2012. március 24., szombat

Tavasz a haladás ideje, de hogyan?

Ezt éreztem már én is napok óta, és tessék, itt van leírva! Úgyhogy érdemes odafigyelni ezekre. 
Szép hétvégét, és további felemelő energiákkal való feltöltődést kívánok minden olvasómnak!


A tavasz üzenete

Március 20-án kedd reggel 6 óra 14 perckor a Nap elérte a Napéjegyenlőség pontját. Ez egy új kör, egy új év kezdete, amikor az Ember a téli belső csend állapotából elindul a megnyilvánuló világ felé. Ez olyan, mint a légzés, amikor a kilégzés utáni csöndből és ürességből hatalmas erővel szívja tele az ember a tüdejét, s a vérkeringés felgyorsul, minden érzékszerv kiélesedik – itt a Tavasz. A virágzás és növekedés ideje, nem csak a természetben, hanem az Emberben is!
S mint ahogyan a természet sem rohan, nekünk sem kell: szépen lassan gyűjtögessük erőnket, érezzük napról napra ahogyan a Fény átjár és erőt ad, és egyre jobban átmelegíti nem csak testünket, hanem átjárja lelkünket is. El fog jönni mindennek az ideje – mert ez itt a Fény és Világosság felé törekvés ideje, egészen a nyári Napfordulóig, ami a Fény kiteljesedése lesz. Addig nincs más dolgunk, mint „teljesedni”. :)
Az elmúlt napok impulzív tüze (lásd itt) hatalmas átkódolásokat hozott el, amelynek sok testi és lelki tünete lehet, amelyet nem tudunk hova tenni. Álmatlanság, szédülés, zavarodottság, fejfájás, a látható világ elszürkülése, remegések, más fájdalmak a testben most teljesen „normálisak”. Hiszen nagyon komoly fizikai szintű átrezgés, frekvencia-állítás zajlik bennünk.
Érdemes  minél többet a természetben lenni! Ez ugyan általános jótanács, de most a föld és tűz elemek „túlsúlya” miatt a természet nagyban segít ezeknek a leföldelésében. A városlakók számára mindenképpen tanácsos a héten minden nap fűvel-fával érintkezni. :)
További üzenete a természetnek az, hogy ezen a hétvégén lesz a legideálisabb a Tavasz tekintetében a földdel, kerttel, természettel való foglalkozás! Nem csak hogy növő hold lesz, hanem szombat este belép a bika jegyébe a Hold, és egész vasárnap és hétfőn ebben fog járni.
A vasárnapot érdemes mindenképpen kertészkedéssel, vagy valamilyen természettel való kapcsolódással tölteni! Nem szokásom ilyen tanácsokat adni, de ennek most földi aggyal nem is igazán felfogható jelentése van. Nagyon fontos a földelés a napokban!
Tanácsos minél kevesebbet internetezni, híreket vagy újságot olvasni, tv-t nézni. Érdemes „erőt venni” magunkon, és ezeket a szokásosnál is jobban mellőzni. Teremtő erők zajlanak, és nem mindegy, hogy milyen képekkel tömjük fejünket. :)
* * *
Tágabb értelemben az előttünk álló három hónap az „intenzív munka” ideje. Nagyon nagy erőket kapunk most, amit a tudatosság hiányában pusztítóan lehet megélni. Új egyensúly jön létre, ahogyan korábban is említettem, ami azt jelenti, hogy a JELENLEGI kibillen. Bár ez általános üzenet, de most ez az új év, ez a tavasz erről szól.
Éppen ezért az elkövetkező három hónapban érdemes minél kevesebbet „agyalni”, és nem megtorpanni, haladni előre. Ez nem a pihenés és nem a megállás ideje most, hanem az előre haladásé – csak nem mindegy, hogy hogyan! És ez lesz a kulcs, ez lesz a titka ennek az időszaknak, hogy „hogyan” haladsz előre éltedben.
Ha mostanában sok mindenen nem tudtál dönteni, akkor továbbra se dönts, semmiképpen. :) Hanem csináld! Véget ért a toporgás, és eljött a tettek ideje. Lépj – nem tudsz rossz irányba menni. S ahogy Yoda mondja a Csillagok Háborújában: „Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld!”.
Aki Bátorságot kér, meg fogja kapni, s aki Áldást kér, el fog hozzá érkezni. Itt az idő, hogy egyre jobban megmutassa az Ember a teremtő erejét, s hogy a Felemelkedéshez méltó módon tudja az egón, önzésen és pusztításon kívül másokért használni, és így emelni a világot egyre feljebb és feljebb!
A hernyó most töri át a báb falát, hogy lepkeként megszülethessen. Ehhez erő kell, feszülés kell, de vár egy magasabb létforma, ám szét kell törni a régi korlátokat. Csak nem mindegy hogyan: lázongva, forrongva, szenvedve, problémázva, vagy pedig tudatosan, békében és megnyugvással…
Te választasz…
S ne feledjük, talán mindezek fölött (vagy alatt :) ) ez az üzenet áll: minden kezdet egyben valaminek a vége is. Tehát most minél több minden zárul be és alakul át belül, annál nagyobb lesz a lépés “felfelé”. Egy szinten az összegzések és lezárások ideje is ez, a láthatón túl, belül. S az tud csúzlijával messzire lőni, aki előtte nagyon megfeszítette azt a “befelé” irányában!
Ezért valójában ez egy húzás, egy befelé forduló erő – ekkor repül messzire az a kő, amit a lelkünk csúzlijával ellövünk most. A látszat, a rügyek, a tűz mögött egy komoly befelé forduló erő lapul láthatatlanul… ebből lesz a láthatóban növekedés…

Írta Kiss Balázs Kunó
Forrás:  http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/a-tavasz-uzenete/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése