2012. augusztus 25., szombat

Friss banki letartóztatások

Rákerestem, hátha mégis találok a magyar  mainstrem médiában itt-ott valamit, nem nagydobra verve....és találtam!

 Letartóztatások Szerbiában 

egy bankcsőd miatt 

2012. augusztus 9., csütörtök 17:12

Szerbiában letartóztatták a belgrádi Agrobanka igazgatótanácsának volt elnökét, Dusan Antonicot és hét másik vezető banktisztviselőt a pénzintézet 300 millió eurós vesztesége és a gyaníthatóan elkövetett szabálytalanságok miatt. Mladjan Dinkic szerb pénzügyminiszter szerint a központi bankban is lehetnek felelősök, „lehetetlen, hogy a szerb nemzeti bankban ne tudtak volna az Agrobankában történtekről” – mondta.
"Meg kell állapítani, hogy Dejan Soskic korábbi kormányzó és a helyettese, Mira Eric-Jovic mit mondott az akkori kormánynak, és vajon időben figyelmeztette-e arra, hogy mi történik az Agrobankában" – jelentette ki a miniszter a belgrádi B92 televízióban.
Az Agrobanka a gyanú szerint a nem biztosított hitelek kihelyezése miatt 300 millió eurós kárt szenvedett. Eközben Antonic 600 000 eurós sikerdíjat vett fel, amit maga is elismert.
Dinkic elmondása szerint a központi bank 2011 közepén ellenőrzést végzett az Agrobankában, és megállapította, hogy az alaptőkéje csak mintegy hétmillió euró, miközben a banktörvény értelmében ennek legalább 10 milliónak kellett volna lennie. A központi bank emiatt az ellenőrzése alá vonta az Agrobankát.
"A központi banknak vizsgálatot kell indítania a szabálysértések felelőseinek megállapítására, és annak kiderítésére, hogy ki adott engedélyt kölcsönök folyósítására kedvező feltételek mellett" - hangsúlyozta Dinkic, emlékeztetve arra, hogy az előző kormány 100 millió eurót "pumpált" az Agrobankába, amely ennek ellenére részleges csődöt jelentett. A bank működési engedélyének visszavonása után derült ki, hogy a pénzintézet összesen 300 millió eurós adósságot halmozott fel.
Ez az első olyan nagy korrupciós ügy, amelyet az új szerb kormány göngyölített fel.
 Forrás:
http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/08/09/letartoztatasok_szerbiaban_egy_bankcsod_miatt/

 *



Letartóztatták az országát majdnem csődbe vívő 

ír bankárt

2012. 7. 24. 13:36|Utolsó módosítás: 2012. 7. 24. 13:54|Gazdaság » Gazdaságpolitika
Ma reggel letartóztatták az Írországot majdnem csődbe vivő bank volt vezérigazgatóját
Sean Fitzpatrick elnöklése alatt az Anglo Irish Banknál több pénzügyi szabálytalanságot is elkövettek a gyanú szerint.


A mostanra privatizált pénzintézet harmadik vezetője került így előzetesbe az elmúlt egy napban. A bank majdnem 30 milliárd eurós (8600 milliárd forint) veszteséget okozott az ír adófizetőknek.
Szerző: Világgazdaság Online - BBC
Bővebben:
http://valtozoban-a-vilag.blogspot.com/2012/07/folyamatban-vannak-banki-letartoztatasok.html 

*
HVG.HU \ VILÁG

Letartóztatták a dél-koreai elnök bátyját

2012. július 11
Korrupciós váddal letartóztatták szerda hajnalban Ri Mjong Bak dél-koreai elnök bátyját, Ri Szang Diket. A Yonhap hírügynökség és a dél-koreai napilapok közlése szerint letartóztatását a szöuli kerületi bíróság rendelte el.
Ri Szang Diket, aki korábban a kormányzó konzervatív Nagy Nemzeti Párt (NNP) nemzetgyűlési képviselője volt, a párt egy jelenlegi képviselőjével együtt azzal vádolják, hogy nagy összegű vesztegetést fogadtak el két dél-koreai takarékbank vezetőjétől.
A nyomozás megállapítása szerint az elnök bátyja 2007 és 2011 között összesen mintegy 525 ezer dollár (123 millió forint) értékben kapott kenőpénzeket a Solomon bank és a Mirae bank elnökétől, akik cserében azt várták, hogy mentse meg őket egy pénzügyi felülvizsgálattól.
A dél-koreai elnök bátyját emellett azzal gyanúsítják, hogy több mint 100 ezer dollár értékű kenőpénzt fogadott el a Kolon ipari tröszt igazgatótanácsától, amelyet korábban ő maga vezetett.
Az illetékes bíró azzal indokolta őrizetbe vételét, hogy politikai befolyásával visszaélve Ri Szang Dik megpróbálhatná elérni az ellene szóló bizonyítékok megsemmisítését.
 Forrás:

 *


Híradó mottó

2012. augusztus 25. 

Letartóztatták a mozzarellakirályt

Forrás: MTI | 2012. július 17. kedd 17:57 |

A hatóságok szerint a mozarellakirályként ismert Giuseppe Mandara vállalkozását a szervezett bűnözés finanszírozta.
Bűnszövetkezés vádjával az olasz rendőrség kedden letartóztatta az egyik legnagyobb dél-itáliai sajtgyártó vállalkozót, a mozzarellakirályként ismert Giuseppe Mandarát.
A hatóságok szerint Mandara a campaniai camorra bűnszervezetének tagja volt, a Casalesi klánhoz tartozott. Vállalkozását a szervezett bűnözés finanszírozta, és a mozzarellakereskedelem bevétele a camorra kasszáiba került.
Mandarát termékhamisítással is vádolják: az általa bivalytejből gyártott, védett eredetű, tipikus campaniai mozzarella sajt nem minden esetben felelt meg az élelmiszer-biztonsági követelményeknek.
A "Bufalo" (Bivaly) fedőnevű akcióban a hatóságok lefoglalták a campaniai Mondragonéban a Mandara-cég központi üzemét százmillió eurónak megfelelő más vagyontárggyal együtt.
A Mandara gyár a legismertebb mozzarellaüzem Olaszországban, a legnagyobb Campaniában. Napi kétszáz mázsa mozzarellát szállít Olaszországon kívül külföldre, az Egyesült Államokba, Oroszországba, Japánba és Új-Zélandra is.
Olasz sajtóértesülések szerint az 1980-as években komoly anyagi nehézségekkel küzdő Giuseppe Mandara a camorrától kapott 700 millió lírával tudta újraindítani vállalkozását és megalapítani a mozzarellára épített birodalmát.
Forrás:
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/07/17/17/Letartoztattak_a_mozzarellakiralyt.aspx

*

Összeállította
 Dombi Katalin




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése