2014. május 2., péntek

Miért ne jógázzunk? 10 érv a jóga ellen :)



"A cím elolvasása után értetlenül álltam, mint jógás, hogyan lehet ekkora marhaságot leírni??Gondoltam, ezt meg is osztom a cikk szerzőjével, de kellemesen csalódtam!"- egy hozzászólás.

Miért ne jógázzunk? 10 érv a jóga ellen



Jógázó nő egy sziklatömb előtt a sivatagban.

Kétfajta ember létezik: az egyik csoportba tartoznak azok, akik vágynak az egyéni fejlődésre, növekedésre, a másikba pedig azok, akik nem. A besorolást úgy is el lehet végezni, hogy az egyik csoportba tartoznak azok, akik jógáznak, a második csoportba pedig azok, akik nem.

És mivel ők vannak többen, biztos vagyok benne, hogy nagyon is komoly és nyomós érveik vannak a jóga ellen (ezek közé nem számítanak az olyan nyilvánvalóan súlyos indokok, mint az „alkalmatlan testalkat” és a cicanadrágoktól való mérhetetlen viszolygás menthetetlen állapota).

Vegyünk számba tehát 10 „valódi” indokot, amiért valóban érdemes a jógát mellőzni az életünkből.

1. Szeretsz 9 évvel érettebbnek kinézni a korodnál.
Kutatási eredmények szerint, aki hetente 3-szor 60 perces intenzív jógagyakorlást folytat, átlagosan 9 évvel tűnik fiatalabbnak a koránál. És ez nemcsak a sugárzó arcban nyilvánul meg, hanem a DNS-ekben is. A kutatás szerint a testmozgást végzők telomerjei sokkal hosszabbak. A jóga csak annyiból jelent többet, hogy hatékonyabb a méregtelenítésben, a belső elválasztású rendszer stimulálásában, az immunrendszer erősítésében és az öngyógyítási folyamatok felgyorsításában. Így nemcsak kívül, de belül is fiatalít. (Annyiban tanúsíthatom, hogy épp a minap néztek 35-nek, és 42 leszek hamarosan.)

2. Szeretettel dédelgeted a testedben felgyülemlett nehézfémeket, nosztalgiával gondolva a régi szép idők heavy metal kedvenceire. Metallica rocks!
Gyaloglás, kocogás, kickbox, aerobic és egyéb mozgások endorfint szabadítanak fel és kalóriát égetnek a testünkben, azonban nem szabadítanak meg minket a nehézfémszennyezésektől, amelyek a zsírszövetekben, a vérben és a szerveinkben rakódnak le. A szervezetben felhalmozott nehézfémek a higanytól a dioxinokon át a szabad gyökökön keresztül a rovarirtó szerekig és egyéb kémiai szennyeződésekig enyhe kifejezéssel élve nem sok jót tesznek velünk. A gondos ételválasztás mellett a szervezet nyirokrendszerét stimulálni helyes légzéssel és jógaászanákkal lehet (legfőképpen fordított testtartásokkal – bár Iyengar szerint a sok méreganyaggal telített szervezet esetében a fejenállás már nem is javasolt), melyek meggyorsítják a méregkiválasztást.

3. Az egyéni maratoni csúcsod úgy tökéletes, ahogy van. Nincs szükséged nagyobb lendületre és sebességre.
A nyújtások és az ellentétes oldalon lévő izmok együttes aktiválása (bandhák) egyensúlyba hozzák izmaink működését, ezáltal nagyobb mozgáskört, ellenálló képességet, erőt adva az izmainknak, melyek így gyorsabb mozgásra is képesek lesznek A és B pont között. A maratoni futók állóképessége bizonyítottan kétszeresére nő már egy jógaóra után is!
Ráadásul a jóga holisztikus módszerei csökkentik a versenydrukkot és az ízületek egyoldalú, ismétlődő terheléséből adódó megerőltetést a testben. Tehát bármilyen versenysport kiegészítő mozgásaként a jóga növeli a teljesítményt, csökkenti a stresszt.

4. Meggyőződésed, hogy a derekad köré gondosan elraktározott vésztartalék nem lesz elegendő, ha beüt a válság.
Több tanulmány és kutatás is ugyanarra az eredményre jutott az elmúlt évek során: azok a középkorú emberek, akik rendszeresen jógáztak, kevesebb súllyal gyarapodtak 10 év alatt, mint azok, akik nem – függetlenül az étkezési szokásoktól. Feltételezhető azonban, hogy egyfajta tudatosság – amely közvetlenül vagy közvetve tanulható a jógán keresztül – hatással van az étkezési szokásainkra. Más testmozgást végzők esetében, pl. futóknál és biciklizőknél, a tudatos ételválasztás kevésbé gyakori.
Mindkét terhességem után a jóga segített megszabadulni a feles kilóktól, és jó néhányan vannak a  stúdió vendégei között is, akik néhány hónap leforgása alatt  látványos átalakuláson mentek keresztül.
Míg a legtöbb testmozgás aerob jellegű, tehát kisebb vagy nagyobb mértékű hiperventilációval jár, ezáltal éhessé teszi az embert, addig a jóga épp az ellenkezőjére törekszik: nagyob teljesítményre kevesebb levegővétellel percenként. Tehát a jól végzett ászanasor után éhségérzet nem, vagy csak kis mértékben jelentkezik, és a savasító, nehéz ételeket nem kívánja a szervezet.

5. Gyűlölöd a jógát, nem is érted, mi lehet az élvezet a sok nyakatekert, lehetetlen pózban.
Nem hibáztatlak. Olyan sokféle stílus- és oktatóirányzat létezik, hogy ezek között rátalálni az igazira egyáltalán nem könnyű. Bár itt, helyi körökben még ez a veszély sem fenyeget minket, de azért van választási lehetőség még így is, és ha valaki igazán akarja és igazán keresi, bizonyára meg fogja találni a szívéhez legközelebb álló helyet és személyt. És ha sikerült megtalálnod, talán még arra is ráébredsz, hogy a „jógamumus” nemcsak hogy szelídíthető, de talán még szerethető is.

6. Számodra a kórház nem jelent mást, mint egyfajta társasági klubot és tisztítókúrát, ahol végre kikapcsolhatod magad a stresszes hétköznapok forgatagából, így aztán nem is bánod a  gyakori látogatásokat. Igaz, hogy a kiszolgálás nem ötcsillagos, de legalább van.
Az egészségpénztári statsiztikák kimutatásai szerint a gyakorló jógik és meditálók 87%-kal kisebb arányban kerülnek szív- és érrendszeri problémákkal kórházba, mint azok, akik nem jógáznak. 55%-kal kevesebben kerülnek ki közülük jó- és rosszindulatú daganatos betegségekkel, 30%-kal kevesebben kapnak fertőző betegségeket, és 50%-kal kisebb az aránya közöttük a járóbeteg-ellátásra szorulóknak. Ennyi érv  talán éppen elég is lesz.

7. Ha egyszer már meg kell öregedni, sehogy másképp nem szeretnél, mint lassú szellemi leépülésben.
A jógagyakorlás szerves része a meditáció, és ha az oktatód kellően felkészült, meg fogja mutatni, hogyan változtasd a fizikális gyakorlást mozgó meditációvá.
Amint megtanulod, hogy fordítsd a figyelmed befelé, hogyan légy a jelenben egyik pillanatról a másikra, figyelmed egyszerre testeden és az elméden tartva, mindkettő egészséges marad életed végéig.
Az agykéreg az öregedő test legfontosabb partnere, hiszen ez a gondolataink, érzékelésünk, érzelmeink és a nyelv központja. Az idő előrehaladtával lassú leépülésnek indul, ezért történik  a mentális leépülés idősebb korban.
Kutatások szerint a meditálók agykérge vastagabb, mint a nem meditálóké. A 40-50 éves meditálók agykéregvastagsága a 20-30 éves korúakéval egyezik meg azokon a területeken, amelyek a magasabb mentális, érzelmi és viselkedési funkciókért felelősek. Hát, ha bármi az agyamban maradhat, 20 éves az 50 helyett…, akkor ezt választom.

8. A családod éppen úgy imád, ahogy vagy: pattanásig feszült idegekkel, zsémbesen, morgolódva, ezért eszed ágában sincs változtatni a dolgokon.
A Bostoni Orvosi Egyetem és a Harvard McLean Kórháza kutatási eredményei azt mutatják, hogy azoknak az egészséges vizsgálati alanyoknak, akik csak napi egy órát jógáztak, 27%-kal emelkedett a GABA-szintjük, szemben azokkal, akik leültek egy órára olvasni. A GABA egy olyan neurotranszmitter, amely csökkenti a pánikérzetet, hangulatingadozásokat. Azonban nem szükséges egy teljes órán át jógázni ahhoz, hogy a hatás azonnali legyen. Már 15 -20 perc reggeli gyakorlás más lendületet ad a napnak.
Legközelebb telefoncsapkodás, cigire gyújtás, bosszankodás, zsörtölődés helyett próbáld meg levezetni a feszültséget néhány napüdvözlettel, vagy nyújtással egybekötött légzéssel.

9. A krónikus derék- és hátfájás nem is olyan vészes, ha más betegségeket, mint például a rákot vagy a sertésinfluenzát, veszünk számba.
A szék, amin éppen ülsz? A lehető legrosszabb a hátadnak. Az ülés lassú halál… A baj csak az, hogy amíg nincs fájdalom, nincs motiváció sem.
Ha hivatásos ülő vagy, időd nagy részét a deréktáji szakaszod kiegyenesítésével, a felső háti szakasz továbbpúposításával töltöd, ami jó eséllyel vezet egészen a sérvig. A gerinc egészségének helyreállításához, a hátfájdalmak enyhítéséhez egyre több orvos megint csak a  jógát javasolja. Nemcsak nyújtja, erősíti az izmokat, hanem enyhíti a helytelen testtartásból fakadó gerincre helyeződő stresszt.
Máris egyenesebben ülsz, nem?

10. Az alvás csak a bébiknek való meg az idősebbeknek.
Tudom, nincs is szórakoztatóbb a Teleshop hajnali 4-es adásainál, bár lehet, hogy egy kiadós, nyugodt alvás és a kipihenten való ébredés hosszú távon mégis kifizetődőbb lenne.
Tádám, csodák csodája,  a jóga a fent felsorolt 9 dolgon kívül az alvászavarok enyhítésében is segíthet. A teljes jógikus légzés lefekvéskor szinte azonnali altatóként hat, körülbelül 30 másodperc alatt nyugtatja le az elmét, az idegrendszert, csökkenti az adrenalinszintet, és ringat mély álomba.

Konklúzió
10 érvet írtam az elején, így itt most meg is állok a felsorolásban, bár még minimum másik tizet is könnyedén fel tudtam volna sorolni folytatásképpen.

Ha a passzív megoldások híve vagy, ha szereted a dolgokat a könnyebbik, kényelmesebbik végéről megfogni, akkor nem foglak győzködni arról, hogy keress egy jógaórát a közeledben.  Azt azonban elárulhatom, hogy bár sok nagyszerű alternatív, természetes gyógyterápiás megoldás létezik mindenféle nyűgjeink és bajaink ellen, sőt mi több, magam is előszeretettel használom és póbálom ki őket kiegészítő megoldásként szükség esetén, de azt tudnod kell, hogy a rest kétszer fárad. A passzív megoldások, gyógyszerek, táplálékkiegészítők, masszázsok, gépek stb, stb csak ideig-óráig hatnak, illetve működnek.  Az igazi gyógyulás és a valódi egészség titka azonban a rendszeres testmozgásban és a helyes táplálkozásban rejlik.

Mégis, kérdezheted joggal, miért nem elég akkor, ha csak futok, vagy úszok, vagy…? (Helyettesítsd be a kedvenc testmozgásoddal.)

A válaszom erre pedig az, hogy azért, mert egyik mozgás sem annyira komplex, mint a jóga holisztikus öngyógyítási módszere, amely egyszerre növel tüdőkapacitást, fejleszt erőnlétet, állóképességet, és tartja fenn az ízületek, izmok rugalmasságát és mozgékonyságát anélkül, hogy az idegrendszert, a keringést vagy a szívet leterhelné, túlzottan igénybe venné. Ezért szinte az egyetlen olyan mozgásforma, amelyet 0-tól 99 éves korig bárki, bármikor gyakorolhat – valamilyen formában –, nemre, korra való tekintet nélkül.

Szerző: Lenkefi Mónika (Sadie Nardini cikke alapján) www.iziszjoga.com
 http://gyogyszernelkul.com/miert-ne-jogazzunk-10-erv-a-joga-ellen/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése