesz ebben, és mond el nekik, hogy vissza fogsz térni mindennap, folytatni ezt a munkát.

 Újra a Szívcsakra szobádban találod magad. Észreveszed, hogy a kulcs most fényesebben sugároz, mint korábban. Az Angyalok tudatják veled, hogy a kulcs már aktiválva lett és továbbra is fényesen fog ragyogni. Minél többet dolgozol ezzel a szolgáltatással, annál fényesebb lesz a kulcs, mondják neked az Angyalok. Kisétálsz a szobából és vissza a SzívCsakrába. Nyitva hagyod az ajtót, amint reagálsz most a Békére és a Szeretetre, hogy ott vannak bent a te SzívCsakrádban. Az Angyalok kivezetnek téged a SzívCsakrádból, és újra a nagy KörSzobában találod magad. Követed az Angyalaidat a folyosón át a bejárati ajtóhoz. Búcsút intesz a színes pontbarátaidnak, és mondod nekik, viszlát, legközelebb.

Megtalálod Jaket, aki vár rád. Mindketten lesétáltok az ösvényen és Jake visszasegít téged a Helikopterbe. Az Angyalpilóta felszáll, és mielőtt egyet tudnál pislantani, a helikopter leszállóhelyén vagy. Az angyalok visszavezetnek az ajtón át, ahol te azonnal a Fehér MárványFolyosón találod magad.

 Elkapod azt a pillanatot, mikor belenézel a tükörbe, rögtön észreveszed a Fénytested. Látod a SzívCsakrád sugárzását, és mosolyogsz tudva, hogy neked egy olyan csodálatos küldetésed van. Az Angyalaid visszavezetnek át az AranyAjtó küszöbén, vissza a Spirituális SzívCsakrádba, és aztán segítenek visszatérni a Spirituális létezésedből vissza a fizikai testedbe.

 Végy egy mély lélegzetet, hogy segítsen neked visszatérni az áramlás a testedbe. Amikor kész vagy, kinyithatod a szemed. Menj visszaemlékezve a napodra, hogy a Belső Legmagasabb Bölcsességed és az Angyali segítő személyzet mindig a szolgálatodban dolgozik veled, segít elérni a legmagasabb és legmegfelelőbb lehetőséget. Hallgass a legelső gondolatra, ami először feljön a tudatosságodban és tudd kétség és árnyék nélkül, és mindennap kapsz egy lelki útmutatást. Tudd, hogy minden alkalommal sugárzod a Békét és a Szeretetet, a Födi sík szolgálatában vagy.

 Szeretteim meg vagytok áldva, túl a szavakon és a mérhetetlen szereteten, több mint, bármely földi nyelven valaha ki lehetne fejezni.

 Mihály Arkangyal vagyok, A Teremtő üzenője a szeretet, öröm, Bölcsesség, Fény, Béke és Üdvözlet.

 Ezt az üzenetet közvetítette és Transcribed Carolyn Ann O’Riley .

 Fordította: Szélcsengő és TáltosSámán
2011 12 18

Csatornázta: Carolyn Ann O’Riley
Magyar nyelvű fordítás: Szélcsengő és TáltosSámán

 http://kristalyhang.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése