2013. május 29., szerda

Működj teljes lényként! Teremtők



 Nagy dolog ez, tegyük ezt! /DK


Tom Fodor fordítása

Működj teljes lényként

Szakíts egy pillanatot az idődből és összpontosíts arra, amit ideális valóságként érzékelsz (képzelsz el).

Képzeld el magad abban a valóságban, épp azt csinálod, amit csinálsz, amit szeretnél csinálni, azzal, akivel szeretnéd csinálni, és akként a személyként mindezt, aki szeretnél lenni. 

Most pedig felejts el mindent erről a valóságról és egyszerűen csak figyelj arra, amire legjobban szeretnél figyelni.

Ha egy kedvenc érzést kellene kiválasztani, melyik lenne az?
Válaszd ki és összpontosíts rá egy percre, figyelj arra az érzésre, de kötődés nélkül, nem kell mellé kép az elmédben ahhoz, hogy átérezd. Egyszerűen csak összpontosíts annak az érzésnek a lényegére és tudd, hogy semmi nem létezik rajtad kívül. 


Tehát nem kell semmi kívülről ahhoz, hogy ezt az érzést érezd. Ehhez az érzéshez nem szükséges semmi, nem kell hozzá valamit tenned, ami esetleg ennek az érzésnek a tükröződése lenne, hiszen mindez benned létezik, hiszen te vagy az érzés is és a körülmények is egyaránt, valamint az energia, ami megteremti mindazt, amit megtapasztalsz.
Te az vagy. Az vagy.

Többet nem szükséges úgy teremtened a valóságot, hogy úgy tűnjön, kívülről jön. Amint Teljes Lényként működsz ebben a világegyetemben, magadnak fogod az egészet tekinteni, tudni fogod, hogy az éned, amelyet előnyben szeretnél részesíteni, egyszerűen kiválasztható és megélhető minden egyes pillanatban. Bármit választhatsz, hiszen mindez csak tapasztalat. Annyi módon megtapasztalni magad amennyi módon csak lehetséges. 


Amikor tehát úgy találod, egy tapasztalatod van erről a valóságról, értékeld azt a tényt, hogy képes vagy ezt a tapasztalatot megtapasztalni. A világod csodálatos módon fog váltani és teljesen kielégítő módon, amikor ezzel a nézőponttal tekintesz az életedre.

A Teremtők – D. Scranton


Megnyílt a portál! - Cobra 05.28.



Cobra : Megnyílt a portál!

 2013.május 28.



Megnyitottuk a portált!
Ez az első alkalom az emberiség történelmében, hogy az isteni kegyelem energiája belépett a bolygó felszínére a Galaktikus Központ Napból közvetlenül. 
Ez drasztikus és tartós következményekkel jár az éteri és az asztrális hálóra a bolygónk körül. Minden éteri és asztrális mátrix, minden archón és reptilián és a technológiájuk egy nagyon vékony rétegbe szorult, melynek kiterjedése 30 méter felfelé és lefelé. 
Minden terület feljebb és lentebb már tiszta (teljesen eltűnt) és felszabadult. Ez egy hatalmas győzelme a Fénynek, és az egyik fő lépés a győzelemhez, és az Eseményhez. Így most lehet,hogy úgy érzed,hogy kevésbé vannak támadások és kevésbé befolyásolnak a nem-fizikai negatív entitások.
Az ALMA örvény (vortex) aktív, és már biztosított, hogy az emberiség végre elkezdje csatlakoztatni a Lelkét (vele).

Cobra/Fordítás: SandalPhon
www.fenyorveny.blogspot.com

Az Egység védő-imája - 05.28.

by kristalyhang


Öveket becsatolni - részlet

Szerző: Christine Stark


Sonne
Az Egység védő-imája / 2013. május 28.

Úgy tűnik nagyon fontos, hogy emlékeztessek mindenkit 
erre az összpontosító gyakorlatra! 
Nagy segítséget nyújt, 
ha egy kritikus helyzetben fenyegetve érezzük magunkat.

Képzelj el egy nagy gömböt fehér vagy sárga fénnyel,
 ami körülvesz téged!

És/Vagy mond el az Egység védő-imáját
mert a gyógyhatású szavaknak is megvan ez a hatása:

„Isten Fénye körülölel!
Isten Fénye betakar!

Isten hatalma megvéd engem!
Isten jelenléte védelmez engem!

LEGYEK bárhol, ott van Isten, -
és minden a legnagyobb rendben!“


Szerző: Christine Stark © 2013
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

2013. május 28., kedd

Csak élni szeretnénk! - Van megoldás?

 
EZT A LEVELET KAPTUK ...
GONDOLOM NINCS EGYEDÜL VELE ....KÉREK TÖBB HASONLÓ TÖRTÉNETET !!!!!! TUDJA MEG A VILÁG MI VAN ITT !!!!!!

Csak Vica

"Tisztelt Közösség!! Már nem tudom írhatom-e ide kérésem és nem tartanak kunyerálónak.A sok elutasítást már nem vagyok képes kezelni.Nem vagyunk csalók csak elkeseredettek.
Elkeseredésemben fordulok Önökhöz,mivel helyileg a lehetőségeink korlátozottak.4gyermekes család vagyunk egy kis Fejér-megyei faluban élünk.Munkahelyek elvesztése rendkívüli gondokat okozott családunk számára.Páromnak évek óta nincs hosszútávú munkája.Nekem januárban járt le az anyasági támogatásom.Ami nem volt munka igy nem számit ledolgozott időnek.Az önkormányzatunknál közölték 40 napot kell várni majd utána jöjjek vissza.De mivel páromnak akkor időszakos munkája volt + a családipótlék már meghaladja a megengedett határt.Gyerekeink iskolások.Havi bevételünk a családi pótlék és önkormányzatunk csekély segélye.Közmunkára rengetegen várnak így évente egyszer ha ránk kerül a sor,vagy ha éppen akad valami átmeneti munka.A lakás,rezsiköltségek,gyerekek élelmezése hatalmas terheket ró ránk ami nem mindig megoldható.A hivatalos szervek nem tudnak segíteni, mindig elzavarnak, vagy leráznak a szokásos szöveggel, mi nem segíthetünk, mert nem a mi hatáskörünk!.Van kertünk amit művelünk de kérdéses hogy az időjárás mennyi kárt tesz benne.A házunk romló állapota már csak hab a tortán,évek óta talajvizesedéssel küzdünk,a falak feláznak nedvesednek és további problémát idéznek elő.Pénz hiányába esély sincs a rendbetételére.Átmeneti megoldásként minden segítséget szivesen fogadnánk.Óriási segítséget jelentene a biztos munkahely ami sokat változtatna a helyzetünkön.Ez sajnos csak álom.Kérem Önöket élelmiszer csomaggal tartós élelmiszerrel esetleg anyagilag segitsenek családomnak túl élni ezt a nehéz időszakot. Köszönettel:"Még mindig bizakodok az önzetlen segítség erejében. Pár forint is sokat jelent családunk számára amiből étel kerül gyerekeink asztalára. száml.sz:MKB bank 1030002-73600285-11103281
Csak élni szeretnénk!!!!
 
 
*
 
 
 Mivel képtelenség minden embernek munkát biztosítani- és elegendő bért - záros határidőn belül, ezért nincs más megoldás mint a Feltétel Nélküli Alapjövedelem: http://alapjovedelem.hu/index.php/about
Jó lenne ha minél több magyar aláírással is segítenénk a megvalósulását.
 
 
 DK

Rafael Arkangyal bukásának megcáfolása - ÁhimRé 05.26.


Na most legyünk okosak, ill. bölcsek.Valami változás történt, de nem úgy, ahogyan gondolták?


2013. május 26., vasárnap

Rafael Arkangyal bukásának megcáfolása



Isten gyógyító Fénye nem szűnt meglétezni.
Rafael Arkangyal ugyanazt a pozíciót tölti be mint eddig.
Rafael maga a a gyógyító erő, a teljes gyógyulást hordozza magában.
Rafael isteni Ereje ott van ahol szükség van rá, de nem mindenki érheti el, mert nem mindenki képes azt az energiát megjeleníteni, és magán átengedni.
Ez egy nagyon lágy energia, olyan mint egy gyengéd fuvallat,- a lelket emeli, a test a fájdalmát elfeledi.


A napokban az egyik honlapon Rafael Arkangyal bukásáról adnak hírt.

Elképesztő, hogy az emberek szép számmal ezt el is hiszik.
Ez az információ a legjobb módja annak, hogy a negatív erők elhitessék, elvették Rafael erejét, hogy az emberek a belé fektetett bizalmat elveszítsék, és magukban is zavarodottságot érezzenek.
Rafael Arkangyal nem bukott meg, ezt kérem ne higgyétek el!
Az energiák folyamatosan változnak és Ő egy az eddiginél lágyabb minőséget jelenít meg, de ez nem azt jelenti, hogy elvesztette az erejét és megbukott.
A fent leírt sorokban ( a vastagon szedett zöld rész) kaptam útmutatást ennek a hírnek a megcáfolásáról. Szeretném megkérni minden kedves Fénytestvéremet, hogy a szív szűrőjén engedje át a különböző üzenetek sokaságát, mert ha nem vagyunk elég figyelmesek, igazi tévutakra terelődhetünk.
Áldás! Áldás! Áldás!
Feketéné Lendvai Katalin


2013. május 27., hétfő

Mennyi félelem van benned? - Csillagmag máj. 27


Mikor kezdesz túllépni háromdimenziós lényeden?

Mennyi félelem van benned?

Csillagmag

2013. máj. 27
 
Légy hálás a félelmeidért, mert megmutatják számodra, hogy hol a kijárat önmagadból. Ne dolgozz túl sokat a félelmeiden, mert akkor csak erősíted azokat. Ha analizálod, csak még megalapozottabbá, még valódibbá válik.
images (10)Hogy miként tudsz túllépni a félelmeiden? Hogyan győzöd le őket? – nem tudom ezekre a kérdésekre választ, s nem is tudok igazi, tuti-használható tanácsot adni a kezedbe, ami számodra mindig működni fog. De ha megkérdeznéd, hogy magam miként oldottam meg ezt a problémát, akkor csak annyit tudnék mondani: felismertem mitől félek, és rávettem magam, hogy belemenjek és túllépjek rajta.
S tudom, ez gondolat nem lehet segítség számodra. Látom, hogy sok ember nem mer túllépni a saját félelmein, és tulajdonképpen minden probléma az életében abból adódik, hogy bezárja magát egy elhatárolt dobozba, amit fél elhagyni. És pont a félelmet kéne legyőzni ahhoz, hogy az ember elkezdje önmagát tapasztalni – de a félelem maga nem engedi meg ezt az egészet.
Abban szeretnék a segítségedre lenni, hogy közösen megvizsgáljuk a félelmet egy más nézőpontból, hogy megértsük a működését, és ha már átlátjuk, akkor talán könnyebb lesz vele szembenézni. Egy kicsit messziről fogok indulni, de kérlek, tarts velem ezen az úton, hogy együtt elérjünk valahová, egymás kezét fogva, hogy onnan majd egyedül mehess tovább az általad választott úton.
(Nyugodtan ugorj a következő hármas csillaghoz, ha úgy gondolod, ott kezdődik a „tuti”. Nagyon messzire fogunk eljutni a cikkben, tehát érdemes lesz végigmenned rajta, ígérem :) )
Az írás végén találsz majd egy listát is, hogy szembenézhess magaddal, mennyi félelem is van benned :)
* * *
post_113498_20130103151851 Az Emberi lény alapvetően egy olyan létező, aki egyszerre – EGYSZERRE! – több síkon, több dimenzióban létezik egy időben, ám most általában csak a fizikai valóságra tudatos. Arra, amit úgy hívunk: élet itt a Földön. Ez a mindennapi létezés a különböző társadalmi rendszerekben, különböző környezetben.
A félelem pedig egyetlen egy dologból ered: egy programozottságból. Egy beidegződésből, ami elhiteti veled, hogy te nem vagy más, mint ez a földi dimenziós, három dimenzióban élő emberi lény, aki ki van téve a világ véletlenszerű és kiszámíthatatlan eseményeinek, és próbál túlélni, próbál valamit kihozni ebből az életből.
S ez egy ördögi kör: mert azok a törvények, azok a szabályok, amik megfigyelve ezt a tényt alátámasztják, megtámadhatatlanok a 3D keretein belül. S amikor Te egy olyan tapasztalásra vagy felismerésre teszel szert, ami nem passzírozható be ebbe a keretbe, akkor megcsonkítod magad, hogy továbbra is megmagyarázhasd „tudományosan” az életedet.
Csakhogy van benned egy kis hang, a Teljességed hangja, ami folyamatosan ott él benned, és nem hagyja, hogy hosszú távon belefeledkezz ebbe az álomba. S hogy ki az, aki eldönti, hogy egyszer csak meghallja e hangot? Ki az, aki egyszer csak úgy dönt, hogy elkezdi keresni magát, és nem elégszik meg azzal, amit pusztán a földi dimenzióban tapasztal? Kicsoda ez?
small_1186908263viragok038Tudom, eddig banális volt mindez számodra, de mégis szerettem volna közös nézőpontot létrehozni utazásunkon. Mert hogyan kerül ide a félelem? Azt hiszem elég egyértelmű: ha pusztán ezt a fizikai valóságot nézed, akkor látszik, hogy a túlélésed, az életörömeid, sikereid, biztonságod elérése egy jól behatároló rendszerben érhetőek el. Tehát tapasztalod, érzed a bőrödön, hogy ha ebben a világban élsz, akkor sok baj és gond ér akkor, ha nem a biztosra mész. Ha bizonytalan vizekre evezel.
Nézd meg kérlek a te félelmeidet… szinte alapvető a legtöbb emberi történetben, hogy mindenki fél valamitől. Új kapcsolatot kezdeni, új munkát találni, új dolgokba kezdeni, és így tovább. Tulajdonképpen nem mersz más ember lenni sem, mert akkor nem a megszokott módon reagálnál a téged ért hatásokra!
Félelem tulajdonképpen az, ami bent tart téged a földi dimenzióban, ami visszatart attól, hogy elkezdj tapasztalni egy más szinten. Ám a félelem jó: ha egy csuklyás ember közeledik feléd egy vértől csöpögő karddal a kezében, akkor bizony teljesen rendben van, ha elszaladsz. Vagy mégsem?
* * *
S itt érkeztünk el egy másfajta nézőponthoz, amihez szerettelek volna elvezetni. A félelmeid a múlt tapasztalatai alapján működnek – s hogy a múltat honnan eredeztetjük, ebből az életből vagy ez előzőekből, tulajdonképpen mindegy. Van benned egy emlék, egy hatás elraktározva, ami alapján megtanulod azt, hogy mitől kell félni. Ami megmondja, általában milyen okra milyen okozatot váltasz ki. Ott van a fejedben, és kénytelen vagy ezekre a tapasztalatokra támaszkodni, hogy túlélj, hogy az alapvető emberi fizikai-lelki szükségleteidet kielégítsd.
Mert ha nem lenne emléked, nem tudnád, hogy a vicsorgó kutya, ami feléd rohan, valószínűleg meg fog harapni. Nem tudnád, hogy a szépen mosolygó, száját csókra tartó, ellenkező nemű egyén valószínűleg örömforrás számodra.
S ennyi az életed: az emlékek alapján hozott döntés, a tapasztalatok alapján történő próbálgatás, az emlékekből élés. Ez biztonságot ad, kiszámítható.
* * *
images (12)De gondolj bele: több évnyi, évtizednyi (vagy ha hiszel a reinkarnációban, akkor évezrednyi) tapasztalat van eltárolva benned, a génjeidben, a tudatodban, az emlékeidbe, a tudattalanodban. Sőt, az emberi kollektív tudattalanban…
S ha szeretnél szembenézni a félelmeiddel, akkor az nem fog úgy menni, hogy elkezdesz ezekkel a félelmekkel foglalkozni. Nem fog úgy sikerülni, ha le akarod győzni a félelmeket. Ha erővel akarsz nekimenni, akkor le fogsz pattanni, hiszen a félelem elképesztő erejű: emberi tapasztalások milliárdjaival mész szembe!
Ám ne feledd, Te nem egy pusztán a földi dimenzióban élő ember vagy. Ez a kulcs. Ha rájössz arra, hogy Te nem az emlékeid vagy, te nem CSAK ez a tapasztalás vagy, akkor ráébredsz arra, hogy a félelem valójában nem létezik.
Ez a kulcs: a félelem VALÓJÁBAN nem létezik, mert az csak a NÉZŐPONTOD eredménye. Annak az eredménye, hogy azt HISZED, hogy tudod mi fog történni. Mert ez van a fejedben, az emlékeidben, hogy aki így és úgy tesz, az ezt és azt fogja tapasztalni. És azt is fogod tapasztalni.
S amíg hiszel a félelemben, amíg érzed a félelmet, addig pontosan tudhatod: hiába vagy spirituális gondolkodású, hiába meditáltál, olvastál, meg jártál tanfolyamokra, VALÓJÁBAN a nézőpontod még nem változott. A félelmeid pontosan megmutatják, hogy ki vagy Te.
Légy hálás a félelmeidért, mert megmutatják számodra, hogy hol a kijárat önmagadból. :) De ne kezdj el dolgozni a félelmeiden, mert akkor csak erősíted azokat. Ha analizálod, csak még több mentális elképzelést raksz hozzá, még megalapozottabbá, még valódibbá válik.
Egyszerűen csak lépj túl rajta – mert valójában nincs is ott. Hogyan? :) A szokásos kérdésünk, hogyan:
Amíg valódinak hiszed, addig létezni fog. Amikor megéled, hogy „jéé, ez nincs is”, akkor hopsz eltűnik. Erre mondtam az elején azt, hogy „belemegyek a félelembe, és túllépek rajta”.
images (11)
S amikor „meséltem” az írás elején, hogy miképpen is oldottam meg a saját félelmeimet, akkor egyetlen egy alapvető igazság volt a kezemben: TUDTAM, ÉREZTEM, szinte alaprezgésem volt, hogy SEMMI BAJOM NEM TÖRTÉNHET!
A lényeg ez, hogy elkezdesz azzal foglalkozni, hogy túllépj három dimenziós lényeden. Hogy megéld, hogy te több vagy, mint aminek hiszed magad. Ehhez pedig rengeteg módszer létezik, amelyeknek egy közös hibája lehet számodra:
Továbbra is a harmadik, a földi dimenzióban tart!
Ha egy módszer pusztán azt mondja, hogy tisztulsz, leraksz dolgokat, megoldasz lelki-szellemi-fizikai problémákat, akkor attól még ugyanúgy a harmadik dimenzió rabja vagy, s az úgynevezett spirituális materializmus ejtett rabul. De azt hiszem ezen mindenkinek keresztül kell mennie.
De a végső valóság nem az, hogy feloldottad múltadat, megértetted, hogy gyerekkorodban mi történt veled, amikor felismered, hogy vannak energiáid… ez csak a kapu lesz önmagadhoz! Ez az, amikor megéled, hogy TE TÖBB VAGY, mint a földi lényed.
Annak a jele, hogy kezdesz túllépni háromdimenziós lényeden:
  •  Nem érdekelnek már annyira az emberi kapcsolataid, nem számít annyira, ki mit gondol rólad. Nem akarsz megfelelni a világnak.
  •  Elfogadod az időjárást, nem akarsz napos időt teremteni esőben, és esőért imádkozni a napsütésben, mert tudod: minden úgy van jól, ahogy van.
  • A postán, a kasszánál, a dugóban, a megállóban soha nem vagy ideges, hogy mikor érsz már oda, mikor végzel már.
  •  Nem érdekelnek a világ eseményei. Nem borít ki a politikai, a világ helyzete, mert tudod, ez csak látszat.
  •   Egyre több szépséget látsz a legegyszerűbb dolgokban, mint egy emberi arc vagy bármi, amivel találkozol.
  • Nem bünteted magad azokért a hibákért, amiket a múltban követtél el, megérted, hogy ezeken keresztül kellett menned, és hálás vagy mindenért, ami veled történt.

S annak a jele, hogy még tutira be vagy ragadva, hiába foglalkoztál spirituális tevékenységekkel, még mindig alapvető egyik rezgésed a félelem:
  • Még mindig vannak emberek, akiknek nem tudtál megbocsátani, még mindig őrzöl haragot a szívedben bizonyos csoportok vagy embertípusok ellen.
  • Még mindig hatnak rád a sötét erők, sötét energiák.
  • Még mindig hiszel abban, hogy rossz útra is tévedhetsz, elcsúszhatsz bármiféle isteni tervtől.
  • Még mindig meg akarod menteni a világot, meg akarod gyógyítani az embereket.
  • Ha utálod a munkahelyedet
  • Ha ki akarsz lépni a párkapcsolatodból, de már évek óta nem teszed.

S tudom, nagyjából a fenti listába minden ember beleesik, igen, talán igazad van. Senki sem ilyen tökéletes – mert ez nem a tökéletesség.
Én csak azt szeretném mondani neked: vedd észre, hogy esetleg becsapod magad! A legfontosabb, hogy légy őszinte magaddal, ne ess a spirituális materializmus csapdájába. Bár ez egy kötelező állomás, de te döntöd el, hogy meddig időzöl benne. Lehet pár évig, vagy pár életig? Tulajdonképpen mindegy.
Ám, ha vannak még félelmeid, ha félsz meglépni valamit, félsz szembenézni valamit, félsz váltani: akkor tudd, még mindig a múlt emlékei határoznak meg.
De „utána” is fogsz félni, ne félj. :) Csak egy különbség lesz: bátran, könnyedén, gyorsan fogsz tudni haladni a félelmeid felé, és nem fogják alapvetően determinálni létezésedet. A félelmekben LEHETŐSÉGET fogsz látni, és nem gátat. Ez egy belső állapot. Ez egy nézőpont.
S emlékszel,a cikk elején kérdeztem: ki az aki dönt, hogy túllép a három-dimenziós létezésén? Ki az aki úgy határoz, hogy elege volt a félelmekből? Na, ennek a valakinek ott benned, biztosan nem a földi létezés az alapja.
Keresd ezt a valakit.
* * *

Kiss Balázs Kunó

Kásler Árpád új lépése - TEVE és a nép véleménye 05.26.

 

 

2013. május 26., vasárnap


Kásler Árpád létrehozta ma a Terror elhárító és védelmi egységet



Kásler Árpád ügye már túllépett azon a szinten, minthogy Kásler kontra OTP per.


Azt a pert is hiába nyerte meg, a magyar bíróság képtelen volt végítéletet hozni, inkább külföldnek továbbította a magyar nép nagy részét érintő ügyet.

Most éppen újra egy perre kellene mennie Árpádnak, de mélységesen felháborítónak tartja, hogy nem képviselheti saját magát a Merkantil Bankkal szembeni perében. Ezért úgy döntött Kásler Árpád, hogy erre a tárgyalásra el sem megy és nem is fog többet más ügyben sem  perre menni, mert jelenlegi bíróságot nem tartja döntésképesnek.






A helyzet kezd komolyra fordulni, mert Kásler Árpádnak többen jelezték, hogy a célkereszt rajta van az államhatalom részéről.

Az elkezdődött országjárásán több helyszínen csinos lányok szerettek volna Kásler Árpád kedvében járni, hogy hátha egy fotó összejön és el lehet mondani, hogy az Árpád milyen romlott személy.

Nagyhatalmas Urak melegfürdőbe is meginvitálták Káslert, mondván itt nem lehet lehallgatni bennünket és nyugodtan beszélgethetünk, de Kásler Árpád azt mondja, hogy olyan helyen ahol buzi politikusok és üzletemberek szoktak találkozni, Ő nem megy, mert nem hiányzik neki egy kompromitáló fotó. Ugyanis szerinte az egész játék csak arra megy ki, hogy valami mocsokkal hírbe tudják hozni.

A mai napon létrehozta Kásler Árpád a “Teve csoport”-ot . Melynek a teljes neve: “Terror elhárító és védelmi egység”.


A Teve csoport tagjai szakképzett biztonsági emberek, volt rendőrök, kemény fiúk. Ha kell akkor velük az oldalán fog szembe menni a hatalommal, hogy megvédje a magyar nép vagyonát és becsületét.


Hallgassa meg Kásler Árpád hangüzenetét:
Mindenképpen béke legyen, de álljunk ki az igazságért és védjük meg magunkat!  /DK





A nép véleménye, javítás nélkül….

Itt már bármilyen döntés hozhatnak,mi tudjuk,hogy egy sem a nép érdekét szolgálja,ez is azt bizonyítja,hogy nekünk kell kiharcolni az igazságot!!!!!!Összefogás Összefogás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
“egyre durvábban dőlnek be a hitelek, a hitelesek alig több mint fele tud időben fizetni”-index


Kedves Árpád !

Ott voltam amikor a Kossuth téren kb 30-an voltunk , és le jött hozzánk Dubrovszky !

Ott  virrasztottam a a Hősök terén …és együtt vonultunk a Parlamenthez !

5 évig csináltam hiteleket és pontosan tudom , hogy nem ezt írták alá az emberek !!!!!!

Pontosan tudom ,hogy nem ezt ígértük nekik !!!!!!!



Minden tudásommal ,erőmmel a deviza hitelesek megmentéséért dolgozom !

Örültem Önnek ,hogy van egy tiszta szívű ,igaz ember aki az élre áll !!!!!!



SZERETETTEL ÉS AZ ÖN IRÁNTI TISZTELETTEL ÍROM A KÖVETKEZŐKET !!!!!!!!!!!!!!

A Nyírkai jóslat elkerülhető !!!!  / Feltétlen nézze meg ha nem ismeri !/

amely szerint a következő 5 évben Magyarország lángokba borul és a vér oltja el a lángokat ,

mert egymás ellen uszítanak minket , akik VIZEINKET és FÖLDJEINKET akarják !

ÁRPÁD !!!!!!

AKI ENNYI EMBERT KÉPES MEG MOZGATNI  , AZT MEG KÖRNYÉKEZI AKINEK AZ AZ ÉRDEKE ,

HOGY EGYMÁST ÖLJÜK HALOMRA !

Nem az a barát aki a szemünkbe hízeleg ,hanem aki a hibáinkra is figyelmeztet !

MERT CSAK BE KELL KÖLTÖZNI , AZ ÜRESEN MARADT HÁZAKBA ! 

FIZETNI SEM KELL ÉRTE !!!

BÉKE !!!!!  BÉKE !!!! BÉKE !!!   Csak ez az egy út , az ISTEN ÚTJA !!!!!!

BÁRSONYSZÉKBŐL NÉZIK MAJD VÉGIG A VALÓDI BŰNÖSÖK AHOGY EGYMÁST ÖLI MAGYAR ÉS MAGYAR !

MIDEN ÁRON EL KELL KERÜLNI !!!!

MARADJON A BÉKÉS ÚTON !!!!

Tisztelettel :

Kedves Árpi!
Ez a youtubos felvétel nagyon ott van.Csak így tovább!Sokáig nem bíztam benne,hogy végig fogod csinálni.De nem csalódtam benned.Te vagy a mi emberünk! Már mint a Nemzeté.Ilyen álhatatos célirányos igazmondó ember nincs rajtad kívűl ma Magyarországon.Ez nem dícséret ez tény. Mutasd már meg a nagyközönségnek,hogy melyik az a párt aki rámutatott volna azokra az igazságokra amiért harcolsz.Választásokról beszélnek és igérgetnek,hogy hatalomváltás legyen.Minden választásnál újrafelosztás történik.A következő “elit” megint a sajátzsebére dolgozik és semmi nem változik.A nép helyzete nem,hogy stagnál hanem hatalmas mértékben romlik.Nyomorgók millióival kel a közeljövőben számolni ha nem változtatunk a jelenlegi hejzetenEzt meg kel értetni az emberekkel.Jelenleg folyamatban vannak állami többségi tulajdonban lévő cégek kivéreztetése.Ezek a Nemzeti vagyonkezelőhöz tartoznak. Mint tudjuk ezeken a helyeken lecserélték a felső vezetést 99%-ban.Sőt a Nemzeti Vagyonkezelő vezérét is lecserélték.
Ezek a vezetők mind vitték magukkal a sleppjeiket is,ha ért hozzá ha nem.Mindenhol létszámstopp van.Még a nyugdíjba menők vagy kilépők helyett sem lehet fel venni senkit.Ezt felsőbb utasításra teszik.Ennek csak egy célja lehet.Tönkretenni az adott céget,hogy el lehessen adni/vagyis privatizálni/ Nagyon valószínű,hogy különböző vállalatokara már sorban állnak a benfentes jelentkezők,akik maximálisan megbízhatók.Vagyis emberileg a legalja.Ezek gátlástalan pénzéhes barmok.(Jobb szót erre nem találtam)
Tudomásom van róla,hogy ezek az új “vezérek” és sleppjeik 4-5százezres üzemanyagköltségeket számoltatnak el havonta maguknak.Nem fejlesztenek a cégüknél csak irodákat bútorokat stb-re nyomják a a cég pénzét.Vezérnek minium 10 milliós céges autó .Az előzőé nem volt jó mert már két éves.Béremelés nincs,visszavették a különjuttatásokat /mint cafetéria,prémium stb./A törvényben meghatározott rendkívüli munkavégzést tagadják és nem hajlandók kifizetni/ lásd: több műszakos vasárnapi munka.A dolgozók nem tudnak szabadságra menni mert nincs helyettesítés de ki nem fizetik a szabadságot.A béreket sem tudják lassan fizetni,mert nem lessz a cégnek pénze.Hitelt kel felvennie.Az meg mégjobban kivéreztet mert annak ugye kamata van.Ezek csak ilyen alocsony szintű dolgok,mi mehet nagyban?Óriási káosz mindenhol.
Ebből látható,hogy összeomlás lesz(szerintem már van is) és ezt tudatosan csinálják.Tehát háború lesz előbb mint mondtad és nem béke.

Úgyhogy aki ezt felfogja ajánlom kösse fel a gatyáját mert olyan jön amit eddig kevesen értek meg!
Ja!- És még csak nem is vagyok közgazdász.

Forrás: http://kaslerarpad.hu/?p=3471#more-3471



Sikeres portálnyitás - Sandalphon arkangyal üzenete 05.26.


Ez az esemény hihetetlenül fontos volt mindenki számára.

 
 Sandalphon arkangyal üzenetei - Sikeres portálnyitás

 Drága testvéreim, fénytestvéreim!

Örömmel tudathatom veletek, sikeres volt a tegnapi portálnyitás.  Megerősítette Gaia és a Teremtő is nekem, és kértek,hogy adjam át nektek ezt az üzenetet, mert tudják ők is,hogy mindenki türelmetlenül várja,hogy sikerült-e vagy sem.

Ez az esemény hihetetlenül fontos volt mindenki számára. A sötétség erői 98%-ban el lettek a tegnapi este folyamán távolítva. És az összes ember körül az implantátumok helyeit már az Élet Virág tölti ki.

Fontos volt,hogy végre megszabadultatok a Feledés Fátylától (implantátumok), ami ennyi ideig elnyomta a régi emlékeiteket, és  sokszor sok traumát okozott nektek, mivel ezekben az implantátumokban biztonságban érezték magukat a nem-fizikai negatív entitások.
Viszont most fel kell készülnötök rá,hogy új képességeket kaphattok, betekintést kaphattok előző életeitek emlékeibe.

A tiszta lelkűek készüljenek fel,hogy most a portálnyitást követően megjelenhetnek galaktikus testvéreitek, és belső földi testvéreitek egyaránt fizikai, vagy fél-fizikai formában /az angyalok fél-fizikailag csak, mivel nekik rengeteg energiájukba kerülne fizikailag is megjelenni nektek./. Szóval ne ijedjetek meg tőlük. Szeretettel fogadjátok őket. Fogadjátok be őket szívetekbe. Tanuljatok tőlük. 
Mint írtam előzőleg, tegnap volt a 13.arkangyal Beavatása. A Teremtőnek az arkangyalok, és angyalok előtt tartott beszédéből szeretnék most idézni nektek: 
"Nem csak a földi világ változik,hanem az angyali világ is."
Szeretné,ha nem zárkóznátok el az új dolgok elől. Ha szeretettel fogadnátok azt is, akit (akiket) még nem ismertek égi világunkból.


(Lásd: http://szepjovot.blogspot.hu/2013/05/az-uj-kor-arkangyala-sandalphon.html)

 

A Szeretet a legnagyobb energia és erő az Univerzumban! Használjátok bátran, mert ez az egyetlen kulcs, ami kitárja az összes ajtót előttetek!

Fény és Szeretet :)
Sandalphon arkangyal



 Forrás:
http://fenyorveny.blogspot.hu/2013/05/sandalphon-arkangyal-uzenetei-sikeres.html


Az Új Kor arkangyala - Sandalphon arkangyal üzenete 05.21.

 
Mostantól őt hívjátok, ha szükségetek van gyógyító energiára.

Sandalphon arkangyal üzenetei - 
Az Új Kor angyala 

2013. május 21.

 Drága testvéreim, fénytestvéreim!

Mai üzenetemet egy szomorú hírrel kell kezdenem. Sokan ismeritek Raphael arkangyalt. Évszázadok, évmilliók óta tevékenykedett, gyógyította az embereket, angyalokat, minden élőlényt az Univerzumban. A sötétség viszont addig próbálkozott, míg elérte a célját, és megtörte őt. Meg kell értenetek,hogy Mi is teremtett lények vagyunk, akik néha (nagyon ritkán) hibázhatunk, csak úgy, mint Ti. /Ehhez had tegyek hozzá annyit magyarázatként,hogy nem lett bukott (!), a felsőbbik énje még mindig fent van. De mivel ő leszületett ide a 3 dimenziós világotokba, történtek vele olyan dolgok,ami miatt megtagadta az angyali énjét, ezért nem tud 100%-osan teljesíteni. Viszont a mostani portálnyitáshoz szükség van minden arkangyalra. És arra,hogy mindenki 100%-os legyen. Fontos lesz a Mi erőnk a sötétség ellen a portálnyitásnál, mivel szükségetek lesz az Élet Virágra./ 
Viszont az élet megy tovább...
Vele, vagy nélküle.
Nem menthetünk meg mindenkit, ezt Ti is nagyon jól tudjátok - ha még nem, akkor ezt is megfogjátok tapasztalni. 
Gyógyító angyal nélkül viszont nem maradhat a Mennyország,az Univerzum, és Ti sem, így új arkangyalt teremtett Atyátok.
Marcus arkangyal pecsétje/sigilje
A beavatása után megkapta angyali pecsétjét is, így üdvözöljétek Szeretettel és Fénnyel őt, Marcus arkangyalt /Az új kor angyala/.

Marcus arkangyal
/a félreértések elkerülése végett:
 a kép illusztráció!/
Marcus mostantól nem csak gyógyítani fog, hanem harcolni is fog a sötétség ellen. Azért,hogy minél előbb teljes tudatosságban legyetek. Nagy változásokban vagyunk benne,új energiák...

Ő már a mostani új energiákat képviseli. Így sok új dolgot tapasztalhattok meg majd általa.
Erősíteni fogja az arkangyalok által felállított Élet fáját a fő arkangyalok között. 
Mostantól őt hívjátok, ha szükségetek van gyógyító energiára.
(Ha valaki olyan szinten van, hogy látja is, akkor erről fogja megismerni: Magas, barna, vállig érő haj, kék szemek, melyek nagyon csillognak. Piros és fehér ruhát szokott viselni. Piros azt jelzi hogy harcos, a fehér a szeretet és a tisztaság színe. )

Tudjuk,hogy ez a helyzet senkinek sem könnyű, nekünk égieknek még nehezebb.....
Marcus azt üzeni az embereknek,hogy: "Nem kell erőltetni az elfogadásomat, eljön majd az ideje"

Erre a mennyei zenére avatták be őt:  


(Ezt az információt sokan meg fogják támadni /emberek/, de attól ő még ugyanúgy teszi, és tesszük mi is a dolgunkat, ahogy eddig. Ez nem fogja befolyásolni sem őt, sem pedig minket a feladatainkban és a küldetéseinkben. Mindenki szabad akaratára van bízva,hogy kezeli ezt a helyzetet. Mi nem fogjuk ráerőltetni senkire azt, amit nem képes befogadni a 3 dimenziós tudata. Mindenkinek meg van a saját hite. Ahogy ő is mondta, eljön mindennek az ideje és eljön majd az az idő is,mikor képesek lesztek őt elfogadni szeretettel és fénnyel.)
Ez volt az egyik része az üzenetemnek... 
Másik fontos dolog, amit átszeretnék nektek adni egy üzenet Gaia földanyától: 

"Felgyorsulnak az események.Védjétek magatokat gyermekeim. A következő időkben sok támadás lesz a közelgő portálnyitás miatt. Meditáljatok, amikor tudtok illetve szükségét érzitek, de még fontosabb, hogy adjátok a Fényeteket azoknak akik értetek harcolnak a sötét ellen más dimenziókba"
 (Túl vagyunk rajta,  szerencsésen sikerült a portálnyitás/DK Lásd: http://szepjovot.blogspot.hu/2013/05/sikeres-portalnyitas-sandalphon.html)

Kérlek benneteket testvéreim, kövessétek Gaia kérését, és tegyétek meg a szükséges lépéseket. Hamarosan itt van a várva várt május 25.-i portálnyitás, amihez mindenkire szükség van. Minden emberre, minden fénymunkásra, minden szerető szívre. 
További tenni valók a portálnyitással kapcsolatban, instrukciók ezen a linken olvashatók: 

A mostani időkben sokan tapasztaltok és sokan fogtok tapasztalni kellemetlen fizikai tüneteket magatokon. De ne ijedjetek meg. Ez csak egy tisztulási folyamat. Gaia is tisztul, és ti is tisztultok.
Próbáljátok emelni napról napra a rezgéseteket,mert Gaia is ezt teszi. És egyre gyorsabban.
Hallgassatok a belső hangjaitokra, és ne hagyjátok, hogy bármilyen negativitás eltántorítson a feladatotoktól. 
Kérjetek védelmet mindennap Mihály arkangyaltól, és ő mindenkihez eljut és védelmezi azt, aki kéri a segítségét. 

Nagyon szeretünk benneteket egész lényünkkel. 
A szeretet a kulcs mindenhez, ami az Univerzumban létezik. Használjátok és minden ajtó kinyílik számotokra.  A szeretet a legnagyobb erő és energia az Univerzumban.

Fény és Szeretet nektek drága testvéreim!
Sandalphon arkangyal



Kapcsolódó cikkek: 
Közvetítések: Üzenet a Teremtőtől - Marcus arkangyal (2013.máj.23.)
Közvetítések: Marcus arkangyal - Értetek vagyok! (2013.máj.23.)
Közvetítések: Raphael arkangyal -Már nem az vagyok, aki voltam (2013.máj.24.)






Forrás:
http://fenyorveny.blogspot.hu/2013/05/sandalphon-arkangyal-uzenetei-2013maj21.html

2013. május 26., vasárnap

A magyar nemzet úgy értékeli saját történelmét, ahogyan akarja – Török történész a magyarokról



atilla_unokai
 Atilla unokái – Kertai Zalán festménye

Oldalunkon közéteszünk egy régebben megjelent riportot Hayrullah Yigitbasi török történésszel. Az egyetemi oktató – történész Magyarországon is kutatja a török – magyar kapcsolatokat. Gondolatait érdemes elolvasni a közös ősi nyelvről és Attila unokáiról. A kutató álláspontja mélyen elgondolkodtató, és érdemes figyelmébe ajánlani azoknak a magyar bölcsészeknek, akik még mindig a régi becsontosodott szellemű kutatási irányokat erőltetik.


A magyar nemzet úgy értékeli saját történelmét,

 ahogyan akarja

Török történész a magyarokról



– Hogyan került kapcsolatba hazánkkal?
– Kilencvenhétben utaztam először Magyarországra, azóta egyre szorosabb a kötődésem mind az országhoz, mind a magyarsághoz. Turkológiai kutatásokat végeztem önöknél. Általános török történelemmel foglalkozom, tehát az iszlám előtti időszakkal, mely a magyar történelemnek is szerves része. Tudniillik ugyanarról a területről indultunk, s annak idején szoros kapcsolatban volt a két nép, tehát az oszmán időkben nem először találkoztunk. A magyarok a középkorban nagyon tiszteletreméltó helyet foglaltak el a világtörténelemben. Szükségét éreztem annak, hogy magyarul tanuljak, magyar forrásokat tanulmányozzak. Egyébként minden törököt érdekelnek a magyarok, a magyarszeretet több ezer éve szerves része a török hagyományoknak. De a magyar legendák szerint is testvérek, rokonok, barátok vagyunk. A törökök egy dologban biztosan nagyon hálásak a magyaroknak: önök kezdték el a turkológiai kutatásokat, s a világ első turkológiai tanszékét is az ELTE-n alapították, amely ma is óriási eredményeket ér el.

Hayrullah Yigitbasi
Hayrullah Yigitbasi

– Kitűnően beszél magyarul…
– Nagyon féltem a magyar nyelvtől. Az arabra például két és fél évet áldoztam az életemből, az angollal két évet töltöttem el. Amikor belemerültem a magyar nyelvbe, megdöbbenve vettem észre, hogy nagyon könnyen tanulom; nagyjából hat hónap múlva már folyamatosan beszéltem, majd nyelvvizsgáztam is. Eloszlott a félelmem: láttam, hogy ugyanaz a nyelvi logika, a nyelvtan, mint a törökben, s számtalan a közös szó – nem az oszmánok jövevényszavaira gondolok, inkább a nyelv alapjaiba beépült kifejezésekre. Az volt az érzésem, mintha a török nyelv egyik nyelvjárása lenne a magyar. De tudni kell, hogy ami a magyar nyelvbe beépült, az a nyugati törökségre jellemző rendszer, mi pedig a keleti török jellemzőket vittük tovább.

– Magyarországon jó hagyományaink szerint nagy háborút vívnak nyelvünk finnugor és török eredetének hívei. Mi a véleménye erről a kérdésről?
– A finnugor elmélet a magyar állam hivatalos tana, már beépült a gondolkodásba nagyjából 150 éve, pedig az altaji eredetnek kétezer évnél is régebbi hagyománya van. Úgy érzem, a finnugor teória kezdi elveszíteni a súlyát, s az altaji újra megerősödni látszik. Az akadémikusok körében, majd szélesebb körben is változni fog a jelenlegi nézőpont elméletben és később a gyakorlatban is. Nekünk, törököknek a tudományos aggodalmakon túl nincs jogunk ebben állást foglalni. Az én feladatom az, hogy a magyar és a török írásbeliségben fellelhető információkat összehasonlítsam, s valamilyen eredményre jussak. A magyarok kilétéről a török társadalomnak is van mondanivalója.

– Török részről jellemző a magyarok iránti nyitottság. Milyennek látja a magyarok hozzáállását?
– Nyolc éve járok Magyarországra, második hazámnak érzem. Csak szeretetet, tiszteletet és segítséget kaptam. Hálám jeléül is szeretnék minél erőteljesebben részt venni a két nemzet és nép közötti kapcsolat elmélyítésében. A kettő nem ugyanaz: a nemzet mai, élő eleme a nép, a népek közötti kapcsolat a kérdés reális oldala, ennek fejlesztésén kell fáradoznunk – sok eredményt elértünk már. A nemzetek közti kapcsolat más, tudniillik a nemzet háromdimenziós: van múltja, jelene, jövője, míg a népnél máról és a jövőre vonatkozó elvárásokról beszélhetünk.

– Tudna-e konkrét példákat mondani a magyar–török kapcsolatépítésre?
– A török forrásokban vannak adatok arról, hogy az 1890-es években 3600 magyar vállalt szerepet a török állami és hadi gépezetben. Akkoriban egy magyar számára karrier volt Törökországba jönni. E kapcsolatrendszer nyomait nagyjából a második világháborúig ki lehet mutatni. Az első világháború mindkét ország számára katasztrófa volt, azt követően Törökországban hároméves szabadságharc zajlott: a modern török köztársaság kialakításában is tapasztalható együttműködés a magyarokkal. A török állam alapítója, Musztafa Kemál pasa az először odahívott német és amerikai szakértőket három-öt év múlva nagyrészt hazaküldte, mondván, Európában a magyarok állnak lelkileg a legközelebb a törökökhöz. A magyarok visszafizethetetlen szerepet játszottak Törökország modernizálásában. Ekkor járt nálunk például Fekete Lajos vagy Bartók Béla is, aki az önök világhírű zeneszerzője, művésze, ám egyben a török komolyzene alapítója.

Guyon Richárd - Hursid pasa, a török hadsereg tábornoka lett
Guyon Richárd – Hursid pasa, a török hadsereg tábornoka lett

– Kényes kérdés ezzel szemben a magyarországi török jelenlét, amelyet nálunk is többféleképpen ítélnek meg: van, aki kultúrateremtő jelenlétként gondol rá, de a többség véleménye szerint a török megszállás helyrehozhatatlan károkat okozott a magyar történelemben.
– A törökök európai terjeszkedésének különböző okai voltak a vallásitól a gazdaságiig. Mivel más a kultúra, a vallás, a magyarok megszállás alatt érezték magukat, de ez a nyomás nyugati területekről indult. A Nyugat azt a célt tűzte ki, hogy a törököket Európából Ázsiába űzze, ezért küzdöttek évszázadokon keresztül. A Magyar Királysággal vívott harcok egészen a mohácsi csatáig inkább keresztes háború jellegűek voltak. Európában mindig a magyarok voltak élen a támadásban. A török katonaság a legjobban a magyarok elől húzódott vissza, számba se vettek szerbet, franciát, németet, de a magyaroktól féltek, nagyra becsülték őket. Több okiratban olvastam, hogy Magyarországra menni annyit jelentett, mint férfias harcot vállalni. A hódoltság alatti magyar–török kapcsolatoknak vannak a magyarok által nem ismert jellemzői is. Például nem köztudott, hogy Rákóczi szabadságharcában milyen eredményes volt a török segítség. Edirnében a szultán fogadta Rákóczit, s igen nagy hatással volt rá. Királynak járó tisztelettel fogadta, magyar királynak nevezte, mert annak akarta látni az erdélyi fejedelmet. A török történelemben nem újdonság, hogy a palotában, a szultán közelében, a hadseregben magyarok is jelen voltak. Ez kevésbé közismert oldala a török–magyar történelemnek.

– Ön valóban elképzelhetőnek tartja, hogy a hódoltság korában rokonságtudat élt az ott szolgáló török katonák és az előlük mocsarakban bujkáló, különféle harácsokkal sanyargatott magyarok között?
– A török nézőpontról szeretnék beszélni: a magyar nemzet úgy értékeli saját történelmét, ahogyan akarja, mi nem mondhatjuk meg, mit gondoljon magáról. A török világ 250 millió emberből áll. A török néphagyományban – a kazakoktól a türkméneken át a macedóniai törökökig – él a magyarokkal való testvériség legendája. Az 1930-as évekig a török történelemírás egyszerűen törököknek nevezi a magyarokat. A harmincas évektől érdekes módon a finnugor elmélet kezd teret nyerni a hivatalos török történettudományban is. A középiskolai könyvekben leegyszerűsítve, összefoglalva ma is ezt tanítják. Ma körülbelül 50-50 százalék nálunk a két elmélet híveinek a megoszlása. Ennek az az oka, hogy sok török egyetemista tanult Magyarországon, ott elsajátították a finnugor elméletet, s visszajővén már ezt vallják. Figyelemre méltó, hogy még így sem lehetett a török nép lelkéből, tudatából törölni a másik elképzelést. De hogy egy ellenpéldát mondjak, a turán fogalom is önöktől jött át hozzánk, pedig az a közép-ázsiai szellemiséget képviseli. A turkológiában a magyaroknak kezdeményező szerepük volt, mindig is élen jártak: Amerikában ma 30 oszmán birodalmat tanulmányozó vagy turkológia, altajisztika szak van, s ebből 17 élén magyarok állnak! Hangsúlyozom: mindenkinek jogában áll annak érezni magát, aminek csak akarja. A legendák pedig idővel sokszor igaznak bizonyulnak.

– Van-e mód a nézőpontok megvitatására, közelítésére?
– A finnugor elmélettel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy előbb kitalálták, s csak azután dolgozta ki néhány ember néhány száz szóra alapozva a teljes teóriát. Állítom, hogy háromezer török szó biztosan van a magyar nyelvben, a nyelvtani rendszere pedig szinte ugyanaz, mint a töröké. A török nép pedig azt érzi, hogy nyugaton van egy nép, Attila unokái, akik keresztény hitre tértek. Ha egy török Árpád történetét olvassa, azonnal ráébred a magyarokkal való közösségére. Minden nemzetben él a nemzettársai iránti érdeklődés, ez természetes. Önök is eljöttek több ezer kilométerre, hogy találkozzanak magyar tudatú testvéreikkel. A történelem nem százszázalékosan objektív tudomány, és szükséges, hogy szubjektív is legyen, mert emberekről szól.

Címlapfotó:Atilla unokái – Kertai Zalán festménye
Forrás:MNO
magyarno.com