2012. augusztus 17., péntek

Valódi vizualizáció és manifesztáció - Saint Germain





Felemelkedett Mesterek 20120709

VALÓDI VIZUALIZÁCIÓ és MANIFESZTÁCIÓ

 

A valódi vizualizáció egy isteni tulajdonság, és a Látás Hatalmának működése az emberi elmében.

Amikor valaki tudatosan megjelenít a tudatában egy vágyat, kívánságai teljesülnek, ekkor az egyik legerősebb eszközt használja, azért, hogy ezt látható, és kézzelfogható tapasztalattá tegye.

Sokak elméjében nagy zűrzavar, és bizonytalanság van arra vonatkozóan, ami valójában történik, amikor valaki vizualizál (elképzel) vagy mentális (gondolati) képeket gyárt valamiről, amire vágyik.

Semmi forma nem jött létre sehol az univerzumban, hacsak valaki tudatosan nem alkot képet arról a formáról gondolataiban; minden gondolat egy ötlet képét hordozza magában.

Még egy absztrakt gondolatnak is van egyfajta képe, vagy legalább egy kép, ami valakinek a szellemi fogalma (elképzelése) arról.

Mutatok egy gyakorlatot, mely által fejleszteni, tudatosan kontrollálni, és irányítani tudjátok vizualizációs tevékenységeiteket a pontos megvalósítás érdekében.

Több lépésből álló a folyamat, melyet minden tanítvány bárhol, és bármikor használhat. A gyakorlat látható, és kézzelfogható eredményeket hoz, ha igazán (jól) alkalmazzák.

Az első lépés, hogy kitűzz megvalósításra egy pontos tervet, vagy vágyat. Ennek során figyelj arra, hogy ez konstruktív, tisztességes legyen, és megérje a ráfordított időt, illetve erőfeszítést.

Ügyelj arra, hogy megvizsgáld a motivációdat, mellyel kifejezésre juttatod eme teremtésedet.

Őszintének kell lennie mindkét irányban, önmagad felé, és a világ többi része felé, nem csupán egy szeszély követése miatt, vagy fizikai érzékek vágyainak kielégítése miatt.

Emlékezz, hogy hatalmas különbség van gyakorlat (használat), vágy, és kedv között. A gyakorlat: eleget tenni a Szolgálat Nagy Egyetemes Törvényének.

A vágy az isteni szétterjedő tevékenység, melyen keresztül a manifesztáció [megjelenítés] állandóan fennáll.

A kedv azonban az érző természet folyamatos kielégítésén alapuló szokás, és az élet külső tevékenységéből fakadó sugallat által koncentrált, és alkalmazott energia.

Legyél teljesen biztos abban, hogy ne legyen semmilyen hátsó (rejtett) szándék abban, amely másnak a kárára okozna neked örömet.

Egy igazi diák – és csak az ilyennek válik javára ez a fajta tréning – saját kezébe veszi a gyeplőt, és elhatározza, hogy fegyelmezi, és tudatosan kontrollálja emberi énjét.

Eldönti, hogy mit szabad, és mit nem szabad világában, és a belső megjelenítés folyamatán keresztül az elme megtervezi, és manifesztálja a világosan meghatározott élet tervet.

A második lépés, hogy fejtsd ki a tervedet szavakban annyira tömören, és egyértelműen, amennyire az csak lehetséges. Írd le! Így rögzíted vágyaidat a külső, látható, kézzelfogható világban.

A harmadik lépés az, hogy csukd be szemedet, és lásd a vágyad vagy terved gondolati (mentális) képét a tudatodban megvalósultnak, tökéletes állapotban lévőnek, és működőnek.

Vizsgáljuk meg azt a tényt, hogy a képességed, amivel megalkotsz, és látsz egy képet a tudatodon belül, az a benned működő látás isteni tulajdonsága.

A látás működtetése, és a teremtő erő Isteni Éned tulajdonságai, melyet mindenkor ismersz, és érzel magadban.

Az Isteni Élet és Erő működik a tudatodon belül, hogy kihozza külső világodba a képeket, melyeket magadban látsz, és érzel.

„Emlékeztesd az elmét, hogy a megjelenítéshez való képesség egy isteni tulajdonság – a látás képessége

. Az erő, hogy érezz, tapasztalj, és összetársíts a tökéletesített képpel, mindez isteni erő. A világban a még forma nélküli anyag – melyet majd a megjelenítésedhez, tervedhez használsz – a tiszta Isteni anyag [lényeg, szubsztancia].

Ekkor fel kell ismerned, hogy Isten minden építő formának, és cselekvésnek a Cselekvője, a Cselekvése, és a Tette, melyet valaha kiküldött a Manifesztáció (Anyaggá válás) Világába.

Ha tehát minden építő folyamatot használsz, lehetetlen, hogy a terved ne jelenjen meg látható világodban.

Olvasd el újból vágyadat, és tervedet olyan sokszor naponta, amennyiszer csak lehetséges, és mindig épp mielőtt újra próbálkozol (a megvalósítással), mert elalvás során azonnal a képek elmében történő mérlegelése után, egy teljes benyomás marad az emberi tudatban órákon keresztül érintetlenül.

Lehetővé téve, hogy ez mélyen berögzüljön a külső cselekvésekben (ennek a külső cselekvésekben való mély berögzülését), és lehetővé téve a létrejött és felhalmozott erőnek, hogy ezt külső élettapasztalatokká alakítsa.

Ilyen módon bármilyen vágyat vagy képet bevihetsz a tudatodba, amint az belép a Nagy Csendbe az alvás során.

Ott az feltöltődik a Nagyszerű Isteni Erővel, és Cselekvéssel, mely állandó a Nagy Csend szívében.

Semmilyen körülmények között sem vitasd senkivel meg a vágyadat vagy a tényt, hogy bármit vizualizálsz.

Ez elengedhetetlen. Ne beszélj magadnak róla sem hangosan, sem suttogva; fel kellene ismerned, hogy minél nagyobb a tárolt energia, melyet létrehozott a vizualizációd, elmélkedésed, valamint az érzés, hogy a képed valóságos, annál gyorsabban fog külső tapasztalatoddá válni.

Vágyak, ambíciók, vagy ideák ezrei manifesztálódhattak volna az egyének külső megtapasztalásaivá, ha nem beszélték volna meg ezeket a barátaikkal vagy ismerőseikkel.

Mikor úgy döntesz, hogy egyértelműen létrehozol egy tapasztalatot a tudatosan irányított vizualizáción keresztül, akkor a Törvénnyé – Istenné – Az Egyetlen Törvénnyé válsz, aminek nincsen ellentéte.

Meg kell hoznod a saját döntésedet, és visszavonulni a saját elhatározásodba minden Erőddel.

Ez azt jelenti, hogy vegyél fel egy megingathatatlan, határozott álláspontot. Ehhez tudd, és érezd, hogy ez az, ahogy Isten vágyakozik, érez, tud, manifesztál és kontrollál mindent, beleértve ezt is.

Ez az Egyetlen Törvénye – Istené – és csakis Istené. Amíg ezt teljesen meg nem érted, addig nem tudod, és soha nem fogod megkapni a manifesztációdat; attól a pillanattól, hogy az emberi elem (tényező) belép, kiveszed ezt az Isten kezéből, és természetesen nem fog kinyilvánítódni (megvalósulni), mert az idő, a tér, a hely, és ezeregy más képzeletbeli körülmény – melyeket Isten nem ismer – emberi sajátosságai által semlegesítődik.

Senki sem ismerheti Istent, amíg erőt alkalmaz Istennel szemben; mert bármikor tudomásul veszi, hogy két erő munkálkodhat, akkor ebből fakadóan minőségi semlegesítést végez.

Mikor semlegesítesz, nincsen egyértelmű minőség mindkét irányban. Nincs semmid, vagy semmi a manifesztációdban.

Mikor felismered Istent – Az Egyet – nyomban csakis a Tökéletesség lesz jelen a manifesztációidban, mivel nincs semmi, ami szembeállna vele, vagy semlegesítené azt. Nincs időelem. Így tehát sikerül neked, mert nincsen semmi, ami szemben állna Isten szándékával.

A körülmények soha sem javulnak senki számára, míg Tökéletességet kíván, és amíg nem ismeri fel az erőt, mely Istennel szemben áll, vagy amíg van valami benne vagy rajta kívül, amely megakadályozhatja az Isteni Tökéletesség megnyilvánulását.

A körülmény rendkívüli felismerése, hogy ami kevesebb, mint az Isten Teljessége, az a tökéletlenség tudatos választása, és ez a választás az ember bukása.

Ez tudatos, és szándékos, mert minden pillanatban szabad abban, hogy gondoljon bármit, ő választja azt, hogy mire gondol.

Egyébként nem kerül több energiába egy Tökéletes gondolatot vagy képet létrehozni, mint egy tökéletlent.

Te vagy a helyi Teremtő, hogy tervezz, és alkoss Tökéletességet világodban, és helyeden az Univerzumon belül.

Ha a tökéletességet, és a hatalmat kifejezésre kell juttatni, csupán az Egyetlen Törvényét kell ismernetek, és tudomásul vennetek.

Az Egyetlen az, aki létezik, és kontrollál mindenütt az Univerzumban. Te vagy az Élet Ön-tudatossága, a Szeretet, és a Fény Nagyszerű Lángjának az Egyetlen Hatalmasság “Én vagyok Jelenléte”.

Te egyedül vagy az, aki Választasz, és Döntesz, azokról a minőségekről, és formákról, melyekbe bele kívánod tölteni Életedet; mivel te vagy az egyetlen energiaforrása világodnak, mindennek, amit az tartalmaz. Amikor így gondolkodsz, vagy érzel, Életenergiád egy része távozik, hogy fenntartsa alkotásodat.

Ekkor űzd ki az elmédből a megvalósulás minden kétségét, és félelmét, abból, amit megjelenítesz.

Ha bármi ilyen gondolat vagy érzés – mely tulajdonképpen csak emberi kisugárzás, mely nem tartalmaz tökéletességet – furakszik a tudatodba, azonnal cseréld le őket a saját Magad, és a saját Világod teljes elismerésével, mint az Isten – Az Egyetlen (Az „Én Vagyok”) Élete.

Továbbá légy teljesen érdektelen ezzel kapcsolatosan, kivéve az alatt, amíg vizualizálsz.

Ne fordíts időt az elmédben az eredményre, kivéve, hogy tudod, hogy csak az Én van most – csupán az adott pillanat.

Tartsd meg a fegyelmet, használd, és manifesztálhatsz működés közben (akcióban) ellenállhatatlan erőt, mely nem tud elbukni, és sohasem bukott el.

Mindig emlékezz, hogy Isteni megjelenítő (teremtő) vagy. Isteni Intelligencia vagy, mely vezérel.

Isteni Erő vagy, mely ösztönöz. Ez az Isteni – a Te szubsztanciád [lényeged] – cselekszik.

Amint rájössz erre, és gyakran elmélkedsz ennek teljességén, az Univerzumban minden rohanni fog, hogy teljesítse Vágyadat, Parancsodat, és a Képedet; mivel minden energiának önmagában megvan a Tökéletességet magába rejtő minősége, és siet, hogy szolgálja teremtőjét. A Tökéletesség az egyetlen eleve elrendeltetés, mely létezik.

Amint a vágyad, vagy képed alkotó jellegű, Isten vagy, aki látja Saját Tervét. Amikor Isten lát, ez egy visszavonhatatlan szándék, vagy parancs, hogy megjelenjen most!

A Föld, és a Világok rendszerének teremtésekor, Isten azt mondta: “Legyen Világosság!” és a Világosság megjelent. Nem tartott hosszú korszakokon át a Fény megalkotása.

UGYANAZ AZ ISTENI HATALOM VAN BENNED IS MOST; és mikor látsz, vagy beszélsz, akkor az az Ő látásának és beszédének a sajátossága, mely munkálkodik benned, és rajtad keresztül.

Ha rájössz ennek igazi jelentésére, az Ő Teljes Ereje, és Tudása Hatalma vezet téged: mivel te vagy az Ő Életének Tudatossága az Életeden keresztül, mely irányíthat, megjeleníthet, vagy vágyakozhat egy alkotó, és tökéletes Tervre.

Minden alkotó terv az Ő Terve. Evégből tudod, hogy Isten cselekszik – vezérel: ‘Legyen ez a kívánság, vagy terv megvalósítva most,’ és megtörténik.”

SZENT GERMAIN

 

Forrás: http://english.despertando.me/2012/06/22/ascended-masters-20120621-the-ascended-masters-way-to-true-visualization-and-manifestation/

the Ascended Masters Way to true visualization and manifestation ’True Visualization and Manifestation’ ‘Unveiled Mysteries’ – page 101 – 109

Translated by / Fordította: Elinor


WebSite: http://despertando.me/magyar/

WebSite: http://despertando.me/?p=909

 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése