2014. január 22., szerda

10 jele annak, hogy felébredtél



Egyre világosabb minden egyes nappal, hogy mi az, ami nem igaz. Ezt felmérve meg lehet határozni, ha egy ember kezd felébredni.



10 jele annak, hogy felébredtél



Nem elég nyilvánvaló, hogy egy jelentős globális felébredés történik? 

Ahogy a Maják oly sok évvel ezelőtt megjósolták, az Apokalipszis 2012-ben válik láthatóvá. De sokan félreértelmezték az Apokalipszist, mint a világ végét, holott ez egy "feltárást, valami rejtett kinyilatkoztatását" jelenti.

Ahogy sokan továbbra is a Maja naptár pontosságát vitatják, az már többé nem vitatható, hogy nagyon sok ember végre egyre inkább tisztába kerül azzal, hogy mi volt elrejtve előlük ilyen sokáig. Természetesen ez az ébredés nem egyik napról a másikra történő folyamat. Időbe telik, hogy lehulljon a sok rejtett réteg, hogy eljussunk a végső igazság lényegéhez.

Túl elbizakodott lenne a részünkről, ha azt állítanánk, hogy ismerjük az univerzum valamennyi titkát. Mi nem. Minden nap megaláz bennünket mindaz, amit még nem tudunk.

Azonban egyre világosabb minden egyes nappal, hogy mi az, ami nem igaz. Ezt egyedül felmérve meg lehet határozni, ha egy ember kezd felébredni.

10 jele annak, hogy teljesen felébredt lehetsz:



1. Tudod, hogy nincs érdemi különbség a nagy politikai pártok között:

Olyan egyszerű beleélni magunkat egy bal-jobb vitába, és azt hinni, hogy van különbség a két nagy párt között. Azonban a vita egy dolog, míg az intézkedések egy másik dolog. A tetteikről ismerhetők meg, és vitathatatlan, hogy nincs számottevő különbség a politikai pártok között, amikor a legfontosabb kérdésekben a cselekvésre kerül a sor. Még a megkeményedett ideológusok is kezdenek erre ráébredni.

2. Megérted, hogy a Bankok, vagy tágabb értelemben a nemzetközi központi bankok a gazdasági problémák motorjai:

Az adósrabszolgaság az a totalitárius erő, mely veszélyezteti az emberiséget, nem pedig egy átmeneti politikai báb, vagy valami kapzsi tőzsdei kereskedő. Amikor emberek egy kis csoportja képes jólétet teremteni a semmiből, és kamatot számít fel rá, megvan a képességük arra, hogy a bolygót a saját tulajdonú rabszolgájukká tegyék annak ellenére, hogy mit állít egy ország, hogy milyen típusú kormánya van.

3. Tudod, hogy egy megelőző háború sohasem szükséges:

Amikor rájövünk, hogy az önvédelem az egyetlen elfogadható módja az erőszaknak, akkor felébredt emberekké válunk. Háborút javasolni, mert valaki különbözik tőled, vagy veszélyt jelenthet a jövőben, egyszerűen nevetséges. És mikor válik humanitáriussá civilek bombázása? Senki sem akar háborút, kivéve az erkölcstelen csúszómászókat, hogy előnyük származzon belőle.

4. Tudod, hogy téged is módszeresen mérgeznek, hogyan, kik és miért:

Igaz van még mit tanulni arról, hogy titokban mérgeznek bennünket. De az továbbra is tény, módszeresen teszik, és valószínű, hogy szándékolt céljuk az, hogy elbutítsanak, és végül kiselejtezzék a lakosságot. Ki lehet ennyire ördögi, hogy ezt teszi ártatalan emberekkel, kérdezheted. Nos, ha egyszer elkezded keresni a választ erre a kérdésre, akkor egy lépéssel közelebb leszel a megvilágosodáshoz.

5. Érted, hogy a kormány sohasem tudja törvénybe foglalni az erkölcsöt, és nem is fogja:

Amikor rájössz, hogy a kormányzat szerepe mindössze annyi, hogy megvédje a szabadságodat és munkádat a jólét érdekében, akkor felébredtél. Van egy egyszerű törvény, ami szabályozza az erkölcsöt: Ne árts! Így lehetetlen, hogy a kormány fegyverekkel, börtönnel és adókkal érvényesítse az erkölcsöt, mert ezek egyértelműen súlyos kárt okoznak a szabadságodnak és a jólétednek.

6. Tudod, hogy a főáramú médiát teljes egészében az uralkodó elit tulajdonolja és manipulálja:

Csökkenőben van azon emberek száma, akik még mindig elhiszik, amit az intézményes médiából hallanak, mintha valami evangélium lenne, még akkor is, ha már elfogadják, hogy az elit irányítói megvásárolták őket. Mégis felismerve, hogy nem mások, mint propaganda gépezetek, és egyfajta agykontroll, az első lépés, hogy képesek legyünk kritikusan gondolkodni azon túl, amit a "tudományos" üzeneteik közvetítenek.

7. Tudod, hogy a szomszédod nem az ellenséged még akkor sem, ha erős világnézeti nézeteltérésetek van:

Talán ezt a legnehezebb legyőzni a felébredés folyamatában. De fontos megérteni, hogy a szomszédaidba már belenevelték és hipnotizálták, mint a legtöbbünkbe, amíg valaki fényt nem gyújt a gondolataink és hiedelmeink ellentmondásai felett. A legtöbb gondolatuk nem a sajátjuk. Ők ugyanabban szenvednek, amiben sokan közülünk. Nem baj, hogy elítéljük a tetteiket, ha azok ártalmasak, de akik már felébredtek, nem fognak felhagyni az információk terjesztésével, amely megvilágosítja azokat, akik esetleg még mindig a sötétben járnak. Egyikünk sem született "felébredve", ezért mindannyian egyre többet tanulhatunk.

8. Tudod, hogy a végjáték a Föld bolygó teljes ellenőrzése:

Ha egyszer megérted, hogy a végjáték nem más, mint a társadalom fontos részleteinek az uralkodó elit általi teljes ellenőrzése egy globális kormányzaton, egy világ valután, nemzetközi fegyveres erőkön stb. keresztül, akkor egyszerű átlátni a hazugságon és a propagandán, ami körülveszi a világban zajló zavaros eseményeket. Sohasem térsz vissza a felébredésből, amikor teljes mértékben elfogadod ennek valóságát.

9. Felismered, hogy vannak olyan ezoterikus erők, melyek manipulálják a fizikai világunkat:

Akár vallásos vagy spirituális személy, tudományos vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy, számtalan elmélet van egy láthatatlan erőről, mely mindenben megtalálható. Nyilvánvalóan lehetetlen bizonyítani, pontosan mi is az. Talán nem akarod elhinni, de az uralkodó elit halálosan komoly okkult rituálékat tart. És valószínűleg tudnak valamit, amit mi nem. Csak ha nyitottak maradunk erre a lehetőségre, akkor fogunk nyitottá válni az olyan dolgokra, melyeket valóban láthatunk, hallhatunk, ízlelhetünk és érinthetünk. A jelenlegi tudomány azt mutatja, hogy csak azt "láthatjuk", amit a látható fényspektrum feltár, mely az egésznek csak egy töredékét teszi ki, ami elméletileg látható az energia teljes spektrumán belül. Bármilyen felébredés része, hogy felismerjük, hogy sokkal több minden lehetséges, mint lehetetlen.

10. A világ megváltoztatásának hatalma rajtad, és csakis rajtad múlik:

Túl hosszú ideig hitték magukat az emberek gyengének, vagy hivatkoztak másokra, hogy majd ők megváltoztatják számukra a világot. Tudni fogod, hogy teljesen felébredtél, amikor rájössz, hogy végtelen hatalmadban áll megváltoztatni a világot, egyszerűen a változás megélésével, amit látni akarsz. Először is meg kell határoznod az alapelveket melyekben hiszel, és aztán azok szerint kell élned. Ha csak egy elenyésző kisebbség tenné meg ezeket a lépéseket, az az intézményrendszert alapjaiban rázná meg.


Milyen világban szeretnél élni?


Források:
 Activist Post
 http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/09/10-jele-annak-hogy-felebredtel.html#.Ut-7XKy6qt8
 istengyermek.blog.hu


Megjegyzés: Aki még nem ébredt fel, vagy épp ébredezik, annak különösképpen érdemes lenne elolvasni.
Dombi Katalin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése