2014. január 14., kedd

Felemelkedés - Gábriel Arkangyal üzenete 01.04.

 

 Vizsgaidőszak van. Minden egyes nap, minden egyes pillanatban azt teszteli az Erő, hogy képesek vagytok-e felülemelkedni, vagy megrekedtek.
Melyik oldalra álltok?


2014. január 4., szombat



Gabriel Arkangyal üzenete

"2013. december 17-én megnyílt egy nagyon erős Fénykapu, mely 2013. december 21-én teljes erővel tárta szét szárnyait. 


Olyan erős energiák érkeznek a Földre azóta, melyek a fizikai testet is megviselik (émelygés, fejfájás, mellkas szorítás, egyfajta légszomj), és sokan be is lázasodhatnak, a megfázás tüneteit hordozhatják magukon, vagy még határozottabb testi tisztulási folyamaton mennek keresztül. 


Tudnotok kell azt is, hogy ezen a kapun nem csak érkezik az energia, hanem távozhat is. És hát, sok léleknek mostanig szólt "szerződése", és egykor úgy döntöttek ezen a kapun kelnek át... haza... Ennek tudatosítása nem múlasztja el a veszteség fájdalmát, de segíthet felismerni és megérteni a folyamatokat, segíthet az elengedésben.


Már évek óta rendezik a magasabb energiák / erők az emberi kapcsolatokat egy új világ megszületéséhez. Ti pedig mégis sopánkodtok azon, hogy mennyi válás és szakítás (párkapcsolat, család, barátok, munkahely) jelenik meg a társadalmatokban. Vannak, akiknek egymás mellett a helye, és ők már tulajdonképpen évekkel ezelőtt megtalálták egymást (akár párkapcsolat vagy barátok), hogy a jelen változásokat egymást segítve éljék át. 


De nagyon sokan ezeken az energiahullámokon szörfözve léphetnek tovább magasabb frekvenciákra. Sokan most zárják le évtizedek vagy évszázadok óta tartó karmikus kapcsolataikat. A búcsúzás, az elengedés fájdalmas lehet. De ennek tudatosítása és magasabb nézőpontból való rátekintés a folyamatokra segíthet.



2014. január Teliholdjáig (jan.16.) ez az erős energiaáramlás érzékelhető. Egyre erősebb energiák érkeznek. Már nincs visszafelé vezető út. Nem lehet visszafordulni, ez maga az evolúció.
Vagy elkezdik az emberek átalakítani értékrendjüket, gondolati -, érzelmi-, és viselkedésmintáikat, vagy kipaszírozza belőlük az Erő.


Aki ellenáll - aki nem lovagolja meg a hullámokat - az nem válik kompatibilissé az új létidő-térrel.
Mindenki ott kapja a próbáit, ahol neki a legnehezebb, ahol a legjobban fáj. Értsétek meg ez tökéletesen személyre van szabva, az egyénre van hangolva! Pontosan ez a lényege! Mert így hatványozódik a magányosság érzete, hogy senki nem ért meg. Ez a lényege. Mert amikor egyedül érzed magadat, még nehezebb. Vizsgaidőszak van. Minden egyes nap, minden egyes pillanatban azt teszteli az Erő, hogy képesek vagytok-e felülemelkedni, vagy megrekedtek.
Melyik oldalra álltok?
Ez a hétköznapi pillanatokban jelenik meg, nincs külön szertartása, vagy ceremóniája. Úgy történik, hogy észre sem veszitek! Ha kiállnátok a térre, és tudnátok, hogy most jött el az idő, hogy a tovább lépjetek vagy megrekedtek, az nem igazán lenne nehéz... De így! Váratlanul, láthatatlanul... így van értelme mérlegre tenni a lelkeket...

2012. december 21-én a legtöbb ember katarzist várt. És higgyétek el, az a változó hullám, amit vártatok, megjelent!

A három napos sötétség szimbólum... 


2013 már ezekben az energiákban telt el. Nézzetek vissza az elmúlt évre, a saját életetekre milyen gyökeres változások történtek az életetekben, leginkább pedig bennetek!
Az új világ csírája bennetek van. 



2014 még intezívebb lesz. És évről évre nő a frekvencia. A Forrás árasztja fényét és szeretetét. Azonban a Fény és a Szeretet először kiégeti az árnyakat. Mert fényesedni, megvilágosodni a sötétség kifényesítésével lehet. A Fény fényes, nem szükséges tovább fényesíteni. Az árnyak megvilágosításával lehet kilépni a Forrás fényébe és szeretetébe. 


Első lépés a szeretet. Feltételek és elvárások nélkül. Nagyon - nagyon nehéz. Az emberiségnek jelenleg jelentős százalékban fogalma sincs az igaz és való szeretet hétköznapi, pillanatról pillanatra való megéléséről. Könnyű szeretni a szépet és a jót. De a bántást, a sértést, a fájdalom és a kín okozóját tudjátok-e szeretni?


Következő lépés az egység, a mennyei szerelem, a két fél, a nő és a férfi újra egyesülése, Egylélek újjászületése. 


Ezután képes az ember hazatérni a Forrásba. 




2013, 2014 és 2015 erről szól. Ha összeadjátok az évszámok számait: 6 -7 -8 (fizikai síkon való lehorgonyzás - stabilizálás és teremtés, amiben benne van az elmúlás - transzformáció, alkímia, átváltozás)
három év... 


2016 - 9 : A Mennyország száma- mindenre úgy tekintsetek, mint energiára, minden csak rezgés, frekvenciahullám. Csupán energiahálók léteznek.

Egyre jelentősebb a szabadakarat fogalma és tartalma:
Mindenki önmaga dönthet arról, hogy jobbra vagy balra áll... A mérlegelés 2012. december 21-én kezdődött...
és tart...
jelen van...
Te dönthetsz, Te választhatsz...
minden egyes pillanatban..."



Forrás: http://ahimre.blogspot.hu/2014/01/gabriel-arkangyal-uzenete.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése