2013. május 11., szombat

Tanácskozás - Kasler Árpád szervezésében - Május 18-án

 

Tanácskozás

 

Gyulán, május 18 -án szombaton, tanácskozást hívok össze reggel 9:00 órára.

  Meghívást kap mindenki aki eddig kivette a részét a mozgalom szervezéséből és már bizonyított.


Azok akik szeretnének rajta részt venni, de meghívást nem kapnak május 5-ig, részvételi igényüket jelezzék a kaslerarpad@yahoo.com címen május 12-ig. 

Zsúfolt program lesz, szigorú házirend szerint. Ahhoz, hogy valaki felszólalási időhöz jusson fel kell mutasson ötven ember általi meghatalmazást, delegálási bizonylatot, amelynek tartalmaznia kell a meghatalmazó nevét, címét és telefonszámát. 

 Elsősorban olyan személyekre számítunk, akik egy kisebb vagy nagyobb közösséget képviselnek. A feladat nagy, egyesíteni kell az országot.

 Éppen ezért fenntartom a jogot, hogy jelentkezése ellenére sem vehet részt ezen a találkozón az, aki bizonyította az elmúlt években és hónapokban, hogy a megosztásban és sz@rkavarásban jeleskedett, erre már sem idő sem igény nincs. Gyalázkodással, alaptalan vádaskodással, parttalan vitákkal nem megyünk előrébb. 

Ahogy Széchenyi írta, „csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban a feltámadási erő”. Ennek az erőnek a felszínre hozása és egyesítése a feladat. Ezt csak katonás renddel és fegyelemmel, a széthúzás csiráinak időbeni kigyomlálásával lehetséges megvalósítani. Eddig is ezt képviseltem és ezután is ezt fogom, de az összefogás fogalmát tisztázni kell. Összefogni csak azokkal lehet és szabad, akikkel közös a cél, nemcsak látszólag, hanem a valóságban is, összefogni azokkal lehet, akik nem saját karriert építenek, nem árulják el a közügyet önös célokért, pillanatnyi előnyökért, nem támadják hátba azokat akikkel együtt harcolnak és nem rohasztják belülről az egységet.

Már vagyunk annyian, hogy be tudjuk hálózni az országot és egyesíteni az erőket. Úgy a meghívottaknak, mint az önként jelentkezőknek, május 12-ig jelezniük kell részvételi szándékukat, mert egész napos programról van szó, ezért a létszámtól függ, hogy mekkora termet kell bérelni, illetve hány főre kell gondoskodni ebédről, ellátásról. A részvételnek (ezen költségek fedezetére) 1200 Ft. költsége van.

Három hónappal ezelőtt hét szervezet (akiket tavaly, Kecskeméten hívtam össze együttműködés céljából) 150 embert nem tudott kivinni az utcára és azóta semmilyen együttműködés nincs ezek között. Éppen ezért más stratégiához kellett nyúlni. Februárban kezdtem pár tucat emberrel, majd két és fél hónap alatt felfejlődtünk közel húszezerre. Fel kell fejlődnünk kétszázezerre majd két millióra, de nagyon gyorsan, mert különben földönfutók és hazátlanok leszünk mindannyian.

Azt javaslom mindenkinek, hogy vezessen egy saját kárfelvételi jegyzetet, írjon le minden nehézséget és problémát, amelyet véleménye szerint a „devizahiteleinek” köszönhet. Minden „devizaadós” kárpótolva lesz, azok is akik végtörlesztettek vagy már lejárt a futamidejük és erőn felül teljesítve kifizették a jogtalan követeléseket.

A megoldásról, a további teendőkről fogunk értekezni. Gyorsított tempót diktálva, mint ahogy azt már megszokhatták tőlem, de rendkívüli időkben rendkívüli tetteket kell végrehajtani. A besúgok és ügynökök is jelezzék részvételi szándékukat, kiemelt helyet biztosítunk számukra, nehogy lemaradjanak valamiről.
Kásler Árpád


 

Megnyugvásul Mindenkinek

Az elmúlt hónapokban, több párttal, pártelnökkel kerültem kapcsolatba. Ezek között volt parlamenti és parlamenten kívüli párt, országgyűlési képviselőkkel és anélkül. Kivétel nélkül ők kerestek meg, különfélébb ajánlatokkal. El kell mondanom Önöknek, hogy én mindig a természetességre törekszem és a lehető legjobban elvégezni egy feladatot.


Ami a legszembetűnőbb volt számomra, hogy ezeknél a pártoknál olyan emberek voltak pozicióban, akik semmi rendkívülivel nem rendelkeztek, szürkébbek voltak az átlagosnál. De akkor hogyan fordulhatott elő, hogy mégis ők voltak az elnökök, alelnökök, titkárok és pártügyészek? Ők a megmondók és ők azok akik igazgatják az ország sorsát anélkül, hogy emberileg, szakmailag és elfogadottság szinten a helyzet magaslatán állnának. Ez semmiképp sem természetes dolog. A választ itt is a rendszerben véltem felfedezni.

Ezek az emberek a magukra aggatott címekkel takaróznak.

Mindenkivel tudatom, hogy megmaradtam annak aki voltam, a magyar nemzet ügyének elkötelezett szolgája. Sem pénzzel, sem pozíciókkal, sem ármánnyal megvenni nem tudnak. Felelősségteljes döntés következtében mondtam le pártelnöki tisztségemről. Időt és energiát nem kímélve fogok tevékenykedni a jövőben is azért, hogy a devizaadósok ügye megoldódjon. Városról-városra, faluról-falura és házról-házra fogok járni mígnem egyesül a megosztott nemzet, mígnem újból érdemes lesz itt élni, családot alapítani és jövőt tervezni.

Addig amíg valami vagy valaki ellen küzdünk nem győzedelmeskedhetünk. Éppen ezért nem valami ellen, hanem valamiért kell tevékenykednünk. Úgy néz ki egyelőre, hogy „nagyjaink” páholyból néznék végig a nemzet haláltusáját. Ezt én nem fogom végignézni sem pedig megengedni, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez ne történjen meg. A pártelnökséggel bizonyos korlátokat is magamra vettem, amelyek horgonyként hátráltattak a feladat elvégzésében, éppen ezért most ez volt a leghelyesebb döntés amit meghozhattam, mert csak a cél számít nem a címek és a funkciók.

Még egyszer emlékeztetek mindenkit, hogy aki részt szeretne venni a Gyulai nagy tanácskozáson, május 18-án az jelezze részvételi szándékát a kaslerarpad@yahoo.com címen. Igyekszem mindenkit kiértesíteni azok közül, akik eddig is aktívan kivették részüket a feladatok elvégzéséből, de előfordulhat, hogy valaki „kimarad” a meghívottak listájából, az ne legyen rest rám szólni.
Tisztelettel,Kásler Árpád.
 
 A Karaván elindul

Posted on 2013. május 9., csütörtök by Kásler Árpád

Május 18-i tanácskozás sorsfordító lesz. 12-ig jelentkezzenek még azok, akik részt akarnak rajta venni.

A kifosztottak felemelik a fejüket és lerázzák láncaikat, megkezdődik az ország egyesítése, majd augusztus 17-én Nagy Nemzetgyűlést tartunk.

Fel kell állítani a Felső Házat, hogy valós kontroll uralkodjon az ország felett. Minden kifosztottat kártalanítani kell és kártalanítani fogunk!

Jelentkezzenek azok a személyek, akár itthonról, akár külföldről, akik fel tudnak ajánlani lakókocsikat vagy lakóautókat, illetve járműveket az országjárás idejére, illetve egyéb módon hozzá tudnak járulni, hogy pénz, paripa, fegyver meglegyen. Legalább négy lakóautóra van még szükségünk. A nemzet egyesítésére megindul a karaván. Egyhuzamban fogjuk körbejárni az országot, több települést érintve naponta. A teljes útvonal közzé lesz téve.

Felgyorsult az ország és az emberek kifosztása, ezt csak mi emberek tudjuk megállítani, és meg fogjuk állítani. Mindenkinek ki kell vennie a részét a nemzetmentésből, nincs elfogadható mentség és kifogás. Hamarosan találkozunk.

Tisztelettel, Kásler Árpád.
http://kaslerarpad.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése