2013. december 2., hétfő

Munka, elégedettség - Ofélia

 Bármit is tesztek majd az elégedettség állapotából, az elégedettséggel tölt majd el benneteket, ekkor bármit is tesztek az egyáltalán nem lesz munka. Hanem elégedettség.

 
Munka 

 Itt vagyok, Ofélia vagyok. Szaladgálok a tisztásaitokon, belépek a kertjeitekbe, játszom a vízeséseitekkel. Fent ülök a bárányfelhőiteken. A napfénnyel utazom a ti dimenziótokban. Magammal hozom ezt az üzenetet. 

A munkára úgy gondoltok, hogy a túlélésetek érdekében kell elvégeznetek. A munka teremtés, az egy fogalom. Amennyiben dolgoztok, teremtetek is. Megteremtitek azt a valóságot amelyben a küzdelem szükséges. Úgy tudjátok kiszabadítani magatokat a küzdelemből, hogy abbahagyjátok. Ez a küzdelem megnyilvánulás, amit a belső valóságotokból teremtetek, könnyedén átváltoztatható, amennyiben elengeditek az összes módszert, amellyel a szenvedéshez kötöttétek magatokat. 

Amikor elengeditek annak szükségét, hogy máshol legyetek mint ahol épp vagytok, amikor elengeditek annak a szükségét, hogy más valakik legyetek mint akik épp vagytok és amikor elengeditek azt, hogy meg akarjátok változtatni a világot, nos akkor elengeditek a küzdelmet. Ekkor többet nem lesz szükségetek arra, hogy kívülről megnyilvánuljon az ami belül zajlik. Ti mind teremtő lények vagytok. Az energiából teremtetek. 

Amennyiben a munkátok nem kielégítő, akkor először belül találjátok meg az elégedettséget, hiszen csak ezután tud megjelenni bármilyen külső elégedettség. Az elégedettség az egy létállapot. Az elégedettség pont ellentéte a küzdelemnek/szenvedésnek.

 Az életet összes területén helyezd magad az elégedettség állapotába. Légy elégedett a pároddal, a testeddel, a bankszámláddal, az otthonoddal, a gyerekeiddel, a világoddal. Légy elégedett és engedd el. Meg fogod látni a világ elkezdi azonnal ezt a rezgésbeli változást tükrözni, először kicsiben. 

Nem azt akarom, hogy azért keressétek az elégedettséget, hogy megváltoztassátok a világotokat, hiszen ha csupán ezért a változásért keresitek, akkor az nem is valódi elégedettség. Ez helyett azt szeretném, ha élveznétek az elégedettség állapotát. Valójában arra vágytok. Bármit is tesztek majd az elégedettség állapotából, az elégedettséggel tölt majd el benneteket, ekkor bármit is tesztek az egyáltalán nem lesz munka. Hanem elégedettség.
Magasabb dimenzios csoportok csatornázása Daniel Scrantonon keresztül 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése