2012. március 16., péntek

Hallgat a mainstrem media















Az úgynevezett mainstream média a média „fősodra”, a médiának legelterjedtebb, legtöbbek által olvasott, hallgatott, nézett osztálya.

 A nagyobb, jegyzett tévécsatornák hírműsorai, a neves lapok, a tekintélyes hallgatottsággal bíró rádióadók mind a mainstream médiához tartoznak.


Mivel a mainstrem media  nem hajlandó arra, hogy átadja a népeknek azokat az információkat, melyek segítenek eligazodni világunk jelenlegi káoszában, ezért sokan maguk vállalják fel ezt a feladatot. Tehát nem vagyok egyedül ezzel, és remélem hogy egyre többen veszik most már a bátorságot, hogy elmondják az igazságot.

Mindenki szabadon gondolhat rólam és a világról, amit akar. Szabadon választhatunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak. Választásunk nagy mértékben befolyásolja jövőnket.

Tudatunk fejlődik, és ezáltal változik világunk is, tehát  egyre jobban kivehetően a jó irányban.

Itt az ideje, hogy el tudjuk engedni azokat a  régi beidegződéseket, melyeket belénk neveltek, vagy megszoktunk, és fogva tartanak bennünket. Addig nem tudunk az egyetemes igazságnak megfelelően élni. 

Úgy is mondhatnám, hogy

 eddig süketen és vakon éltünk.

 Most kezd a fülünk hallani és a szemünk látni. 

Most senki ne fogja be a fülét, és ne csukja be a szemét, mert azt az utat ami a szebb jövőnkhöz vezet, csak nyitottan lehet végigjárni!  

Döntse el mindenki, 
hogy akar-e átjutni a túlpartra,
 vagy inkább marad a káoszban. 

Történelmünk során bebizonyosodott, hogy az eddigi módokon nem tudtunk magunknak jobb világot teremteni. Einstein is ilyen véleményen volt.

Tehát a megszokott módszerek helyett, most érdemes megvizsgálni a kínálkozó új lehetőségeket.

Ezek akár nagyon különlegesek is lehetnek, amilyet még nem láttunk, de figyelj befelé, a szíved hangjára és használd a helyes megkülönböztető képességet- ha eddig még nem rendelkeztél ezzel, akkor sajátítsd el. 
(Ellazulás, plusz befelé figyelés szükséges hozzá, és intuíció)

Sokan dolgoznak a szebb földi élet megteremtésén, egészen különleges módokon. Ez a mi szerencsénk. A jövőt áthozhatjuk a jelenbe.

Most mindenkinek  csak saját magán múlik, hogy csatlakozik-e ehhez a teremtő munkához, vagy a sültgalambra vár.

Milliók kedvencei azok a filmek, ahol vérontás nélkül sikerül az igazságot kideríteni, a veszélyben lévőket megvédeni, és a bűnösöket letartóztatni.
 Chuck Norris, Bud Spenser, Terence Hill, stb.

Annyiszor éltük bele magunkat boldogan! Emlékezz csak vissza rá, hogy milyen örömmel néztük a jeleneteiket. 

Most éppen ez valósul meg a mi életünkben is! Igen, tényleg! 

Csak még nem hajlandó a mainstrem media  közölni. Miért? 
Sokatmondó az a tény, hogy a mainstrem mediát a magyar fiatalok "paraszti egyszerűséggel"  médiakurvának becézik.


Itt egy jó cikk. Tavaly novemberi, de azóta még időszerűbb lett ezzel a témával foglalkozni, mert most rendkívüli, világotrengető események elhallgatása is történik! Lásd a letartóztatásokról a bejegyzéseimet.

Itt pedig az említett cikk a médiáról:


A cikk bemásolva:




A félretájékoztatás hatalma





Az úgynevezett “fejlett” világ bevett napirendje szerint az emberek naponta legalább egyszer, sok esetben kétszer vagy még több alkalommal, rácsatlakoznak a mainstream médiára, és híreket szívnak magukba. 

Ezek a hírek alakítják világlátásukat, vezérlik gondolataikat, katalizátorként működnek érzelmeikben. Így alakul ki, így alakítják ki azt, amit „közhangulat” néven emlegetnek.


 

Az úgynevezett mainstream média a média „fősodra”, a médiának legelterjedtebb, legtöbbek által olvasott, hallgatott, nézett osztálya.

 A nagyobb, jegyzett tévécsatornák hírműsorai, a neves lapok, a tekintélyes hallgatottsággal bíró rádióadók mind a mainstream médiához tartoznak.

 

Ezen a bolygón, emberek milliárdjai tekintik a mainstream médiát érzékszervnek, mi több, 

legfőbb,  minden más érzékszervüket felülírni képes, első-számú érzékszervnek.

Vajon mekkora hatalmat jelent a mainstream média birtoklása? 

Mekkora hatalom milliárdok világ-látását és érzelemvilágát irányítani?

 A válasz léptékét, horderejét, nehéz emberi ésszel felérni.

 
Ha valaki egy kicsit tudatosabban nézi a hírműsorokat, igen rövid idő után felmerülhet benne a gondolat, hogy vajon miért épp ezek a hírek? Miért kell ezeket a híreket mindenkinek tudnia? Miért tartoznak ezek a hírek mindenkire? Biztos, hogy a Földön nem történt semmi ezeknél fontosabb?

A híreket gondosan válogatják, precíz kritériumok alapján szűrik, így a médián nevelkedő tömegek világszemléletében mérhetetlen információhiányok találhatók. 

Évtizedekre visszamenően pontosan kimutatható, hogy a mainstream média milyen eseményeket rekesztett ki és hallgatott agyon. Fontos eseményeket. Némelyik fontossága felülmúlta az összes mainstream hír fontosságát.


Van, aki már elmondja az igazságot, mert nem fél kimondani


Az alábbi videóban a média félretájékoztatása is megjelenik témaként, de főként arról szól, ami nem kerül(het) bele a “hivatalos” hírekbe, még nálunk sem…


Beszélgetés Vezér-Szörényi Lászlóval a kialakult gazdasági krízisről a nép, a kormány és a német fejlesztési bank tanácsadójának szemszögéből. Megdöbbentő tények kerülnek napvilágra a pénzügyi hatalom megtestesítőiről, a Goldman Sachsról, amely bank „egész pontosan olyan nagyhatalommal bír, hogy országokat, kormányokat tud megzsarolni, vagy ha nem úgy cselekednek, akkor akár háborúba is tudja őket sodorni…” 

 (Itt megjegyzem, hogy az Euro és a Dollár bedőlésétől nem kell tartanunk, mert ha úgy is lesz, az csak jó nekünk, mert annál hamarabb lesz helyette jobb. Hogyan? A bejegyzéseimben erről is lehet olvasni.)


Persze írhatnám, hogy “Ébresztő emberek, ne hagyjátok magatok birkaként vezetni!”, de ezt a bejegyzést is azok olvassák, akik már rájöttek, hogy nem a VV5 a “Való világ”.

A hírek nem tények, hanem közlemények. 
 A média nem érzékszerv. 
A valóság egészen más…


 http://komlomedia.wordpress.com



További -remélem hasznos fejtegetésekről és még több információról olvashatsz az alábbi bejegyzésekben, vagy több másikban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése