2013. október 14., hétfő

Bolygótok - a Föld - Teremtők 10.10.

 

Tom Fodor Fordítás
2013.október 10.


 

Bolygótok - a Föld

Oly sokan találjátok úgy, hogy a világotok (melyben most vagytok) teremtői vagytok. Számos szándékot helyeztek a világotokra. Eljött végre az idő, hogy a kezetekbe vegyétek a bolygótok irányítását, hogy vissza igényeljétek ezt a Földnek nevezett gyönyörű bolygót.


Szeretnénk, ha megtapasztalnátok milyen ebben az otthonban lenni, milyen ezen a környékben tartózkodni. Szeretnénk, ha hozzá kapcsolódnátok ehhez a gyönyörű energialabdához, ezáltal pedig átnéznétek azt a kapcsolódást amit elérhetővé tesz számotokra.

Erősítsétek fel a kapcsolatotokat vele, és legyetek azok az őslakosok akik mindig is szerettetek volna lenni.
Ez az egész egy folyamat, egy kibontakozás. Megtanuljátok, hogyan népesítsétek be, hogyan boldoguljatok, hogyan hasznosítsátok tiszteletteljesen a forrásait.

Arra bátorítunk hát, hogy teremtsétek meg a kapcsolatotokat a bolygóval, amennyiben ezt még nem tettétek meg, beszéljetek hozzá, bánjatok úgy vele mint a családtagjaitokkal, adjatok neki szeretetet és megbecsülést.


Nagy előnyötökre válik, ha úgy kezelitek őt mint egy tudatos, érző életformát, akinek gondolatai és érzelmei vannak, épp úgy mint nektek.
Összekeveredtek a Föld energiáival, oly sok mindent tud még nektek felajánlani. Nem is annyira a forrásaira gondolunk most, inkább a tudására, bölcsességére és arra a gyógyító energiára amivel ellát benneteket.
Ő harmóniában szeretne élni veletek, ő szeret benneteket. Nem neheztel a szennyezés, a háborúk és a forrásainak önző felhasználása miatt.

Tiszta lappal szeretne indítani veletek, akik oly sok mindent megosztotok vele. Lehet nem erről a Földről származtok, de mégis ebből a Földből vagytok. Most egyedi lehetőségetek van arra, hogy kinyilatkoztassátok Ő a tiétek, Ő a partneretek és ezentúl a továbbiakban harmonikusan szeretnétek élni vele, abban a feltétel nélküli szeretetben amit csak fenn tudtok tartani ebben a fizikai formában.
Teremtők- Daniel Scranton 

Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=Z4pF6rWXFwc&list=UUb6-5YT9N1EWA4c_yXBQE1w

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése