2012. május 31., csütörtök

A csecsemőkori kötelező "védőoltásokról"

 

Betiltott, rákkeltő vegyszer 

a csecsemőkori kötelező „védőoltásokban”


Rákkeltő anyagnak minősítette a WHO a formaldehidet 2004-ben. Az EU 2007. szeptember 22-től tiltotta be használatát, bizonyítottan erős rákkeltő hatása miatt, megengedett határérték nélkül. Egyes csecsemőkori „védőoltások” azonban mind a mai napig tartalmazzák…


Többek között a Magyarországon 2, 3, 4 és 18 hónapos csecsemőknek adott kötelező DPT IPV Hib (Infanrix) vakcina is – melynek visszautasítása kapcsán az egészségügyi hatóságok eljárást indítottak ellenem. Az oltást – gyermekem számára – elrendelő tisztifőorvosi határozatot támadó fellebbezésben – a sok egyéb jogsértés mellett – felhívtam erre is a figyelmet. A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tisztifőorvosának, dr. Homor Zsuzsannának válaszából azt tudtam meg: ez azért nem jelent problémát, mert az oltóanyag rendelkezik engedéllyel! 

Több fellebbezési lehetőség nem lévén, kértem az oltáselrendelő határozat bíróság általi megsemmisítését – egy 40 oldalas, tanulmánynak is beillő keresetlevélben. Ebben jeleztem – sok egyéb jogi ellentmondás alapos bemutatása mellett – hogy egy nyilvánvalóan törvénysértõ forgalombahozatali engedély nem képezhet törvényes alapot, hisz a formaldehid nem veszi figyelembe az OGYI engedélyt, rákot okoz akkor is, ha legálisan kerül a csecsemõk szervezetébe.

A Pest Környéki Törvényszék 2012-ben kelt ítélete szerint: a tilalom tartósító- és balzsamozószerként való használatra szól, nem vonatkoztatható azonban e „védőoltásra”, mivel annak engedélye érvényes az egész EU-ban. Az áruk szabad áramlásának elve alapján…

Tehát ami még a hullák számára is beismerten veszélyt jelent, azt nem tartja problémásnak törvényi erővel beleparancsolni a csecsemők szervezetébe sem a Népegészségügyi Intézet, sem pedig a bíróság…
Megkerestem az ügyben az ÁNTSZ által ajánlott szakértőt, dr. Kulcsár Andrea főorvost, védőoltási szaktanácsadót is, aki azt nyilatkozta, hogy a formaldehid csak kívülről bánt, belülről,”oltásban adva nem, akárcsak a higany”. 

Mivel ez ellentmond minden természeti törvénynek (s nem mellesleg: a higany az egyik legmérgezőbb anyag), ezért visszakérdtem, hogy mi alapján állít ilyet, szeretnék látni valami tudományos forrást. Erre közölte, hogy „válaszaim nem saját állítások, hanem szakmai irányelvek, tapasztalatok és irodalmi adatok.”
Tehát ilyen ködös „szakértelemre” számíthatnak azok a szülők, akik az – ÁNTSZ által kompetensnek tartott – szakértőhöz fordulnak. Többen felkeresték már egyébként beteg, oltáskárosodott gyermekkel, de mind azt a választ kapták tőle, hogy nincs kivétel, minden magyar gyermeket be kell oltani, ha él, ha hal…


Az Infanrix „védőoltás” magyar betegtájékoztatóját összevetettem a gyártó hivatalos amerikai honlapján található leírással, s több lényeges eltérést is találtam:

- az alkalmazása során szerzett tapasztalatok címszó alatt az amerikai feltünteti a hirtelen csecsemőhalált – míg a magyar szülőknek nincs joguk tudni erről a veszélyről,
- továbbá arra is figyelmeztet, hogy nem vizsgálták az oltóanyag rákkeltő, mutációt és meddőséget okozó hatásait – ami elképesztő, lévén a vakcina tartalmaz rákkeltő, mutagén és meddőséget okozó összetevőket is.

A törvény által előírt kötelező tájékoztatás megsértését is hiába kifogásoltam, a tisztifőorvosi válasz szerint „nem célszerű” az eltérő adatok ismertetése…

A bíróság pedig irrelevánsnak nevezte ilyen irányú igényemet. Tehát ma következmények nélkül hazudhatnak az orvosok és a hatóságok egy ilyen visszafordíthatatlan beavatkozás kapcsán, még akkor is, ha ezzel törvények és nemzetközi egyezmények egész sorát sértik is meg…

Társadalmi létérdek a felelősségtudatos szemléletmód elterjesztése, mellyel mi szülők – tömeges erővel és szervezett fellépéssel – kikényszeríthetjük, hogy az orvosi és a hatósági hozzáállás is megváltozzon.
Széleskörű társadalmi összefogásra van szükség gyermekeink védelmében, nagyon sürgősen. Tekintettel arra, hogy a magyar gyermekek daganatos megbetegedéseinek aránya többszöröse az EU-s átlagnak, s ez minden jel szerint összefüggésben van a diktatórikus oltási rendszerrel, így annak azonnali felszámolására létkérdés! Ugyancsak társadalmi közérdek a felelősök – pontosabban: felelőtlenek – szigorú megbüntetése!

Forrás:
Ezen a weblapon van még néhány cikk a védőoltásokról.

ÁhimRé - Emberangyal kiteljesedése


                                  Emberangyal kiteljesedése


A változás folyamatában különböző szakaszokon megyünk végig.

Többször megváltunk már a múltban bizonyos régi részeinktől, de eljött az idő, mikor végérvényesen búcsút kell mondanunk a régi mintáinknak, és azzal együtt járó kötődéseinknek. Ez egy hosszú és mély belső folyamat életünkben.

Többnyire úgy érezzük, mintha az egészbe egy kicsit mi is belehalnánk.
Az elválás és vele együtt a leválás, fájdalommal és néha végtelen szomorúsággal jár.
Azok az értékek, amit eddig igaz értékeknek hittünk, egy varázsütés alatt szertefoszlanak és semmissé válnak.

Eljön az a pont életünkben, amikor teljesen más értékrendet állítunk fel, és ebből kifolyólag már más értékeket tartunk fontosnak.

Emberi kapcsolataink többnyire megváltoznak, átminősülnek.
Új utakat járunk be, új emberek, új kapcsolatok lépnek be az életünkbe.
Egyre inkább előhozzuk magunkból azt az isteni Lényt, - isteni Önvalónkat,- Aki teljeséggel mi magunk vagyunk.

Mielőtt viszont mindez megtörténne, az idáig elvezető útnak van egy igen nehéz folyamata, az pedig,- A teljes leválasztás és istenivé formálás.

Minden, ami a múlt nem építő energiáit tükrözné vissza a jelenbe, fájdalommal, vagy éppen csak olyan kötésekkel töltene el, ami által nem tudsz továbblépni, nem tudsz teljességgel újjászületni és kiteljesedni, - az a legjobb, ha leválik rólad,- mert különben vissza akar a múltba húzni, megkötni, mert már beleivódott a sejtjeidbe, egy megszokássá, valamilyen szinten függőséggé vált.

Ajánlatos túl lépni magadon, de ehhez szükséges, hogy leválaszd, átformáld a múltad, és csak az igaz, színtiszta értékeket tartsd meg belőle, amely együtt rezonál a te valóságoddal.
Nehéz ilyenkor megtalálni az igaz értékeket, mivel a születés fájdalmas szakaszában már sok mindent elvesztettél, és csak azt látod, hogy alig maradt veled valami.
Lecsupaszítva állsz önmagad előtt újjászületett világodban, és valójában azt sem tudod először mivé születtél.

Ilyenkor nagyon mélyen szükséges befelé figyelned, hogy megtaláld Önmagadat, azt a Lényt, Aki Te magad vagy,- másrészt pedig azért, hogy ne építsd vissza a régi megkötő kötelékeket, bármiből is származzon az.
Semmi esetre se építsd vissza a régi múltba húzó kötéseket csak azért, hogy veled legyen valami!

     A múlt értékei egy másodperc alatt semmisé válnak, mert újjászületésed tartalmilag más minőséggel ruházza fel.

Egy részed (Egod) ragaszkodna bizonyos múltbéli kötésekhez, de ha Isteni Éned nem tanácsolja, hogy az Újba magaddal vidd azokat a részeidet, akkor legjobb ha hallgatsz a belső útmutatásra. Az is előfordulhat, hogy azt az útmutatást kapod Isteni Önvalódtól,- Semmit ne vígy magaddal,- Új Jövőt teremts!
A Szellem igaz üzenete segít megtalálni ezen a „semmin” belül, mi az, amit tovább munkálhatsz, mert mindig is részedet alkotta és együttrezgett a Mindenséggel, a te Isteni Valóságoddal.
Figyelj,- mélyen és csendesen,- alázattal és hittel hagyatkozz a benned élő Istenire, bármennyire ellent mond a benned lévő másik részednek (Egodnak).

Önmagad Isteni Lényét, Önvalódat csak így tudod kiteljesíteni.
Így találod meg azokat az értékeket, amelyek továbblendítenek az úton, és egy Új Élet megteremtésére adnak lehetőséget.

   Állj meg egy pillanatra és ünnepeld újjászületésed!

Már ne a múlt fájdalmaival foglalkozz, a jelent ünnepeld!
Élvezd az Új Világod, még ha az számodra először ismeretlenként is hat.
Bátran és bizalommal vágj bele az újba, - indulj el utadon.
Többnyire bizonytalanul teszed meg az első lépéseket. Néha meginogsz, nem vagy teljesen biztos magadban, nem tudod valójában mit kell tenned, merre indulj el az úton. Nyugodj meg ez természetes,- hisz még nem találtad meg, nem fedezted fel Önmagad. Lassan találod meg újjászületett Önmagad, és lassan érted meg ki az, Aki valójában vagy.

    Egyre biztosabb lépésekkel haladsz előre. Most már mindent alaposan átgondolsz, nem kapkodsz, nem sietsz, nem döntesz felelőtlenül.

Létezésünk tükrében újjászületünk, minden porcikánkkal átéljük ezt a folyamatot.
Vannak olyan pillanatok amikor nem igazán értjük mi is történik velünk. De ha hitünket és bizalmunkat adjuk a Feljebb Valónak, ezáltal a következő percben, órában vagy napon ráébredünk, hogy a születés fájdalmán keresztül Új Életet nyertünk.
A múlt elengedése felszabadít, új energiát áramoltatsz át magadon, Új Forrásból merítesz.
(2010. augusztus 30.)

Írta: ÁhimRé
Feketéné Lendvai Katalin

Sors megélés

2012. május 29., kedd

Sivák Enikő képe

 

 

Sors megélés

Kosztich Évától már többször idéztem ezen az oldalon. Gondolatai komoly támogatást, segítséget jelentenek számomra, amikor a saját megérzéseimet próbálom megfogalmazni. 
Tündérkert-ből idézek.

Az elkövetkező gondolatok mind megélés és tapasztalat. Az elmúlt napok rögzítették.


Nem kell a boldogságodat
 mindenféle jövőbeli feltételekhez kötnöd, 
már most is boldog lehetsz.


Haa...
Ha azokra a dolgokra és személyekre összpontosítasz, akiknek (vagy amiért) hálás vagy. Mi az, ami jó az életedben? Miben vagy tehetséges, mik az erősségeid?
 
Élvezd az örömteli dolgokat, és erősebb leszel.
 
Vedd kezedbe a sorsod irányítását, és ne hagyd, hogy külső körülmények
határozzák meg az érzéseidet.

 
Tudd, hogy a nehézségeid azért adódnak, mert valahol nem oldottál fel
magadban egy árnyrészt, egy karmikus visszahúzó energiavonalat. Vagyis ez régi, előző életbeli történést nem igazítottál ki ebben az életedben, és fontos lenne, mert benne van a sorsfeladatodban.
 
Fogadd el, hogy amit nem értesz ellened játszó nehézséget ebben az életedben, azokat te vétetted mások ellen egy olyan életedben, amit nem tudhatsz meg egészen addig, míg a megoldások, az értések háromnegyed részén túl nem jutottál.
 
Az emberiség ezen időszakában a sorsok nem áldozatkénti vezeklést
várnak, hanem megoldásokat és feloldásokat.
 
Sorsaink egymást követődése megíratódott már régen.  Van az emberiségnek egy közös sorsa, amibe belefűződik minden csoport és egyedi életút.
 
Minden egyedi útvonal a lehetőségek és a tanulások tárháza. A fogantatás után megkezdődik ebben a világban a sors, amelyet valahogy, valamennyi szakaszáig bejár a megszületett. 
A család a bevállalt sorsfeladat kelléktárát hordja magában. Pl. szeretetlenséget az kap, aki maga is ezt gyakorolta a mostba ható régi életében. Ha megérzi, hogy mennyire fájdalmas a szeretetlenség, és elkezdi gyakorolni mások felé, és főleg azok felé, akiktől nem kapja meg a szeretetet, akkor a tanulási folyamata beindul, és képessé válik megtanulni az igazi szeretet mibenlétét. Sokszor először kisállatok kerülnek mellé, ahol megtanulja a szeretés felelősségét, az odafigyelést, a sajnálatot, a feltétlen szeretet meglátását. Amikor kitárja a szívét, mer sírni, mert örülni, mer játszani, akkor kezdi a szeretetet érteni.
 
Élethelyzeteinkben régi ellenségeinkkel, akiket vagy mi bántottunk,
vagy ők bántottak, találkozunk, és mindegyik élethelyzet másra tanít
minket.
 
Agyunk nem emlékezhet a miértekre, csak bizonyos helyzetekben, amikor
már közel a megoldás.
 
Sorsunk olyan mindegy egy számítógép program, vagy egy labirintus. A
belépőpont ebbe a világba és a beteljesítendő feladatok adottak. Amit
meg kell oldani, az is adott.
 
De a megoldások, a lehetőségek több úton is lehetségesek. Adott
útszakaszokon találkozni kell emberekkel, meg kell oldani feladatokat,
át kell menni ingoványokon,
 
Az útkereszteződésekben viszont találkozni kell adott emberekkel és
történésekkel.
 
Az emberiség sorsában minden úgy van kialakítva, hogy ez lehetséges is
legyen. Az ember addig nem tudhatja az agyának értésével, hogy mit
miért kell megtennie bármi áron, amíg el nem jut a megoldás utolsó szakaszába. A szabad akarat életünk minden szakaszán más paraméterekkel együtt ható. Minél több mindent megoldottunk saját sorsunkban, annál nagyobb részt vállalunk a közösség sorsában, és ott a szabad akarat a közösség rendje szerint való. Itt már az egyedi önző döntés mások nehézségét is okozza.
 
Szabad akarata és közös döntési felület van már jelen, amihez igazodik
az egyén sorsa, és szabad döntéseinek területe megváltozik.
Az emberiség programja korszakonként íródott meg, a sorsutak végtelen
hálózatával együtt.
 
Egy embernek több halálpontja lehetséges, több sorsútja van. Minden
kereszteződésben dönt, hogy a labirintus melyik útján halad tovább. A
labirintusból egy kijárat visz ki, ez a beteljesedett sors kilépőpontja, ahol az emberiség sorsát is nagyban megemeli, megtisztítja a kilépő lélek.
 
Ebben az évben minden születésnap az utolsó nagy futás nyitánya. 
Ha eddig sokat letudtunk a negatív karmánkból, akkor eljönnek a lehetőségek, az utolsó nagy próbatételek, állandóak a megmérettetések, hogy mi maradt még megértetlenül, annak újrapróbálása. A következő év születésnapja pedig lezárja a több ezer évnyi küzdést és tanulást, és elvehetjük saját munkánk eredményét. Ki mint vetett, úgy arat.
 
Ez év végére pedig az emberiség közös sorsában történik meg ugyanez a zárópont.
 
Van még idő. Figyeljetek magatokra, az indulataitokra. Vigyetek belé mélyebb értést. Vállaljátok be a nehézségeket is, ne kerüljétek ki.
 
Béküljetek meg azokkal a mélyebb értés jegyében, akikkel még nem tudtatok zöld ágra vergődni, és a sors megtartotta mellettetek. A lehető legtöbb adósságot rendezzétek le. Megadja a sors hozzá a lehetőségeket.
 
Az önzetlen szolgálat sokat segít a kiegyenlítésben.
 
Minden önző döntést azonnal próbáljatok javítani, és igazítani a családi, és a csoportsorsokhoz.
 
Mindig úgy gondolkodjatok, hogy a sors azért várja a kiegyenlítődést, mert ti valamikor szintén ugyanezt tettétek ővelük.
 
Minden ami van, bármennyire is nehéz, azért történik, hogy a legtöbb
adósságot letudjad a születésnapod végéig. S ugyanígy az emberiség
sorsában is.
 
Alázat és értés kell ehhez az utolsó időszakhoz.
 
És ne feledjük soha, hogy a sorsunk igazságos a nagy egész rendjén
belül, csupán nem látjuk át ezeknek az igazságoknak a kiegyenlítő,
tanító vonulatait.

Forrás:  http://hajnalvaro.blogspot.com/


Beszélő figyelőkamerák az utcán


Kiabáló kamerák: a lakókat saját kertjük elhagyására szólítja fel

Forrás: Prisonplanet.com



Egy londoni társasház lakói nagy felháborodással fedezték fel, hogy a kertjükben felszerelt kamerák utasításokat kiabálnak, arra szólítva fel az arra járókat, hogy azonnal hagyják el a területet, amit a hatóságok állandó megfigyelés alatt tartanak.

A jelenet nem tűnne furcsának, ha a Robocop egyik jelenetében látnánk, de a csendes londoni társasház lakóit méltán hozta ki sodrából. Az egyik lakó által rögzített videón láthatjuk, vagyis inkább hallhatjuk, amint a mikrofonnal ellátott kamera a következőket kiálltja neki: „Megállni! Ez egy elzárt terület és fényképet készítünk önről.”

Az amerikai robotakcentussal beszélő hang figyelmeztette a lakót, hogy „a képet továbbküldik elemzésre, amennyiben nem hagyja el azonnal a helyszínt.”

Az angol Nagytestvér-figyelő szervezet a Big Brother Watch élesen elítélte a Camdeni önkormányzatot a beszélő kamerák használatáért.

„Egy rendőrállamban vagy egy sci-fi filmben el tudjuk képzelni az ehhez hasonló technológia alkalmazását, de nem a mai Nagy-Britanniában,” nyilatkozta Nick Pickles a szervezet szóvivője a London Telegraph-nak.
„Nem gondolhatják komolyan, hogy egy ilyen robot zsaruval képesek lehetnek harcolni az antiszociális viselkedés és a bűnözés ellen. Ki tud arról, hogy az önkormányzatnak joga lenne lefényképezni valakit, csak azért mert besétált egy társasház kertjébe?”

A camdeni önkormányzat válaszában kijelentette, hogy kamerák hangfunkcióját „véletlenül aktiválták” és „amint tehetik kikapcsolják.”



A beismerésnek is beillő nyilatkozatban az önkormányzat megjegyezte, hogy „valamennyi flash kamera rendelkezik beszélő funkcióval, csupán aktiválni kell.”



„A szóban forgó esetben úgy tűnik, hogy a hangfunkció akkor került bekapcsolásra, amikor a kamerákban elemet cseréltek 4-5 héttel korábban,” áll a nyilatkozatban. „Nem akarjuk megvonni a lakóktól a közös területek és a kert élvezetét és semmilyen körülmények között sem akarnánk hangüzeneteket leadni olyan helyeken, ahonnan ezeket terjeszteni lehet.”
Először 2006-ban értesültünk a Nagy-Britanniában bevezetett beszélő kamerákról. Akkor egyesek a kormányban azt is felvetették, hogy a kamerák gyerekek hangján szólhatnának, mert szerintük az emberek így hajlandóbbak lennének a kiadott utasítás teljesítésére.

Azóta a technológia még szélesebb körben elterjedt és természetesen tovább fejlődött. Ma a kamerák képesek szájról olvasni, párbeszédeket rögzíteni, átvilágítani az emberek ruházatán, ellenőrizni az elhaladók arcát a bűnözői nyilvántartásban, automatikusan észlelni a „gyanús” viselkedést vagy akár megjósolni, ha valaki bűntettet készül végrehajtani.

Egyedül Londonban több millió térfigyelő kamera van működésben. Az ember elgondolkozik, hogy a fenti funkciók vajon hány kamerában kerültek már vagy kerülhetnek egyetlen mozdulattal aktiválásra, mint Camden esetében láthattuk.

Forrás:
http://idokjelei.hu/2012/02/kiabalo-kamerak-a-lakokat-sajat-kertjuk-elhagyasara-szolitja-fel/





Az új orwelli utcalámpák lehallgatnak és visszabeszélnek







A járókelőknek utasításokat adó, és a párbeszédek rögzítésére is alkalmas térfigyelő kamerák hamarosan megérkeznek az Egyesült Államok utcáira. A gyártó Illuminating Concepts ismét sajtónyilatkozatot adott ki az „Intellistreet” projekt előrehaladásáról.

Ahogyan arról pár hónapja hírt adtunk már, a „nemzetvédelmi eszközökkel is ellátott” szuper modern utcalámpák telepítését megkezdték az Egyesült Államok közterein.

A lámpák hangosbeszélővel is rendelkeznek, amivel hangfigyelmeztetéseket adhatnak az arra járóknak, az Egyesült Királyságban már használatban lévő rendszerhez hasonlóan, ahol többek között az eldobott szemét felszedésére szólítják fel a szemetelőket a hangosbeszélők segítségével.

Az Armelux által kiadott sajtónyilatkozat szerint a cég az Illuminating Concept-tel együttműködve folytatja az Intellistreet rendszer telepítését.

A bejelentés megerősíti, hogy a lámpák valóban számos nemzetbiztonsági funkcióval is rendelkeznek majd, beleértve a hangosbeszélő rendszert is.

„A beépített hangszórók például fontos információkat, bejelentéseket közölhetnek vészhelyzetekben,” áll a sajtónyilatkozatban, hozzátéve, hogy „SmartSite lámpákat különféle kamerákkal és érzékelőkkel is elláthatják a 24-órás megfigyelést biztosítandó.”
„Az érzékelők különféle vészhelyzetek érzékelésére is képesek, lehetővé téve a gyors reagálást, illetve fontos eszközök lehetnek a bűnmegelőzésben, visszafoglalva az utcákat a bűnözőktől.”

Azt is megtudhatjuk, hogy az új lámpákat nemcsak utcai felhasználásra szánják, hanem „bevásárlóközpontoknak, sportlétesítményeknek, egyetemi kampuszoknak és újépítésű társasházaknak is ajánlják,” és a fejlesztők reményei szerint „hamarosan a közterek hétköznapi részévé válhatnak.”

Az amerikai Energiaügyi Minisztérium támogatásával Detroitban, Chicagóban és Pittsburghban telepítés alatt álló új lámpák nemcsak térfigyelő kameraként, nemzetbiztonsági vészriasztó rendszerként vagy a Különvélemény című filmből ismert személyre szabott reklámok közvetítőjeként használhatók, hanem a párbeszédek rögzítésére is alkalmasak.

Az ABC 7 videó riportja részletesen bemutatja a lámpák orwelli funkcióit.
Az Illuminating Concepts közleménye szerint az új rendszerben nincs semmi orwelli, ami arra enged következtetni, hogy szerintük a magánbeszélgetések hangrögzítése teljesen elfogadható eljárás. A cég azt is tagadta, hogy a projekt a védelmi minisztérium támogatását élvezné, ugyanakkor számos jelentésből kiderül, hogy a tulajdonos Ron Harwood „a nemzetbiztonsággal együttműködve dolgozik” az új vezeték nélküli rendszer telepítésén.

Az igazság az, hogy az Egyesült Államokat fokozatosan behálózó „telekijelző” rendszer még Orwell képzeletét is felülmúlja, természetesen a béke és a biztonság nevében.

Forrás:
http://idokjelei.hu/2012/05/az-uj-orwelli-utcalampak-lehallgatnak-es-visszabeszelnek/







2012. május 30., szerda

Pénzügyi Zsarnokság legyőzése - Mennyei beavatkozás 2. rész

A 2. rész egy újabb és alaposabb összefoglaló annál, amit más cikkekben olvashatunk. Érdemes alaposan átböngészni, mert annyira szövevényes ez a botrányos téma, hogy talán elsőre némelyik részét föl se tudja az ember fogni, nemhogy megjegyezni. Őszintén szólva bennem többször felmerült a kérdés: Mi van? És mégegyszer elolvastam azt a részt.


2012.05.30. 04:06 FehérVándor


 

Mennyei beavatkozás 
2

Első fejezet/ Második rész 

 A Pénzügyi Zsarnokság legyőzése

Kedves Olvasók,
elkészült a Mennyei Beavatkozás első fejezetének, második része, jó hosszú lett, tele valószínűleg ismeretlen információkkal,  érdemes koncentrálva elolvasni.

Számtalan linket tartalmaz, a fontosakat(magyar linkek) kiemeltem sárgával a könnyebb láthatóság érdekében.

Aki nem olvasta volna az első részt, az mindenképpen először azzal ismerkedjen meg: http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/26/isteni_kozbeavatkozas_elso_resz_a_penzugyi_zsarnoksag_legyozese
Elnézést ha maradt a fordításban hiba, majd délután újraolvassuk, csak szerettük volna, ha még ma megjelenik.
Tudom, hogy néhányaknak problémát okoz, tehát kezdő számítógép felhasználóknak tipp: A kavarodás elkerülésének érdekében érdemes a linkeket új lapon megnyitni. Ennek kétféle módja van: 1, Az egér jobboldali klikkelőjével rákattintunk az adott linkre és az  elsőként megjelenő "Link megnyitása új lapon(Chrome)/Megnyitás új lapon(Firefox)"-ra kattintunk a bal klikkelővel. 2, Az egér görgetőjét lenyomva rákattintunk az adott linkre és ekkor automatikusan új lapon nyitja meg a kívánt oldalt.

 

Írta: David Wilcock
Fordította: FehérVándor&Benedictus
et.jpg


A LETARTÓZTATÁSOK MÁR ELKEZDŐDTEK

A Fox tulajdonban lévő Sun újság, magas beosztású munkatársait vették őrizetbe 3 különböző akció keretében.

Ha esetleg nem követted volna a sztorit, Fox.....

(News Corporation, egyike annak a 6 mamutvállalatnak, amely Amerikában uralja a médiát. Míg 1980-ban ez a szám még 50 körülire volt tehető, mára a Viacom,Time Warner, Walt Disney, News Corporation, CBS, NBC kontrollál szinte mindent amit néznek vagy hallgatnak az amerikaiak és természetesen nagyrészt amit a világ is, lévén a Hollywoodi stúdiók{Warner Brothers, Miramax, 20th Century Fox, Paramount,stb} világszerte fogható csatornák{Disney channel, Cinemax, HBO, CNN, Cartoon Network, MTV, Comedy Central,Nickelodeon,ABC,NBC,CBS,stb }mindenhol elérhető magazinok,újságok{Marie Claire, Wall Street Journal, Washington post, NY Times, Newsweek, Fortune,stb} az irányításuk alatt állnak. Ugyanígy az, hogy ki mit hallgat, kik az aktuális sztárok 4 vállalat dönti el{Sony Music Entertainment, Emi, Universal Music Group, BMG}.

  Amellett, hogy a világ hírcsatornái mind a Reuters és az AP híreit veszik át, el lehet képzelni, hogy milyen hatalom koncentrálódna azok kezében, akik valójában mindegyik cég mögött strómanokon vagy direkt kapcsolaton keresztül állnának és milyen tudatos, módszeres, szerteágazó agymosást, propagandát lehetne megvalósítani. Na hát pontosan ez történik, ezek mögött a cégek mögött végső soron ugyanúgy a Rothschildok, Rockefellerek, Morganek, és még néhány család állnak, mint a bankok, a FED ,a legnagyobb olajcégek, a gyógyszeripari cégek, a hadiipari cégek, az élelmiszeripari,háztartási és kozmetikai konglomerátumok mögött. Minden a kezükben van. Pénznyomtatás joga, erőforrások, a hatalom a tömegek felett a médián keresztül szerk. megj.)

.....rendőrökkel és politikusokkal együttműködve lehallgatta emberek beszélgetéseit és hangpostáját – és becsmérlő információkat közöltek az így megszerzett információk alapján számos hírességről és közéleti szereplőről.

Ha belevesszük az Operation Weeting mellett az Elveden és Tuleta kódnevű akciókat, akkor a letartóztatottak száma eléri a 47 embert.

„Dailymail: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2114290/Rebekah-Brooks-arrested-husband-Charlie-Operation-Weeting-phone-hacking-probe.html
A Weeting akció keretében január óta  21  embert vettek eddig őrizetbe.
Ezenkívül két ehhez kapcsolódó akció keretében – Elveden akció, amely a korrupt rendőrökre fókuszált és a Tuleta akció, amely a computer hekkelésekkel  foglalkozott – még 26 ember lett letartóztatva.
(Magyar linkek: http://www.origo.hu/nagyvilag/20120214-sun-brit-bulvarlap-es-a-korrupcios-ugyek-lehallgatasi-botrany-a.html, http://index.hu/kulfold/2012/02/11/brit_sajtobotrany_nyolc_embert_orizetbe_vettek/ a letartóztatottak száma változó, mivel különböző időpontban jelentek meg az írások. szerk. megj.)

JAMES MURDOCH LEMONDOTT A NEWS INTERNATIONALNÁL BETÖLTÖTT FELÜGYELŐ BIZOTTÁGI ELNÖKSÉGÉRŐL

Rupert Murdoch fia, James Murdoch lemondott a News International felügyelő bizottsági elnökségéről február 29-én – jelezve az ügy súlyosságát.
A jövőben erre a lemondásra, mint mérföldkőre fognak visszatekinteni – az egyik legfontosabb előjeleként annak, hogy a tömeges letartóztatások hamarosan megkezdődnek.
Az amerikai olvasók talán nincsenek tisztában az Egyesült Királyságban folyó ügy erejével és fontosságával – de a következő szemelvények talán rávilágítanak a jelentőségére.

AZ IDŐN KÍVÜLI NAP

Talán annak is van jelentősége, hogy Murdoch a lemondását február 29-én jelentette be.
Ahogy a képen látható, 2012 február 19.-e egy „Időn Kívüli Nap”, közvetlenül megelőzve a kulcsfontosságú március 13.-át, amikor is a maja naptár alapján a különböző ciklusok teljes szinkronizációba kerülnek.
Ennek az „Időn Kívüli Napnak” jelentős szerepe van a maja naptárban és erre bővebben kifogunk térni a III. fejezetben.

maya_2012_solar-seals.jpg

Néhány kutató úgy vélekedik, hogy a ez az „Időn Kívüli Nap” rendkívül különleges és még soha ezelőtt nem fordult elő és nem is fog a jövőben a maja rendszer alapján – és közvetlenül előkészíti a március 13.-i szinkronizációt.

JAMES MURDOCH LEMONDÁSA

Itt az a cikk amely beszámol Murdoch lemondásáról –és tartalmaz olyan dolgokat, amelyeket az amerikai média kényesen ügyelve kihagyott a tudósításaiból.

James Murdoch lemondott a felügyelő bizottságbeli elnökségéről
http://www.independent.co.uk/news/media/press/james-murdoch-steps-down-at-ni-7464770.html
Ma jelentették be, hogy James Murdoch nem viseli tovább a News International felügyelőbizottságának az elnöki tisztségét.
Az anyavállalat indokként azt jelölte meg közleményében, hogy Mr Murdoch innentől kezdve a vállalat nemzetközi TV érdekeltségeire fogja helyezni fókuszát.

Mr Murdochnak intenzív, minden részletre kiterjedő vizsgálattal kellett szembenéznie a News of the World féle telefonlehallgatási botrány kitörése óta.
Chris Bryant munkáspárti(Labour) képviselő, aki 30000fontos jóvátételt kapott azért, mert lehallgatták a telefonját, így nyilatkozott: “Azok után, amit hallottunk, Mr Murdoch lemondása több mint időszerű volt.  1720 óta a legnagyobb vállalati botránnyal nézünk szembe és olyan patinás nevek mint a Sun kerültek vizsgálat alá. Mr Murdoch nem a megfelelő ember a továbbiakban az irányításra.”
Ex-miniszter és a Nemzeti Újságíró Szövetség volt elnöke Denis MacShane, aki 32500 fontos jóvátételt kapott azt mondta: “ A Murdoch birodalom, mintha csak egy görög tragédiát néznénk, a szemünk előtt omlik össze. A koronás herceget feláldozták a közvélemény nyugtatásának érdekében azok után, hogy fény derült a birodalom teljes korruptságára, erkölcstelenségére, nevén nevezve, hogy rendőröket és politikusokat vettek meg válogatás nélkül”.

KÉT MAGAS BEOSZTÁSÚ ÚJSÁGÍRÓ ÖNGYILKOSSÁGOT KÍSÉRELT MEG

Sajnos, az immáron 47 főre rúgó letartóztatások és James Murdoch lemondása mellett, két vezető újságíró megpróbált véget vetni az életének.
(Itt Wilcock idéz egy cikket, amely összefoglalja, hogy milyen kaotikus állapotok uralkodnak a vállalatnál, a dolgozók úgy érzik elárulták őket és hogy általános lincshangulat van. Emellett kiemeli, hogy egykor Murdochhoz közel álló politikusok, köztük David Cameron miniszterelnök most hátat fordítottak neki. A dolgozók körében pattanásig feszült a helyzet és a vállalat pszichiátriai segítséget ajánlott fel nekik. szerk. megj.)
Én biztos nem szeretnék egy vizitet az irodámba akármilyen News Corporation pszichiátertől, tudván az MK-Ultra technikákról, amelyeket a 70’-es évek Kongresszusi meghallgatásaiból is ismerhetünk többek között. (Magyarul a projektről:http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/07/a-tokeletes-katona-projekt/  ill. egy rövid szemelvény Drábik János írásaiból: http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0509.htm.

 Emellet egy interjú Jesse Ventúrától egy valóságos „mandzsúriai jelölttel”, elmeprogramozott MK-Ultra ex-katonával. Ezek valóságos dolgok, százezrek,milliók estek áldozatul elmeprogramozásnak, a módszereket többek között Dr. Mengele az auschwitzi tábor hírhedt orvosa fejlesztette tovább, miután a II. világháború útán az Operation Paperclip keretében, számos más náci tudóssal és háborús bűnössel együtt az Egyesült Államokba szállították és onnantól kezdve a CIA-nak dolgozva folytatta tevékenységeit. http://www.youtube.com/watch?v=CX6gkyTKOzY&feature=plcp)
(Kiegészítés: megrázó vallomás Cathy O’Brientől, aki az Illuminátus körök szexrabszolgája volt, köztük Hillary Clintoné. Szerepel még benne Britney Spears is.http://www.youtube.com/watch?v=GrxuChwwJOk&feature=player_embedded szerk. megj.)

David Cameron miniszterelnök hátat fordított Murdochéknak, abban a reményben, hogy menteni tudja a saját bőrét – mivel vastagon benne volt a korrupt ügyletekben.

Az ügynek várhatóan az Egyesült Államokban is lesznek következményei. Nyilvánvalóan a kifogásolt információszerzési módszerek nem korlátozódtak az Egyesült Királyságra.
Érdekes, hogy gyakorlatilag semennyit nem lehet olvasni erről a súlyos ügyről a szigorúan kontrollált amerikai fősodratú médiában.

KERRY CASSIDY MÉG TÖBB INFORMÁCIÓT HOZOTT NYILVÁNOSSÁGRA  A BLOGJÁBAN

Bennfentes források újabb csavarra hívták fel  a figyelmet az ügyben, Kerry Cassidyn keresztül- akivel én hosszú évek óta együttműködöm a Project Cameloton keresztül az igazság keresésében.
Ez a kritikus információ nem került be a köztudatba..még, de a bírósági tárgyalások épphogy csak elkezdődtek. Ha a tömeges letartóztatások lezajlanak, amit most fogsz olvasni semmiség ahhoz képest, mint ami fel lesz fedve a tisztítás után.
http://projectcamelotportal.com/index.php?option=com_content&view=article&id=541:int-intranet&catid=31:kerrys-blog&Itemid=218
Rejtett árnyék telefonhálózat, más néven nemzetközi intranet.
A forrás szerint: A hagyományos telefonhálózat mögött megbújik egy sötét árnyékhálózat, amelyhez csak meghívás útján lehet hozzáférni.
Használói leginkább bűnözők és kétségkívül kormányzati és egyéb ügynökségek,  akik lehallgatnak telefonbeszélgetéseket aztán eladják őket  a fekete piacon hatalmas összegekért.
Például ún. high frequency tradereknek( olyan kereskedők, akik különböző algoritmusokat használva, számítógépek segítségével kereskednek a piacokon, rendkívüli mennyiségű információval dolgozva. szerk. megj.), akik aztán felhasználják az információkat valutakereskedelemhez, ügyletekhez, stb..
Ez a hálózat nagyon jövedelmező azok számára akik profitálnak belőle.
Továbbá ez kapcsolatban áll a Murdoch féle telefonlehallgatási botránnyal.. mivel, ami eddig nem derült ki a vizsgálatok folyamán az az, hogy a Murdoch fiúknak nem kellett közvetlenül lehallgatnia a telefonokat.
Ehelyett egyszerűen kapcsolatba léptek valakivel, aki hozzáférést adott nekik a rejtett hálózathoz.
Elmondták nekik mely hívásokra van szükségük, amiket aztán megvettek a valódi lehallgatóktól..

„MUPPETGATE” EGY ÚJABB HÓPEHELY A HAMAROSAN BEKÖVETKEZŐ LAVINÁBÓL

Greg Smith, egy korábbi magas beosztású Goldman Sachs dolgozó kiteregettte a szennyest a New York Times március 14-i kiadásában – elindítva egy forradalmi tömeges ébredést, amely jelenleg „Muppetgate” néven fut. ( A muppet szó jelentésének, nem nagyon van magyar megfelelője tudomásom szerint, leginkább úgy lehetne definiálni, mint egy tudatlan személyt, akinek halvány lila gőze sincs semmiről, ezáltal könnyen irányítható. Egy bábu. szerk. megj.) http://www.nytimes.com/2012/03/14/opinion/why-i-am-leaving-goldman-sachs.html?_r=2

Egyelőre nagyon kevesen bogozták ki a szálakat és fedezték fel, hogy a Goldman Sachs az egyik főszereplő a Federal Reserve banki konglomerátumban – de kétlem, hogy ez sokáig titokban maradhatna. ( A FED NEM egy állami intézmény, magánkézben lévő, különböző bankok által tulajdonolt társaság, ami kamatra ad pénzt az Egyesült Államok kormányának. Tehát minden egyes papír vagy elektronikus pénz, csak újabb adósságot termel, ezért van az, hogy a forgalomban lévő összes pénz sem lenne elég a világ hiteleinek a kifizetéséhez, mivel az adósság bele van építve a rendszerbe. A jobboldalt a linkek között megtalálható Pénz Mint Adósság c dokumentumfilmben ez kitűnően el van magyarázva. John F. Kennedynek többek között azért kellett meghalnia, mert aláírta a 11110-es elnöki rendeletet 1963 június 4-én, amelyben a pénzügyminisztériumnak engedélyezte ezüst fedezetű pénz nyomtatását. David Wilcock egyéb írásaiban lehet még Kennedy meggyilkolásának okairól olvasni, reméljük egyszer eljutunk oda, hogy lehozzuk más cikkeit is.. szerk. megj.)

Smith szerint a Goldman Sachs fejesei a klienseiket „bábuknak” nevezik és szánalmas véglényekként kezelik őket- kizárólag arra valónak, hogy kihasználják őket és ellopják minél több pénzüket. Ezt kitűnően rávilágít a szociopata Illuminátus gondolkodásmódra és végre a közvélemény is értesült róla.
A Goldman Sachs az ügy kipattanása óta 2 milliárd dollárt vesztett az értékéből.
(Magyarul cikk: http://www.origo.hu/gazdasag/20120320-greg-smith-kipakolt-a-new-york-timesban-a-goldman-sachsrol.html )

TOXIKUS KÖRNYEZET

Ez a szemelvény egy MSNBC cikkből kítűnően megvilágítja, hogy milyen lélekromboló a Goldman Sachsnál dolgozni – és azt az általános sötétséget, amiben a dolgozók találják magukat.
http://bottomline.msnbc.msn.com/_news/2012/03/14/10682553-goldman-sachs-exec-greg-smith-quits-saying-environment-at-firm-is-toxic
Egy nyilvános és maróan kritikus lemondási levélben,  Greg Smith vezető igazgató a Goldman Sachsnál tapasztalható általános atmoszférát rombolónak és toxikusnak írja le.
“A mai az utolsó napom a Goldman Sachsnál”, írta Smith egy New York Times cikkben, aki a cég derivatívákkal foglalkozó osztályát vezette Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Smith aki Londonban dolgozott az elmúlt 12 évben, a cégnél tapasztalható általános kultúrát elkorcsosultnak írja le, ahol az ügyfeleket “bábunak” nevezik és az érdekeik teljesen figyelmen kívül vannak hagyva.
“A vállalat olyan mértékben eltért attól az iránytól, amit  az egyetemi utáni csatlakozásomkor tapasztaltam, hogy többé nem tudok tiszta lelkiismerettel azonosulni a céggel.”(Valószínűleg kezdőként még nem látta át a valós helyzetet, ezért a lassú fájdalmas felismerés.. szerk. megj.)
“Hányingerem van attól, hogy milyen érzéketlenül beszélgetnek a dolgozók egymás között a kliensek kifosztásáról. Az elmúlt 12 hónap során 5 különböző managert láttam/hallottam az ügyfeleikre mint “bábukra” hivatkozni, részben belsős emailekben. “ írta Smith.

UK TELEGRAPH AZ ILLUMINÁTUS GONDOLKODÁSMÓDRÓL

Ez a részlet egy UK Telegraph cikkből bemutatja az Illuminátus gondolkodásmódot a Goldman Sachson belül, amelyre a Muppetgatenek köszönhetően derült fény – egy nappal a maják naptár által megadott váltópont után, amely évek óta előre volt jelezve.
http://www.telegraph.co.uk/finance/comment/damianreece/9142970/The-time-for-Goldman-Sachs-to-split-the-top-job-is-long-overdue.html
..A totális érzéketlenség folytatódott. Ha egy üzlet profitot termel és szabályos akkor bele lehet vágni. Erkölcs, morál, érzelmi intelligencia és a jó öreg józan ész nem számítanak egyáltalán…
A Goldman egy olyan bank, amelynek ex-munkatársa többek között két volt amerikai pénzügyminiszter, köztük Hank Paulson.. (Ezen felül Mario Monti, Olaszország kinevezett, NEM megválasztott miniszterelnöke; Lucas Papademos kinevezett, NEM megválaszott görög miniszterelnök{a mandátuma most ért véget}; Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke; Jon Corzine a legutóbbi botrányhős MF Global elnöke; Mark Canrey a Kanadai Központi bank elnöke; William C. Dudley a New York-i FED elnöke, Romano Prodi Olaszország volt miniszterelnöke; Robert Rubin volt amerikai pénzügyminiszter; és Robert Zoellick volt Világbank elnök, néhány kivétellel mind tagjai a 300-ak Tanácsának és a Bilderberg csoportnak. http://www.boldognapot.hu/cikkek/152/london-es-a-titkos-tarsasagok szerk. megj.)
A Goldman tagadásban van és az összeomlás felé robog. Nem hiszem, hogy bármelyik elnök a Godlmantól toborozna a jövőben, a múltjuk alapján. És ha a dolgok nem változnak a bank el fogja veszíteni az ügyfeleit. „
Emlékeztetőül, ha a Goldman Sachs becsődöl, akkor az a FED végét is jelenti egyben.

10-BŐL 1 WALL STREETI BANKÁR  KLINIKAI PSZICHOPATA

2012. március 2-án - két nappal a kritikus február 29-ei, maja naptár szerinti "időn kívüli nap" után - a Huffington Post közreadott egy cikket, mely úgy tűnt, elővetítette azt a botrányt, amit Greg Smith készült kirobbantani a Goldman Sachsnál.
Ez most talán úgy hangzik, mint egy csattanó a vicc végén - csak épp ha a bolygó pusztításáról van szó, akkor ez nagyon nem vicces. Ezeket az embereket meg kell állítani.
 http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html#s747885HYPERLINK "http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html"&HYPERLINK "http://www.huffingtonpost.com/2012/03/02/psychology-book_n_1315990.html"title=Inhumane_or_simply
10-ből 1  wall streeti alkalmazott klinikai pszichopata, állapította meg a CFA Intézet (egy befektetési- és pénzügyi elemző szervezet) a CFA Magazin egyik korábbi számában.
Ezek szerint 10-szer gyakrabban találni pszichopatákat a new yorki pénzügyi elit köreiben, mint köztünk, hétköznapi emberek között, mivel a normális arány 1 a 100-ból.
A kutatás szerint a pszichopatákban "nincs semmi empátia, és abszolút nem érdekli őket, mások mint gondolnak vagy éreznek".

"Ugyanakkor rendkívül vonzó, karizmatikus, intelligens, hiteles személy benyomását keltik, valamint példátlan képességük van a manipulálásra, emellett keresik a minél izgalmasabb, adrenalin növelő helyzeteket”
Az, hogy a Wall Streetnek nem csak egy rakás pszichopatából kéne állnia, immár nem jelent újdonságot azoknak, akiknek elegük van az egy százalék kapzsiságából és kitüntetett helyzetéből.

A tanulmány még megállapította azt is, hogy a mindezek ellenére a pszichopaták milyen egyszerűen el tudnak vegyülni a mindennapi életben, mint munkatársak, barátok, vagy akár párkapcsolati partnerek.

A JP MORGAN ALKALMAZOTTAIT FIGYELMEZTETTÉK, HOGY NE KOMMENTÁLJÁK A “MUPPETGATE ÜGYET”

A Goldman Sachs egyike a Federal Reserve bankjainak. Akárcsak a JP Morgan Chase.
Az alsóbb szintű beosztottak valószínűleg ezt nem tudják, a felsővezetők viszont  teljes mértékben tudatában vannak, hogy egy Goldman Sachs elleni támadás egyben a JP Morgan, a Federal Reserve, és az Illuminátusok elleni támadást is jelenti.
Tehát a "pofádat befogod" figyelmeztetés a felső körökből érkezett.
JP Morgan munkatársainak hallgatást rendeltek el a “Muppetgate” ügyről
http://uk.reuters.com/article/2012/03/15/uk-jpm-goldman-idUKBRE82E09820120315
Reuters) - A JPMorgan befektetési bank csütörtökön fékezni próbálta a Wall Steet hírnevének rombolását és utasította az alkalmazottakat, hogy ne próbáljanak meg hasznot húzni a rivális Goldman Sachs kínos helyzetéből, melyet egy a New York Times-ban  megjelent, kemény hangnemben íródott felmondási levél okozott.

A származtatott részvényügyletek üzletkötője(http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1rmaztatott_%C3%BCgylet), Greg Smith szerdán hatalmas vihart kavart levelével a bankszektorban, melyet nyílt véleményformálásnak szánt és benne a Goldman Sachsot egy "bomlasztó, destruktív" munkahelynek titulálta, ahol a vezetőség az ügyfeleket “bábuknak” tekinti.
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon figyelmeztette a beosztottakat egy belsős körlevélben, nehogy megpróbáljanak hasznot húzni a Goldman Sachs "állítólagos ügyeiből", és kérte őket, hogy koncentráljanak a cég irányelveire, ne pedig a Smith által kavart botrányra, melyet a média és a bloggerek "Muppetgate"-nek neveztek el.
"Tisztán és érthetően megmondom, nem akarom, hogy bárki is hasznot húzzon egy versenytárs állítólagos ügyeiből - soha. Ez egyszerűen nem a mi üzleti stílusunk." - mondta Dimon az üzenetben, melynek másolata eljutott a Reutershez.
Dimon üzenete, mely már csütörtök reggel email-fiókjukban várta az ázsiai alkalmazottakat, a vállalat globális szintű irányító szervéhez lett küldve eredetileg, és csak később továbbították a JP Morgan alsóbb köreibe, mondta a forrás, akitől a körüzenet származott.
A JPMorgan nem kommentálta az esetet.

MEGLEPŐ, HIRTELEN JÖTT NYILVÁNOS SZAKÍTÁS A JP MORGAN ÉS A VATIKÁN KÖZÖTT

Öt nappal a "Muppetgate"-botrány után, JP Morgan bejelentette, hogy a hónap végétől örökre megszüntetik a Vatikáni Bank privát bankszámláit.

Ez óriási jelentőséggel bír az ügyben. A Federal Reserve szó szerint mindent hátrahagyva menekül a Vatikánnal kapcsolatos bárminemű pénzügyektől - amilyen gyorsan csak tud. A szakítást március 19-én jelentették be - és március 30-ra már be is fejeződik. Ha semmi nem fog történni, miért is látunk ilyen sürgős lépéseket?

Számos kutató megállapította, hogy a Vatikán legfelsőbb szintjei az Illuminátusok befolyása alá kerültek. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a Vatikán maga gonosz lenne, vagy a legtöbb ott élő és dolgozó személy az lenne, de az biztos, hogy nagyon komoly megoldandó gondjaik vannak.

VIHAR ELŐTTI CSEND

Az összes Illuminátus csoport eddig egyazon oldalon állt - de most, akárcsak a tömeges CEO (vezérigazgató. szerk. megj.) lemondások esetén, egymás ellen fordulnak és menekülnek a süllyedő hajóról. Járjuk körbe ezt a jelentőségteljes eseményt.
http://www.huffingtonpost.com/2012/03/19/vatican-bank-image-hurt-closed_n_1363432.html
Vatikán város, március 19. (Reuters) - JP MorganChase zárolja a Vatikáni Bank számláit a Szentszék pénzintézetének tevékenységével kapcsolatos átláthatósági hiányosságok miatt - adták hírül olasz újságok.
Az eset nagy csapást jelent a Vatikán számára, akik szerettek volna felkerülni az európai “fehér listára”, ahol azok az országok szerepelnek, akik teljesítik a nemzetközi adócsalás és pénzmosás elleni normákat.

A korábban az IOR néven ismert bank ( jelenleg Vatikáni Bank) nagyszabású reformokat rendelt el előző évben abból a célból, hogy elnyerje Európa elismerését, és végre túllegyen már a pénzmosási és csalási vádakkal teli botrányokon.

Olaszország vezető pénzügyi folyóirata, az Il Sole 24 Ore bejelentette a hétvégén, hogy a JP Morgan Chase február 15-én, Milánóban levélben közölte az Vatikáni Bankkal, hogy zárolja annak számláit.

A levél szerint a Vatikáni Bank Olaszország üzleti központjában nyilvántartott számlája fokozatosan megszüntetésre kerül, kezdve március 16-án, legkésőbb március 30-ig befejezve.

Se a Vatikán, se a JP Morgan Chase Milánóban nem kommentálta az történteket. Az Vatikáni Bank  képviselőit nem lehetett elérni, mert a hétfő szabadnap volt a Vatikánban.

Az Il Sole folyóirat azt írta, hogy a JP Morgan Chase bejelentette, hogy a Vatikáni Bank számlája zárolásra fog kerülni, mert az amerikai bank milánói leányvállalata úgy gondolja, a Vatikán Bankjának nem sikerült kellő részletességű információkat nyújtania az átutalásairól.

A pénzügyi folyóirat, mely megadta a Vatikáni Bank számlaszámát, azt állítja, hogy 1,5 milliárd € haladt rajta keresztül az elmúlt 18 hónapban.
Emellett azt állítják, hogy a számla egy pénzmosoda volt, vagyis minden nap végén kiürítették, és a rajta lévő egyenleget átutalták a Vatikáni Bank egy másik németországi számlájára.

BOTRÁNYOK SOROZATA FEKETÍTI BE A VATIKÁNT

Svali és Leo Zagami, az Illuminátusok sötét titkainak feltárói egybehangzóan állítják, hogy a Vatikán az Illuminátusok "spirituális irányítója". Ezért olyan fontosak ezek a hírek a bennfentes  körökben.
A Greg Szymanskival folytatott rádióinterjújában Svali felfedte, hogy minden tagot(az illuminátusok között. szerk. megj.) arra kényszerítenek, hogy emberáldozati rituálékat nézzenek végig, melyeket a Vatikánban művelnek titkos föld alatti termekben, ahová egy hatalmas festmény mögé rejtett ajtón keresztül lehet bejutni. (angolul,http://divinecosmos.com/Illuminati_Defector_Svali_Speaks.mp3)
Emiatt bármilyen ügy, ami célkeresztbe állítja a jövőben a Vatikánt, jó eséllyel hatalmas, szörnyű igazságokat fog feltárni.

Senki nem tudta, hogy nézett ki Svali, amíg Ed Koni nemrégiben meg nem osztotta a az új http://svalispeaks.com/ oldalt - és mellékelte a fent látható fotót. Azt viszont nem árulta el, milyen műsorból származik a kép, és azt mikor adták le. Az oldalon semmilyen felvétel nem érhető el a műsorról.
Miután megosztottam ezt, egyik merész kommentelőnk elárulta, melyik is ez a felvétel. A BBC 2001-es Összeesküvések című műsorából származik, melynek címe: Sátáni pánik. 2000-ben írta Svali a legaktívabban a cikkjeit. (az eredeti cikkben David Wilcock megad ként Youtube linket, melyen megtekinthető a videó, de ezeket már azóta törölték - a szerk. megj.)
Svali egyáltalán nem kereste a rivaldafényt - illetve nem sokat profitált abból, hogy megosztotta a titkait. Ehelyett megkínozták - és talán meg is ölték.
Még nagyon közeli barátnője, Ed Koni sem tudja, hogy életben van-e még egyáltalán. Ha igen, teljesen rejtőzködő életmódot folytat.

A HIVATALOS SZAKÍTÁS

Most, hogy már kellő háttérinformációnk van a témáról, folytassuk a boncolgatását a megdöbbentő szakításnak, mely a Federal Reserve és a Vatikán között történt.
http://www.huffingtonpost.com/2012/03/19/vatican-bank-image-hurt-closed_n_1363432.html
 „A JP Morgan Chase által végrehajtott zárolási eljárás, melyet két vezető napilap is közölt hétfőn - a Corriere della Sera and La Stampa - további csapást jelentett a Vatikáni Banknak (IOR), melynek hírnevét az utóbbi időben több botrány is megtépázta.
2010 szeptemberében olasz nyomózók 23 millió €-t fagyasztottak be két olasz bankban, miután pénzmosás gyanújával nyomozást indítottak ellenük.
A bank azt állítja, semmi törvénysértést nem követett el, csak átutalt egyik saját számlájáról a másikra. A pénz zárolását 2011 júniusában feloldották, de a római rendőrbírók tovább folytatják a vizsgálatot.

A bank nyilvános megítélését még az úgynevezett "Vatileaks" botrány is tovább rontotta, melyben igen érzékeny dokumentumokat, benne XVI.Benedeknek írt leveleket hoztak nyilvánosságra az olasz médiában.”

FÉNY DERÜL A TITKOS GAZDASÁGRA

A tömeges letartóztatásokat szervező "jófiúk" felkértek, hogy írjam meg a nagyszabású Pénzügyi Zsarnokság című cikksorozatot. Ezen információk egy része figyelmet kapott és terjedésnek indult az alternatív médiában.

Az Activist Post ezen cikke megemlíti pár izgalmasabb részét a kutatásunknak:
Titkos "okkult gazdaság" tűnik elő az árnyékból?
(angol,http://www.activistpost.com/2012/03/secret-occult-economy-coming-out-of.html)


LORD JAMES OF BLACKHEATH KITÁLAL

Továbbá néhány napra rá, hogy publikáltuk a Pénzügyi Zsarnokság c. írást,  Lord James of Blackheath  nyíltan kitálalt egy 15 billió dolláros csalásról a Brit Parlament előtt - bizonyítva mindazt, amit itt írtunk.
Blackheath háromszor 5 billió dollárról beszél, mely összesen 750 000 tonna arany értékének felel meg. Ez jóval több aranyat jelent, mint amennyit eddig hivatalosan létezőnek nyilvánítottak a gazdaságban regisztrálva - mert az csupán 160 000 tonna.

Lord James továbbá elmondta, hogy a bizonyítékai között van egy Alan Greenspan (Federal Reserve volt elnöke.  szerk. megj.) és Timothy Geithner (Egyesült Államok pénzügyminisztere   szerk. megj.) által aláírt eredeti dokumentum, melynek birtokában van.

Ez egy elképesztő és robbanásveszélyes vád - és még egyáltalán nem látjuk a teljes képet.
Az eredeti link itt található - 17:20-hoz kell tekerni, hogy hallható legyen Blackheath beszéde: http://www.parliamentlive.tv/Main/Player.aspx?meetingId=10093HYPERLINK 
Itt a videó Youtube-ra feltöltött változata:
Az angol Lord James Blackheath feltárja a $15 billió dolláros csalást:
http://www.youtube.com/watch?v=4Map2wVJmDg

LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, ELSŐ RÉSZ

Itt egy link a 2012.február 16-ai Blackheath-beszéd nem hivatalos átiratához - egy rövid kiemelt részlettel együtt. (Innentől Lord Blackheath beszéde olvasható, természetesen E/1-ben. szerk. megj.)
http://www.rayservers.com/blog/lord-james-of-blackheath---15-trillion-dollars-and-750-thousand-metric-tonnes-of-gold
Már közel két éve foglalkozom ezzel a témával, szóval nem akarom tovább bizonyítgatni...
Az egész 2009 áprilisában és májusában kezdődött, az állítólagos 5 billió $ átutalásával az Egyesült Királyság-beli HBSC-hez( Az HSBC egy angol bank. szerk. megj.).Hét nappal később, további 5 billió $ érkezett, majd három hétre rá megint ugyanennyi.
A teljes 15 billió $ állítólag a HSBC-re lett bízva, hogy továbbítsa azt a Royal Bank of Scotland-be(Skót Királyi Bankba).
Meg kell vizsgálni, honnan érkezett a pénz, és hogyan került ide. Már egy ideje próbálom kideríteni, hogy miféle módon teremtődött ez a pénz, és honnan származik.
Úgy tűnik Yohannes Riyadi tulajdonaként indult, aki egyes állítások szerint a világ leggazdagabb embere.
Legalábbis az lenne, ha mindaz a pénz, amivel tartoznak neki, kifizetésre kerülne -  habár láttam pár számlát, amely szerint 36 billió dollárja van egy bankban.
Ez nevetségesen sok pénz. [David Wilcock: a világ összesített GDP-je 62 billió $]
Mindazonáltal, a 36 billió $ teljesen elképzelhető lenne tekintetbe véve, mely dinasztiából származik - ugyanis a dinasztia biztosította Indo-Kína császárait a múltban.
Az évek folyamán ennek a pénznek óriási részét az ő beleegyezésével vette el az amerikai pénzügyminisztérium- kifejezetten azzal a céllal, hogy ezzel támogatást nyújtson a dollárnak.
 (A következőkben illusztrálni fogom mennyi is 15 billió dollár, a képeket egy másik Wilcock cikkből vettem át. FV)

100_dollars.jpg
100 dollár
ten_thousand_dollars.jpg
10000 dollár
one_million_dollars.jpg1 millió dollár
one_hundred_million_dollars_1.jpg100 millió dollár
one_billion_dollars_1.jpg
1 milliárd dollár
one_trillion_dollars_1.jpg
1 billió dollár

one_trillion_dollars2_1.jpg
1 billió dollár összehasonlítva egy Boeing 747-essel ill. egy focipályával
fifteen_trillion_1.jpg
15 billió dollár

BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 2.RÉSZ:
http://www.rayservers.com/blog/lord-james-of-blackheath---15-trillion-dollars-and-750-thousand-metric-tonnes-of-gold
Mr Riyadi küldött nekem egy figyelemreméltó 2006. februári dokumentumot, amelyben az  amerikai kormány egy találkozóra hívta őt a Federal Reserve New Yorki Bankjával, ami tulajdonképpen nem is  Federal Reserve, és nem is egy bank, de ez egy másik téma.
Kicsit olyan, mint a Celeb Big Brother.  Három neve is van, és egyik sem valós.
Ezen megdöbbentő dokumentum szerint volt egy találkozó, amelyen jelen volt Mr Alan Greenspan, aki a Federal Reserve New Yorki Bankjának nevében írt alá, mint annak elnöke, és egyben a Washingtoni Federal Reserve nevében is, annak is elnökeként.
Mr Timothy Geithner  tanúként írta alá, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviseletében. Az IMF-nek két tanúja volt jelen, a másik Mr Yusuke Horiguchi volt.
A két úriember azt tanúsította aláírásával, hogy mindez egy korrekt, legális megállapodás volt. Csomó másik aláírás szerepel a dokumentumon. Nincs fénymásolatom; a szerződés eredeti változata van nálam.

LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 3. RÉSZ: A KIVÁSÁRLÁS
A szerződés értelmében, a pénzügyminisztérium(Treasury) utasította a New York-i FED-et, hogy ajánlják fel Mr Riyadi-nak a kötvényei felvásárlását – cserébe a készpénzért, amit az elmúlt 10 év során tőle kaptak.
Ez 500 millió dollár készpénzt jelent az értéktelen kötvényekért cserébe. Ez benne a szerződésben és azt kell mondjam, nagyon figyelemreméltó.
Annak megállapítása, hogy a kezemben lévő dokumentum valós-e vagy sem, mindössze két telefonhívásba kerülne – egy Mr. Geithnernek(jelenleg az USA pénügyminisztere) és egy Mr. Greenspannek, mindekttőjük él és virul. Könnyen megerősíthenék, hogy aláírták-e vagy sem.
Mr Riyadi, a kötvények átadásával, egyben a pénzügyminisztériumk adta a teljes vagyonát, amely  a 15 billió dollárjának a  fedeztéül szolgált.
A birtokomban van egy levél az Indonéz Nemzeti Banktól, amely azt állítja, hogy az egész ügy úgy ahogy van egy hazugság. Nincsen birtokában az a 750000 tonna arany, amely állítása szerint a fedezete a pénznek, hanem csak 700tonna(„csak”.. szerk. megj.) Ez egy totális koholmány.

LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 4.RÉSZ: IGAZSÁG VAGY FIKCIÓ?
Végül birtokomban van egy levél Mr Riyaditól magától, amelyben azt állítja kényszerítették erre, semmi nem igaz belőle, és hogy minden pénzét ellopták.
Kész vagyok elfogadni, hogy az is egy eshetőség, hogy Mr Riyadi találta ezt ki, hogy visszanyerjen valamennyit az elvesztett pénzéből.
De komplikáltabbá válik az ügy, mivel minden egyes 5 billió dolláros átutalás, amely befutott a HSBC-hez el lett fogadva és átvételi elismervény lett róla kiállítva magas beosztású munkatársak által.Ezek a birtokomban vannak.
A kérdés az, miért bocsájtana ki bármelyik bank is 3X5 billió dollárhoz átvételi elismervényt, ha a pénz ami beérkezett nem létezne?
A pénz útja a következőképp nézett ki: Riyadi számlájáról a New York-i FED-hez került, ahonnan átkerült a JP MorganChase-hez szintén New York-ba és onnan lett átutalva Londonba.
Ha egy valós számlára lett utalva, akkor annak kell hogy legyen egy SWIFT kódja, amely az Angol Nemzeti Banknál regisztrálva van.

LORD BLACKHEATH BESZÉDÉNEK AZ ÁTIRATA, 5.RÉSZ: EGY IJESZTŐ PAPÍRKÖTEG
Amikor ez kiderült, elvittem a nemes barátomhoz, Lord Strathclyde-hoz, és megkérdeztem mit kéne vele kezdenünk.
Ő azt válaszolta. „Nézesd meg Lord Sassoon-nal. Az ő hatásköre”. Szóval megmutattam Lord Sassoon-nak.
Azonnal rávágta:” Ez marhaság. Ez túl sok pénz. Elég feltűnő lenne, de nem lehet a Royal Bank of Scotland számláin megtalálni”.

Majd folytatta: „Az aranyfedezet nevetséges. Összesen 160000tonna arany lett kibányászva a világtörténelemben( na ez az ami korántsem igaz. szerk. megj.), szóval nehezen lehetne a birtokodban 750000 tonna.” És ez valóban igaz. (Lord Blackheath szerint. szerk. megj)
A harmadik dolog amit mondott az ez: „Ez egy csalás.” A probléma az, hogy ezzel el is lett intézve az ügy, ahelyett, hogy további nyomozásra került volna sor.
Nem oldottuk meg az ügyet.
Itt van velem ez az ijesztő papírköteg, ami igazolja, hogy én ma felhoztam ezt a témát.
Elérhető az interneten, és nem értem, hogy a Pénzügyminisztérium(Treasury) miért nem ásta még elő – mivel minden riasztónak az országban szólnia kellene ha mégis kiásták volna.

A „PIACONKÍVÜLI” ARANY, LETÉTBEN

A „piaconkívüli” arany sokkal, de sokkal több mind a hivatalosan kibányászott aranymennyiség. Blackheath és kollégái nem értik mivel állnak szemben, ezért természetesen az első reakciójuk az, hogy figyelmen kívül hagyják az egészet.

Mindazonáltal, a kritikus  fontosságú dokumentumok birtokában vannak amelyek bizonyítják, hogy a valóságban sokkal több arany létezik a hivatalosan elismertnél. Ugyanakkor láthattátok a képeket a ládákról, amelyekben több milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegyeket tárolnak, illetve a képeket óriási tárolókról, tele arannyal – túlzottan sok forrásból valók a képek ahhoz, hogy hamisítványok legyenek és az információk tökéletesen összevágnak.(A képek itt tekinthetők meg:, kicsit le kell görgetni http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1023-financial-tyranny?start=3 . szerk. megj.)

Ahogy a Pénügyi Zsarnokságban felfedtem, a „piaconkívüli” arany titokban el lett rejtve Ázsia különböző részein a FED által, illetve a Nemzetközi Fizetések Bankjának a  tárolóiban.

Elég sokkoló lesz, amikor kiderül, hogy valójában mennyi arany létezik – és hogy miképp lett a világ kifosztva.

Az országoknak, amelyek megszabadultak az aranykészleteiktől azt ígérték, hogy  az óriási vagyon a világ békéjének és az általános jólétének a megteremtését fogja szolgálni. Ez mint tudjuk nem következett be.
Ehelyett az arany elkobzásával világszerte – Európából, Amerikából és 85%-át Ázsiából ellopva – megteremtették a lehetőséget a Federal Reservenek, hogy a levegőből állítson elő pénzt, fedezet nélkül. (Ennek a pontos leírása és az egész folyamat, történelem, adatok,  minden a Pénzügyi Zsarnokságban le van vezetve.)

Ez a „mágikus nyomdagép” képessé tette a háttérhatalmat, hogy nagyjából mindenkit tönkretegyenek, ellopják a természetes erőforrásokat, megvegyék a médiát, kiéheztessenek szegény országokat, bábkormányokat állítsanak és megpróbálkozzanak egy az egész világra kiterjedő diktatúra kialakításával.

AZ OLASZ KÖTVÉNYBOTRÁNY

Blackheath nem az egyetlen aki előállt egy hatalmas pénzügyi csalás leleplezésével közvetlenül a Pénügyi Zsarnokság megjelenése után.

Miután Blackheath elmondta a beszédét, olasz hatóságok, 6  billió dollár értékű Federeal Reserve kötvényt foglaltak le.

Ez a sztori futótűzként terjedt szét aztán a médiában.
http://www.msnbc.msn.com/id/46428102/ns/business-world_business/t/italian-police-seize-trillion-fake-t-bonds/#.T8VattWNgi0
Magyar link http://www.vg.hu/gazdasag/elkepeszto-kotvenyhamisitas-hatezer-milliard-dollar-egy-zurichi-raktarban-369148

Ezek olyan Chicago-i Federal Reserve-höz kapcsolható ládákban voltak, amik pontosan megegyeznek azokon a képeken láthatókkal, amelyeket a 134 ország szövetségének a képviselői adtak nekem, hogy publikáljam őket.

Ez lenyűgözte még a legkeményebb szkeptikusokat is.

Forrás: http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/30/mennyei_beavatkozas2_elso_fejezet_masodik_resz