"Nagy harc folyik minden lélekért! Fontos tudnotok, hogy most jelentős erők gyülekeznek körülöttetek.'Negatívak' is, melyek igyekeznek hozzátok kapcsolódni.
Angyali útmutató a Végidőkre
Szent Mihály
Ma Én Vagyok itt, Mihály, az Égi Seregek vezére. A mai nap üzenete számodra
az, hogy légy óvatos minden tettedben és gondolatodban. Erősítsd meg az
Úrnak tett ígéretedet minden alkalommal, amikor csak egy morzsája is megjelenik benned az indulatnak vagy bármilyen negatív gondolatnak.
Fontos tudnotok, hogy most jelentős erők gyülekeznek körülöttetek.
'Negatívak' is, melyek igyekeznek hozzátok kapcsolódni. Ezek a körön még
kívül vannak, és mi is előttük állunk.
NE HÍVJÁTOK MEG MAGATOKHOZ SEMMILYEN
NEGATÍV ÉRZELEMMEL VAGY GONDOLATTAL ŐKET. Most ez a legfontosabb.
Nagy öröm számunkra erőitek visszatérte. Nagy segítség nekünk a
feladataitok felvállalása és az elhatározottságotok. Könnyebb a védelmetek
és a felkészítésetek is, mióta tudatosan hívtok magatokhoz minket.
Itt a Mennyekben, a Szellemi Világokban nagy harc folyik egy-egy lélekért,
mindegyikért - de a nagy feladatot vállalók mostanában jelentős
támadásoknak vannak kitéve, ezért nagyon tudatosnak kell lennetek, és fel
kell ismernetek az ellenoldal támadásait és eszközeit. Ezek most leginkább
az ÉRZELMEKEN KERESZTÜLI TÁMADÁSOK. Mint már mondtuk, a támadási
lehetőségeik igen leszűkültek, és ezért elsődlegesen az asztráltesthez való
kapcsolódást fejlesztették tovább. Erősebb a rákapcsolódásuk, és ezért csak
a nagyon tudatosak tudják azonnal lekapcsolni magukról. Egészen új
kapcsolódási pontokat találtak, nagyon határozottan a leggyengébb pontok
ellen irányulnak. Nagyon célzottak és erősek a személyre szabott és a
közösségi támadások is. Nagyon erős széthúzó, egymás ellen fordító
támadások ezek. Erős és kétségbeesett, nagyon tudatos támadások! Tudjatok
erről tudatosan!
Az első jel után, mely bármi negatív érzést vagy gondolatot mozdít meg
bennetek -
1./ azonnal kérjétek az Úr védelmét és segítségét,
2./ erősítsétek meg a Felemelkedés érdekében tett fogadalmatokat és
vállalásotokat,
3./ kérjétek, hogy végleg távolítsuk el a támadó erőket rólatok.
Ekkor nem tudnak hozzátok kapcsolódni.
Forrás:
http://sanatsanandal.ning.com/profiles/blogs/angyali-tmutat-a-v-gid-kre-szent-mih-ly
Megjegyzés:Dr.B. Kovács Judit kérésére töröltem egy részt az alábbiakban látható megjegyzése alapján. /Dombi Katalin

http://omah.gportal.hu/
VálaszTörlés2012. november 19.
HAMISSÁG?
Az elmúlt napokban több helyről is megkaptam e-mailben a 2006-ban megjelent „Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez” című könyvemben lejegyzett egyik részletet, „Mihály Arkangyal” fontos üzeneteként.
Az egyik esetben az idézet alatt szerepelt a nevem is, majd a pontosan idézett szövegrészlet további gondolatokkal / tanácsokkal folytatódott, ami már nem tőlem származik, és utána egy „Judit” aláírás mégis azt sugallta, mintha azt a részletet is én indítottam volna útjára.
Egy másik torzítás az idézett részhez kapcsolódóan az volt, hogy a lejegyzés dátuma (2005 április) nélkül közzétett részlet azt sugallja, hogy ez egy éppen most született lejegyzés, és a „lelkekért éppen most nagyon nagy harc folyik”.
A dr. B. Kovács Judit aláírás fölött levő rész / lejegyzés valóban tőlem származik, 2005 áprilisában jegyeztem le és meg is jelent a „Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez” című könyvemben.
A „nyilvánítsd ki..” résztől a „Judit” aláírásig terjedő rész NEM TŐLEM SZÁRMAZIK, nem tudom, hogy ki az a Judit, aki ezt hozzáírta, vagy ki az, aki a „Judit” nevet megtévesztésként aláírta (és aki ezt szokta mondani ha védelemre vágyik).
Aki ezt hozzáírta, a maga útja szerint lehet segítő szándékkal a társai irányába, amit javasol lehet hasznos és jó, magam nem használom a „parancsolom” és néhány más kifejezést, ezek tőlem „idegenek”.
Még néhány további gondolatomat leírtam a fent megjelölt honlapomon.
Dr. B. Kovács Judit
OmMÁÁTRé~KJ
http://omah.gportal.hu/gindex.php?pg=35330800&nid=6296838

A mai napon egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy másik formában is találkozott a könyvemből kimásolt rész „durvább meghamisításával”, ahol még az is szerepel, hogy a különféle betoldásokkal átalakított, egy jelentős részben szó szerint a könyvből kiemelt részleteket 2012. november 16-án „csatornázta: Angyallány”.
Az oldalt csak azért jelölöm meg, hogy ellenőrizhető legyen mindaz, amit most leírtam:
http://www.angyalitarsasag.hu/fontos-figyelmeztetes-mihaly-arkangyaltol-2012-11-16.html
Az oldal irányában mindenképpen óvatosságra int az, hogy a 2006-ban már nyomtatásban megjelent könyvemből szó szerint kiemelt részeket a valós forrás megjelölése nélkül, saját gondolatok ide-oda-betoldozgatásával, hamis „csatornázási dátum” megjelölésével a magáénak tünteti fel az „Angyallány”.
Mindezeket csak a REND kedvéért írtam most le, a HAMISSÁG és HAMISÍTÁS ma már világosságra kerül, és a saját tetteiről megfelelő „fórumokon” mindenki elszámoltatik.
Azok miatt írom le e sorokat, akik szeretnének TISZTÁN LÁTNI.
Magam ennyit tehetek.
A fent megjelölt oldalamon néhány további kapcsolódó gondolat is olvasható.
Köszönettel:
Dr. B. Kovács Judit
OmMÁÁTRé~KJ
www.omah.extra.hu
Kedves Judit! Köszönöm, hogy tájékoztattál. Nem gondoltam, hogy ilyen dolog is előfordulhat. Elnézést kérek, hogy ilyen írást tettem föl. Törölni is fogom nemsokára.
VálaszTörlésSzeretettel
Kati
Nagyon köszönöm, hogy a helyreigazító gondolataim megjelenhettek a megjegyzések között.
VálaszTörlésAmennyiben lehetséges, kérem, hogy az oldal készítője segítsen abban is, hogy "Nyilvánítsd ki..." szövegrésztől kezdődő rész teljes egészében kerüljön törlésre az írásból, mivel ez a rész nem tőlem származik (a nevem utáni kettőspont viszont úgy tünteti fel ezt a részletet, mintha én tanácsolnám ezt az elferdítést az olvasóknak).
Köszönettel:
dr. B. Kovács Judit
OmMÁÁTRé~KJ
www.omah.extra.hu
Köszönöm szépen.
VálaszTörlésB. Kovács Judit