SZER - elemben - a cigányság és magyarok kapcsolatáról
2014.02.19. Este, nálunk.
Fél hét körül gyűltünk össze, mindahányan.
Már-már
megszokottnak nevezhető kis "csapatunk" teremtő estére jött össze,
gondolatcserére, információ-lehívásra, szeretetteljes EGYségben létre.
Kedvesek nekem ezek az alkalmak, hagyományt teremtünk belőle.
Laura, Úzó, Péter, Tamás, Béla, Mariann, Jani, Marika, Margó, Úzó2 János, Zsuzsa, Anna, Tibim és jóMAGom.
Már
nap közben hívás volt a Páromnak az edelényi Császta hegyére - azzal
tért haza: este együtt el kell oda mennünk... A többiek is érezték a
hívást, ahogyan elmondtuk, így ebben a tudatban és energiában telt az
este.
Tamás e közeljövő feladataihoz vitt bennünket a dobszóval, révülésben.
ÉnMAGom
a Földet láttam a tenyeremben, és azt, hogy magosra emelem Őt. Majd
átbucskázva fejemen,, sólyomként szálltam, és láttam , ahogyan a Duna
kanyarulatában Szent Mihály hegye előttem- alattam napfényben tündököl, s
ahogyan a Duna ívén csillámlik a napfény...
Laura is látott egy "filmet. Csak csütörtökön, közös meditációnkban jöttünk rá - a Holdban tett látogatásunkat látta meg...
Beszélgetésünk termékeny volt, és sokunkat megerősített önmagában.
Mariann
úgy érezte indulás előtt: ki kell nyomtasson egy részletet a Krisztus
terv című könyvből, *és felolvasta nekünk ezt a részletet belőle:
"A FÉNYMAG NÉPE NEM A FÖLDÖN KEZDTE AZ ÉLETÚTJÁT. PRÓBÁT TETT ∞ DE
NEM VOLT ÖNERŐBŐL ELÉG ERŐS MÉG ∞ EZ EGY BOLYGÓ PUSZTULÁSÁT
EREDMÉNYEZTE ∞ AHONNAN MÉG IDŐBEN KI LETTEK MENEKÍTVE. EKKOR MÉG
NEM RENDELKEZTEK SŰRŰ ENERGIATESTTEL.
EZT KÖVETTE A TANULÁS A SZÍRIUSZ BÉKE-BOLYGÓN. INNEN KAPTÁK A
TIZENKÉT ŐSI BESZÉLŐ FEJET ∞ AMELYEKBEN REJLŐ BÖLCSESSÉGEK
SEGÍTSÉGÉVEL A SZÍRIUSZIAK IS MEGTEREMTETTÉK A SAJÁT BÉKÉJÜKET. A
SZÍRIUSZRÓL ÉRKEZTEK HÁT A FÖLDRE A FÉNYMAGOSOK ÉS ÉLŐ A
KAPCSOLATUK A SZÍRIUSZ-SZAL ∞ HA MÁSKÉNT NEM AZ ŐSI BESZÉLŐ FEJEK
ÁLTAL.
A FÉNYMAGOSOK VOLTAK AZ ELSŐ LELKEK ∞ AKIK KÉPESEK VOLTAK
BEFOGADNI A TELJES TEREMTŐI TUDÁST. A LÉLEK TEREMTÉSEK UTÁNNUK IS
FOLYTAK. A MÁSODIK LÉLEKCSOPORT A MEGTEREMTÉSÉT KÖVETŐEN AZ ELSŐ
LÉLEKCSOPORT SZOLGÁLATÁT VÁLASZTOTTA FELADATUL ∞ HOGY AZOK
MINÉL JOBBAN TEHESSÉK A FELADATUKAT A TÖBBI LÉLEK ÉRDEKÉBEN. A
LÉLEKTEREMTÉS HARMADIK CSOPORTJA AZ EGYSÉG MEGTEREMTÉSÉT
VÁLLALTA A VÁRHATÓAN TOVÁBB SOKASODÓ LELKEK KÖZÖTT. ÉS EZ ÍGY
FOLYTATÓDOTT ∞ MINDEN ÚJ LÉLEK CSOPORT VÁLLALÁSOKAT TETT .
A HÁRMAK EGYEDI KÖTELÉKET ALKOTTAK ÉS SZÜKSÉG ESETÉN EGYMÁS
FELADATAIT ÁTVEHETTÉK ∞ HA A TEREMTŐ ERŐK ENNEK SZÜKSÉGÉT LÁTTÁK.
A MEGSEMMISÜLT BOLYGÓN TÖRTÉNTEK AZONBAN KEZDTEK MEGISMÉTLŐDNI
A FÖLDÖN IS ∞ A KEZDETI SIKEREK UTÁN ISMÉT FOKOZATOSAN BEÉPÜLTEK AZ
ÉLŐSKÖDŐ ENERGIÁK. AZ EREDMÉNY ISMÉT HÁBORÚ LETT ∞ MELYET A KÉT
OLDAL ŐSKRISTÁLYOKKAL VÍVOTT. AZ AKKORI MÉG JELEN LÉVŐ HATALMAS
KRISTÁLY ENERGIÁK SZÉTROBBANTOTTÁK A SZÉPEN FEJLŐDŐ ŐSFÖLDET ∞
LEMÚRIA EGYSÉGES FÖLD DARABJÁT: ENNEK MARADVÁNYA A MAI FÖLDKÉP.
A SIKERTELENSÉGÉRT A HARMADIK CSOPORT AZ ELSŐ CSOPORTOT OKOLTA
ÉS MEGSZAKADT AZ EGYSÉG ∞ MELY A SAJÁT VÁLLALT FELADATUK LETT
VOLNA.
AZ ELSŐ KÉT CSOPORT ENNEK ELLENÉRE EGYÜTT MARADT ∞ MÍG A
HARMADIK FOKOZATOSAN KÜLÖN HÚZÓDOTT. ÉRDEKES KETTŐSSÉG ALAKULT
KI ∞ MERT A KÜLÖNÉLÉS ELLENÉRE A FÉNYMAGOSOK TUDÁSÁRA AZÉRT
IGÉNYT TARTOTTAK VOLNA. AZ EREDMÉNY KÉT KÜLÖN TUDÁS-SZIGET LETT:
ATLANTISZ ÉS ATAISZ (ATA ÍZISZ) SZIGETE. ATAISZ FOLYAMATOSAN A FÖLD
ÁLTALÁNOS FELEMELÉSÉN DOLGOZOTT ∞ HOGY A TORZ TEREMTÉSEK IS
IDŐVEL TELJESSÉ ÉS TÖKÉLETESSÉ VÁLHASSANAK. MÍG ATLANTISZ ÉRDEKBŐL
CSELEKVŐVÉ VÁLT ∞ NEM AZ EGÉSZET SZOLGÁLTA ∞ CSUPÁN ÖNMAGÁT ÉS
EHHEZ CSUPÁN KORLÁTOZOTT TUDÁSSAL BÍRT. MEGJELENT NÁLUK A LELKEK
BEFOLYÁSOLÁSA ∞ A CHIPP-EK BEÜLTETÉSE ∞ A TUDAT MÓDOSÍTÁS ÉS AZ
ERŐSZAK. ATLANTISZ ANNYI TORZ ENERGIÁT TERMELT – MELYET VÉGÜL EGY
CSOKORBA FOGVA VISSZAFORDÍTOTTAK FELÉJÜK ÉS EZ ATLANTISZ-SZIGET
ELSÜLLYEDÉSÉT EREDMÉNYEZTE. A HARMADIK LÉLEKCSOPORT
LEGFEJLETTEBBJEI KÉPESEK VOLTAK ELMENEKÜLNI ATLANTISZRÓL.
E HÁROM LÉLEKCSOPORT MAI KÉPVISELŐINEK NEVEI: MAGYARSÁG ∞ AZ
ÚZOK ÉS A HARMADIK A ZSIDÓSÁG. ATAISZON A MAGYAROK ÉS AZ ÚZOK
EGYÜTT ÉLTEK ∞ SZÖVETSÉGBEN A KÉSŐBB TEREMTETT TÖBBI
LÉLEKCSOPORTTAL ∞ EZ VOLT A HUSZONNÉGY HUN TÖRZSSZÖVETSÉG.
ATLANTISZ PUSZTULÁSA ∞ AZONBAN OLYAN MÉRVŰ FÖLDI VÁLTOZÁST
HOZOTT A FÖLD ÉLETÉBEN ∞ HOGY ATAISZ IS RÖVIDRE RÁ A VÍZ ALÁ KERÜLT. E A JÉZUS TERV ∞ 109 ∞
2012
SZIGETLAKÓK KÉNYSZERŰEN SZÉTHAJÓZTAK ÚJ FÖLDEKRE ÉS AMIKOR CSAK
TALÁLKOZTAK ÚJRA ÉLESZTETTÉK A SZÖVETSÉGET ∞ MELY TETTE A DOLGÁT ÉS
A LEGJOBBJAIT FOLYAMATOSAN MESSZE HONBA KÜLDTE ∞ HOGY A
SZERETETET TANÍTSÁK. MEGÍGÉRTÉK∞ HOGY SZÁZ ÉVENKÉNT TALÁLKOZNAK ÉS
BESZÁMOLNAK AZ ELŐRE HALADÁSUKRÓL ÉS EGYEZTETIK A TOVÁBBI
UTJAIKAT. NAGYSZALÁNAK HÍVTÁK EZT AZ ESEMÉNYT ∞ ÉS RENDRE
ÍGÉRETÜKHÖZ HÍVEN MEG IS TARTOTTÁK.
A MAG NÉPE NEM AKARTA ÁTADNI A TUDÁST IDŐ ELŐTT ARRA
FELKÉSZÜLETLENEKNEK ∞ ÍGY AZ ATLANTISZIAKNAK SEM. ŐK PEDIG EZZEL
PRÓBÁLTÁK MEGOKOLNI AZ ÖNKÉNYÜKET. MIVEL A MAGYARSÁG NEM
ENGEDETT ∞ MÁSKÉNT PRÓBÁLKOZTAK ÉS CSELLEL ∞ ZSAROLÁSSAL
PRÓBÁLTÁK A MAG NÉPÉNEK SEGÍTŐ EREKLYÉIT MEGSZEREZNI: ŐSBESZÉLŐ
FEJEKET ∞ A TEREMTÉST ISMERTETŐ ŐS LEJEGYZÉSEKET ∞ AZ ISTENI ENERGIÁT
REJTŐ FRIGYLÁDÁT ∞ AZ ISTENI VÉDŐ KARDOT ÉS A SZENT KORONÁT. A MAG
NÉPE RÉSZBEN ENGEDETT A ZSAROLÁSNAK ÉS GYENGESÉGÉÉRT ∞
ÁRULÁSÁÉRT ∞ A TEREMTŐ VISSZAVETTE A HUN TÖRZSSZÖVETSÉGTŐL A
VEZETŐ SZEREPET. ERRE A HUSZONNÉGY TÖRZSBŐL HUSZONKETTŐ AZT
VÁLASZOLTA: NEKIK NEM KELL BOSSZÚÁLLÓ ISTEN ÉS MAGÁRA HAGYTÁK A
MAGYARSÁGOT. EGYEDÜL AZ ÚZOK ÁLLTAK KI A BAJBAN IS A MAGYARSÁG
MELLETT ÉS MAGUKRA VÁLLALTÁK AZ „ÁTOK” FELÉT. AZ ÚZOK VEZETŐJÉT
VAJDAKÉNT TISZTELTÉK ÉS E VAJDA ESKÜVEL FOGADTA ∞ HOGY ADDIG
ÉLNEK AZ ÚZOK CIGÁNY ÉLETET HONTALANUL ∞ MÍG A TEREMTŐ MEG NEM
BOCSÁT NEKIK. A MAGYARSÁG AZ ÁTOK RÉVÉN ELVESZÍTETTE KIMAGASLÓ
LELKI KÉPESSÉGÉT ∞ AZ ÚZOK PEDIG TESTI DNS FELÉPÍTÉSÜKBŐL VESZÍTETTEK ∞
SŐT A BIZTOS OTTHONT ADÓ ÚZOK FELÁLDOZTÁK A LEGFŐBB KINCSÜKET: A
KÜLSŐ-BELSŐ HAZÁJUKAT ÉS HONTALANOK LETTEK. NEM KAPHATTA MÁS A
VEZETŐ SZEREPET EZT KÖVETŐEN A HÁROMBÓL ∞ MINT A ∞ HARMADIK LÉLEK
CSOPORT – AKI AZONNAL ÁTÍRTA A TÖRTÉNELMET ÉS MINDENHONNAN
KITÖRÖLTE A MAGYAR NEVET ∞ EGYSZERŰEN ZSIDÓRA ÁTCSERÉLVE AZT ∞
MINTHA ŐSIDŐKTŐL Ő LENNE A KIVÁLASZTOTT NÉP. A PROBLÉMA KÉSŐBB
CSAK FOKOZÓDOTT ∞ AMIKOR A MAGYARSÁGTÓL ÁTVÁLLALT
FELADATOKBÓL SEMMIT SEM FOLYTATTAK ∞ CSAK A TUDÁST TARTOTTÁK MEG
∞ TITKOS TÁRSASÁGOKBA MENEKÍTVE AZT. NEM GYÓGYÍTOTTAK ∞ ÉS NEM A JÉZUS TERV ∞ 110 ∞
2012
TANÍTOTTAK ∞ CSAK A TÁRSASÁGBÓL VALÓKAT. A FÖLDI VILÁG KEZDETT ÍGY
EGYRE BETEGEBBÉ VÁLNI.
ÖNCÉLÚ TEREMTÉSEK KÖVETKEZTEK ∞ MŰ ENERGIÁKAT TÉVE FONTOSSÁ ∞ A
FÖLDET KIFOGYHATATLAN ENERGIAFORRÁSNAK FELTÉTELEZVE. LÉLEK NÉLKÜLI
VILÁG ÉPÜLT ∞ MELYBEN A MÉRCE A PÉNZ LETT ∞ AMIÉRT MŰ ENERGIÁHOZ
LEHET JUTNI. AZ ATLANTISZBAN MÁR BEVÁLT MÓDON KÖVETKEZETT A
TUDATOK BEFOLYÁSOLÁSA ∞ A TEST ÉS A LÉLEK MESTERSÉGES
SZÉTVÁLASZTÁSA. A TEST AZ ORVOSOK SZABAD PRÉDÁJA LETT ∞ A LÉLEK
PEDIG PAPOK KEZÉBE KERÜLT. AZ ÖNÁLLÓ KAPCSOLATOT A TEREMTŐ
ERŐKKEL SIKERESEN TÖNKRE TÉVE ∞ ENNEK MÉG A LEHETŐSÉGÉT IS TILTOTTÁK.
AKI MÉGIS OLYAN ERŐS LÉLEK VOLT ∞ HOGY MEGTEREMTETTE A TISZTA
KAPCSOLÓDÁST ∞ AZ EGYHÁZAK CSENDESÍTETTÉK EL A REND SZABÁLYAIRA
HIVATKOZVA ∞ MEG LETTEK ÉGETVE ∞ MINT BOSZORKÁNYOK ∞ MEGÖLTÉK
ŐKET KERESZTESNEK MONDOTT HÁBORÚKBAN VAGY TITKON ∞ ALATTOMBAN
∞ DE VOLTAK AKIK SZÁMÁRA A BOLONDOKHÁZA ADOTT BÖRTÖNT.
E LEVÉL CÍMZETTJE RÉSZESE VOLT EGY FEHÉR SZERET KÖR MEGALAKÍTÁSÁNAK
∞ MELY A FENTI ÁTOK LEVÉTELÉRE GYŰLT ÖSSZE. A MAG NÉPE ∞ TEHÁT ISMÉT
RENDELKEZIK A SZERETET EREJÉVEL ∞ AMI A VILÁG VISSZAVEZETÉSÉHEZ KELL A
TISZTA ÚTRA. AZ ÁTOK VISSZASZÁLLT EZZEL ARRA ∞ AKI ZSAROLÁSÁVAL AZT
OKOZTA ÉS A MAG NÉPE VISSZAKAPJA FOKOZATOSAN ∞ EREJÉHEZ MÉRTEN A
KORÁBBI KÉPESSÉGEIT.
MAGYAR ÉS CIGÁNY FOGJON ÖSSZE HÁT ∞ MERT EGYÜTT VISELTÉK A BAJT ∞
KIZÁRÓLAG EGYÜTT TUDNAK FELEMELKEDNI IS. MAGYAROK ∞ HA AZ ÚZOK
NEM VÁLLALJÁK A CIGÁNY SORT ÉRTETEK: BELEROKKANTATOK VOLNA A
TEHERBE. CIGÁNY SORBAN ÉLŐK: ENGEDJÉTEK ∞ HOGY A MAGYARSÁG
MEGGYÓGYÍTSON BENNETEKET ÉS A GÉNÁLLOMÁNYOTOKAT RENDBE TEGYE
A TEREMTŐ ENERGIÁKKAL ÉS ÚJRA ÚZOKKÁ ERŐSÖDJETEK. NYERJÉTEK VISSZA
ŐSI NAGYSÁGOTOKAT. ÉLJETEK ÚJRA SZERETETBEN ÉS EGYSÉGBEN ∞ MERT
CSAKIS EGY HARMADIK KÜLSŐ ERŐNEK AZ ÉRDEKE A TI
ELLENSÉGESKEDÉSETEK. MÁR VISSZASZÜLETETT FÖLDI TESTBE AZ A VAJDA ∞ AKI
FOGADALMÁT TETTE EGYKORON ∞ ÉS ISMÉT BOLDOGSÁGBA VISZ
BENNETEKET. KÖZÖSEN TANÍTSÁTOK MEG A ZSIDÓSÁGOT ÚJRA AZ EGYSÉGRE.
SZÓLTUNK ∞ HOGY EGYSÉG LEGYEN KÖZTETEK! "
Érdekes fiú ez a mi Úzónk...
Bár
nem spirituális úton járó ember volt nyár végéig, mindössze a Magdiék
táborának szeptember 1.-i egyesített kódfelvételén volt az első ilyen
eseményen.
Korábban
egy dörzsölt, eszes, tisztán és egyértelműen fogalmazó, és a dolgokat a
maguk valóságában látó ügyeskedőként nyerte el az "életművész" címet a
szememben, mégis azt láttam benne: nem tudta elrontani ez a közeg, ez a
világ.
S
pár hete épp erről beszéltünk Erikáékkal, ahol Ő, a mi Úzónk, épp a
könyvben megfogalmazott dogokról beszélt a magyarság, a cigányság és a
zsidók viszonylatában... Épp ebbe a formában, ahogy a fenti sorokban
olvastátok.
De térjünk vissza szerda estéhez...
Így eltelt az idő, immár 21. 30 óra van.
Mindenki érezte a sürgetést Indulnunk kellene.
Marika
felolvasta az általa közvetített üzeneteket Asthar Parancsnoktól, aki
jelezte: hamarosan kapcsolatba lépnek velünk, s azt is, hogy milyen is
lesz az Új Korszak világa.
A hívó szóra 22. órakor elindultunk Császtára, és fogalmunk sem volt, mi is lesz ott késő este.
Talán a Galaktikus Testvéreink keresnek föl - gondoltuk, hiszen keldvelt "leszállóhely" az a terület számukra...
Kellemes volt a hőmérséklet, bár esett az eső.
A fedett szabadtéri színpadon kellett elfoglalni helyünket.
Zászló, mécsesek körben - közben már jött is az üzenet:
A két Úz fiú az általunk alkotott kör közepén foglaljon helyet.
A
CIGÁNYOK ÉS MAGYAROK ELLENTÉTEINEK FELOLDÁSA, KARMIKUS TERHEIK, EGYMÁS
ELLEN ELKÖVETETT HIBÁIK OKOZTA "GUBANC" HELYREÁLLATÁSA LESZ A FELADAT.
Csöndben álltunk. Az eső kopogott fejünk felett a tetőn.
Éreztük, hogy már nagyon sokan vannak körülöttünk. Cigány, Úz energiák voltak, teljes sokaságban...
Megszólalt egyikük, általam, Őket képviselve:
-Nevezz nyugodtan Gazsinak. - mondta, mikor is próbáltam nevének energiáját megízlelni.
- Nézzétek meg hová jutottunk... Mivé tettük egymás iránt érzett megbecsülésünket...
Hová tudtuk zülleszteni mindazt a hitet és szeretet, EGYséget, amiben évezredekig léteztünk?...
Ki
a nagyobb? Ki a tisztább? Nézzetek végig magunkon... Magyar? Cigány?
Mind ott vagyunk, szerte a Földön... Ti is, Mi is, őrizve a fényt, nem
meglátva egymás iránti tiszteletünk mélységét, eredetét...
Szolgáltuk
nemes utatokat. Segítettünk mindenben, őszinte szeretettel... S
hagytuk, hogy már emlékezni se tudjunk- úgy megvetjük egymást... Oda
taszíttattunk, értetek, járva ezt az utat, ahol vagyunk... S Ti már nem
is emlékeztetek ránk, mi pedig rátok...
Nézzétek meg!
Magyar... Nekünk legalább még a család fontos... Ti már annak erejét is elvesztettétek...
S
mi ott, az esőben, a lányok hangosan, a fiúk csöndesen, szipogva, és
könnyek között éreztük meg annak az ősi lélek-közösségnek tisztaságát,
szolgálatuk önzetlenségének ízét, amiben egykor EGYként léteztünk...
Nem
tudtam egybefüggően elmondani attól a mély megrendültségtől, amit
átéltem szavaimat, de szégyenkezve, végtelen bűnbánattal hangomban és
szívemben kértem Atyánkat és Égi Édesanyánkat: bocsássa meg hibáinkat,
ha egyáltalán megérdemeljük mindannyian - és segítsen visszatalálni
EGYmáshoz újra, hogy együtt szolgálhassuk az emberiség felemelkedését,
ahogyan egykor ezt tettük...
Égi Édesanyánk ekkor így szólt:
"Gyermekeim!
Álljatok ki az esőre! Hagy mossam le könnyeimmel rólatok a múlt terheit!"
S
mi szót fogadva kitipegtünk a színpad szélére, a fedetlen részre, s
könnyeinkkel küzdve hagytuk, hogy arcunkon, fedetlen fejünkön csorogjon
végig Égi Anyánk tisztító könnye, s végtelen szeretete segítsen
jóvátenni cigány és magyar egymás ellen elkövetett bűnét...
Nem tudom, meddig álltunk az esőben, sírva, megindult lélekkel, bűneink terhétől megválni óhajtva.
Égi Anyánk törte meg a csendet:
S most fennhangon énekeljétek el Atyátok szívének oly kedves éneket!
Isten áldja meg a magyart!
S
tegyétek mindezt annak tudatában, ami itt történt, immár a MAG népének
testvéreként cigány testvéreitekre is kérve áldását általa!
EMELJÉTEK VISSZA ŐKEEMELJÉTEK VISSZA ŐKET MEGÉRDEMELT HELYÜKRE, HISZ ÉRTETEK VÁLLALTAK HÁNYATOTT ÉLETET!T MEGÉRDEMELT HELYÜKRE, HISZ ÉRTETEK VÁLLALTAK HÁNYATOTT ÉLETET!
S
mi hangosan, könnyes szemmel, szívünkben szavakkal leírhatatlan
érzésekkel, boldogan és meghatottan, fennhangon énekeltük PAL-ÚZOK
HIMNUSZÁT!
S éreztük, ahogyan örömükben ők is táncoltak, és táncoltak, könnyekkel szemükben...
Délelőtt
Szelei Magdiék a török és tatár karmikus terhek oldásán dolgoztak, s
lám, estére a cigányság is megérdemelt méltóságába emeltetett! Istennek
legyen hála!
ISTEN ÁLDJA MEG A MAGYART!
TARTSON NEVE, MÍG A FÖLD TART!
ISTEN ÁLDJON MEG BENNÜNKET!
MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERT,
MINDEN IGAZ MAGYAR EMBERT!
TÖLTSE BÉKÉVEL NAPJAIT!
EGYEZVE LÁSSA FIAIT!
TATÁR, TÖRÖK, CIGÁNY TESTVÉR!
EGYMÁS FELÉ VEZETTESSÉL,
EGYMÁS FELÉ VEZETTESSÉL!
ISTEN ÁLDJA MEG A MAGYART!
TARTSON NEVE MÍG A FÖLD TART!
PARADICSOM HAZÁJÁBAN,
ÉLJEN ÖRÖK BOLDOGSÁGBA,
ÉLJEN ÖRÖK BOLDOGSÁGBAN
TÖLTSE BÉKÉVEL NAPJAIT!
EGYEZVE LÁSSA FIAIT!
TATÁR, TÖRÖK, S MINDEN TESTVÉR!
EGYMÁS FELÉ VEZETTESSÉL,
EGYMÁS FELÉ VEZETTESSÉL!
ISTEN ÁLDJA MEG A MAGYART!
TARTSON NEVE MÍG A FÖLD TART!
PARADICSOM HAZÁJÁBAN,
ÉLJEN ÖRÖK BOLDOGSÁGBA',
ÉLJEN ÖRÖK BOLDOGSÁGBA'!
Kérlek, Titeket, Kedveseim!
Ebben
a tudatban tekintsetek Cigány Testvéreinkre, s emeljétek lelketeket,
Magatokat és Őket abba az évezredes testvériségbe, melyet gonosz szándék
által elfeledtetek Velünk s Velük egyaránt!
Hittel
mindabban, hogy Magotok is megérti mindennek erejét, jelentőségét és
erőtartalékát az elkövetkezendő emelkedéshez, kívánok béét és
emelkedettséget, egyensúly Lényetekbe!
Őszinte szeretettel:
Lőrincz Éva
http://magegyseg.blogspot.hu/2014/02/szer-elemben-ciganysag-es-magyarok.html
* Helyesebben: A Jézus terv
Érdemes elolvasni ezt a könyvet!
Alapmű, mint a Mennyei próféciák.
Dombi Katalin