Ekkor a valódi erőtök végre kiszabadulhat a börtönből, melyben oly sokáig raboskodott.
Tom Fodor fordítása
Aisha TK 232 - dec. 4.
A feszültség növekszik és csökken, amint érzitek a vortex (energiatölcsér) húzóerejét, ahogy beleléptetek. Olyan ez, mint belépni egy fekete lyukba, épp túlléptetek az "eseményhorizonton". Tehát nincs visszafordulás innen, még ha ez kihívással telinek is érződik, ez ennek a csodálatos folyamatnak az első állomása/ felvonása, a vortex másik fele olyan energiaváltozást hoz, amely biztonságot ad.
Ne is vegyétek ezt úgy, hogy megbuktatok bármilyen megmérettetésen, és
hogy nem lesztek képesek átlépni a kapun. Nem így van. Ez csupán azt
jelzi, hogy megtisztulás van folyamatban, sok szempontból ez egy
automatikus folyamat, amelyben a legmélyebb magvatok magára veszi ezt a
feladatot és könnyít a terheken. Maradjatok jelen (ben) és nézzétek, még
mi bukkan fel, hiszen ha valami felbukkan, az azért van, hogy
megláthassátok. Ennyi az egész, nem kell mély elemzésbe fogni, csupán
észrevenni és elfogadni. Elfogadás, ennyi az egész, ezáltal jelented ki,
hogy készen állsz a következő lépésre.
Ez drámaian hangozhat, de úgy gondoljuk sok ilyen (megtisztító) pillanatot megéltetek már. Ez csupán egy emlékeztető arra, hogy ne érezzétek magatokat "méltatlannak", lényegtelen mi bukkan fel. Lássátok meg mi is valójában, csupán az utolsó tehermentesítés, hogy előre tudjatok haladni az ajtókhoz, onnan pedig az új felé, ami a másik oldalon vár rátok. Olyan lesz ez, mint a "tabula rasa" (üres tábla - Tom) amelyben minden, amit valaha is tettetek eltűnik és lenullázódik, újrakezdhetitek az életeteket, mindenféle alacsony sűrűségbe visszahúzó dolog nélkül. Ez mindenkire egyaránt vonatkozik közületek, amíg úgy döntesz, hogy a fényt ismét a lényedbe engeded, addig nem kell felelned, azért amit ezelőtt tettél, vagy az előző életekben.
Ti mind fénylények vagytok, és egy jövőben osztoztok, lényegtelen kinek milyen volt a múltja. Ez a mai üzenetünk,- tudjuk, hogy lesz akiben ez egy kis ellenállást vált ki. Mind érdemesek vagytok erre, mindenkivel ugyanúgy lesz bánva, ahogy belép az ajtón. Ezt szeretettel és tisztelettel mondjuk, hiszen tudjuk, hogy ti is mind ugyanezt a szeretetet és tiszteletet fogjátok érezni, ahogy kiléptek az ajtón (a másik oldalon -Tom). Nem csak mások iránt, de magatok irányába is, valószínűleg ez a legkihívóbb azoknak, akik ezeket a sorokat olvassák.
Szeretünk benneteket és hamarosan ti is szeretni fogjátok
magatokat, feltétel nélkülien/ feltétlenül. Amikor így tesztek akkor már
semmi nem fog számítani, hiszen akkor valóban új emberek lesztek,
átölelve magatokat és minden mást is. Ekkor a valódi erőtök végre
kiszabadulhat a börtönből, melyben oly sokáig raboskodott. Hiszen a
szeretet mindent legyőz, így lesz ez most is. Csupán engedjétek ezt a
folyamatot, kedveseim. A börtönrácsok melyeket belül emeltetek
erősebbek, mint azok, amelyek kívül tartanak fogva, de ezek a belső
rácsok egyszerűen el fognak olvadni, ahogy mélyebbre léptek ebbe a
szeretet vortexbe.
Az energia el fogja törölni a régit és végre újrakezdhettek mindent.
Az energia el fogja törölni a régit és végre újrakezdhettek mindent.
Ékezetek: Amrita
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=474865255889273&set=a.231304066912061.53035.100000974097496&type=1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése