2012. szeptember 21., péntek

A reptilián birodalom bukása - Most legyünk észnél!

"Az augusztus 25 és október 7 közötti időszakban:
 A sötét oldal mindenáron arra törekszik, hogy tudatotok frekvenciáját olyan sávban tartsa, ahol irányíthatóak vagytok. Az egész játék erre megy ki. Az irányítottságot, ha már benne vagy, nem egyszerű észrevenni. Ennek eszköze, hogy kétséget, bizonytalanságot, pánikot keltenek, olyan cselekedetekre ösztönöznek, amik a frekvenciáidat alacsony szinten tartják. Szóbeli és cselekedetbeli erőszak, vádaskodás, durvaság, fröcskölés.
Ez az utolsó esélyük, hogy annyi megosztottságot, zűrzavart és konfliktust teremtsenek a bolygó felszabadulásáért tevékenykedő emberek között, amennyit csak tudnak.

A reptilián birodalom bukása
Írta: Cobra

Fordította: Benedictus
A reptilián/Hüllő birodalom bukása előtti utolsó fázisban vagyunk. Az arkhónok által irányított  éterikus és asztrális síkon létező reptilián birodalom, mely a Föld felszíne körül található, illetve a fekete nemesség által irányított háttérhatalmi pénzügyi rabszolgarendszer a fizikai síkon az utolsó bástyái az egykor még óriási Orioni birodalomnak, melytől galaxis szerte évezredeken  keresztül rettegtek.

Azonban a Fény terjedése az elmúlt néhány évtizedben oly mértékű volt, hogy immár a végső áttörés előtt állunk, mely térdre kényszeríti a reptilián birodalmat. Augusztus 25-én sikeresen befejeződött a Fény erőinek egy művelete a bolygón, mely egyértelműen tudtára adta a vezető akrhónoknak, hogy a bukásuk közeli és elkerülhetetlen. Ez pánik-üzemmódba kapcsolta őket, és az augusztus 25 és október 7 közötti időszakban mindent megtesznek, hogy megállítsák a Fény terjedését. Ez az utolsó esélyük, hogy annyi megosztottságot, zűrzavart és konfliktust teremtsenek a bolygó felszabadulásáért tevékenykedő emberek között, amennyit csak tudnak.

Pandora.jpg 
Az augusztus 25-i akció(k) után megjelent gabona(kör)ábra. 
Pandora szelencéje?

Ez idő alatt mindenféle vádaskodást, torzítást és dezinformációt fogsz olvasni az interneten. Én azt javaslom mindenkinek, hogy forduljon befelé az Igazság belső hangjához, és tanuljon meg nem-ítélkezni mások felett, nem konfliktusokba keveredni. Az arkhónok megpróbálnak majd minél több konfliktust szítani, parancsba adva a reptilián szolgáiknak, hogy mindenkire a leggyengébb pontjaikon, a kétségeiknél és bizonytalanságaiknál gyakoroljanak nyomást.

Ez idő alatt a 3.világháború és a statárium/hadiállapot iránti félelmek újra fel fognak erősödni. Habár a háttérhatalomnak tervei vannak ezek kivitelezésére, nem fognak sikerrel járni. A pozitív földönkívüli fajok és az Ellenállási Mozgalom békét akarnak, és erejüknél fogva képesek megakadályozni mindezt a háttérhatalom kulcsfiguráira való nyomásgyakorlás által.

Ma szeptember 9. van. Nem fog semmiféle „világvége óra” lejárni, mint ahogy néhányan aggódnak emiatt. Ehelyett ez a nap egy fontos Fény kapu/portál megnyitásához kapcsolódik, melyre most igen nagy szükség van az atmoszféra felragyogtatásához. Arra kérnék mindenkit, hogy amikor tudnak, csatlakozzanak a vasárnapi heti meditációhoz, hogy további támogatást nyerjen a Fény.

Szeptember 15. és 23. között lesz a legkritikusabb időszak, mivel ez a pontos ideje a második Uránusz-Plútó kvadrátnak 2012-ben és az arkhónok megpróbálnak majd minél több erőszakot és konfliktust szítani világszerte. Ez az Uránusz-Plútó kvadrát még erősebb lesz, mint a júniusi volt, mivel pontosan egy nappal azután fog történni, hogy a Plútó direktbe fordul :

SFP2.jpg

Ez az arkhónok utolsó esélye a Fény áttörése előtt. Ezt tanácsolom erre a kihívással teli időszakra:

Az elkövetkező napok eseményeitől függetlenül kérlek maradj nyugodt, de éber.

Az arkhónok és az ő szolgáik megpróbálnak majd provokálni. Természetes dolog dühöt, félelmet, kétséget, vagy türelmetlenséget érezni. De ne cselekedj ezekből kiindulva. Csak nyugodtan figyeld meg az érzéseidet, vegyél néhányszor mély levegőt, esetleg tedd be a kedvenc zenédet, majd az után dönts, hogy mit cselekszel.

Ne ragadjon el az erőszakos indulat, akár fizikai (tüntetés, erőszakos lázadás), akár szóbeli formájában (az üzenetek közvetítőinek támadása, gyűlölködő kommentálások bárkire, kapcsolati viták). Az erőszak NEM oldja meg a problémáinkat. A tiszta, eltökélt és koncetrált cselekvés már igen.

Helyette fókuszálj a szépségre, természetre, meditációra. Találj békét belül. És mikor cselekedni kell, ebből a belső nyugalomból kiindulva cselekedj.

Október 7. előtt több milliónyi reptiliánt fognak eltávolítani naponta az asztrális és éterikus síkokról a Fény erői. Ez egy nagyon mozgalmas időszak, melyen belül az Eseményre nem fog sor kerülni, ugyanis  nem lenne bölcs dolog az arkhónok támadásának csúcsán a magas potenciális veszteségek miatt. Ezt követően több Fény fog beérkezni és október 7 után már több részletet árulhatok el az Eseményről.

 *

Miczo barátom bölcs meglátásival szeretném kiegészíteni a cikket(eredetileg hozzászólás formájában érkeztek és két hozzászóló társunknak lettek címezve az előző cikk alatt. Érdekes, hogy Cobra jóslata tökéletesen megvalósult, a saját oldalán is elképesztő intenzitású támadások, 'sárlavina' indult el. FV):


1, Szombat(Szeptember 8) éjszaka óta az asztráltér felől ismét elég erős támadások vannak, folyamatosan. Ha úgy tetszik a háború zajlik, de nem a fizikai síkon, hanem a lelki síkon, a lelketekért küzdenek.

Még ha nem vagy látó, akkor is észre kell venned, hogy mi történik az érzéseitekben, a belsőtökben. A saját belső világát minden ember érzékeli.

A sötét oldal minden áron arra törekszik, hogy tudatotok frekvenciáját olyan sávban tartsa, ahol irányíthatóak vagytok. Az egész játék erre megy ki. Az irányítottságot, ha már benne vagy, nem egyszerű észrevenni. Ennek eszköze, hogy kétséget, bizonytalanságot, pánikot keltenek, olyan cselekedetekre ösztönöznek, amik a frekvenciáidat alacsony szinten tartják. Szóbeli és cselekedetbeli erőszak, vádaskodás, durvaság, fröcskölés.

Az mindenki egyedi döntése, hogy ha felfedezi magában ezeket a hatásokat, akkor mihez kezd vele. Hagyod hogy behúzzon az örvény, vagy egyszerűen tovább engeded a kétségeket és nem fogalkozol vele. Irányulj a célodra, amit szeretnél.

Ha nem tudsz gátat szabni a félelmeidnek és kétségeidnek, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy hallgatsz.
Mert ha ezeket a feszültségeidet szétszórod, vádaskodsz, negativitást, vitatkozást szítasz, onnantól bizony felelőssé válsz azért amit teszel. Ezért nem a Cabal, vagy a asztrálisban lévő reptilián démonok és az arkhónok felelősek, hanem kizárólag Te, aki kiárasztod és hangot adsz a negativitásnak. Ekkor beakadtál a sötétség hálójába és hidd el, onnan nagyon nehéz kimászni. Gondold át, mit szeretnél és az töltse ki a gondolataidat.

Erről beszélt Alaje is, melegen ajánlom a videóit megnézni, vagy frissíteni. Cobra egyik friss cikkében szó van erről az időszakról "Fall of the Reptilian Empire" - a reptilián birodalom bukása.

Azt azonban vegyétek észre mekkora tévút, amikor belementek abba, hogy Cobrát vagy bárki mást elemzitek, gyakorlatilag nulla információ alapján, mindenféle interneten összehordott hozzászólások és katyvasz alapján. 

NINCS KÖZVETLEN INFORMÁCIÓD. Ennyi a lényeg. Hogyan tudsz nyilatkozni valamiről, vagy netán megítélni valamit, ha csak harmad, negyedleges külső és átvett, torz információkra hagyatkozol?

Volt már olyan az életetekben, amikor valaki alaptalanul mondott, vagy terjesztett rólatok rossz hírt? Hogy esett ez nektek? Miért estek bele ugyanebbe a hibába egy olyan emberrel kapcsolatban, akit nem is ismertek? Ez megint egyedi felelősség, hiszen Cobra az ilyen jellegű támadásokra fel van készülve, Őt ez nem érdekli, hisz csak végzi a dolgát. Amit viszont ezzel magatokra rántotok az nagyon nem pozitív.

Elnézést a keményebb hangnemért, tényleg csak az vegye magára akit érint, és az is lépjen túl ezeken hamar.

Főleg azért írtam ezt le, hogy legyen valami képetek - ha még nem lenne - arról hogyan működik a sötét oldal. Most tényleg mindent bevetnek és senki nem lesz megkímélve. A lélek az elsődleges, ne hagyjátok behúzni és leigázni a lelketeket, mert akkor a fizikai valóságotok is elbukik. Inkább erősödjetek meg ezeken a tapasztalatokon, mert megtanít felismerni a hatást, amikor a negatív erők hozzátok érnek.

2, A gyakorlati munka nagyon fontos, hogy tegyél valamit az ügy érdekében (ha tényleg akarsz).

Az első, hogy a mindennapi életeddel olyan tartalmat sugározz ki, ami emeli a környzezetedet. Reményt, nyugalmat, bizalmat áraszt. De ezt csak úgy tudod megtenni, ha te magad is átéled ezt a belsődben.

Ugyan nem látjátok, de most már közvetlen összefüggés van az életed napi szintű történései és a kinyilvánított vágyaid, gondolataid és cselekedeteid között. Ez azt jelenti, hogy 1-2 nap alatt leér a fizikai síkra az az erő, amit gondolati vagy lelki síkon elindítasz. Valamiért nem kötitek össze a dolgot, hogy miért zavarodik össze az életed, történnek összeütközések, amikor csak pár kritikus kommentet szótrál szét néhány fórumon... Tényleg nem esik le a tantusz?

Ez azt is jelenti - ami hatalmas áldás - hogy már nem tudok számottevő karmikus feszültséget létrehozni, hiszen rövidre van zárva az energiakerék, szinte azonnal visszaütnek a hatások.

Ez azt is jelenti hogy a pozitív irányulásnak a saját életetekben és globálisan is óriási hatása van, ami nagyon hamar jelentkezik.

Ezért fontos a szelídség, megfontoltság és állandó figyelem, önmagadra, hogy ki tudd gyomlálni a negatív támadásokat és beszüremléseket.
Ha az asztrál sík megtisztul, megdöbbenve fogjátok tapasztalni mennyire nem belőletek jöttek ezek a negatív hatások, hanem csak öntudatlan csatornái voltatok ezeknek.

A vasárnapi meditációk fontosságára nem véletlen hívja fel Cobra a figyelmet. Nagyon sokat tudtok vele tenni, még ha most ezt nem is látjátok. Ezek a hatások az asztrálison keresztül terjednek, a lelki térben és közvetlen tisztítják azt a teret. Nem kell megvárni a vasárnapot. Meditálhatsz bármikor, ahhoz 1/2 perc elég, hogy letisztítsd a rendszered, pozitív és nyugodt maradj és ezt tudd környezetedre kisugározni.


Ha van benned erő akkor a környezeteden is segíthetsz, feszültségeket elsimítani, információt adni ezekről a történésekről, segíteni azokat akik még nem annyira tudatosak. 

Az első és legfontosabb feladat, hogy Te kerülj helyre, legyél olyan szilárd pont amin keresztül a világosság csatornázódik a fizikai térbe.

*

Forrás:   http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/09/21/a_reptilian_birodalom_bukasa#comments 


 

1 megjegyzés: