2012. szeptember 11., kedd

Véleményem a Keshe-féle technológiáról





Véleményem a Keshe-féle  technológiáról 


Írta Dombi Katalin

Ez nagyon húzós téma. Többen föltaláltak már különböző ingyen energia készüléket. A Tesla gépére például nem adtak pénzt, mert azon nem lehetett volna nyerészkedni. Később rájöttek a sötétek arra, hogy egy ilyen találmány nagyon veszélyeztetné a hatalmukat is. Ezért az egyik tudós kiesett véletlenül a 20-ig emeletről, a másik autóbalesetben halt meg, stb.   Egely György magyar feltaláló nem kapott támogatást.

M.T.Keshe jól tette, hogy eddig csöndben volt, mert csak most érett meg az emberiség arra, hogy ilyen találmányt el lehessen terjeszteni a világban.

Gondoljatok bele,hogy milyen nehéz lehetett a feladata.
Nem volt elég kitalálni és megcsinálni, de ki kellett dolgoznia egy biztos védelmet a saját és a találmánya számára is. Okos volt és szerencséje is volt, mert megfelelő segítséget és támogatókat is talált az alapítványához. Most már nem érdemes őt kinyírni sem, mert nem volna értelme, nélküle is működne a folyamat, amit beindított.


Visszatérve arra, hogy miért most..hát azért, mert most az energiarendszerünk, pénzügyi és politikai rendszerünk egész világunkban olyan katasztrófális állapotba került, hogy valószínűleg már csak a Szentlélek tartja vissza a teljes összeomlástól. Az emberek kiszipolyozása és ez elleni tiltakozásuk pedig szintén veszélyes szintet ért el. Tehát azok a kormányok, melyek nem akarnak megbukni, és van elég eszük ahhoz, hogy meglássák, ezzel a technikával ki tudnak mászni a sz..ból, azok elfogadják az ingyenes ajánlatot, és belefognak. A többiek pedig majd csak néznek, mint a moziban, mert lemaradnak.

Ezt a találmányt egy ország, vagy egy cég kezébe vétek lett volna odaadni. Mert ez az egész emberiség felszabadítását kell, hogy szolgálja. Felszabadítani pedig csak azokat lehet, akik maguk is akarják. Mi emberek, most jutottunk el idáig, hogy felismertük valódi helyzetünket, és ennek véget akarunk már vetni. Elég volt, tehát most jöhet az új!  Eddig másképp gondoltuk. Igaz? Reménykedtünk, hogy lehet javítgatni, foltozgatni a régi rendszereket, de rájöttünk, hogy nem lehet. Bíztunk a fölöttünk levőkben, de ma már nem. Tehát most jött el az idő.

Egyébként már tavasszal is volt egy bemutató, de sok ország nem ment el. Kíváncsi vagyok, hogy a mostanin hányan voltak, és mi magyarok ott voltunk-e.




Megállítani ezt a folyamatot már nem lehet. A fejlődő országok kapva-kapnak a lehetőségen, és ők nemsokára jólétben fognak élni, miközben a többiek egyre lejjebb fognak süllyedni, akik nem élnek vele.

Jó lenne megkérdezni a kormányunkat, hogy mi újság, ezen a téren. Írni lehetne pl. a facebookon nekik első nekifutásra. 

Abba is bele kell ám gondolni, hogy milyen mélyen fog belenyúlni egy ország életébe ez a találmány. Szerintem a kormányok ettől is félnek, nemcsak  a sötétektől. Például rengeteg munkahely fog megszűnni. Emberek ezrei, százezrei kerülhetnek utcára. Ki kell dolgozni egy tervet, hogyan lehet eltartani őket. Új üzemekre is lesz szükség.  Újfajta gondolkodásra is. Vagyis nem lehet a nyerészkedés a központban. Mindez meghaladhatja a mostani vezetők képességeit.

Szóval, mindent összevetve nem egyszerű a dolog, de mivel ki lett engedve a szellem a palackból, visszagyömöszölni nem lehet. Jó lenne, ha gondolataink és imáink energiájával segítenénk a megvalósulást, és nem akadályoznánk a hitetlenségünkkel, szkepticizmusunkkal!

Lássuk magunk előtt a szép jövőnket! 

Higgyünk benne, és tegyünk érte!

Szép jövőt akarunk! Szép jövőt akarunk!

Igaz?

 Dombi Katalin
          Mily





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése