2012. augusztus 8., szerda

Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának


Újgurok Magyar Tudat

  Ujgurok – a nép, amely a nomádok közül 
   csak a magyart tartja rokonának

Az ujgur testvéreink  (“fehér emberek hosszú, világos hajjal” – ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek. Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső  Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó – és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó – Selyemút feletti totális ellenőrzés okán. A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az “új határvidék”) már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik – persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak “fehér hunoknak” nevezték) nagyon nem értenek egyet.
 
 
Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, “Nagy és Kis Bukária” akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt. Nevezetesen: “Nagy-Bukária” tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. “Kis Bukária” viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja. 
 
 
Kőrösi Csoma Sándor kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is. “Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.” – írja.Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa. Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ. A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt. Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet. Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak. De ő volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse. 
 
 
Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé. Személyes véleményem szerint ebben – nagy valószínűséggel – az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát. Abban a korban – és ezt bizton állíthatom – egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve. Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal? Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:
 
Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi fõiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, ezt állítja: 
 
“Az ujgur nép őslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, “10 ujgur” és “9 ujgur”. Tõlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élő népcsoport a “9 ujgur” népe, míg a “10 ujgur”, az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok ősei – tartja a máig is élő legenda. Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.”
 
 Ezen részlet forrása: http://www.magyartudat.com/ujgurok-a-nep-amely-csak-a-magyart-tartja-rokonanak/

Egy komment onnan: 
Rokonaink, de nem úgy ahogy azt próbálják tanítani...alaphelyzet az, hogy mi magyarok Európa ősnépe vagyunk (genetikailag bizonyított!) és a jégkorszak után un. kirajzás történt és a magyarság egy része elindult keletnek. majd mikor az a földrész is be lett népesítve egy részük visszaindult az őshazába...Álmos és vezérei...mert hírét vették, hogy az ősi rokonságot sanyargatják fosztogatják a környező népek... lásd: Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál üzenete "trilógia".
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése