Feldúlják Spanyolországot a több százezer elrabolt csecsemőért
Vándor Éva|2012. 05. 15., 21:43
Évtizedeken át aprólékosan kidolgozott
forgatókönyv szerint raboltak el újszülötteket apácák, papok és orvosok a
spanyol kórházakban. A botrány tavalyi kipattanása óta szülők és
gyerekek ezrei próbálják megtalálni egymást DNS-bankok segítségével. Bár
az ügyben már bíróság elé állítottak egy apácát, az áldozatok érdekeit
védő szervezet az [origo]-nak azt mondta, az igazságszolgáltatás nem
működik megfelelően ezekben a kényes ügyekben. Becsléseik szerint 300
ezer gyereket vettek el a szüleitől.
Anyakönyvi kivonatokat fésülnek át, sírokat ásnak ki és DNS-mintákkal
rohamozzák meg a kórházakat szülők és gyerekek százai Spanyolországban,
ahol az évtizedeken át tartó, meghökkentően jól szervezett
gyerekrablás-sorozat első vádlottja - egy nyolcvanéves apáca - a múlt
hónapban állt bíróság elé.
Az újszülöttek elrablásáról évtizedeken át terjengett a szóbeszéd
Spanyolországban, de a botrány csak tavaly robbant ki, amikor két, már a
negyvenes éveiben lévő barát, Antonio Barroso és Juan Luis Moreno
szembesült azzal, hogy illegálisan adoptálták őket. Antoniónak az apja a
halálos ágyán mondta el, hogy Zaragozában vette egy apácától, a házuk
árának kétszeresét fizette ki érte. Hasonló üzleti tranzakció keretében
került az őt felnevelő szülőkhöz Juan Luis is. Az addig csak pletykák
formájában terjedő történetek valóságossá váltak, miután a két dühös
férfi a sajtóhoz fordult. Az esetük nyilvánosságra kerülése után pedig
egyre többen vállalkoztak arra, hogy felkutassák a vér szerinti
szüleiket vagy a korábban hallottnak hitt gyerekeiket. A két férfi azt
mondta, úgy érezte magát, mintha kutyák lennének, amelyeket egy
állatkereskedésben vettek.
A diktatúra beférkőzik a szülőszobákba
A negyvenes évektől, a Franco-diktatúra kezdetétől egészen a
kilencvenes évek elejéig a spanyol kórházakban több ezer újszülöttet
vettek el az édesanyjától, és adtak más családoknak. Kezdetben politikai
megrendelésre történt a gyerekek áthelyezése: a diktatúra kezdetén
először a politikai foglyok gyerekeit adták át olyan családoknak,
amelyeknek a politikai meggyőződése elnyerte a rezsim tetszését, később
azonban a kórházakat akkoriban működtető katolikus egyházon keresztül
már egyenesen a szülőszobákból vitték el az újszülötteket. A
Franco-diktatúra idején az állam úgy gondolta, hogy ezeknek a
gyerekeknek átnevelésre van szükségük, ezért a hatóságok kifejezetten
büszkék voltak a cserékre, és évente közöltek statisztikákat arról, hogy
hány gyereket "menekítettek meg" a szüleiktől - mondta a Time
magazinnak a témáról írt egyik könyv szerzője, Ricard Vinyes, a
barcelonai egyetem történésze.
Franco tábornok átrendezte a családokat
A gyerekrablásoknak ez az ideológiailag irányított szakasza a
negyvenes évek végéig tartott, történészek szerint több ezren kerültek
ez alatt az idő alatt új szülőkhöz. A spanyol hatóságok gondosan
eltüntették a nyomokat, a gyerekek új nevet kaptak, így szinte
lehetetlen volt visszakeresni a rokoni kapcsolatokat. Működött az
ideológiai agymosás is, és mivel sok esetben a valódi szülőket a rezsim
ellenségének, sőt gyilkosnak írták le, a közben felnövő gyerekeknek
eszükbe sem jutott keresni őket.
Ha egy üzlet beindul
Az ideológiai ihletésű gyerekrablásokat hamarosan az üzleti alapú
babacsere váltotta fel. Az adoptáló családok átlagban nyolcezer dollárt
fizettek egy-egy babáért. Az ügyben nyomozó egyik újságíró, Natalia
Junquera szerint a gyerekkereskedelmet lebonyolító apácák és papok
azonban nemcsak anyagi, hanem erkölcsi megfontolásból is vállalták a
feladatot, mert mélyen meg voltak győződve arról, hogy a gyerekeknek
sokkal jobb, ha nem egyedülálló, elvált nők vagy megbízhatatlan,
"nemkívánatos" szülők nevelik fel őket, hanem egy "rendes", hagyományos,
konzervatív értékeket képviselő család. A hetvenes-nyolcvanas évek
Spanyolországában ugyanis a társadalmi normákkal nem igazán tudták
összeegyeztetni sem a válást, vagy azt, hogy egy nő egyedül él. Az El
País újságírója szerint az apácák és a papok ezért hittek abban, hogy
helyesen cselekednek.
Ennél anyagiasabb okot lát a gyereklopások mögött az érintett szülők
és gyerekek érdekeinek a képviseletére létrehozott szervezet, az Anadir
munkatársa. Enrique Vila ügyvéd szerint a jogi és politikai indíttatás
eltűnésével a papok, apácák és orvosok rájöttek, hogy az addigi
gyakorlat jól fizet, így a diktatúra után is folytatták.
Olajozott együttműködés
Az egymás után nyilvánosságra kerülő történetekből jól látszik, hogy
az újszülöttek elrablására aprólékosan kidolgozott forgatókönyveket
használtak, és minden részletre figyeltek. Általában egyedülálló
anyáktól vették el az újszülöttet, vagy olyan férjezett asszonyoktól,
akiknek több gyerekük volt már. Ezek a nők hiába adtak életet egészséges
babának, nem sokkal a szülés után általában egy ápolónőként dolgozó
apáca közölte velük, hogy a gyermekük meghalt. A kórházak felkészültek
arra az esetre is, ha az anya látni akarja a holttestet is, a hűtőben
ugyanis tartottak néhányat, és szükség esetén ezeket mutatták meg.
Bár sok részletre figyeltek, mégsem voltak elég körültekintőek, mert
az valószínűleg nem fordult meg a fejükben, hogy évtizedekkel később
néhány elkeseredett szülő az elhunyt gyermeke sírját is kiássa, hogy
megbizonyosodjon róla: az orvosok és az apácák hazudtak neki. Így
történhetett meg, hogy a sírokból kövek vagy felnőtt emberi maradványok
kerültek elő.
Több szervezet mozgósít a múlt feltárása érdekében
Az anyakönyvi kivonatokban sokszor az szerepelt, hogy a gyerek anyja
ismeretlen. A spanyol jog ezt az eljárást az egyedülálló anyák
védelmében lehetővé tette, csakhogy ezt a lehetőséget a kórházak arra is
kihasználták, hogy eltussolják a gyerekrablásokat. A módszer
népszerűségét jelzi, hogy a feltehetően több gyerekrablási ügyben is
érintett Eduardo Vela madridi klinikáján az adatok szerint az 1981-ben
született gyerekek hetven százalékának ismeretlenként jegyezték be az
édesanyját az anyakönyvi kivonatokba. Az interjúkat visszautasító Vela
doktorhoz a BBC tudósítója egy trükkel, saját terhességének ürügyén
jutott el, és amikor közölte, hogy újságíró, az orvos egy fémfeszülettel
hadonászva közölte, hogy mindig isten nevében cselekedett, és a
gyerekek érdekeit nézte, az anyákat pedig védte.
Több százezer dühös ember
A spanyol hatóságok meglehetősen szűkszavúak a gyerekrablások
kérdésében. A BBC-nek hónapok után nyilatkozott végre a spanyol
igazságügyi minisztérium egyik tisztségviselője. Angel Nunez elismerte,
nem férhet kétség a gyerekrablásokhoz, de a számokat nem merte
megbecsülni.
Az [origo] megkereste az Anadir nevű szervezetet, ahol kérdésünkre
elmondták, hogy becsléseik szerint 300 ezer gyereket rabolhattak így el a
szüleiktől. Ehhez képest egyelőre elenyésző az egymásra találások
száma: a szervezet által működtetett DNS-bank segítségével eddig hat
gyereket hoztak össze a vér szerinti szülőkkel. Az Anadirnak 2050
tagszervezete van, és az érintettek mintegy 1800 nyomozást indítottak
el.
Egyelőre sem a spanyol hatóságok, sem a politikusok nem hajlandók
emberiesség elleni bűncselekményként vizsgálni a gyerekrablási ügyeket.
Spanyolországban még mindig érvényben van az az amnesztia, amelyről
Franco halála után állapodtak meg a pártok a békés demokratikus átmenet
érdekében. A spanyol kormány eddig visszautasította azt is, hogy
vizsgálóbizottságot állítson fel a gyerekrablási ügyek feltárására, ami
érthetően feldühítette a több ezer érintett családot.
Ez a düh nyilvánvaló volt az Anadir reakciójából is. Az [origo]-nak
azt mondták, hogy a spanyol igazságszolgáltatás nem működik, ezért
szeretnék, ha mindenki megtudná, mi történik az országban.
Maria Gomez Valbuena a bíróságra tart. Az apáca egyelőre hallgat a múltról
A botrány szorosan kapcsolódik a katolikus egyházhoz, amelynek Franco
diktatúrája alatt fontos szerepe volt a kórházak, iskolák és
gyerekotthonok működtetésében. Az apácák és a papok listákat vezettek a
gyermekre váró szülőkről, majd az orvosok segítségével lebonyolították a
gyerekcserét. Az Anadir az [origo] kérdésére közölte, hogy a
munkatársai nem keresték meg az ügyben a katolikus egyházat, ugyanakkor
az egyház részéről sem jelezte még senki, hogy kapcsolatba lépne velük
az esetek tisztázása érdekében.
A spanyol püspökök viszont támogatásukról biztosították azt az
apácát, aki április közepén elsőként állt bíróság elé. A most
nyolcvanéves Maria Gomez Valbuenát azzal vádolják, hogy 1982-ben ellopta
egy nő újszülött gyerekét egy madridi kórházban. Az apáca nem tett
vallomást. Az anya, Maria Luisa Torres a bíróságon azt állította, hogy
Maria nővér nem sokkal a szülés után elvette tőle a kislányát, majd
amikor a baba felől érdeklődött, az apáca megfenyegette, hogy elveszi a
másik lányát is, és börtönbe csukatja házasságtörés miatt. Az anya
csaknem húsz év után találkozhatott a lányával, Pilarral.
A spanyol püspöki konferencia titkára, Juan Antonio Martinez Camino
szerint Maria Gomez Valbuena apáca rendje mocskolódó kampány célpontja
lett, de hangsúlyozta, hogy az egyház együttműködik a bíróságokkal. A
nyomozás során hamarosan kihallgatnak egy másik apácát, a 97 éves Juanja
Alonsót.
Érzelmek vihara
Sok anyának okoz megkönnyebbülést a botrány kipattanása, mert évekig
őrültnek tartották őket azért, amiért úgy gondolták, hogy a gyerekük nem
halt meg. Sőt sokszor maguk is ezt gondolták, hiszen a
megkérdőjelezhetetlennek tartott orvosok közölték velük, hogy meghalt a
babájuk, miközben ők erre nem találtak racionális magyarázatot. "Nem
vagyok őrült, és végre a családom is hisz nekem" - mondta a BBC-nek az
egyik édesanya, Manoli Pagador, akinek az elsőszülött fiát vették el
1971-ben. A gyerek elrablása a már bevált forgatókönyve szerint zajlott.
Az akkor 23 éves, férjezett Manoli komplikációk nélkül életet adott egy
kisfiúnak, de a szülés után azonnal elvitték a gyereket, hogy néhány
rutintesztet végezzenek rajta. Kilenc idegőrlő óra után egy ápolónőként
dolgozó apáca visszament hozzá, és közölte, hogy a baba meghalt. Az
anyának nem mutatták meg a holttestet, és azt sem közölték vele, hogy
mikor lesz a temetés. A Franco-diktatúra játékszabályait ismerő
Manolinak meg sem fordult a fejében, hogy megkérdőjelezze vagy
meghazudtolja az orvosokat és az apácákat.
Egy pszichológus véleménye
Egy hollywoodi filmben valószínűleg boldogan átölelnék egymást a
húsz-harminc év után egymásra találó anyák és gyerekek, a valóságban
azonban sokkal nehezebb helyzetben vannak - mondta az [origo]-nak Tari
Annamária pszichológus, aki szerint az újratalálkozásnál mutatott
reakciókban nagy szerepet játszanak azok a változatos anyai érzelmek,
amelyek a korábbi kórházi helyzetet - a szülést, majd a gyerek
elvesztését - kísérték. Az anyáknak ebben a helyzetben szinte egy időben
kellett lefuttatniuk két, teljesen ellentétes tudattalan érzelmi
folyamatot, amelyek lényegében kioltják egymást: egyrészt az anyaság
örömét, hogy életet adtak egy gyereknek, akit a későbbiekben fel kell
nevelniük, majd nem sokkal később a gyászt, amellyel ezt a gyereket el
kell engedniük.
Az esetek egy részében az anyákban lefuthat ez a tudattalan
gyászmunka, hogy megőrzik közben a szülés és az anyaság örömének az
érzelmét is. Ők végig tudnak menni ennek a folyamatnak a szakaszain:
előbb a helyzet tagadásán, majd a gyerekük halálának elfogadásán, végül
pedig képesek lesznek arra is, hogy ismét gyereket vállaljanak. Másoknál
azonban lezáratlan marad a gyász, ők azok, akik öt-tíz év múlva is
ugyanúgy sírva fakadnak, ha szóba kerül a gyerekük, mint akkor, amikor a
halálhírrel először szembesültek, és sok esetben nem vállalnak másik
gyermeket.
A pszichológus szerint előfordulhat az is, hogy az anya tudattalanul
haragot érez a gyerek és az akkori szülés iránt, mert az feloldhatatlan
helyzetbe hozta, és ezek az érzelmek akár évtizedekkel később is a
felszínre törhetnek, ezért előfordulhat, hogy az újratalálkozásnál is
ugyanúgy felkeltődnek az ellentétes érzelmek. Ha a gyászfolyamat még
évtizedekkel később is tart, akkor a halottnak hitt gyerek megjelenése
másodszor is a realitásérzék megingását okozhatja ezeknél az anyáknál. A
már lezárt gyászfolyamat esetén ugyanakkor - magyarázta Tari Annamária -
nagyobb az esélye annak, hogy kizárólag pozitív érzelmek kísérik a
találkozást.
A pszichológus az [origo] kérdésére elmondta, mindenképpen szükség
van arra, hogy előkészítsék az újratalálkozásokat, mert ha nem "ágyaznak
alá" az érzelmeknek, a korábbihoz hasonló sokkos állapot állhat elő.
Bármiféle kapcsolat felépítésére a gyászfolyamat lezárása után lehet
esély, amikor már nagyobb a rend az érzelmek között. Az újratalálkozást
ugyanakkor megnehezítheti a nők önostorozása is, mert ilyenkor
felvetődhet bennük, hogy annak idején miért nem voltak erősebbek az
anyai érzéseik, miért nem keresték korábban a gyereküket, miközben
ugyanezt a kérdést a gyerek is felteheti magában.
Tari Annamária úgy véli, az újratalálkozások sikere azon múlik, hogy
az érintettek mennyire lesznek képesek megbeszélni az érzéseiket.
Szerinte a spanyol pszichológusoknak mindenképpen komoly feladatot
jelent majd, hogy segítsenek nekik feldolgozni a történteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése