2012. május 26., szombat

Pünkösd ünnepéhez

Engedtessék meg nekem pár mondat azok kedvéért, akik nem hisznek az ilyen dolgokban.

*Arkangyalok, angyalok márpedig vannak.*
Miért is ne lennének? Rengeteg olyan lény él körülöttünk és távol tőlünk, akiket nem érzékelünk (általában), mert nincs rá szemünk és nincs rá fülünk... illetve nem használjuk. 

Világunkban létező  sötét erők elérték azt, hogy a többség nem is akar ezekre az érzékelésekre megnyílni. Bemesélték nekünk, hogy márpedig angyalok és arkangyalok nincsenek.  Sőt azt állították, hogy Jézus nem is létezett, Isten pedig nincs. Mert ha lenne, akkor szebb életünk lenne, és nem engedne mindenféle  "csúnya dolgokat" megtörténni. Mindez az emberiség nagy részénél teljes tudatlanságot, "hitetlenséget" eredményezett. Valójában sötét szándék  állt emögött. 

Mert ha most mindenkinek lenne hite a túlvilági létezőkben, a tanításukban, a segítségnyújtásukban, akkor már rég élvezhetnénk az  ajándékaikat.  2012-ben pedig nagyon hamar és egyszerűen átléphetnénk minden akadályt..  Vagyis könnyedén magasabb tudatszintre tudnánk emelkedni. Életünk csodálatos módon, gyorsan átalakulna egy boldog harmóniába. 

Így viszont kemény dolog a hitetlenségünket, szeretetlenségünket és mások hibáztatását legyőzni magunkban, hogy feljebb tornázhassuk magunkat. Pedig csak így lehet a szenvedést és a boldogtalanságot megszüntetni. 

Aki süket, annak segítségre van szüksége, aki vak, annak is. Aki tudatlan, szintén. Egyedül nem megy... pláne  így teljesen süketen, vakon és tudatlanul is.

Az angyalokkal és arkangyalokkal lehet beszélgetni. Meg lehet hallani az üzenetüket telepatikus úton. Kisgyerekek maguktól is képesek rá. Ők gyakran látják is őket, egész addig, míg a felnőttek azt nem mondják, hogy hagyják abba, az nem igaz, lehetetlen. 

Pünkösd egy nagy spirituális ünnep, melynek alkalmából üzenetet küldött a négy Arkangyal az embereknek. Ezeket a tanácsokat megfogadva most nagyon nagy fejlődést érhetünk el életünkben. Vallástól függetlenül segítenek az Arkangyalok mindenkinek, akik hozzájuk fordulnak.

Figyelj a szívedre, mikor olvasol. Ne az elmédet és intellektusodat vedd elő. 

Sokminden van még égen és földön, amit nem tudunk, vagy nem értünk, mégis létezik, és működik. 

Bölcs ember azt mondja, hogy minél többet tud a világról, annál inkább rájön, hogy  mennyi mindent meg kellene még ismernie.



 

A 4 Arkangyal üzenete Pünkösdre

2012.05.26

center-calling-the-archangels.jpg


4 Arkangyal üzenete Pünkösdre


archangel-michael.jpg

Üdvözöllek benneteket, gyermekek. Mihály vagyok. Azért szólok hozzátok, hogy segítsek megérteni nektek, mi történik itt most a Földön s veletek.


Fordulóponthoz érkeztetek, gyermekek. Ez a fordulópont Pünkösd két napján következik be. Pünkösd előestéjén, a vasárnapi napon, olyan átalakító energiák érkeznek, melyek lezárják felkészülésetek. Mindent megkaptatok, mire szükségetek van további utatokon néktek: minden erőt, energiát és képességet.


 Minden hangolás arról szólt, hogy lelketek választása okán felkészítsen benneteket további utatokra és feladatotokra.

Lelketeket megkérdezték az Égi Tanács előtt, hogy a Felemelkedésben részt vesz-e, s mit vállal. Lelketek őszintén feltárta akaratát az isteni Akaratban megnyugodva, s abban EGYesülve. E szerint élitek életetek s eddig erre készültetek fel.


Pünkösd – ünnep! Várakozás, áldás és kegyelem. Olyan ez a léleknek, mint mikor ti a születésnapotokat ünneplitek.


 Minden évben, ezen a két napon, olyan ÉLET és ÁLDÁS Energiák jönnek, melyek a léleknek új erőt adnak feladataihoz. Olyan, mintha „kicsit” újjászületne a FÉNYben! A Szentlélek ereje megújítja őt, feltölti tartalékait. 
Emlékeit felderíti, hogy megértse, merre kell haladnia. Mert minden évben ezen a napon, döntései és választásai okán, új irányultságot kap élete. Ha apró formában is, észre nem vehető, de lelke megújulva, az irányt felélénkülve meglátja újra. 

Ezért ÉN, Mihály arkangyal itt állok mellettetek, s utatokban titeket segítelek. Ha szükségetek van rám, csak szóljatok, mert ÉN mindig itt vagyok!






archangel_uriel.jpg

Uriel vagyok gyermekek s hozzátok most ÉN szólok. Üdvözöllek titeket!


 Lelki utatok nemcsak a fizikaiban nyilvánul meg, de lelketek tanul Isten Szent Fényében, az Örökidőben. 

Pünkösd lelketeknek hatalmas megnyugvás, mert útjának egy része lezárul, s tudása, mit addig szerzett, beépül. Pünkösd olyan energiákat ad a léleknek, melyekkel új képességeket használhat magában. Ezek a képességek mindig is ott voltak s lesznek, mert VANnak. De a lélek, míg el nem éri a fejlettséget, használni nem tudja teljességében. 

A Pünkösd olyan energiákat hoz a lélek számára, hogy megvizsgálja fejlettségét, útját, szándékát, tettre készségét. Ezek az energiák a hittel egyesülve felszabadítják azokat a képességeket, melyek a lélek s az ember fizikai szintjén is hasznára válnak az útnak és a tanulásnak.

Ezért tudjátok, gyermekek! A Pünkösd áldás és kegyelem. Ezek az energiák új tudással lepnek meg bennetek, így feltárulnak lelketekből és tudatotokra vetülve megértitek: többek vagytok, mint ami gondolatotokban feltárul előttetek! 


Ezért magatokat isteni tudatotokkal nézzétek – magatokra ezt az isteni tudatot vetítsétek. Ha Pünkösdkor befogadjátok az áldott energiákat: az isteni Szentség és az Öröklélek Fényét, feltárulhat Tudásotok s új képességeket kaptok, hogy használjátok. 

 Áldottak vagytok! Ámen






archangel_raphael.jpg

Rafael vagyok, gyermekek! Isten Nevében szólok! Itt vagyok veletek.


Gyógyító erőtök az, mi szárnyra kap Pünkösd erejében. Mindenki megérzi MAGában, hogy saját maga egészségéért elsősorban önmaga tehet. Mind gyógyítók vagytok, gyermekek: elsősorban önmagatok orvosai, lelketek, testetek gyógyítói.

 Pünkösdkor olyan szellemi energiák sugároznak reátok s a Földre, mely a gyógyító erőket hivatott ébreszteni bennetek. Legyetek nyitottak és megérzitek, mire van szükségetek testetek és lelketek harmóniájához és szellemi EGYségetek beteljesüléséhez.

A gyógyító erők a Pünkösdi áldás napján sokkal erősebbek. Ezért ha akarjátok, kérjetek. Kérjetek annyit, amennyire szükségetek van, hogy segítsen nektek, hogy kibontakoztathassátok gyógyító erőtöket BENNetek. 


Gyógyító Szent Fény – Bennetek VAN! Csak ki kell engedjétek. 

Ha beengeditek magatokba – hasi központotokba – mögé, ott van egy pont, a gyógyítók pontja. Arany színben s ezüstben ragyog. Ha ezzel összekapcsolódik a Szentlélek ereje – a gyógyító Fény szétárad bennetek, megértitek, mi a jó nektek s mi visz előre benneteket.


Aki érzi magában már a gyógyító erőt, annak segít, hogy ő másokon is segíthessen, ha önmagában ezt tudatosította és elrendezte. Ezért tudjátok, mind gyógyítók vagytok a Fényben. 


Atyátok áldása ez, hát fogadjátok be és használjátok kegyelmében. Ámen






gabriel2.jpg

Gábriel vagyok, gyermekek, köszöntelek bennetek. Kegyelem van rajtatok és szeretet. 


Atyátok áldása soha el nem hagy titeket. Angyalok vesznek körbe, hogy segítsenek és tanítsanak benneteket.

 Drága gyermekek, a Pünkösd hatalmas, szent Energia! Olyan isteni Fény, mely emlékeztet titeket mindig arra, hogy hova tartoztok, s mi a ti igaz Otthonotok. Gyermekek, ha el nem feleditek isteni mivoltotok és szent fényetek, akkor utatok mindig a szeretetben vezet benneteket. Áldás lesz és kegyelem a Létetek. 

Drága gyermekek, Pünkösd energiái – segítő Erők. A Szent, Igaz Fény Ünnepe! Az isteni Tudat megnyilvánulása, a Teljesség ereje. Segít nektek tudatosodni, mert olyan energiák érkeznek, mik tudatosítják az összeköttetést BENNetek - Istennel! 


Ha figyeltek, kitisztulnak égi csatornáitok s fületek lesz a hallásra, szemetek a látásra és szívetek az érzésre. 

 Ezek a megtisztító energiák leoldják azokat a blokkokat, mik gátolnak BENNeteket, hogy szeretetben nyilvánuljatok meg. A Létezés összefüggéseit tárják fel előttetek, ha van hitetek s észreveszitek a jeleket. 

Ezeken az áldott napokon, kérlek benneteket: imádkozzatok! Imádkozzatok tudatotok felvirágzásáért – isteni Tudatotok megnyilvánulásáért. A tiszta Fényért, mi tudatotokban ott van, csak elnyomjátok. Hogy ez a Fény öleljen körbe bennetek, és emlékeztessen örökké isteni mivoltotokra s Létetekre. 

Ezen a két napon gyermekek, olyan áldásenergiák sugárzódnak a Földre, melyek az isteni Kegyelem Szent Fényével töltik fel Őt s a ti lelketek. Választásotok okán feltárják lelki fejlődésetek irányát és további utatok előttetek megmutatkozik.

Döntöttetek – választottatok. Lépjetek! Béke, Áldás és Szeretet veletek! Ámen



Pusztai Orsolya

02godshands.jpg






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése