2013. december 9., hétfő

ISON üstökös hatása életünkre - Juventus mester


KÉRDÉS JÚLIÁTÓL JUVENTUS MESTERHEZ: Milyen hatással van az ISON üstökös megjelenése, és a Nap mögötti megsemmisülése a földi ember életére?

Drága Rokon Lelkeim!

A világotok poláris világ. Női és férfi minőségre bomlik. Ha nő vagy, akkor zömében női energiákkal illik dolgoznod. Ha férfi vagy, akkor pedig főleg a férfi energiák a tieid. A világotok összezavar benneteket és azért, hogy kibillentsen az egyensúlyotokból, homályban tart benneteket. Még azok is homályban botorkálnak, akik a ’piszkos’ munkát végzik – vagyis olyan társaitokról beszélek, akik tudatlanságukban olyan szervezeteknek adják idejüket, amelyek nem az emberiséget szolgálják – bár ezen szervezetek zászlaira, rendszerint, az emberiség, és a társadalom ’szolgálata’ van kitűzve. Természetesen ezeknek az embertársaitoknak fogalmuk sincs, miben vesznek részt, ezért tudják csak meggyőződéssel végezni a feladataikat, mert azt gondolják, hogy a jó oldalon állnak….

Nem véletlenül beszélek nektek a világotok e tévedéséről…

LUTES szíriuszi nyelven üstököst jelöl. Jelentése: száguldó fény. Az általatok ISON-nak keresztelt LUTES szerepet tölt be életetekben. Nagyobbat, mint gondolnátok…! Kérlek benneteket, tárjátok ki a lelketeket, mert világotokat felrázó információkat kell átadnom nektek. Eljött az idő! Íme! Tudjátok meg végre az igazságot, amely évezredek óta titkolva van előttetek!

Az ISON LUTES szerepe a világban a hírhozás volt,és ami még ennél is nagyobb szerep: FELOLDANI AZ ÁTJÁRÓT NAPRENDSZERETEK KETTŐ NAPJA KÖZÖTT!!!

Nem tévedés, az amit olvasol! A ti Naprendszereteknek kettő, azaz kettő energiapólusa van. Az egyik a Nap, a másik valami más… Neve: SANTANYA (ejtsd: Szántánía – így hallom Juventus mestertől – Júlia megj.)

Hívhatjátok második Napnak is, de a régi korok, a világ minden táján, ismerték Őt már… Ti, a Kárpát-medencében Babbának neveztétek…. Nagyhatalmú csillaga SANTANYA az Égnek. Poláris világotoknak Ő képviseli a NAP férfi energiája mellett, a Női energiát. Gázokból álló gigantikus energiahalmaz, amelynek saját fénye időnként ragyog fel csak. Ekkor megjelenik az égbolton második napként… A fotonövbe kerülve egyre többet fogjátok szabad szemmel látni, ugyanis a fotonenergia fogja Őt a látható Fény Birodalmába rendelni. A bolygók pályája a Nap körül tehát azért ellipszis alakú, mert a Naprendszereteknek kettő gyújtópontja van.

Ezen információkat ma még sok társatok lelke nem engedi át. Főleg, ha ’tudományos’ berkekről van szó. Mehettek kopogtatni állami és szakrális vezetőitek ajtaján is. Ezekről a féltve őrzött titkokról senki nem fog mesélni nektek… Nagy Szakrális Titok ez, amely óriási erővel rendelkezik… Csak titkos társaságok beavatottai ismerik a másik gyújtópontban lévő energiagömb lényegét. A végtelen Hatalomét, amely csak azé lehet, aki ezt a Hatalmat az Égi Törvények szerint használja. A titkos társaságok ugyan nem képesek használni e hatalmat, mert képtelenek mások iránti szerelemből cselekedni, de előletek is rejtik a tudást. Amikor bunkereket építenek félelmükben, nem az elemek pusztításától rettegnek… Pusztán a Törvényt ismerik. Tudják cselekedeteik ’jutalmát’.

Kutassátok a Szent Koronátok hiányzó Babba energiáját, a világ Fekete Madonnáinak és Babba Mária történeteit, Szakrális királyaitok és az ősi Pálos Rend Fekete Madonna hitét! A Fekete Madonnák szerte a világban csodatévő szobrok vagy ikonok… Nem véletlenül…! Feketeségük nem a sötétség erőihez kapcsolódik, hanem a háttérben történő jóravaló, szerelmetes munkálkodásukról tanúskodik… Babba, miközben a Napot segíti ragyogni fent az égen, Ő végzi csendben és láthatatlanul a feladatát… Termékenységet, Gyógyulást, Áldást, Végtelen Szerelmet bocsát a hozzájuk fordulókra!

Testéből született 5 milliárd évvel ezelőtt a Napotok, majd rá nem sokkal a Földetek… A Föld az Ő testéből való, tehát Szent! A fekete, termékeny föld emlékeztet a Fekete Madonna színére! Néha, amikor felragyog, a Madonna Fehér fényűvé válik! Tiszteljétek a Fehér és a Fekete Madonnát! Mária, akit Jézus Urunk Édesanyjaként tiszteltek a Fehér-Fekete Madonna földi megtestesülése…

Ebből érezzétek át mélyen azt, hogy a Nap párja nem lehet a Hold… (Kosárlabda-borsszem arányban – Júlia megj.) hanem egy, a Napéhoz hasonló, egyenrangú társ, egy gigantikus Energiahalmaz az égen a Naptól néhány millió kilométerre! Ő SANTANYA Babba!

Ha Ti DRÁGA LEÁNY ÉS ASSZONY TESTVÉREIM, csak egy szemernyit is sejtenétek SANTANYA (Szent Anya) erejéről, akkor meg tudnátok változtatni a világ gyötrelmét! Ti vagytok jogosultak szerelmetekkel, jóságotokkal, csendben a világot a Fényre segíteni. Hívlak benneteket! Emeljétek fel a fejeteket a porból, mert óriási a szerepetek a világotokat tekintve! Szerezzétek vissza az önbecsüléseteket – ne felfújt önimádatot – hanem csendes és szeretetteljes elfogadást. Dolgozzatok Babbával, a Fehér-Fekete Madonnával! Ő a Ti Erőtök a világ megsegítésére, gyógyítására, a hatalmaskodók erejének háttérbe szorítására, az újjászületésre! Hívjátok az erejét, ha szűkség honol, ha betegség az úr, ha harag rombol… Bízzátok rá a feladatot! Ő békét és nyugalmat ád cserében a bizalomért!

A Hold energiájával azonosítottak benneteket eddig, azért hogy meg ne tudhassátok milyen erővel is rendelkeztek. Ritka gyenge holdi minőséget aggatnának rátok lányai az Égboltnak… Ne fogadjátok el…! A Hold jelenléte néha zavaró az emberre nézve, belibegteti a Földön a a bioritmusotokat…

Most azonban új teremtői minőséget mutatunk be nektek: AZ ÉGI MINŐSÉG VALÓDI KÓDJÁT. Most tudatosulhat végre bennetek, mi is történt körülöttetek az ISON LUTES megjelenésével…

Az ISON üstökös hírnöke volt annak az eseménynek, amelynek történnie kell az életetekben. A Szentháromság megjelenik végre a világotokban. Az ÉGI ANYAI MINŐSÉG újra életre kel. Az Ison áttört egy pecsétet. Egyenesen a kellős közepébe fúródott, ahol maga, darabokra tört. Csak egy ilyen üstökösnek volt erre elegendő energiája. E pecsétet utolsó szakrális királyotok Mátyás király zárta le a halálával azért, hogy avatatlan kezek ne szennyezzék. Nem a hatását zárolta, arra nem lett volna hatalma, csak a tudatos használatához való hozzáférést állította homályba! (’Meghalt Mátyás, oda az Igazság…’ Júlia megj.)

Ajánlom figyelmetekbe Szent Koronátok struktúráját… Teremtő Atyánk (Felső Pantokrátor) két erőteljes pólusát: Santanya Babbát (a régi hátsó, hiányzó kép ), valamint a Napot (Jézus –Pantokrátor) képében. Középen a kereszt, a szent pecsét, amint az ábrán is látjátok… Jézus Urunk erre a Szent Pecsétre lett felfeszítve, amely ősibb minden kultúránál. Használjátok a Szent Pecsét erejét, de közben tudjátok azt is, hogy Jézus él!




2013 november 28-án e pecsét feltöretett, újra élni kezdett a tudatos elmék részére. Az ISON egy olyan ’Csillag’, amely egy Óriási Csillagnak a hírnöke!

A felrobbant üstökösben lévő szilárd víz szakrális energiákkal van tele … Abból a középpontból érkezik hozzátok, amely középpont maradandóan programozta számotokra… A vízcseppek és hópelyhek magukba zárták a kódokat. Eljuttatjuk hozzátok azokat Drága Testvéreink!

Szerelmetekkel áldjátok az eget, a légtereteket, azért hogy megkapjátok és fogadhassátok a szakrális beavatást, a tudást és az áldást, (amelyet sokan meggátolni szerettek volna a légtér tisztátalanná tételével)… Mostantól január közepéig a földre ér az áldás fizikai formában is… Hófehér hótakarót borítunk rátok. Istenünk Szent anyja tiszteletére. Elfed minden bánatot, betegséget és bajt… Megérkezik hozzátok a HÍR! Soha nem voltatok egyedül…

SANTANYÁ-NK (Szent Anyánk) szerelmetes áldásával, védelmező oltalmával burkollak be benneteket, Testvéreim!

Juventus



http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=atitoksikerkulcs&oldalkod=juventus_santanyarol_w360





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése