2013. május 11., szombat

Gyógyító vizek - Aisha 05.09.


Tom Fodor fordítása
Aisha:

Gyógyító vizek

2013. május 9.

Kedves Fénycsaládom!

Az utóbbi néhány nap a Gyülekezés óta nagyon különleges volt. Számos órát azzal töltöttem, hogy a kommentárjaitokat olvastam. Nem is tudom ejtettem-e ezidáig annyi örömkönnyet, mint most. Sok embernek a Gyülekezés mélyreható tapasztalat volt, de emellett bennünk mélyen be is indított valamit. Az utána következő napokban mindenki érezhette az energetikai kapcsolódás utóhatásait. Nemcsak én éreztem úgy, hogy el kell vonulnom és feldolgoznom a történéseket. Nohmad olyan szépen megfogalmaztad, amikor azt írtad: "integrálni az áldást".
Hiszen igen, mi mind áldottak vagyunk, de van, akinek ez az áldás még rejtve maradt. Ahogy az AT is mondták a Gyülekezésről szóló üzenetükben, a szívünkhöz vezető ajtók nem csak megnyíltak, hanem szinte lerepültek a sarokvasaikról, és többet sosem lesznek bezárva.

Szépen megosztottátok velem azt, hogy kinek mit jelent ez. Annyi öröm van ebben, de sok könny is, hiszen valóban megnyíltak a kapuk a magvunkig. Amit ott találunk, lehet fájdalomteljes is, de gyógyító is egyben. Hiszen EGY-ek vagyunk, de senki nincs elfeledve. Mélyen összekapcsolódtunk, ez örökre szól, de időt kell szakítani arra is, hogy valóban kapcsolódjunk önmagunkkal is. Mi rejlett a szívünk mélyén? Mindenkinek van régi sebesülése, de eddig nem látszott gyöngyök is rejlenek ott, ne felejtsétek el megadni magatoknak az engedélyt az elérésükre. Amikor alávetjük magunkat ennek a folyamatnak, lehet segítségre lesz szükségünk, ne feledjük el kérni, ha kell. A Tó vizében nem csak mókázni és szórakozni lehet, de gyógyulni is. Számos módon lehet segítséget kérni, nagyon szívet melengető olvasni azokat a sorokat, amelyeket megosztottatok velem, valamint látni mennyi minden ömlik ki és be a Tóba.

Maggie a következő kommentárt írta Alex-nek:

"Alex, gyönyörűséges, csodálatos, bátor fénytestvérem! A szavaid annyira megindítóak voltak, hogy azonnal abbahagytam amit csináltam és elkezdtem szeretetet és energiát küldeni a távolból neked, ez pedig a tóhoz való kapcsolódás tapasztalatává vált. Így köszönetet szeretnék mondani neked és az egész tónak ezért a csodálatos tapasztalatért! Ezelőtt sosem éreztem ennyi szeretetet áramolni a testemen át! Ráébredtem, hogy a többiek is segítenek és kollektíven gyógyítjuk magunkat és egymást is! Amint erre ráébredtem, egy energialöket ÁRAMLOTT a kezeimen át, de a testemben is éreztem. Egyidőben két helyen voltam. A mély szeretet, amit éreztem magával ragadó volt, nem tudtam megállítani az arcomon legördülő könnyeket. Óriási ajándék ez az egység, nagyon hálás vagyok! Ezerszeres köszönet minden apró fényért, amit csak beleszőttünk!!!"

Valóban EGY-ek lettünk, nem szabad elfelejtenünk azt a végtelen erőt, aminek részei lettünk. Ez a Tó annyi szeretettel teli energiával vibrál, és mi vagyunk azok, akik ezt létrehoztuk. Ne feledjetek el inni ebből a Tóból, mindenkinek szüksége van erre az áldásra. Ahogy az AT emlékeztettek bennünket: "Újjászülettetek egy olyan testbe, ami még mindig ütött-kopott, de ez a test teljesen újraprogramozódott... Lassítsatok hát le és adjatok elég időt magatoknak, hogy teljesen bele tudjatok nőni az új cipőbe. Először igen nagynak fognak tűnni, de ne legyen kételyetek afelől, hogy be tudjátok tölteni".

Köszönöm mindenkinek mindazt, amit idehoz, és szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy ugyanúgy vehet is mindebből. Valóban újjászülettünk, és mint egy újszülött bizonytalanoknak és sérülékenyeknek érezzük magunkat. Mint ahogy ezen a filmen, minket is szerető kezek tartanak, biztonságosan átadhatjuk magunkat ennek a szeretetnek.
(a youtube link: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=-WAKjGtDBMM)

Szeretettel és hálával, Aisha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése