2013. augusztus 20., kedd

Rendkívüli Közlemény - Kásler Árpád - Az Astoria elfoglalása 08.20. Frissítve










Első kézből az aug.20-i eseményről. Kásler árpád honlapjáról. 

http://kaslerarpad.hu/?p=4559 

 

Rendkívüli Közlemény 

 (bővítve)

Telefon

A Haza Nem Eladó Mozgalom és a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete augusztus 19-én megtartotta a meghirdetett és összehívott nemzetgyűlést, amely nemzetgyűlés határozatot hozott és ennek értelmében ezen határozat tartalmát augusztus 20-án egy 500 méter hosszú embertömeg kíséretében, 6 kilométert gyalogolva eljuttatták a Sándor Palotába, a köztársasági elnök részére. A köztársasági elnöki hivatal fogadta két fős delegációnkat. Kásler Árpád a mozgalom vezetőjét és Juhász Szilvia a mozgalom titkárának személyében. A negyed órás megbeszélés alapját az is képezte, hogy két órán belül garanciát akartak kapni a küldöttek arra nézve, hogy konkrétan mikor és hol fogadja a köztársasági elnök a mozgalom vezetőségét.

Erre kitérő választ adtak a küldöttek, mondván, hogy csak hivatali időn belül, és írásban áll módjuk válaszolni. Ezt a Haza nem eladó mozgalom vezetősége nem fogadta el. Ezt már a hivatalok számtalanszor eljátszották.

A köztársasági elnöknek írott dokumentumban világosan a köztársasági elnök tudomására hoztuk, hogy türelmünknek vége! Mert mi soha nem kértünk anyagi segítséget, sem költségvetési hozzájárulást hiteleink törlesztéséhez, mindössze a törvények betartatását és betartatását mindenki által.
Amennyiben a magyar hatóságok, a hatályos törvényeket nem tartják be, úgy minket törvénytelenséggel senki sem vádolhat!

Éppen ezért Kásler Árpád vezényletével a tömeg megindult a Sándor palotától az Astória felé, azzal a szándékkal, hogy bejelentés nélkül az Astória útkereszteződés teljes autós forgalmát fizikailag megakadályozzák, ülő demonstrációt folytatva.

A tömeg most érte el az Erzsébet-híd elejét, a teljes úttestet elfoglalva, eddig rendőri ellenállásba nem ütköztek. Egyenlőre a Haza nem eladó mozgalom vezetősége úgy döntött, hogy este 8 óráig egészen biztosan nem hagyják el az Astóriát.

– A telefonbeszélgetés háttérzajában komoly rendőri felvonulás hangjai szűrődnek be… –

A beérkező információk alapján döntünk a továbbiakról és igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a történésekről.

Minnél több embert várunk az Astóriához, de csak olyanok csatlakozzanak, akik a Haza nem eladó mozgalom vezetőségének minden utasítását haladéktalanul teljesítik.
Kásler Árpád



Az RTL Klub Híradó beszámolója…

Az RTL Klub szokásával ellentétben két perces beszámolót közölt a tüntetésről: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/217133

A HÍR TV Híradó beszámolója…

http://mno.hu/belfold/demonstralok-benitottak-meg-budapest-kozlekedeset-1179438


Fotók az Astoriánál folyó megmozdulásról:
A Haza Nem Eladó Mozgalom 16.15-kor elfoglalta a Astoriát!




A rendőrség a "szükséges erőkkel biztosítja" a rendezvényt
Az Astoriánál egy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, be nem jelentett demonstráció van folyamatban, amelyet a rendőrség a szükséges erőkkel biztosít - közölte az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.
Hozzátették: a rendezvény kapcsán bevezetett forgalomkorlátozásokról és lehetséges elkerülési útvonalakról a BRFK már korábban közleményben tájékoztatta a közlekedőket.
Az MTI az iránt érdeklődött a rendőrségnél, hogy az Astoriánál zajló, be nem jelentett, a forgalmat minden irányban akadályozó demonstrációval összefüggésben milyen beavatkozást tervez a rendőrség, van-e, és ha igen, milyen lehetősége a közlekedés biztosítására.
Frissítés
A BKK 20 óra után kiadott tájékoztatása szerint a demonstráció végetért az Astroiánál, a felszíni járatok újra a www.bkk.hu/augusztus20 oldalon található rend szerint közlekednek. A közlekedési vállalat arra kéri a tűzijátékra igyekvők, hogy a metrókat vegyék igénybe, s a Deák Ferenc térről, az Astoriáról vagy a Ferenciek teréről gyalogosan közelítsék meg a Duna pesti oldalát. Biztonsági okokból az M2-es metró Kossuth Lajos tér állomását 20 órától lezárták, a vonatok az állomáson megállás nélkül áthaladnak. Akik Budáról szeretnék nézni a tűzijátékot, azok az M2-es metró Batthyány tér állomásán szálljanak le.
atv.hu/MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése