2012. március 30., péntek

Csodák

Figyeljük meg, hogy hányszor halljuk mostanában azt a kifejezést, hogy csodával határos módon. Ez nagyon jó dolog, de még jobb lenne, ha inkább csoda szót használnák helyette. Az alábbi videók ilyen különleges, többnyire megmagyarázhatatlan eseteket mutatnak be. Ez csak egy kis ízelítő. Rengeteg történik nap-mint nap és egyre több!


 

Egy kínai kisfiú csodálatos a kék szemével úgy lát mint a macska éjszaka is.





Krasznahorka és az Andrássy nemzetség 


A felvidéki tragédia után, a Székelyhon.ro több ezer olvasója nézte meg a kisfilmet, amelyet 2008-ban készítettünk a karsznahorkai vármúzeumban. Most, hogy a tűz után megjelent az első fotósorozat a vár szobáiról, nagy megnyugvással nyugtázzuk, hogy az óriási kár ellenére van ok a bizakodásra, mert a legfontosabb kincsek szinte sértetlenül átvészelték a hatalmas tüzet. Hétfőn megkezdték a műkincsek leltározását és elszállítását Kassára. 
Remélhetőleg csak ideiglenesen, a felújítás alatt lesznek távol ezek a tárgyak, hiszen az Andrássyak már 1910-ben múzeumnak rendezték be az egykori erődítményt, nagyrészben a családi ereklyékkel. Szinte csodával határos módon a kripta, a filmen látható festmények és bútorok, a kápolnában található üvegkoporsó Serédy Zsófia természetes úton mumifikálódott holttestével, átvészelték a szörnyűséges lángokat. Ez a filmrészlet bemutatja a krasznahorkai vár szobáit a berendezéssel, illetve a sírboltot és a várkápolnát. Köszönet a felvidéki Méry Gábornak a segítségért.A filmet készítette: Farkas Antal és Lukács Csaba
Ének: Farkas András
Narrátor: Gáspáry István Zsolt
Operatőr: Farkas Antal és Kilián Attila

 

KRESZ nélküli város


Bohmte egy aprócska település Németország észak-nyugati részén, ami azzal vívta ki a média figyelmét, hogy eltűntette közútjairól a KRESZ táblákat, a burkolati jeleket és ezzel együtt az egész közlekedési szabályrendszert.
Bohmte belvárosában se egy zebra, se egy közlekedési jelzőlámpa, semmi! Az utak szélei is csak egy kis fehér domború festést kaptak, hogy a látássérültek is közlekedni és tájékozódni tudjanak rajta.
S hogy akkor mégis hogyan, milyen elv szerint közlekednek itt a németek? Hát figyelnek, de nagyon! Van, aki jobbkéz szabály alapján, van, aki a körforgalom elve szerint, van, aki udvariasan közlekedik, van, aki átengedi a gyalogosokat és van, aki nem.
Semmiért sem jár büntetés, mondhatni, mindenki azt csinál, amit akar. A rendszer mégis működik! A nagy szabadság óvatosságra inti az embereket, lassabban és óvatosabban közlekednek, hiszen nem tudják mihez tartani magukat. A KRESZ-nélküliséget tavaly májusában vezették be a kisvárosban, ahol naponta tízezer jármű halad át, ám csodával határos módon azóta egy baleset sem történt. Valószínűleg azért, mert Németországban az emberek hozzá vannak szokva a szabadsághoz (pl. autópályákon nincs sebességkorlátozás), így élni is tudnak vele. Mi itthon vajon mit kezdenénk egy ilyen rendelkezéssel? - Valószínűleg a dudáktól lenne hangos egész nap a város...

 

Anita Moorjani Halálközeli Élménye 4 Nap Alatt Eltünteti a 4B Stádiumú Limfómát


Anitát rákkal diagnosztizálták, amit végső stádiumúnak ítéltek meg, amikor az orvosok közölték a családjával, hogy haláláig már csak néhány óra van hátra. Ez volt az az időpont, amikor ő átlépett a túlvilágra, és amikor visszatért, már tisztán értette életét és földi küldetését. Ez a felismerés a teljes felépüléséhez vezetett.

Anita indiai szülők gyermeke, aki Singapore-ban született, majd 2 éves korában családjával Hong Kongba költözött, ahol ma is él. Hátterének és brit taníttatásának köszönhetően több nyelven beszél: az angolt, kantoni nyelvet és két indiai tájszólást két éves kora óta tanulta és beszéli is, majd később megtanult franiául az iskolában.

Sok éven keresztül az üzleti világban dolgozott mielőtt 2002 áprilisában rákkal diagnosztizálták. A 2006 elején átélt halálközeli élménye egyszerre ámulatba ejtő és megható, amely gyökeresen megváltoztatta azt, ahogyan életére tekint. A munkájába mélyen beleszövődnek túlvilági élményéből levont tanulságok. Azt tanítja, hogy a belső világunk, a tudatunk az elsődleges valóságunk, és ha a beslő világunk erős és egészséges, akkor ennek eredményeként külső világunk is hozzáigazodik ehhez, és mindent helyretesz.

Anita az élő példája annak, hogy mind rendelkezünk belső erővel és bölcsességgel, melyek segítségével az élet legnehezebb helyzeteit is fel tudjuk dolgozni.

Anita könyörületes és együttérző, akiben megvan az a tehetség, hogy nemes egyszerűséggel magyarázzon el metafizikai fogalmakat, amelyeket mi is használhatunk a mindennapjainkban.

Anita Moorjani honlapja:
www.anitamoorjani.com

 

 

A látó gyerekek

Kovács Magyar András filmje

Egy tanítónéni tapasztalatai az iskolában a csodálatos képességekkel rendelkező gyerekekkel. Ez nagyon különös, hogy ennyi látó gyerek van egy osztályban. A tekintetük és a határozott, önbizalommal teli fellépésük és beszédük bizonyítja, hogy mindez igaz.




 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése