2013. február 11., hétfő

Nem őrültetek meg- Aisha 02.10.




 

Tom Fodor fordítása
Aisha TK 266 - feb 10

Mint érezhettétek is az intenzitás ismét fel lett egy kicsit csavarva. Még több információ és még több fény érkezik, ahogy keresztülhatol a fizikai testeteken, bizonyos tüneteket hagy maga után.
Tudjuk, hogy már nem vagytok kezdők ebben, így nem lesz mindez meglepő. Ezúttal viszont létrejöhet néhány érdekes "tünet". Nem a szokásosakról beszélünk, nem, sokkal ezoterikusabbakról szólunk.

A testetek és elmétek elkezd úgy működni, mintha nem lenne szinkronban, ezt jó tudni mielőtt azt hinnétek elveszítettétek az épelméjűségeteket. Hiszen nem veszítettétek el, inkább az történik, hogy a régi "józanságotok", a harmadik sűrűségi létezésetek elkezdi elveszíteni a fogást rajtatok, így néha úgy érződik, mintha ti és a testetek két elkülönült dolog lenne. Ez furcsán hangzik, de úgy gondoljuk észre fogjátok venni, amikor megjelenik.

Minden rendben van, még akkor is ha időnként úgy érezhetitek teljesen el vagytok vágva az anyagi világtól és szinte kirepültök az éterbe. Ez is egy finomhangolási időszak, amikor a harmadik sűrűségű világból és testből a következő szintre haladtok. Mint sok minden mást ebben a folyamatban, ezt sem lehet egy alkalommal véghezvinni. Az nem csak a talajt rántaná ki alólatok, azzal egyáltalán nem tudnátok megbirkózni.
Ezért vezetünk át mindezen, a mostani szakasz pedig azt hozza magával, hogy úgy érzitek leváltatok a fizikai testekről.

Jusson eszetekbe, hogy azért vagytok itt, hogy véghezvigyétek ezt a fejlődést, még pedig miközben fizikai testben vagytok, nem azért vagytok itt, hogy terhek nélkül csak úgy kirepüljetek az űrbe.
Ti egy csapat vagytok, a szellemetek és lelketek, akik valójában vagytok egy csapatba verődött össze, megnyilvánult a jelenlegi testben, hogy mindezt az utazást véghezvigye.
Tudjuk, hogy időnként a fizikai testbe való korlátozás nagy tehernek érződik, sok váratlan korlátot gördít elébetek, ez most meg fog változni. Eljutottatok arra a pontra az utatok során, amikor már képesek vagytok egyszerre létezni a korlátaitokon belül (test - tom) és ugyanakkor kívülre is ki tudjátok már tágítani a tudatotokat.
Egy nagyon érdekes kettős életet tudtok élni, eközben úgy fogtok tűnni kívülről, mint egy teljesen átlagos polgár. Az életetek viszont telve lesz csodákkal, ezzel viszont néhány különleges feladat/kihívás is jár. Hiszen azzal, hogy elkezdtek egy olyan életet élni, amely annyival több mint az eddigi, nem lesz sima ügy az elején. Ezért is van ez a fokozatos felébredés, felébredés arra, hogy jártasak tudtok lenni egy olyan életmódban is. Nem tanulással tudjátok ezt tudni, hanem emlékezéssel, így ez az utazás sok elveszett emléket fog feleleveníteni bennetek.

Ismét csak elmondjuk, nem őrültetek meg, még akkor sem, ha időnként nagy zavart és elkülönülést éreztek. Csupán újra felfedezitek a szabadságotokat. Lépdeljetek lassan és mindig maradjatok kapcsolatban a középpontotokkal, ahogy sokszor már mondtuk: lélegezzetek. A tudatos lélegzet kapcsol ahhoz a csodálatos járműhöz amelyben tartózkodtok. Nem szabadna elveszíteni a kapcsolatotokat vele, bármilyen elkülönültnek is érezhetitek magatokat tőle az elkövetkező időszakban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése