2014. június 30., hétfő

Kapcsolatteremtő gyógyítás- Dr Eric Pearl


Eric Pearl nem energiagyógyászatnak, hanem inkább "spirituális kommunikációnak" vagy "információátadásnak" tartja technikáját. Fontosnak véli ugyanakkor, hogy ez egy új minőség a Földön, az emberi evolúció egy új lépcsőfoka - amelyet egyébként a maják, az inkák, a hopi indiánok vagy épp Nostradamus is megjósolt.


 Eric Pearl története
eric_logo
A nemzetközileg elismert gyógyító, ERIC PEARL számtalan tévéműsorban szerepelt az Egyesült Államokban és világszerte, meghívott előadóként felszólalt az Egyesült Nemzetek Szövetségében, teltházas előadást tartott a Madison Square Gardenben, szemináriumait pedig számos különböző kiadvány mutatta be hasábjain, köztük a The New York Times is.

Eric orvosként 12 éven át folytatott felettébb sikeres kiropraktőri gyakorlatot, míg egy napon a páciensei arról kezdtek beszámolni, hogy magukon érezték a kezét – noha fizikailag hozzájuk sem ért. A páciensek hamarosan csodálatos gyógyulásokat tapasztaltak olyan betegségek esetén, mint a rák, az AIDS-hez kapcsolódó kóros állapotok, az epilepszia, a krónikus fáradtság szindróma, a szklerózis multiplex, a reumás és csont-ízületi gyulladás, a születési rendellenességek, az agyvérzéses bénulás és más súlyos megbetegedések. Mindez egyszerűen attól, hogy Eric a testük közelében tartotta a kezét – és a gyógyulások mind a mai napig folytatódnak.
Pácienseinek gyógyulásait eleddig hat könyvben dokumentálták, köztük Eric saját Kapcsolatteremtő Gyógyítás: Gyógyulj meg és gyógyíts másokat is! című, nemzetközi sikerkönyvében, amely mára több mint harminc nyelven olvasható.

A Los Angeles-i illetőségű Eric és a Kapcsolatteremtő Gyógyítás nagy érdeklődést vált ki világszerte a vezető orvosokból és egészségügyi kutatókból a kórházakban és egyetemeken. Ezen intézmények sorába tartozik többek között a Jackson Memorial Kórház, az UCLA, a Cedars-Sinai Egészségügyi Központ, a VA-kórház, a Minnesotai Egyetem, a Miami Egyetem Orvosi Fakultása és az Arizonai
Egyetem – ahol dr. Andrew Weil felkérésére Eric fel is szólalt az orvosok előtt. Jelenleg is számos intézményben folynak új kutatási programok olyan neves kutatóorvosok irányítása alatt, mint Dr. Gary Schwartz, Dr. William Tiller és mások.

Eric az év folyamán keresztül-kasul beutazza a földet, hogy bolygónk minden zugába elvigye a Kapcsolatteremtő Gyógyítás fényét és információit. Megtanítja, hogyan aktiválhatjuk és használhatjuk fel a gyógyító frekvenciáknak ezt az új, mindent felölelő spektrumát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy teljességgel túllépjünk az „energiagyógyításon” és a különböző „technikákon”, s a gyógyítás egy olyan szintjére jussunk el, amely mind ez ideig soha senki számára nem volt elérhető!

 Eric a mai napig több mint 55 000 Kapcsolatteremtő Gyógyítás -terapeutát képzett ki 70-nél is több országban, s ezzel a spontán gyógyítók egész nemzedékét hozta létre világszerte.

 http://www.reconnection.hu/kapcsolatteremto-gyogyitas/eric-pearl/


  Könyv:
 
Gyógyulj meg és gyógyíts másokat is! 
 
 
Kapcsolatteremtő gyógyítás 

Dr. Eric Pearl -

Miért érdeklődnek kiváló orvosok és egészségügyi kutatók szerte a világon azok iránt a rendkívüli gyógyulások iránt, amelyekről dr. Eric Pearl páciensei hírt adnak? Mire véljük e páciensek beszámolóját súlyos betegségeik hirtelen eltűnéséről? És miként lehet az, hogy ők is képesek lettek hozzáférni egy különleges, új gyógyító frekvenciához, nemcsak önmaguk, de mások érdekében is?

 Mi ez a jelenség? Eric Pearl nem energiagyógyászatnak, hanem inkább "spirituális kommunikációnak" vagy "információátadásnak" tartja technikáját. Fontosnak véli ugyanakkor, hogy ez egy új minőség a Földön, az emberi evolúció egy új lépcsőfoka - amelyet egyébként a maják, az inkák, a hopi indiánok vagy épp Nostradamus is megjósolt. 

Egy átmenet kellős közepén vagyunk, s ennek főszereplője az újfajta energiaminőség, amelyet Pearl újrakapcsolódási energiának nevez. Olyan módszereket fed fel előttünk, amelyek felhasználásával mi magunk is megtanulhatjuk uralni ezeket az új gyógyító információkat, energiákat.
 • Miként fedezte fel a szerző ezt az új energiaminőséget?
• A gyógyulások háttere
• A ráhangolódás fő elemei
• Miként tanulhatjuk meg az újrakapcsolódási energia használatát?

 "Rég nem olvastam ilyen izgalmas könyvet a témában. Nem tudtam letenni, szinte egy ültő helyemben olvastam végig. Eric Pearl gyógyító képességein kívül minden bizonnyal kiváló írói vénával is rendelkezik, mert hihetetlenül olvasmányosan és érdekesen tálalja a mondanivalóját. Szerintem kitüntetett figyelmet érdemel." A lektor



Margittai Zoltán
Dr. Eric Pearl-nek egy nagyszerű könyvével találkoztam. A könyv szinte le sem rakható annak, akit valóban érdekel a spiritualitás, a kozmosz, a gyógyítás hatalma. Annak, aki valóban átéli a leírtakat, aki valóban hisz abban, hogy egy magasabb rendű intelligencia ( kozmosz, energia, isten ) átélése és segítségül hívása segít a jobb életben, a gyógyulásban, hogy másoknak és önmagának képes segíteni az ember, annak az illetőnek ez a könyv egy megvilágosodást, megértést nyújt. Én hiszek abban, hogy Dr. Eric Pearl "tanításai" boldogabbá teheti ezt a világot. Csak ajánlani tudom ezt a könyvet mindenkinek. Mindenkinek aki hisz és azoknak is, akik nem.
 Online könyv:



Nagy júniusi erőjáték a geopolitikában - Benjamin Fulford


  A kibontakozó geopolitikai sakkjátszmában a nyugati oligarchák és bábkormányok sok nagy lépést tettek a múlt héten, különösen Ukrajnában, a Közel-Keleten és az Egyesült Királyságban. Ezek a lépések az orosz miniszterelnököt, Vlagyimir Putyint szokatlan védekezésre kényszerítették.



Nagy erőjáték a Rothschildok és Rockefellerek részéről, hogy Putyint védekezésre kényszerítsék

 
A kibontakozó geopolitikai sakkjátszmában a nyugati oligarchák és bábkormányok sok nagy lépést tettek a múlt héten, különösen Ukrajnában, a Közel-Keleten és az Egyesült Királyságban. Ezek a lépések az orosz miniszterelnököt, Vlagyimir Putyint szokatlan védekezésre kényszerítették.

Az ukrajnai játék, amit szinte bizonyosan a Rockefellerek és a Federal Reserve Board bűnszövetkezetnek dolgozó zsoldos erők játszanak, most már egyértelműen az, hogy elvágják az orosz gázexportot Európába. Először is az új báb Fed kormány Ukrajnában nem volt hajlandó fizetni a gázért akkor, amikor az oroszok elzárták a gázt, az Európa nagy részébe gázt szállító csővezetéket felrobbantották.

http://rt.com/news/166532-gas-pipeline-blast-ukraine/

Ez válasz volt a Fed-től az orosz Gazprom azon lépésére, hogy az orosz gázexport több mint 90 százalékát Euróban, Rubelben, és más, nem Fed valutában árazzák. De nem csak ez, mivel a francia hírszerzés szerint a Fed bábkormány Ukrajnában nukleáris fegyvereket kapott, és azzal fenyeget, hogy használja őket, ha Oroszország katonai lépéseket tesz ellenük. Ez azt jelenti, hogy a Fed a német gázt és az oroszok külfödről származó jövedelmeit túszként használják az erőszakkal való fenyegetésen keresztül.

Szinte biztosan ezért törtek ki a Fed ellenes zavargások egész Németországban a múlt héten. Ez az oka annak is, hogy Putyin gazdasági tanácsadója nyilvánosan szólított fel egy dollár ellenes szövetségre.

http://voiceofrussia.com/2014_06_18/Putins-aide-proposes-anti-dollar-alliance-to-force-US-to-end-Ukraines-civil-war-8030/

Ez is egy lehetséges indok Richard Rockefeller valószínű meggyilkolására június 13-án, pénteken.

A Rothschildok a maguk részéről már tettek egy lépést a másik nagy orosz földgáz export vezeték ellen, amely Irakon és Szírián halad át. Az ISIS hadseregnek Irakban, melyet egy szaúdi herceg támogat és az USA által szállított fegyvereket használ, megvan a képessége, hogy elvágja az orosz földgáz exportot. És most derül ki, hogy Nathaniel Rothschild olajat kezdett exportálni az új Kurdisztán területéről, mely az ISIS északi határán fekszik, Izraelen keresztül.

http://www.hurriyetdailynews.com/default.aspx?pageid=438&n=anglo-turkish-oil-giant-seeks-n-iraq-domination-2011-09-08

http://www.telegraph.co.uk/finance/newsbysector/energy/8583042/Nat-Rothschild-and-Tony-Hayward-raise-1.35bn-for-Vallares-oil-cash-shell-close-book-early.html

Így most Putyin a Rockefeller / Rothschild dupla ütés alatt tántorog. Lehet, hogy nem a megfelelő idő arra, hogy Nat Rothschild kis repülőgépen utazzon.

A másik nagy lépés a múlt héten Li Keqiang, Kína második számú embere Egyesült Királyságban tett látogatásának eredménye volt. Erzsébet királynőnél tett látogatása során Li, aki egyébként valószínűleg a sárkány család tagja, egy kézzel írott üzenetet mutatott, amit a királynőnek küldött a sárkány család egy másik tagja, az MI5 forrása szerint. Az üzenet részben kéri a királynő támogatását "egy világháborúhoz hasonló méretű és ambíciójú kampányhoz, csakhogy ezúttal az ellenség a szegénység, a tudatlanság, a környezeti pusztulás és minden más, ami csapást jelent erre a gyönyörű, de törékeny bolygóra, melyen mindannyian osztozunk."

Li a maga részéről egy nagyon barátságos beszédet mondott a Királyi Külügyi Intézet (Chatham House) és a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete agytrösztjeinek együttes összejövetelén. Beszédében Li ígéretet tett 2 trillió dollár értékű éves termék importra, és évi 100 milliárd dollárnyi befektetésre a tengerentúlon a következő öt évben. Azt is megígérte, hogy az új kormány a környezetvédelmet és az új energetikai technológiákat teszi fő témává. Beszédében kifejtette azokat a részletes terveket, hogy 300 millióval több kínainak fognak tisztességes városi lakóhelyet biztosítani az elkövetkező években.

http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-06/21/c_133426262.htm

James Sassoon ópiumbáró, a Kínai Brit Üzleti Tanács vezetője egy 650 személyes díszünnepélyt tartott Li és kíséretének tiszteletére a Természettudományi Múzeumban. Az üzleti megbeszélések általános trendje az volt, hogy a britek Kínának technológiát és szakértelmet ajánlottak cserébe azért, hogy Kína pénzt hoz az Egyesült Királyságba. A megbeszélések végeredménye az volt, hogy az angol font közvetlenül forgatható kínai jüanba, és Londont jelölték ki a legnagyobb jüan kereskedelmi központ számára Kínán kívül, az MI5 egy másik forrása szerint.

A Fed válasza erre a nagy olajdollár ellenes lépésre az volt, hogy a zsoldos seregeiket használták egy újabb nukleáris fenyegetéshez London ellen.

http://rt.com/news/166128-isis-jihadists-threaten-britain/

Tehát, hogy összefoglaljuk a helyzetet, a Federal Reserve Board zsoldos hadseregei két orosz energia export vonalat vágtak el, az egyiket Ukrajnában, a másikat Irakban, ezzel gyakorlatilag kényszerítve az oroszokat, hogy egy nemzetközi szövetségre szólítsanak fel a Federal Reserve Board ellen. A németek, franciák, osztrákok és mások is  támogatásukat fejezték ki az elgondolással kapcsolatban. Ugyanakkor a britek egy nagy lépést tettek a kínai jüan felé az amerikai dollár, mint a londoni pénzügyi piacok mozgatója ellen.

Szóval, mi lesz a következő lépés?

A jövő még nincs kőbe vésve, ezért sokféle eredmény lehetséges. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az amerikai oligarchák, mint a Rockefellerek, akik a Federal Reserve Board-ot működtetik, és akik a 20. század nyomorát és háborúit adták nekünk, kifogynak a barátokból és a szövetségesekből.

Azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy a Rockefellerek egy rakás egykor sikeres ember, ne feledjék, a Wikipédia szerint, http://en.wikipedia.org/wiki/Rockefeller_family, és más forrásokból, hogy az alábbi intézményeket ők alapították vagy finanszírozzák:

Külkapcsolatok Tanácsa - David, David Jr., Nelson, John D. 3., John D. IV (Jay), Peggy Dulany, Rockefeller Alapítvány, Rockefeller Brothers Alapítvány

Trilaterális Bizottság - David, Rockefeller Brothers Alapítvány

Bilderberg Csoport - David, John D. IV.

Ázsia Társaság - John D. III, John D. IV, Charles, David.

Népesedési Tanács - John D. III.

Amerikai Tanács - David.

Harmincak Csoportja - Rockefeller Alapítvány

Világgazdasági Fórum - David.

Brookings Intézet - Junior.

Peterson Intézet (korábbi Nemzetközi Közgazdaságtani Intézet) - David, Monica.

Nemzetközi Személyzeti Tanácsadó Szolgálat - David.

Nemzetek Ligája - Junior.

Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) - Junior, John D. III, Nelson, David, Peggy Dulany, Rockefeller Brothers Alapítvány

ENSZ Társaság - David. Monica.

Ne feledjük, hogy Richard Rockefeller, aki június 13-án halt meg, az Orvosok Határok Nélkül amerikai tanácsadó testületének elnöke volt, amely ígéretet tett arra, hogy minden öt év alatti gyermeket beoltanak a világon. Tekintettel a hatalmas mennyiségű Malthusionista propagandára, melyet a Rockefeller agytrösztök hangoztattak arról, hogy csökkenteni kell a világ népességét, nehéz elképzelni, hogy Richard azért akarta az összes gyereket beoltani, hogy segítsen növelni a világ népesedését.

A Federal Reserve Board családok elnököltek a spermagyilkos háztartási vegyi anyagok bevezetése felett, mint amilyen a sampon, a szappan és a fogkrémek, és a mindennapi élelmiszerek rákot okozó vegyi anyagai. Ők ültették az amerikai egészségügyi intézmények élére azt a sok ostoba alakot, akik sugárzással és vegyi anyagokkal mérgezik a rákos betegeket. Szintén ők butították le az oktatási rendszert, és térítették el a politikai rendszert.

Sok amerikai dühös, és forradalmat akar. A múlt héten Louisiana kormányzója mondta, hogy lázadás készülődött Washington ellen, miközben a Dél-Dakotai Republikánus Párt Obama elnök felelősségre vonására szólított fel.

A hadsereg és az ügynökségek birtokában van a Federal Reserve Board-ot tulajdonló családok teljes listája nevekkel és címekkel. Ha bárki meg szeretné tudni, hogy kik ők, keressen fel egy könyvtárat, és keresse meg őket a Ki kicsodában.

Egy üzenet David Rockefeller számára: "Egy régi kor véget ér, és egy új kezdődik, itt az ideje, hogy becsülettel és méltósággal átadja a fáklyát." Lássunk egy hatalmas ünnepségsorozatot világszerte és a bejelentéseket, hogy megünnepelhessük a béke és harmónia korába történő átmenetet.

Benjamin Fulford
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/nagy-erojatek-rothschildok-es.html#.U7IHaEDb4c8 


A boldog emberek 9 közös jellemvonása

 
 Álljon itt egy lista azokról a közös vonásokról, melyek úgy tűnik, hogy a boldog embereket jellemzik, és itt az igazán boldog emberekről beszélünk, és nem azokról, akik a felszínen annak látszanak.

A boldog emberek 9 közös jellemvonása (amiről nem beszélnek)

 
Boldogság. Ezt halljuk a leggyakrabban, amikor az embereket megkérdezik, hogy mit keresnek az életben. Egy szerető partnert, egy szórakoztató, jól fizető állást, és a véget nem érő utazás szerepel még a néhány leggyakoribb válasz között, de mindegyiknek egyetlen végső célja a boldogság.


Álljon itt egy lista azokról a közös vonásokról, melyek úgy tűnik, hogy a boldog embereket jellemzik, és itt az igazán boldog emberekről beszélünk, és nem azokról, akik a felszínen annak látszanak.

Az listáról nem állítom, hogy csak ez a kulcs boldogsághoz, csak egyszerűen rávilágítok a közös jellemvonásokra.

1. Olyannak szeretik magukat, amilyenek

A felszínen ez hihetetlenül önzőnek hangzik, de egyszerűen csak azt jelenti, hogy valóban jól érzik magukat a bőrükben. Elfogadják önmagukat fizikailag, fenntartják igazi jellemvonásaikat függetlenül attól, hogy kapnak-e megerősítést, és azért fáradoznak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az emberi tapasztalatból amit megélnek ahelyett, hogy olyasmiben lubickolnának, amit mások gyengeségnek vagy hiányosságnak minősítenek.

2. A kapcsolatokat önmaguk kiterjesztésének látják, nem pedig az emberi tapasztalat alapjaként

A kapcsolatok, akár baráti, családi vagy romantikus, minden bizonnyal az egyik legnagyobb része az emberi tapasztalatnak. Azonban túl sokan hagyják, hogy jelenlétének vagy hiányának, és még inkább, hogy az értékének túlzott jelentőséget tulajdonítsanak, mely megszabja a teljes boldogságot az életben. Úgy találtam, hogy az igazán boldog emberek hajlamosak megtalálni a teljes elégedettséget önmagukban, és minden kapcsolatot önmaguk egyfajta kiterjesztésének látni. Ezért gyakran, ha nem úgy nézünk másokra, mint akik egy bizonyos űrt kellene, hogy kitöltsenek az életünkben, vagy esetleg nem azért van rájuk szükségünk, hogy egy bizonyos módon érezzünk, akkor a legigazabb és a legértékesebb kapcsolatok alakulhatnak ki.

3. Elfogadják a változásokat

Az élet állandó tanulás, és a boldog emberek általában jól tudják ezt. Nemcsak mindig nyitottak a változásokra, hanem valóban hallgatnak a javaslatokra, tisztelnek és mérlegelnek minden véleményt, és a kritikát konstruktívan fogadják, és nem veszik sértőnek.

4. Ünneplik a saját teljesítményüket ahelyett, hogy másokéhoz hasonlítanák

A féltékenység gyilkos, és "Lehetsz a Hold, de még mindig féltékeny a csillagokra", mondta egyszer Gary Allan. Képesek vagyunk bármit elérni ebben az életben, és mi vagyunk az egyetlenek, akik megtalálhatjuk önmagunkban azt a hajtóerőt, ami mindehhez szükséges. Ahelyett, hogy vizsgálnák vagy összehasonlítanák magukat azokkal, akik már elértek valamit, az igazán boldogok inkább motivációként használják mindezt a dolgok eléréséhez a saját életükben.

5. Soha nem érzik magukat áldozatnak

Mindannyian voltunk bizonyos dolgok "áldozatai" az életben. Legyen szó akár egy váratlan szakításról, kirúgtak egy állásból vagy akár olyan súlyos dologról, mint a családon belüli erőszak. Az igazán boldog emberek azok, akik úgy döntenek, hogy nem merülnek el ebben a szerepben. Úgy döntenek, hagyják, hogy az áldozattá válás megerősítse őket ahelyett, hogy a gyengeség bélyegét viseljék, vagy hogy emiatt mások folytonos együttérzésére lennének utalva.

6. A jelenben élnek

Semmi sem fog történni, ha a múlton merengünk, vagy arról fantáziálunk, hogy milyen lehet a jövő, de a jelenben a boldog emberek ezt többnyire felismerik. Nemcsak felismerik, hanem mint motivációt képesek használni, hogy a legtöbbet hozzák ki belőle. A motiváltság mellett a jelenlét azokban a pillanatokban is jól jöhet, amikor lehetővé tesszük magunknak, hogy valóban átéljük a jelent ahelyett, hogy a jövőbeli aggályainkat vetítenénk rá.

7. Hiszik, hogy minden okkal történik

Ez nagyon könnyen párosítható azzal a választással, hogy ne legyen valaki áldozat, de a boldog emberek hajlamosak bízni életük minden történésében és a dolgok létezésében. Tudják, hogy soha semmi sem túl nagy ahhoz, hogy kezelni tudják, és inkább úgy döntenek, hogy magukhoz ölelik mindazt, amit az élet rótt rájuk, és nem bújnak el, amikor meglátják a nehézségeket.

8. Nem engedik, hogy a pénz diktáljon az életükben

Senki sem tagadja, hogy ebben a világban mindannyiunknak szüksége van pénzre a létezéshez, és ennek következtében sokan töltjük életünk nagy részét olyan dolgokkal, amelyek segítenek megkeresni azt. A boldog embereket ezen a téren az különbözteti meg, hogy nem hagyják, hogy a pénz legyen a végső diktátor az életükben. A lehetőségeikhez mérten értelmes döntéseket hoznak, de soha nem hagyják, hogy a pénz:

A) akadályozza őket a "kockázatos" szenvedélyeikben,
B) legyen az a tényező, melyet azért okolhatnak, hogy az életük miért annyira nyomorult,
C) miatt panaszkodjanak, hogy milyen kevés van.

Vannak kreatív megoldások, hogy megtehessünk mindent ezen a világon, és úgy tekinteni a pénzre, mint az egyetlen lehetséges eszközre és módra, a leginkább bénító dolog a kreativitásra.

9. A megoldásokat belül keresik

A boldog ember egyik legnagyobb felismerése, amikor a "változás belül kezdődik" elv alapján kezdenek el a dolgok működni. A megerősítés nemcsak ennek felismeréséből ered, hanem a gyakorlatban történő használatából, mely mindennek a gerincét adja az életben. Több ezer könyv, technika és gyakorlat létezik, melyek mind segíthetnek megtalálni a megoldásokat az életben, de az összeshez egyetlen dolog szükséges, hogy valóban működőképes legyen, az ezeket támogató tudatosság.

Collective Evolution
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/a-boldog-emberek-9-kozos-jellemvonasa.html#.U7IFtkDb4c8 



Hogyan szoktunk reagálni?



Inkább nem írom le, milyen felháborító tényeket milyen keresetlen szavak kíséretében osztott meg valaki egy közösségi oldalon. De alatta a párbeszéd tanulságos volt, ezért megosztom.
Milly


 

Hogyan szoktunk reagálni?


-Ezt úgy kéne nézni, hogy nem hergeled magad... és gyűlölet nélkül.. Az erő legyen benned, és a hit, hogy ennek már meg kell változnia hamarosan, mert győz a Fény!

-Folyamatosan ezt mondogatom magamnak,de sajnos van, amikor bizonyos dolgok túlszárnyalnak a határaimon. Na meg ha mindenki csak erre gondol, és senki nem tesz semmit, akkor ez meddig fog zajlani? Mint ahogy sokminden más.

-Ismétlem: "Ezt úgy kéne nézni, hogy nem hergeled magad... és gyűlölet nélkül.. Az erő legyen benned, és a hit, hogy ennek már meg kell változnia hamarosan, mert győz a Fény!" 
Ez nem azt jelenti, hogy nem kell tenni semmit! Az erő és a tudás azt a célt szolgálja, hogy cselekedjünk! De gyűlölet nélkül, mert az félrevezet és visszaüt, mint a bumeráng!











A Magyar Királyi Jogarnál történt 06.29.


2014.06.29.-én reggel 7.3o-kor egy éles fehér fény jelent meg a jogar körül.
Ketten észlelték, de némán és döbbenten várakoztak.




A Magyar Királyi Jogarnál történt a mai napon

2014.06.29. 22:37 Istengyermek


2014.06.29.-én reggel 7.3o-kor egy éles fehér fény jelent meg a jogar körül. 

Ketten észlelték, de némán és döbbenten várakoztak.

Egy percre rá egy kódsor érkezett a Gamma Kentauri bolygóról, mely a korona felett várakozott. Valójában az Alnilam csillagkódra várt, hogy összefonódhasson Vele. Az Orion csillagkép egyik övcsillagáról érkező kékes ezüst fény az Alnilam kód ébresztette/nyitotta meg a jogar hegyikristály részének Ős emlékezetét, mely Krisztus Urunk erejének eljövetelével kapcsolatos.  
Ilona

" A koronázási jogar 29,5 centiméter hosszú, hengeres nyélre illesztett hegyikristály gömb. A gömb felületére három egyforma, oroszlánra emlékeztető állatalakot véstek. A gömb kissé nyomott, magassága 65, átmérője 73 milliméter. A hegyikristály fejet két virágot formázó aranylemez fogja közre, amiket pántok fognak össze. Fölül egy mágikus csomót („Salamon-csomó”) helyeztek el, ennek bajelhárító szerepet tulajdonítottak. A foglalatra, láncokra függesztett golyókat (összesen 26 darabot) erősítettek, amik a csilingelésükkel a szellemeket tartották távol. A mogyorófa nyelet aranyozott ezüst filigrán díszítés fedi."

A Magyar Királyi jogar adatainak forrása:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_kir%C3%A1lyi_jogar




2014. június 27., péntek

Emlékezz miért vagy itt - Metatron 06.13.


Emlékezz akkor, amikor lehangolt vagy és terméketlen, hogy lényegében TE voltál és még mindig TE vagy, aki engedélyt kért egy testhez, hogy ebbe a valóságba jöhessen és megtapasztalja mindazt aki. 


Metatron arkangyal üzenetei: Emlékezz miért vagy itt 
(2014.jún.13.) 

Amikor elveszettnek és ehhez a földhöz láncolva érzed magad, emlékezzetek kedves szeretteink, a ti saját döntésetek volt, hogy be mertétek tenni lábatokat erre a bolygóra. Emlékezz, hogy TE voltál, aki testet engedélyeztetett, hogy megtapasztalja vele ezt a különleges valóságot. Emlékezz rá, hogy TE voltál aki végigküzdötte magát számos dimenzió-szinten. Emlékezz rá, hogy TE voltál, aki keményen edzett, hogy áttörje az emberiség árnyék én-je által épített korlátokat beépülve az ő valóságukba, segítve őket az EGYSÉGBE való hazatérésben.
Emlékezz akkor, amikor lehangolt vagy és terméketlen, hogy lényegében TE voltál és még mindig TE vagy, aki engedélyt kért egy testhez, hogy ebbe a valóságba jöhessen és megtapasztalja mindazt aki. 
ÉS a legfontosabb EMLÉKEZZ, hogy TE vagy aki elegendő erővel és hatalommal rendelkezel, hogy áttörj az illúziókon, amiket az emberiség kiegyensúlyozatlan EGO-i termeltek a múlt során.
EMLÉKEZZ, hogy TE vagy aki itt van erejének és szépségének teljében! Emlékezz KI VAGY! Egy hatalmas erővel rendelkező lény! Akinek fényét látni FELSZABADÍTÓ!
MINDANNYIAN fényesen átsugároztok a földi létsíkokon, egészen a végtelenség tizedik fokáig! A TI tér-idő TESTETEKKEL lehetséges a dualitás átalakítása. Úgy lesz, és úgy van a segítségetekkel. Bennetek legbelül FELVILLAN A VILÁG FÉNYE ÉS MESSZIRE KISUGÁRZIK, ÁTALAKÍTVA MINDEN SÖTÉTSÉGET AMI AZ ÚTJÁBAN VAN, kiegyensúlyoz és elenged, felszabadít és átalakít, átformál és SZABADDÁ TESZ! Felszabadítja azokat, akik hátramaradtak láncaikkal, EGO-énjük láncaiban, a tér és idő láncaiban, a feledés fátylának láncaiban.
EMLÉKEZZETEK hőn szeretett gyermekei a fénynek, TI voltatok, akik többféle univerzumon, többféle dimenzión, többféle idővonalon, többféle síkon és akadályon haladtatok át, hogy gyökereket eresszetek ezen a földi létsíkon.
EMLÉKEZZETEK GÉNJEITEKRE ÉS MEGTISZTELTETÉSRE, hogy testetek segítségével képesek vagytok megjeleníteni mindazt, akik vagytok! Testetek segítségével hallanak és látnak az emberek és hatással lehettek rájuk, hogy a Gaia-n bekövetkező NAGY változásokra ráébredjenek. Földi testetek nélkül SOHA SEMMILYEN fejlődés nem lenne elérhető. Emlékezz a bátor lélekre, aki vagy! TI VAGYTOK A BÁTRAK, TI akik gyümölcsöző sikerre viszik ezt a küldetést. Ti vagytok azok, akik megteremtik ÖNVALÓTOK megértésének új alapjait és a TI erőfeszítéseitek által alakul át a világ azzá, amivé valóban válni fog! Mindannyiatokban ott van a KULCS, a kulcs önmagatok örök átalakításához, az örök igazság megértéséhez, a teremtő feltétel nélküli szeretetéhez!
Büszkén hordozzátok testeteket, engedjétek meg hogy felvirágozhasson, engedjétek meg lelketeknek, hogy összeolvadjon vele és játszhasson a dualitás országában, mert igazság szerint ti vagytok az egyensúly hordozói, a dualitás az EGO szemében létezik csak, de nem a szellem értelmezésében. A dualitásban folyamatos harcban áll az EGO és a Szellem. A dualitás helye az általatok harmadik dimenzió valóságaként értelmezett tapasztalását hivatott szolgálni: és a dualitáson keresztül találhatod meg a belső egyensúlyt és kapcsolódhatsz össze a mennyel igaz lelkeden belül.
Emlékezz ösvényedre, tárd ki szíved küldetésed előtt, tudd, itt vagyunk veled követve lépteid, kéz a kézben. Szólíts minket, ha bármikor szükségét érzed.
Egyelőre ennyi részünkről. Szeretünk benneteket. Veletek vagyunk. Viszlát legközelebb.
Közvetítette: Anna Merkaba
Közzétette: www.fenyorveny.hu



2014. június 26., csütörtök

Az alkohol démona - Meleron

Tehát.....ha már voltál ilyen állapotban ...s ma vagy aki vagy....akkor pontosan tudod mire ment ki a játék......
arra, hogy lebutítsanak.....lelassítsanak és kivonjanak a forgalomból...hisz amíg az alkohol Démonának termelsz csemegét.....addig nem mész utadon.......addig a Lelked nem fog tudni megnyilvánulni olyan tiszta szinten ahogy arra hivatott lenne....

 "AZ ALKOHOL DÉMONA  (ugyanez a cigi,drog stb...)- Nos egy olyan témáról szólok most amiről eddig nem véletlen nem tudtam írni, ugyanis csak azt tudom hitelesen átadni amit már megtapasztaltam , megéltem......

Mivel pici gyerekkoromtól fogva irritál mindenféle alkohol illata......sosem tettem magamévá ezt a földi "nedüt"....egykoron még a konyakosmeggytől is majd elaludtam......s idővel rá kellett jönnöm, hogy hiába számomra finom illatu egy Bailey's ..vagy egy sokputtonyos Aszú, mivel van benne alkohol....a Lelkem azonnal jelez ..és nem engedte soha, hogy éljek vele......
Mivel már összerakódtak a miértek..így azt is tudom, hogy...ennek hatalmas oka az, hogy a Lelkem sosem engedhette meg fizikai "gazdatestemnek", hogy akár egy pillanatra is "butított verzióban" létezhessen.....ehhez túlságon erős .....

Két különleges megélésnek is részese lehettem ami által végre tudok írni mégis.....erről a témáról a nélkül, hogy innom kellett volna valaha is....

Az első megélés úgy egy hete történt......egy multi parkolójába a kocsihoz odajött hozzám egy 60 körülinek tűnő férfi.....ami nem meglepő sokan jönnek kérni nap mint nap....de Ő más volt..
Adtam neki ahogy mindig mindenkinek.....de annyit kértem...ne kezdje el a meséjét...és senkinek ne magyarázkodjon...ez az ő élete....és én köszönöm, hogy adhatok és nem vagyunk fordított helyzetben..
A jóember...csak hallgatott...döbbenten nézett a szemembe....mélyen....s közben éreztem ahogy a Lelke hálásan megöleli a lelkem..
DE!!!! Közben......úgy gyomron vágott valaki...hogy órákig rosszul voltam tőle..nem tudtam ki volt......de mikor elmúlt...csak firtatni kezdtem.....
Egy Elementál...- Démonitás (ki minek mondja...) volt..mégpedig az aki ezt a jóembert irányítja.....belőle kapja az energiáját......olyan energiát amit csak az alkohol képes az emberből kihozni, ez különleges csemege az ilyen lényeknek.....
Akkor értettem meg........hogy miért nem ihattam semmit soha.......és akkor értettem meg azt is, hogy így mostmár....írhatok erről a témáról...

de még nem volt vége........

Két napja....nem hagytak aludni éjjel...és mindenféle képet és videot nyomtak az orrom elé....akaratom ellenére.....csak bámultam és nem értettem ennek mi értelme.......
Az egyiken másikon...ahogy néztem a rajta lévő illetők tekintetét........azt láttam, hogy szintén egy "butított verziójú" valami működteti az adott embert.....nem a Lelke...hanem valaki más.....s akkor az egyik videon.....az egyik ember mögött ki elég illuminált állapotban bohóckodott..mások meg röhögtek rajta.....hisz kell a cirkusz a népnek...nos ott mögötte pillantottam meg.......az Ő Alkohol Démonját......

Döbbenetes volt szembesülni azzal......hogy ezek nem mendemonda szintűek......valóban mindenkit aki nem bír szabadulni bármilyen oknál fogva az alkoholtol....azt egyfajta Démoni generáció mozgatja.....ennek a Démonfajtának az egyetlen eledele....az alkoholban úszó emberből áradó energia.....és mivel magától az embrer ilyet nem áraszt...így a Démonitásoknak keresni kell fogékony embereket...erre a célra...ha életben akarnak maradni........

az mindegy, hogy valaki " ó csak a heti stresszt oldom "....vagy "ó boldogtalan vagyok"....vagy "ó nincs pénzem " stb mondatok mögé csúsztatja az ivászat okát........a lényeg, hogy..nem egymaga dönt róla.....

Sokan tekintik poénnak bulinak az egészet......(hozzáteszem számomra végképp mindegy ki hogyan szereti megélni földi létezését tehát az írás nem valami antialkoholista majomság ..ennél több....de ezt érzi akinek kell )...

Tehát.....ha már voltál ilyen állapotban ...s ma vagy aki vagy....akkor pontosan tudod mire ment ki a játék......

arra, hogy lebutítsanak.....lelassítsanak és kivonjanak a forgalomból...hisz amíg az alkohol Démonának termelsz csemegét.....addig nem mész utadon.......addig a Lelked nem fog tudni megnyilvánulni olyan tiszta szinten ahogy arra hivatott lenne....

hányszor volt már, hogy esetleg tajrészegen azt sem tudtad mit éltél meg.........s mekkora buli az állitólag, hogy végighányod a fél világot.....mások jókat röhögnek rajtad mert mekkora poén......
vagy ott ébredsz fel ahova azt sem tudod hogy kerültél.....vagy olyat tettél amit biztos, hogy sosem tennél....

ha igazából belegondolsz mert mondjuk már átélted..........épp azért vonnak ki a forgalomból....hogy ne tudj....az lenni akinek születtél...

Ám amikor...elkezdi valaki felfedezni, hogy ki ő.......milyen erős és különleges LÉlek él "gazdatestében".....akkor ........ezzel egyidőben....elkezd mindent másképp is látni.......ha már ránéz egy pálinkára egy sörre..vagy akármire...egyből látja megjelenni is az Alkohol Démonát..akit eddig észre sem vett..s jól tudja, hogy ez egy "butító " senki....aki felett uralma van......s már nem fordítva..

aki elkezdi magát felismerni.....s Lelkét egyszer is megélte már.....az onnantól........egyszerűen elkezdi TISZTELNI ÉS MÉRHETETLENÜL megélni azt.....hogy.......Ő KICSODA...és ...bár lehet, hogy még lehúz egy két felest......vagy a cimbikkel bedob egy két pofa sört....de már a kortyok ....egyre nehezebben fognak lecsúszni.....mert egyet fog érezni.........

NEM MÉLTÓ HOZZÁ....NEM MÉLTÓ AHHOZ A LÉLEKHEZ ÉS ERŐHÖZ..AKI BENNE ÉL...S AKI ÁLTAL........MEGNYILVÁNULHAT S TEHETI KÜLÖNLEGES FELADATÁT E VILÁGBA...

s érzi...hogy már senki és semmi nem "butíthatja " le.......mert nincs értelme..mert MINDEN PILLANATOT MEG AKAR ÉLNI.....

s vidám a nélkül is ha nem vedel...
kikapcsolódhat a stresszből akkoris ha ...közben magánál van.....
s tehet bármit e világba ÖNFELEDTEN.......már érzi.........

SZABADON TESZI ...mert az Alkohol démonja....aki belőle zabált......már rég messze jár....mást , egy gyengébbet igyekszik ...manipulálni....

s így megy ez..........................ilyen végtelen egyszerűen.....

van aki meg tudja magát menteni ....van akinek nem kell mert minek...mert így jó neki.......

jó utat......mindenkinek úgy ahogy érzi........
Meleron - http://meleron.hu/ "


"AZ ALKOHOL DÉMONA (ugyanez a cigi,drog stb...)- Nos egy olyan témáról szólok most amiről eddig nem véletlen nem tudtam írni, ugyanis csak azt tudom hitelesen átadni amit már megtapasztaltam , megéltem......
Mivel pici gyerekkoromtól fogva irritál mindenféle alkohol illata......sosem tettem magamévá ezt a földi "nedűt"....egykoron még a konyakosmeggytől is majd elaludtam......s idővel rá kellett jönnöm, hogy hiába számomra finom illatú egy Bailey's ..vagy egy sokputtonyos Aszú, mivel van benne alkohol....a Lelkem azonnal jelez ..és nem engedte soha, hogy éljek vele......
Mivel már összerakódtak a miértek..így azt is tudom, hogy...ennek hatalmas oka az, hogy a Lelkem sosem engedhette meg fizikai "gazdatestemnek", hogy akár egy pillanatra is "butított verzióban" létezhessen.....ehhez túlságon erős .....
Két különleges megélésnek is részese lehettem ami által végre tudok írni mégis.....erről a témáról a nélkül, hogy innom kellett volna valaha is....
Az első megélés úgy egy hete történt......egy multi parkolójába a kocsihoz odajött hozzám egy 60 körülinek tűnő férfi.....ami nem meglepő sokan jönnek kérni nap mint nap....de Ő más volt..
Adtam neki ahogy mindig mindenkinek.....de annyit kértem...ne kezdje el a meséjét...és senkinek ne magyarázkodjon...ez az ő élete....és én köszönöm, hogy adhatok és nem vagyunk fordított helyzetben..
A jóember...csak hallgatott...döbbenten nézett a szemembe....mélyen....s közben éreztem ahogy a Lelke hálásan megöleli a lelkem..
DE!!!! Közben......úgy gyomron vágott valaki...hogy órákig rosszul voltam tőle..nem tudtam ki volt......de mikor elmúlt...csak firtatni kezdtem.....
Egy Elementál...- Démonitás (ki minek mondja...) volt..mégpedig az aki ezt a jóembert irányítja.....belőle kapja az energiáját......olyan energiát amit csak az alkohol képes az emberből kihozni, ez különleges csemege az ilyen lényeknek.....
Akkor értettem meg........hogy miért nem ihattam semmit soha.......és akkor értettem meg azt is, hogy így mostmár....írhatok erről a témáról...
de még nem volt vége........
Két napja....nem hagytak aludni éjjel...és mindenféle képet és videót nyomtak az orrom elé....akaratom ellenére.....csak bámultam és nem értettem ennek mi értelme.......
Az egyiken másikon...ahogy néztem a rajta lévő illetők tekintetét........azt láttam, hogy szintén egy "butított verziójú" valami működteti az adott embert.....nem a Lelke...hanem valaki más.....s akkor az egyik videon.....az egyik ember mögött ki elég illuminált állapotban bohóckodott..mások meg röhögtek rajta.....hisz kell a cirkusz a népnek...nos ott mögötte pillantottam meg.......az Ő Alkohol Démonját......
Döbbenetes volt szembesülni azzal......hogy ezek nem mendemonda szintűek......valóban mindenkit aki nem bír szabadulni bármilyen oknál fogva az alkoholtól....azt egyfajta Démoni generáció mozgatja.....ennek a Démonfajtának az egyetlen eledele....az alkoholban úszó emberből áradó energia.....és mivel magától az ember ilyet nem áraszt...így a Démonitásoknak keresni kell fogékony embereket...erre a célra...ha életben akarnak maradni........
az mindegy, hogy valaki " ó csak a heti stresszt oldom "....vagy "ó boldogtalan vagyok"....vagy "ó nincs pénzem " stb mondatok mögé csúsztatja az ivászat okát........a lényeg, hogy..nem egymaga dönt róla.....
Sokan tekintik poénnak bulinak az egészet......(hozzáteszem számomra végképp mindegy ki hogyan szereti megélni földi létezését tehát az írás nem valami antialkoholista majomság ..ennél több....de ezt érzi akinek kell )...
Tehát.....ha már voltál ilyen állapotban ...s ma vagy aki vagy....akkor pontosan tudod mire ment ki a játék......
arra, hogy lebutítsanak.....lelassítsanak és kivonjanak a forgalomból...hisz amíg az alkohol Démonának termelsz csemegét.....addig nem mész utadon.......addig a Lelked nem fog tudni megnyilvánulni olyan tiszta szinten ahogy arra hivatott lenne....
hányszor volt már, hogy esetleg tajrészegen azt sem tudtad mit éltél meg.........s mekkora buli az állitólag, hogy végighányod a fél világot.....mások jókat röhögnek rajtad mert mekkora poén......
vagy ott ébredsz fel ahova azt sem tudod hogy kerültél.....vagy olyat tettél amit biztos, hogy sosem tennél....
ha igazából belegondolsz mert mondjuk már átélted..........épp azért vonnak ki a forgalomból....hogy ne tudj....az lenni akinek születtél...
Ám amikor...elkezdi valaki felfedezni, hogy ki ő.......milyen erős és különleges LÉlek él "gazdatestében".....akkor ........ezzel egyidőben....elkezd mindent másképp is látni.......ha már ránéz egy pálinkára egy sörre..vagy akármire...egyből látja megjelenni is az Alkohol Démonát..akit eddig észre sem vett..s jól tudja, hogy ez egy "butító " senki....aki felett uralma van......s már nem fordítva..
aki elkezdi magát felismerni.....s Lelkét egyszer is megélte már.....az onnantól........egyszerűen elkezdi TISZTELNI ÉS MÉRHETETLENÜL megélni azt.....hogy.......Ő KICSODA...és ...bár lehet, hogy még lehúz egy két felest......vagy a cimbikkel bedob egy két pofa sört....de már a kortyok ....egyre nehezebben fognak lecsúszni.....mert egyet fog érezni.........
NEM MÉLTÓ HOZZÁ....NEM MÉLTÓ AHHOZ A LÉLEKHEZ ÉS ERŐHÖZ..AKI BENNE ÉL...S AKI ÁLTAL........MEGNYILVÁNULHAT S TEHETI KÜLÖNLEGES FELADATÁT E VILÁGBA...
s érzi...hogy már senki és semmi nem "butíthatja " le.......mert nincs értelme..mert MINDEN PILLANATOT MEG AKAR ÉLNI.....
s vidám a nélkül is ha nem vedel...
kikapcsolódhat a stresszből akkoris ha ...közben magánál van.....
s tehet bármit e világba ÖNFELEDTEN.......már érzi.........
SZABADON TESZI ...mert az Alkohol démonja....aki belőle zabált......már rég messze jár....mást , egy gyengébbet igyekszik ...manipulálni....
s így megy ez..........................ilyen végtelen egyszerűen.....
van aki meg tudja magát menteni ....van akinek nem kell mert minek...mert így jó neki.......
jó utat......mindenkinek úgy ahogy érzi........

Meleron - http://meleron.hu/









Napi útravaló - Meleron


"MELERON FÉLE NAPI ÚTRAVALÓ: Sokszor szinte belehalsz abba, hogy egész életed során küzdesz valamivel....úgy érzed mások szélmalmai ellen kell harcolnod, hogy fennmaradj a mindennapokban...harcolsz a főnökkel, mhelyeddel, csekkekkel, családtagokkal, barátokkal, élethelyzetekkel..mindennel harcolsz és belefáradva....elillan az életed..anélkül, hogy ÉLTÉL volna....hisz végig ..F-ÉLED...hisz..F-ÉLELMEDBEN nem veszed észre, hogy....voltaképpen csak Te gyártod sorra, megállíthatatlanul szélmalmaidat......

de HA MEGÁLLSZ EGY PICIKÉT....nézd meg máshonnan , más oldalról ezeket a szélmalmokat..

csupán tesztek...semmi más...és ha ezt észreveszed, hogy nem legyőzni kell.....nem harcolni ellenük...csak megélni..és leszűrni belőle mi a tanítása....utadhoz...segítségképpen...

akkor a másik oldalról nézve....PILLANGÓNAK... könnyed teszteknek fogod érzékelni még a legnehezebb sors-tesztet is......Ez nem fog egyik napról a másikra menni mert az elméd megszokta, hogy minden ellen harcolnia kell.....de ha egyszer is elkezded észrevenni...hogy PILLANGÓK ELLEN nem kell harcolni...csak figyelni mit tanít.....akkor....hamarosan átalakul az egész....világnézeted....gondolkodásmódod..és legfőképpen önmagadról alkotott képed...és az egész SORSOD....Sok erőt kívánok ehhez...megéri !!! 

Szeretettel, ...Meleron (http://meleron.hu/) "


Utolsó stádiumban volt, legyőzte

 Szinte hihetetlen, de egy férfi kigyógyította magát a rákból, mégpedig szódabikarbóna és melasz segítségével! Vernon Johnston végső stádiumú prosztatarákkal küzdött, mely már a csontvelőjére is átterjedt. Az ismerősei és orvosai legnagyobb csodálkozására a férfi meggyógyította magát.

Utolsó stádiumban volt: szódabikarbónával és melasszal legyőzte a rákot! 

 

 

 

 

 

Utolsó stádiumban volt: szódabikarbónával és melasszal legyőzte a rákot!


Vernont fia tanácsára kezdett el szódabikarbónát fogyasztani, ugyanis a rák nem tud élni a túl lúgos környezetben, melyet a szódabikarbóna teremt a szervezetben.
Az utolsó stádiumból felépülő férfi naplót is vezetett meggyógyulásáról, melyből kiderül, hogy a szódabikarbóna mellett még további lúgosító hatású zöldségeket, gyümölcsöket, ásványi anyagokat és vitamin kiegészítőket is fogyasztott, hogy fokozza a kívánt eredményt. Emellett pedig sok időt töltött a napon. Továbbá légzőgyakorlatokat is végzett, hogy testét minél több oxigénnel lássa el, a nátrium-hidrogén-karbonát pH- emelési munkáját.
Melaszt fogyasztott azért, mert a rákos sejtek a cukor fermentálásából élnek, ahelyett, hogy oxigént használnának. A cukor megtéveszti őket, aztán a nagy adagú szódabikarbóna sokkolja őket a PH-érték változásával. A kúrahatásosnak bizonyult, a szódabikarbóna és a melasz hatékonyan szállt szembe és győzte le a rákos sejteket.
Néhány hét elteltével Vernon orvosi vizsgálata is megerősítette azt, amit már ő is érzett: prosztata-és csontrák állapotának javulását és teljes visszafordulását. 2008-as történetét a ” The Valley News” írta meg 2009-ben Californiában. Vernon még mindig él és elmesélheti történetét másoknak.





Szexualitás - Híd a magasabb tudatosság szintjeihez

 Szexuális történelmetek a lélek minden részére hatással van.... A szexualitás legmélyén van egy frekvencia, amely elérhető, amelyet mindig kerestek, és amit nagyon sok ember félreért

 Szexualitás - Híd a magasabb tudatosság szintjeihez
Forrás: Barbara Marciniak: Hajnalhozók (20. fejezet) | szöveg | Édesvíz könyv



Fordította: Mészfalvi Györgyi

Amikor a rólatok szóló könyveket lesöpörték a polcokról, szétszórták, és a DNS-t szétválasztották, hogy csak két szál maradt egészen minimális adattal és emlékkel, a fizikai test szexuális részét érintetlenül hagyták. A szaporodás eszközét természetesen meghagyták, lehetőséget adtak a fajnak, hogy érintkezésben maradjon saját valójával, és reprodukálja önmagát. A szexualitás legmélyén van egy frekvencia, amely elérhető, amelyet mindig kerestek, és amit nagyon sok ember félreért. Az orgazmus.

Az orgazmus eredeti rendeltetése eltorzult. Testetek elfelejtette a kozmikus orgazmust, amelyre képes, mert a társadalom hosszú évezredeken át azt táplálta belétek, hogy a szexualitás rossz dolog. Azért tanították ezt, hogy irányíthatók legyetek, és elzárjanak benneteket a nemiségen keresztül megvalósítható szabadságtól. A nemi élet az extázis frekvenciájával köt össze, amely visszakapcsol titeket isteni forrásotokhoz és a tudáshoz.
A nemiséget a bolygón bűnnek bélyegezték, és ez a minősítés a sejtemléketekben megmaradt. Ez nem csak ebből az életciklusból ered; félreértelmezése és rossz célra használása sok ezer évre nyúlik vissza. Tisztáznotok kell a szexualitást övező negatív aspektusokat, és meg kell tapasztalnotok, meg kell vizsgálnotok, miként használhatjátok a szexuális energiát és a szexuális megnyilvánulást többdimenziós énetekben.

A test nemi részei az öröm sugárútjai. Olyan frekvenciákat teremtenek, amelyek gyógyítják és stimulálják a testet, és felrepítik a magasabb rendű spirituális énhez. Annyira félreértelmezik a nemiséget ezen a bolygón, hogy a két ember közötti nemi érintkezések elenyésző hányadában van jelen a spirituális kapcsolódás szándéka. A szexualitás szellemiséget hív életre, amely szabad, és úgy tekint magára mint teremtőre. Ennek ellenére a szexualitást nagyon kevesen használják hídként a tudatosság magasabb szintjeinek eléréséhez.

Sok emberrel beszéltünk, akik használják a fényt. Miután megtalálták a megfelelő partnert, egy monogám kapcsolatban a létezés nagyon magas síkjaira tudtak eljutni. A vibrációs állapot révén a monogámia egyre jobban működik már nagyon sok embernél. A több partnerrel fenntartott kapcsolatokban az ember hajlamos elfelejteni a becsületességet, és eltitkolni saját valóját: adsz egy kicsit itt, egy kicsit ott, mindenhol elhintve magjaidat. Jobb egy partnerrel kapcsolatban élni, ami persze nem jelenti azt, hogy mindörökre ugyanazzal a partnerrel kellene maradni. Légy lojális, őszinte, légy együtt azzal, akivel éppen élsz, és tarts ki mellette, ameddig csak lehet! Ha ez az egész életet jelenti, az csodálatos. Fejezd be a kapcsolatot, ha eléritek azt a pontot, amikor már nem a kommunikációról és egymás szolgálatáról szól a viszony, és amikor érzed, hogy a kapcsolatnak nincs jövője! Keress valaki mást, aki a saját vibrációdra rezonál!

Az igazán intim kapcsolatokban bizalom fejlődik ki. A legtöbb embernek problémát jelent, hogy megbízzon saját magában, mert nincs mintája a bizalomra. Egy kapcsolatban sokat tanulhatsz a bizalomról, mert a kapcsolat tükröt tart eléd. Megmutatja, amit saját szemszögedből nézve nem veszel észre. Külső képet tár eléd saját magadról, ha a szexualitás őszinte kommunikáció és intim kapcsolat, és nem magányt elűző szórakozás. Sokan használtátok a nemiséget az intimitás megteremtése helyett szórakozásként, és az intimitás elkerülésére. Buzogni kezd az energia, egymás szemébe néztek és elönt a forróság, izgalomba jöttök. Aztán ahelyett, hogy bensőségesen, spirituálisan felfedeznétek egymást, becsapjátok érzésközpontotok ajtaját, felhúzzátok a páncélt, és felszínes, pusztán genitális aktusra vagytok hajlandók. Túl ijesztő és komoly az egész test mélyebben fekvő ösvényeire merészkedni, és megkockáztatni a teljes spirituális egyesülést. A forró szex néha nagyszerű és jó érzés. Csak azt állítjuk, hogy van ennél több is. Sokkal több. És senki nem akadályoz meg az elérésében benneteket, csak saját magatok és a hiedelmeitek, meg a félelem attól, hogy lebontsátok a határokat és falakat.

Félelmeitek java része abból ered, amit magatokkal és másokkal tettetek nemi életetekben. Szexuális történelmetek a lélek minden részére hatással van. Az egész testetekből hangosan és világosan sugárzik mindaz, amit a lelketek sugároz. Néha nem is akarjátok látni, mert túl fájdalmas, és elítélitek, mert azt hiszitek, hogy rossz. Hagyjátok abba az ítélkezést, nézzétek semleges szempontból azt, amit tettetek! Mindegy, mit fedeztek fel, mindegy, milyen szégyenletesnek vagy bonyolultnak tűnik, mindegy, mennyi erőszak van benne. Adatgyűjtés és saját magatok megismerése volt a célotok, ez lebegjen a szemetek előtt.

A szexualitás frekvencia. Ez az, amit nem vettek el tőletek, bár a történelmetektől, emlékeitektől, önazonosságotoktól megfosztottak benneteket. Egyetlen utat hagytak meg, amelyen keresztül felfedezhetitek önmagatokat - a nemiséget. Ezt persze soha nem mondták nektek. Kicsit megdorgáljuk most az egyházat, ezért elnézést kérünk mindenkitől, aki valamelyik egyház tagja. Az egyház intézménye szervezetként jelent meg - a vallást és a spirituális fejlődést ellenőrző, munkahelyet, hierarchiát és klubot teremtő vállalkozásként. Nagyon kevés azon egyházaknak a száma, amelyek azért alakultak, hogy tudást adjanak át az embereknek. Ugye általában nem úgy gondolsz az egyházra, mint a tájékoztatás fórumára? A tudást adó egyház az igazság vibrációján működik. A spirituális birodalmak a lét olyan területei, amelyektől az emberi test el van zárva. Mivel a nemiség révén az emberek visszaszerezhették volna emlékeiket, eljuthattak volna spirituális énjükhöz és szellemi alkotójukhoz, vagy megtalálhatták volna az előlük elzárt spirituális birodalmakba vezető utat, megjelentek az egyházak, és kihirdették, hogy a szexuális érintkezés csupán a nemzés eszköze. Azt tanították, hogy a szexuális érintkezés egyetlen célja és oka kicsi emberek nemzése.

A szexualitásról úgy beszéltek, mint valami nagyon rossz dologról. A nőknek azt mondták, hogy a nemi életet egyszerűen el kell tűrniük, ki kell szolgálniuk a férfiakat, és nincs beleszólásuk a gyermekszülés folyamatába. A nők elhitték ezt, s emiatt a mai napig azt hiszik, hogy nem tudják kontrollálni testük ezen részét. Pedig mindenki maga döntheti el, akar-e gyereket szülni vagy sem, és ezt mindenkinek tudnia kell. Egyáltalán nem olyan bonyolult, mint ahogy elhitették veletek. A döntés és a szándék hozza életedbe a tapasztalatokat. Eldöntheted, legyen-e gyermeked vagy sem. Ha az elmúlt néhány ezer évben a nő tudott volna erről, ha felfedezhette volna saját szexuális énjét a gyerekszüléstől való félelem nélkül, a férfiak és a nők talán rájöttek volna, hogy sokkal szabadabbak, mint ahogy elhitették velük.

A szeretet segíti elő a szexualitás legmagasabb rendű frekvenciájának felfedezését. Semmi köze a dolognak ahhoz, hogy homoszexuális vagy heteroszexuális kapcsolatról van szó. Két ember egymásnak örömet szerez, olyan módon, amely felszabadítja a tudatosság frekvenciáit. Sok eszmét elhittetek már arról, mi a helyes és mi a helytelen a nemiség kifejezésében.

Minden kapcsolat lényege a szeretet. Ha szeretsz és tisztelsz valakit, nem számít, milyen összetételű a sűrűséged. A szeretet vibrációja számít, és az, miként fedezed fel ezt a szeretetet, amely ideális esetben megteremtheti az ikerlángot alkotó férfi és női pólusok egyesülését.

A nemiséget ideális esetben az érzéseken keresztül lehet felfedezni. A harmadik és a negyedik csakra kot össze az érzelmi és a szerető énnel, amelyen át eljuthatsz spirituális énedhez. Spirituális éned a többdimenziós részed, amelyen keresztül egyidejűleg több formában létezel. Küldetésed és vállalásod, feladatod, hogy tudatában légy mindezen realitásoknak önmagad identitásában. Ha tudatában vagy az összes realitásnak, képes vagy ráhangolódni a különböző frekvenciákra. Emlékszel arra, hogy ki vagy, és megváltoztathatod ennek a világegyetemnek a vibrációs szintjét.

Szeretünk beszélni a szexualitásról, mert ez olyan titokzatos dolognak számít ezen a bolygón. Voltak misztériumiskolák, amelyek titokban tartották, hogy mire lehet felhasználni a nemiséget. Elektromágneses teremtések vagytok. Amikor fizikai kapcsolatba kerültök egy másik emberi lénnyel, elektromágneses frekvenciáitok egyesülnek. Ha az elektromágneses frekvencia a szeretet frekvenciáján egyesül, hihetetlen dolgok történnek.

Évezredekkel ezelőtt, amikor a bolygó egyes részein uralkodó jellegű volt a patriarchális szemlélet, eljött az Istennő energiája, és kapcsolatba lépett néhány emberrel. A nő tudott erejéről, intuíciójáról, érzésközpontjáról, kapcsolatáról és vágyáról, hogy életet teremtsen. Azt is tudta, hogy soha nem kell magzatot fogadnia magába, ha nem akarja.

A női energiának azonban vissza kellett vonulnia, hogy a patriarchális társadalom teljesen eluralkodjon, és előkészítse a Földet a mostani tudatváltásra. A női erőt, energiát és a nemiségről meglévő ismereteket tehát elfojtották. A modern időkben - az utóbbi kétezer évben - általánossá vált a bolygón, hogy a nők elhitték, semmi beleszólásuk nincs abba, hogy mikor szüljenek gyereket. A nemiség rossz és gusztustalan, a szex pedig csakis a házasság kötelékében gyakorolható és így tovább. Ez mind csak marketingprogram volt. A mai idők emberét a nemiségtől és annak kinyilvánításától még jobban elrettentő fogások az új vírusok: az AIDS, a herpesz és az összes többi hasonló betegség. Tele van velük az újság. Elolvasod és megrémülsz. Félsz kifejezni magad, félsz az ösztöneidtől, félsz a saját örömödtől. Érted ?
Mielőtt a DNS-t átrendezték volna, sok ember a szeretet általi elektromágneses kapcsolódás révén tudott bejutni a magasabb birodalmakba, és önmaga létráját megmászva elérte a bolygón kívüli frekvenciákat. Mintha felültek volna egy rakétára, amely kirepítette őket a valóság más rendszereibe. Ez volt az egyik legalaposabban elrejtett titok a bolygón.
Sok olyan emberrel beszéltünk, akiknek abszolút tökéletes szexuális élményeik voltak. Nem teszünk különbséget, és nem alkotunk ítéletet arról, ki kivel létesít kapcsolatot, ezt hangsúlyozzuk. Nektek is azt javasoljuk, hogy hagyjatok fel az ítélkezéssel. Régi programozás. Teljesen mindegy, hogy a másik nemmel, vagy a saját nemedhez tartozó emberrel létesítesz kapcsolatot. Két emberről van szó, akik a testek fizikai egyesülése révén egymásra találnak az egyesüléshez és a szerelem megtapasztalásához számukra legmegfelelőbb módon, mert szeretik egymást. Ha az emberi testek egyesüléséből hiányzik az egység és a szeretet, az ember kellemetlen tapasztalatként éli meg. Ez pedig a legkülönfélébb sérüléseket okozhatja a lélekben.

Meghagyták nektek a szexuális orgazmus megtapasztalásának frekvenciáját, hogy emlékezhessetek magasabb rendű identitásotokra. Amikor feltárul ez az energia vagy történelem, és megérted, ki vagy, saját többdimenziós éned sok testét fogod egyesíteni fizikai testedben. Ha teljes képet akarsz szerezni identitásod térhálózatáról, engedd, hogy a tizenkét szálas spirál felépítse magát testedben, és a fénykódolt szálak újrarendezhessék magukat. Ehhez a mentális testedet kell használnod, amely természetesen a fizikai testtel áll kapcsolatban. Az érzelmi test, amely a spirituális testhez kötődik, az a test, amelyet mindenki ki akar hagyni. Azt mondjátok: - Fejlődni szeretnék. Gyorsan akarok előre haladni, de anélkül, hogy végig kellene mennem az érzelmi központon.

Többdimenziós énetekkel az érzéseitek kötnek össze, és a legnagyobb zárlatok általában érzéseitekben vannak. Fogadd el, hogy „tananyagod" felszínre kerülésének oka van. A legtöbben szívesen eltemetnétek tananyagotokat, kidobnátok a szemétbe, mintha valami rondaság lenne, nem pedig ti magatok. Ez a tananyag saját identitásotok árnyékos része, amivel nem szerettek foglalkozni, amit nem akartok elfogadni.

Tudjuk, hogy néha, amikor valami felszínre kerül, ilyen szavakkal bélyegzitek meg: - Gyűlölöm ezt a részemet. Végezni akarok vele, a szőnyeg alá akarom söpörni és elfelejteni. - Mondunk valamit. A saját tananyagod - a dolgaid - az életed mércéi. Rajtuk keresztül tanulsz.

Önként vállaltad a mutációt, hogy fényt engedsz a testedbe, és életet adsz a Fény Családjának a bolygón. Mivel a fény tudás, mindennel foglalkoznod kell, amit elzársz magad elől. A nemiség az első számú téma, hiszen az a titkos én éppen az, aki elől rejtőzködsz. A társadalom azt mondja: - Ez jó. Ez rossz. Ezt kell tenned. Ezt nem szabad tenned. - Ki szabta ezeket a törvényeket? Egyáltalán, ki ír elő bármilyen törvényt számodra?

Megrekedtetek, mert nem értitek a magatokkal folytatott párbeszéd sugallta jeleket. Így csak ismételgetitek. Sokan szeretitek a történeteiteket, mert rátok irányítja a figyelmet. Ki állna szóba veled, ha nem lenne történeted? Figyelj a testedre és nézd meg, mit tanít az énnek. Jó esetben meggyógyítod a fájdalmat, és több helyet csinálsz a kellemes érzéseknek és az örömnek, amint megtanulod, miként foglalkozz sokkal behatóbban lelki testeddel, és új szexuális identitást alakítasz ki.

A szexualitás a kulcs a tudatosság magasabb birodalmaiba vezető ajtóhoz. Amikor újrafogalmazzátok magatokat, és a fénykódolt szálak új önazonosságot adnak nektek, szexuális éneteket is megváltoztatjátok. A nemiség előtérbe kerül életetekben, és tapasztalatunk szerint ez az a terület, amelytől jelenleg a legjobban féltek. Garantálhatjuk, hogy később még sokkal félelmetesebb területek bukkannak fel.

Ha megragadsz a szeretet eszméjénél, és képtelen vagy megérteni, miről szól, akkor a szeretetet önmagadon kívül keresed. Keresel valaki mást, hogy értelmet adjon az életednek és elfogadjon. Ha nem találsz ilyen embert, dühös leszel, vagy értéktelennek tartod magad. Ezzel a mintával nőttél fel, ezt a példát mutatták a szüleid és a társadalom. Sokszor elmondtuk már, a legfontosabb dolog önmagad szeretete és a Föld tisztelete. Ez az, amit állandóan elfelejtesz. Keresed a következő kapcsolatot, hogy teljessé, egésszé válhass általa! Úgy véled, kapcsolat nélkül nem érsz annyit, hogy elfogadjanak a társadalomban. Magányosnak érzed magad. Meg kell tanulnod egyedül lenni. A magány csak lelkiállapot. Soha, soha nem vagy egyedül. Rengeteg entitás vesz körül. Ha abbahagynád az önsajnálatot, felfedeznéd, mennyi adat bombáz szüntelenül, és egyedül szeretnél maradni, hogy élvezhesd a kapcsolatfelvételt.

Ha szereted magad, és nem azon jár az eszed, hogy keress valakit, aki szeret, képes leszel elfogadni azt, amit felajánlanak. Fontos, hogy értékesnek tartsd magadat, és ne érd be álcázott szeretettel. Ha úgy döntesz, hogy keresel egy partnert, vagy együtt vibrálsz valaki mással, de nem kapod meg azt, amit akarsz, ne nyafogj, ne siránkozz, ne duzzogj, hogy az illetőt megváltoztasd a saját igényeid szerint. Ha a magaddal szemben felállított érték nem valósul meg, egyszerűen változtasd meg a valóságodat, és menj tovább egyedül, amíg meg nem találod azt, aki visszatükrözi azt az értéket. Addig is őrizd éned szeretetének, tiszteletének vibrációját, és tanuld meg, hogy ennek az utazásnak a célja önmagad felfedezése a többi emberhez fűződő kapcsolataidban. Nemcsak férjekről és feleségekről szól. Az utazás célja az, hogy sok más életet megérintve megtanuld tisztelni saját fizikai testedet, és az éned páratlan mivoltát. Mindig legyen időd az énre figyelni, és engedd fejlődni.

Féltek közel kerülni önmagatokhoz - egyedül maradni az énnel. Ha csak egyszer is sikerül megteremtenetek az intim közelséget, csendet, önszeretetet, energiátok megőrzését, mindig ezt az intimitásmintát akarjátok majd alkalmazni egy másik emberrel kialakítandó bizalmas kapcsolatban.

Mivel éppen a frekvenciáitok növelésén és megismerésén fáradoztok, meglehetősen zavarossá vált a szexualitás fogalma. Amikor két test egyesül, de még akkor is, ha csak megöleltek valakit, rezgéseitek találkoznak. A szexuális élménytől a testben hormonok szabadulnak fel. A hormonok felébresztenek bizonyos energiákat a sejtekben, és a két lény lételeme egymásba áramlik. Ezért van az, hogy a nemi érintkezés után néha képtelen vagy megszabadulni a másik ember energiáitól. Még ha nem is akarsz az illetővel lenni, a nemi érintkezés emléke veled marad az elektromágneses csere miatt.

A frekvenciamodulálás már zajlik, ezalatt megtanuljátok saját rezgéseteket olyan szintre emelni, ahol állandósul az információáramlás, önszeretet és az önmagatokkal szembeni intimitás. Igencsak zavarba ejtő lesz, esetenként félelmetes is rétegről-rétegre felépíteni és egységbe rendezni ezt a sérülékeny dolgot, amit éppen most tanultok magatokról. Minél tudatosabbá válsz, annál inkább oda tudsz majd figyelni arra, miként használod a testedet, mikor helyezed áram alá, mikor pihenteted, és természetesen arra is, kivel létesítesz nemi kapcsolatot.

Ha a szexuális megnyilvánulás szolgálná most a legnagyobb fejlődéseteket, automatikusan megvalósítanátok magatoknak az élményt, mert készen állnátok rá. Tudnotok kell, hogy az én evolúciójának folyamatában nagyon gyakran vannak periódusok, amikor a nemi aktivitás szunnyadozik. A szexuális frekvencián kölcsönös csere zajlik két ember között. Tehát ha egyesülsz, és kémiai cserefolyamatba bonyolódsz egy olyan személlyel, aki nem a te szinteden van, átveszed tőle a szemetet, mert igencsak bensőségesen cseréltetek energiát.
Néha elkerültetik veled az effajta cserét. Azt gondolhatod: - Ó, istenem, mi történt? Öregszem? Kezdek fonnyadni? Mi folyik itt? - Nem erről van szó. Megtanulhatod használni az energiát, amely szexuálisan stimulál, anélkül, hogy megosztanád egy másik emberrel. Ahelyett, hogy összezavarodnál és megbolondulnál, felfedezheted ezt az energiát az önkielégítés módszerével, hiszen tudod, hogy senki nem tiltja, és jó dolog. Vagy egyszerűen csak tudomásul veszed, hogy elönt a nemi gerjedelem és eldöntöd, mit kezdj vele. Azt mondhatod: - Jó, ezzel most nem foglalkozom. Lássuk, hová jut ez az energia. - Fogadd el az energiát, hagyd növekedni a testedben és vezesd le valamely más területen.

Eljön az idő, amikor úgy kell tudnod imádnod, dédelgetned és szeretned saját magadat, mintha újszülött csecsemőként tartanád önmagad a karodban, tudva, hogy mindent megteszel magadért. Sokan távol maradtok ettől. Keress egy nyugodt, csendes helyet, ahol megtalálhatod a válaszokat. Nem találsz feleletet, ha egész nap telefonálgatsz, és válaszokat vársz mindenkitől. Ezzel csak azt jelzed, hogy a feleletet saját magadon kívül keresed. Ha megtanulod, miként fordulj önmagadhoz a válaszokért, az éned megszólal. Általában nem vagy képes meghallani, mert be vagy zárva olyan viselkedési minták közé, amelyekről tudod, hogy meg kell változtatnod őket, de nem akarod megváltoztatni, mert nem tudod, hogy akkor ki leszel.

Egészen őszintén, féltek saját magatoktól. Szinte mindenkire jellemző ez. Attól féltek, hogy nem lesztek teljesek, pedig nagyon teljesek akartok lenni. Ezért ilyeneket mondogattok: - Teljes vagyok. Önálló vagyok. Szükségem van valakire. Vonzódom valakihez. Jaj ne, nézni sem bírom. Ez túlságosan megrémít. Nincs szükségem senkire. Szükségem van valakire. - És így tovább, körbe-körbe. Tanuld meg lecsendesíteni az elmédet! Tanuld meg tökéletesen uralni az energiádat! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy bárhol is vagy, figyeled magadat - hogy áll a tested, miként használod a kezeidet, ismételgeted-e magadat unos-untalan, beszélsz-e vagy csendben vagy. Tanuld meg ítélkezés nélkül figyelni önmagadat! Figyelj, és korrigáld a dolgokat azáltal, hogy eldöntöd, milyen akarsz lenni, azzal szemben, amilyen most vagy! Tanuld meg lecsendesíteni az elmédet!

Frekvenciát leginkább szerelmi kapcsolatban továbbítasz egy másik ember felé. A szerelmi kötés nem azt jelenti, hogy örökké egymásba fogtok csimpaszkodni. Csak annyit jelent, hogy kapcsolatod van valakivel, ameddig csak úgy ítéled meg, hogy a kapcsolat működik. Tisztelitek egymást, energiát cseréltek és engeditek az erőt áramlani, mintha csak nyitott áramkörök lennétek. Ha nem szeretitek egymást és nincs közöttetek kötés, nincs csere; az áramkör nem nyílik ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem élvezed a szexet, csak annyit jelent, hogy zárva marad az áramkör.

Ahogy ez az elektromos áram magasabb és magasabb szintre ér, az emberi test egyre erőteljesebb orgazmusokhoz juthat, mert az idegrendszer kezelni tudja a gyönyör magasabb frekvenciáit. Az idegrendszer szabályozza majd, hogyan fejezd ki önmagad, és miként érezz. A fejletlen idegrendszerű ember nemi élményei nagyon szegényesek, mert az idegrendszer vezeti az elektromos áramot. Az orgazmus élménye gyógyító hatású és elősegíti a test újrahangolását. Végül már nem leszel képes közeledni olyan emberhez, vagy együtt lenni olyasvalakivel, aki nem ugyanazon a hullámhosszon működik, mint te. Egyszerűen nem illetek össze. Olyan lesz, mintha egy harminckilences méretű lábra akarnál egy harminckettes cipőt húzni. Nem fog menni, nem lesz kényelmes. Nem illetek össze, mert nem tudtok a vibráció szintjén egyesülni.

A szexuális kapcsolatokon keresztül meg fogjátok érteni a vibrációs táplálkozás jelentőségét. A szexuális kapcsolat csak az egyik módja a veled azonos vagy összeegyeztethető feszültségen élő emberekkel való egyesülésnek. Nagyon érdekesnek tartjuk a valóságotokat, mert számos jelzésértékű jelenség van ébredező világotokban. Ha átmész egy másik országba, az elektromos készülékeid nem működnek az ott használt feszültségen. Adaptert kell szerezned. Kimerítő lenne, ha állandóan adapterrel kellene ráhangolni magad egy vibrációra szex közben. Túl nagy munka lenne. Minden energiádat az adapterek gyártására kellene elhasználnod. Aztán megtagadnád az egészet, nem engednéd, hogy tovább folytasd, alacsonyabbra tennéd a mércét.

A nemiség felfedezése a hatvanas években kezdődött el. A paradigma egy másodperc alatt változott meg. A bolygón akkor meglévő energia, no meg a különböző, az elmére ható anyagok kísérleti adagolása azonnal új paradigmát teremtett, és elválasztott az előző generációkról. Villámgyorsan megváltoztak a korlátok. Eltávolodtál attól a nemzedéktől, amelyik hitt a háborúban és nem voltak érzései - a generációtól, amelyik sötétben élt nemi életet, minden bizonnyal több réteg ruhában. Számos vonatkozásban megtörtétek a paradigmát, új irányzatokat állítottatok fel, a létezés új útjait raktátok le. Csodálatos volt. - Ó istenem, szabad szex és szerelem és meztelen testek! - mondtátok.

Most egy egészen új forradalom ideje jött el, ami oda vezet, hogy vibrációsan kapcsolódtok majd a másik emberrel. Nincs több szexuális eltévelyedés, nem lehet többé tettetni hogy nincsenek blokkjaid, hogy szexuálisan szabad vagy csak mert ismered ezt meg azt a pozitúrát, és ezt vagy azt mondod. Az csak torna, amit a nemi élet területén végeznek. Azt akarjuk, tapasztaljátok meg, milyen a lélek tornája, tekergőző tánca - a vibráció. Mindnyájan arra vágytok, hogy ilyen mélységben legyetek képesek összejönni és egyesülni egymással. Csak azért féltek tőle, mert nem létezik erre vonatkozó rendszer vagy szerepminta. Készítenetek kell. Bíznotok kell benne, hogy valamilyen módon a kozmikus program tervének energiája egy pillanat alatt kialakít egy új mozgalmat, arra a vágyra építve, hogy megtegyétek az önmegismerés felé vezető következő lépést.

Nagyon tisztán fogtok visszaemlékezni szexuális megnyilvánulásaitokra a valóságokon végzett különböző manipulációitok közben. Arra, hogy voltatok már férfiak is, nők is és megtapasztaltátok a nemiséget mindkét oldalon. Ehhez bátorság kell. Ha van olyan terület, ahol igazán bíráljátok magatokat, és ahol a bolygó keményen ítélkezik, az a szex. Vannak meghatározott elképzeléseitek arról, hogy szexuálisan mi helyes és mi helytelen. Néhányan bizony nagyon meg fogtok döbbenni, ha visszaemlékeztek arra, mit műveltetek a szexualitásotokkal.

Tudnotok kell, hogy ezen a bolygón a nemiség mindig is a test kapcsolódási pontja volt saját magasabb frekvenciáihoz. Még ha az adatok nagy részét szét is szórták és kitörölték a testből, az élet teremtésének potenciálja megmaradt, hogy tökéletesen megérthessétek, kik vagytok lényetek alapjaiban és legmélyebb mélyén. A szexuális vibráció volt a kapcsolatotok kozmikus identitásotokkal, de ezt az egész fogalmat teljes mértékben félreértettétek és elfelejtettétek. Csak azt állítjuk ezzel, hogy van egy másik történet, amely sokkal izgalmasabb, mint bárki hinni merészelte volna.

Valakik nem akarták, hogy ráállhassatok erre a frekvenciára. A szexuális frekvenciák ugyanis a szabadság területeire vihettek volna benneteket, ahol rájöttetek volna a dolgokra. A szexualitás megmaradt számotokra mint frekvencia, amellyel az idegrendszeren átutazva testetek elhagyásával összekapcsolódhattatok a magasabb elmével. Ha megmondták volna, hogy ez a kifelé vezető út, ki tudott volna irányítani és manipulálni benneteket?

A Föld lakóinak el kell vetniük a negatív általánosításokat és ítélkezést, amely évezredeken keresztül meghatározta szexuális életeteket. Meg kell békülnötök a nemiséggel, hogy a frekvenciák egyesülhessenek az identitással. Manipulációkkal és korlátok felállításával tartották előttetek titokban a szexualitással kapcsolatos igazságot. Megmondták, hogy életet tudtok teremteni, és gyönyöröket élhettek át, de eltitkolták, hogy frekvenciákat tudtok megnyitni a szex által. Kapcsolatba léphettek vele és használhatjátok emlékeitek felidézéséhez arról, hogy kik vagytok, és megváltoztathatjátok testetek vibrációs frekvenciáját.

Az elkövetkező pár évben szexuális megnyilvánulásotok egészen új dimenzióba lép át. Nagy fejlődésen mentek keresztül, feltéve, hogy olyan partnert találtok, aki hajlandó ugyanezt az utat bejárni, és ugyanilyen nyitottan viselkedik. De sosem éritek el az új dimenziót egy olyan partnerrel, aki továbbra is az elkerülés vagy elutasítás játékát akarja játszani.