2014. február 20., csütörtök

Újabb hírek Ukrajnából 02.20.


Hiába próbálják a háttérből és Amerikából manipulálni a tömegeket, mert az emberek szabadságot és igazságot akarnak, és kiállnak érte így is-úgy is.  Az emberiség harca a felszabadulásért már nem állítható meg.  A magyar lélek pedig példát mutat ott is!

 Tehát nehogy azt higgyük, hogy Ukrajnában csak felforgatók vannak az utcán, mert ott van békés tüntetők sokasága is, akik szabadságot és igazságos társadalmat akarnak. Minket is Amerikából irányítottak 56-ban - részben- és aztán benne is hagytak a szarban. De ma már más időket élünk. Vége a sötétség hatalmának. Meg is fog most már mutatkozni, mert az égiek is így akarják, meg mi is!

Aki pedig úgy gondolja, hogy jobb lenne az embereknek meghúzniuk magukat szép csöndben és nem tüntetni, az olvassa el David Icke írásáról készült bejegyzést itt: A végtelen szeretet

Milyen világban is élünk mi itt? Miért is hagyjuk, hogy így legyen? 

Lehet meditálni, imádkozni, pozitívan gondolkodni, de ki is kell valakiknek állni, és kimondani, hogy mit akarunk, mert különben  csiribú-csiribá módjára nem fog megváltozni semmi!

Élő tévé adás Kijevből  itt. 
A szónok mögött ott vannak a szentképek. 

Dombi Katalin 



Az ukrajnai magyar rendőrség is átállt a néphez! 
Hozzáadva: 2014-02-20 15:36:58





Miközben világszerte arról számoltak be, hogy Ukrajnában az ukrán rohamrendőrség tagjaiból átálltak a felkelőkhöz, addig megjelent a friss hír: miszerint a Kárpátaljai megyei rendőrség teljes állománya is a nép oldalára állt!

Több ezren tüntettek az ukrajnai Ungvár városában, a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal előtti téren, mialatt az épületben a megyei és járási tanácsok képviselői és a települések polgármesterei tárgyaltak arról a helyzetről, ami Ukrajnában kialakult.

A fórumon felszólították a megyei rendőrség parancsnokát, Vaszil Varcaba tábornokot, hogy az alá beosztott egész testülettel együtt fogadjon hűséget a népnek és tagadja meg minden - úgymond - bűnös parancs végrehajtását. 
Eztán Vaszil Varcaba tábornok a hozzá beosztott tiszti és legénységi állománnyal együtt - többek között a Berkut nevű különleges alakulat tagjaival közösen - a tüntetők ezrei elé állt, majd az egész állomány hűséget fogadott a lakosságnak.

A tüntetők eztán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei kirendeltségének központjához vonultak, hogy az SZBU is nyilvánítsa ki, hogy a nép mellett áll és ítéljék el Viktor Janukovics elnök bűnös tetteit. Ekkor az SZBU kárpátaljai magyar vezetője a nép elé állt és azt állította: a lakosság mellett áll és semmilyen törvénytelen parancsot nem fog végrehajtani.

A tömeges lakosság elleni vérengzéseiről világhírhedtté vált ukrán elnök diktátor, Viktor Janukovics helyzete az 1989-es román forradalom szelét is felidézi, amikor a román belbiztonsági erők és egyes tábornokok - miközben a román tömeggyilkos diktátor a lakosság elleni tűzparancsokra adott utasítást - elkezdtek átállni a nép oldalára.

Mint arról a nemzetközi sajtó is beszámolt: az ukrán fővárosban, Kijevben a kormány mesterlövészeket vezényelhetett ki a lakosság bármely tagjainak rejtekből agyonlövésére.
Villámcikk: Molnár F. Árpád
(orosz, angliai és magyarországi médiumok hírei alapján)

Forrás:
http://www.hirarena.com/az-ukrajnai-magyar-rendorseg-is-atallt-a-nephez_108

*

Találtam egy felhívást, közzéteszem. Az időpont már lejárt, de bármikor megtehetjük az alábbiakat, mindenképpen jó hatású lesz.



Kérlek Titeket ma este 7 órakor gyújtsatok meg egy gyertyát az Ukrajnában élő szabadságukért harcoló emberekért. Ez nem politika, ez az oldal eddig sem politizált, és ezután sem fog, de ez az üzenet érkezett, kötelességem átadni.

A színe mindegy, az számít, mit érzel, amikor meggyújtod.

Kérlek mondj egy imát azokért az emberekért, akik most félnek. Legjobb a Mi atyánk..
Küldjetek nekik erőt, szívetek legmélyéről, nyugalmat és kitartást.
A katonákat és a rendőröket burkoljátok a nyugalom kék fényébe, lássátok hogy Jézus ott áll felettük, két kezéből a szeretetet sugározva. Mihály arkangyal valamivel alatta van, kivont kardjával tesz igazságot, és egy átlátszó hálót dob a szerv katonáira, hogy azt érezzék, nem akarnak mozdulni. (nem nem tudnak, nem akarnak! ez fontos). Hatalmas angyali seregek segédkeznek a békében és az igazság megszületésében.
Ha semmit se szeretnél vizualizálni, semmi baj, elég ha elmondod a szívből jövő imád. Köszönöm.

Hatalmas teremtő napok vannak, teremtsünk békét és szeretet!

Nagyon köszönöm, hálás vagyok. Értünk is teszitek, hiszen az egységből valók vagyunk....

Ukrajnába is tündérporos legyen minden ember minden napja , áldással..

TÜNDÉRFÉNY SZOLGÁLAT
 


Újabb hírek:  

A cionista nyugat már adja a “jó” tippet Kijevnek: Forduljanak az IMF-hez

 

*

 

Kijevi magyar: már senki nem kontrollálja a szélsőségeseket

2014. február 20., csütörtök, 15:14 • Utolsó frissítés: 10 órája
Szerző:



Twitter
Megkezdődött a tömeges felvásárlás, senki sem tudja ellenőrzés alatt tartani a randalírozó csoportokat – nyilatkozta a HVG munkatársának egy Kijevben dolgozó magyar üzletember.
„Nagyon nagy a félelem, a stressz, pedig igazából egyelőre csak a belváros közepe számít veszélyes területnek. A többi városnegyedben, még a belvárosba vezető, és a Majdanba torkolló utca másik végén sem észlelhető semmi" – nyilatkozta a HVG munkatársának egy Kijevben dolgozó magyar.
Fotó:
Szerdán viszont megkezdődött a felvásárlás, folytatta az üzletember, valamennyi élelmiszerboltban hatalmas a tömeg, az emberek próbálnak tartalékot gyűjteni. A munkahelyek többsége nem nyitott ki, ahol dolgoztak, ott is, még a világosban elengedték az alkalmazottakat – fűzte hozzá.
A tüntetések már nem az EU-integrációról szólnak, hanem arról, hogy az itteniek torkig vannak a Janukovics-féle rezsimmel, mondja, hozzátéve: "Az egyik ismerősöm is azt mondta, Janukovicsék ellen mindent be lehet és be kell vetni. A kijeviek nagyobb része, még akkor is, ha nem jár ki a Majdanra, az ellenzéket támogatja."
A szélsőséges tüntetőket már senki sem tudja kontrollálni, a mérsékelt ellenzékiek tárgyalnak a hatalommal, de nem tudják rákényszeríteni a randalírozó csoportokra az akaratukat – mondta arra utalva, hogy csütörtök reggel annak ellenére indult meg a tüntetők támadása, hogy előző este az ellenzéki vezetők tűzszünetben állapodtak meg Janukoviccsal.
"Nem tiszta, hogy ki miért harcol, s mi lenne az, ami megnyugtatná mind a két oldalt. Már az sem biztos, hogy az előrehozott választások kiírásával meg lehetne állítani a vérontást” – mondta a kijevi magyar férfi.

 

Ukrán ellenzéki vezető: 50 kormánypárti képviselő hajlandó átállni hozzánk

2014. február 20., csütörtök, 16:04 • Utolsó frissítés: 9 órája
Szerző:

Twitter


A HVG tudósítójának a Szvoboda párt kárpátaljai vezetője nyilatkozott. Azt mondta, új többség alakulhat ki a kijevi parlamentben, ugyanis 50 kormánypárti képviselő átállna hozzájuk.
Lean Coordinator
Építő-, építészmérnök
Álláshirdetés
Új többség jöhet létre a kijevi parlamentben, ugyanis ötven hatalompárti képviselő hajlandó átállni – mondta Oleh Kucen, a Szvoboda nevű ellenzéki párt kárpátaljai vezetője a HVG tudósítójának.
"A hatalom a bűnözők kezébe adott fegyvert, akik válogatás nélkül lövöldöztek a tüntetőkre. Ennek ellenére visszavertük a támadásokat, a rendőrség demoralizálódott, s egyelőre átmeneti nyugalom van Kijevben. Úgy néz ki, hogy a Viktor Janukovics államfő mögött álló Régiók Pártjából ötven képviselő hajlandó átállni az ellenzék oldalára, ami azt jelenti, hogy sikerülhet létrehozni egy új parlamenti többséget, és le lehet váltani azokat, akik felelősek voltak az erőszak elszabadulásáért. Ha nem sikerül a terv, akkor harcolunk tovább" – fogalmazott Oleh Kucen.

Ungváron éppen átállnak a rendőrök, felesküdve a népre
Fotó:

Kárpátalján nyugalom van, elfoglalták Ungváron a területi kormányzóság épületét és a tévét, és a rendőrök is átálltak az oldalukra – tette hozzá.

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése