"Valamilyen változás biztosan elindul tehát. De semmiképpen sem világvége, hiszen a születés a kezdet, nem a vég."
2017.09.23.
Váltsunk jegyet
a Mennybe vagy a Pokolba!
Avagy: megint itt a világvége (?)
Több internetes oldalon megjelent egy olyan hír, miszerint 2017. szeptember 23-án vége a világnak.
Ezt a teóriát onnan származtatják, hogy “az elragadtatás egy nő eljövetelével kezdődik majd, aki a Napot hordja ruhának, a Hold van a lába alatt, és 12 csillagból álló koronája van.”
És ezáltal állítólag valamilyen nagyon szerencsétlen esemény következik be.
A hívők szerint szó szerint fog teljesülni a prófécia, Jézus második eljöveteléről a Biblia is írt (János evangéliuma 14:1-3).
A prófécia szerint a Szűz és az Oroszlán csillagképek játszanak majd fontos szerepet a jóslat beteljesülésében. Az említett nőt jelképezi a Szűz csillagkép, a csillagkorona pedig az Oroszlán. Az említett Hold szeptember 23-án épp a Szűz „lába” alatt lesz, a Nap pedig áthalad majd az egészen, így teljesítve a „Napot hordja ruhaként” részt.
A Jelenések könyve eképpen ír erről:
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” (Jel 12,1-2)
Az elméletet boncolgató oldalak szerint 7 évig tart majd a világvége, és az Antikrisztus hozza majd el a legeslegvégét… (forrás: Daily Mail)
Akkor most vizsgáljuk meg kicsit mélyebben a dolgot.
A Jupiter, amely zodiakális értelemben a Mérlegben jár egészen október közepéig, csillagképi értelemben valóban a Szűzben halad jelenleg, amelyet 2016 júliusának végén ért el. 2017. szeptember 23-án ez a planéta a Szűz angyali részénél jár, ha jobban megnézzük a képen: a Szűz méhében! Azaz valóban “áldott állapotban” lesz! És ha jól megnézzük, a Szűz felett lévő Oroszlán csillagzata ragyog, amelynek 9 csillaga, és az éppen akkor ott tartózkodó Merkúr, Vénusz és Mars valóban egy 12 csillagból álló koronaként fognak ragyogni a feje körül.
Ez lenne a világvége…?
A Szűz, amely 12 csillagból álló koronát visel, nem más, mint Szűz Mária, aki életet ad a Megváltónak. Valamilyen változás biztosan elindul tehát. De semmiképpen sem világvége, hiszen a születés a kezdet, nem a vég.
E nap sokkal inkább a minket mozgató minőségek megértéséről szól, semmint a pusztulásról. A Nap, amely a Szűz fej-részénél látható, a Serleg erőterét is érinti, amely alatta található. A Serleg pedig analóg a nő méhével, ahol az Élet is megterem, ugyanakkor a Serlegben elégethetők a minket nem szolgáló minőségek. Vagyis e nap az alapos önvizsgálatra, a minden eddiginél alaposabb szellemi és lelki munkára hívja fel a figyelmet. Találjuk meg a minket nem szolgáló minőségeket, a Serlegben kezdjük el ezek elégetését, és helyükön új, friss energiák születnek. A Nap a cselekvő én, az öntudat, vagyis most kell elkezdenünk végrehajtani a gyökeres változtatásokat életünkben.
A Szűz méhéből “megszülető” Jupiter pedig ott látható, amit az asztrozófiában a Szűz angyali részének szokás nevezni. Ugyan a cikkekben az Antikrisztus, a Sátán eljöveteléről is írnak (ahol Fény van, ott Árnyék is), ám csak rajtunk áll, melyik irányt válasszuk. Dagonyázunk tovább az önsajnálat, a depresszió és a függőségek bűzös mocsarában, rinyálunk még a végtelenségig, vagy erőt véve magunkon felismerjük és “világra hozzuk” bölcsességünket? (Jupiter!) Nekünk, magyaroknak már csak azért is bír kiemelt fontosságal ez a kérdés, mert Nyilas jegyű ország vagyunk, tehát népünk bolygója a Jupiter. És e planéta az angyali résznél fog megszületni, tehát választásunk lesz, nem kötelező a pusztulás felé haladni, de szabad akaratunk van, azaz választhatjuk akármelyik utat…
A Hold, amely a Szűz lábánál halad, az elindulás fontosságára hívja fel a figyelmet. A Hold a Lélek. A lelkünk mindig érzi, hogy merre is kell(ene) tartanunk, viszont sokszor nem hallgatunk rá. Ha a lelked mélyére nézel, mit látsz? Valóban arra tartasz, amerre szíved-lelked is akarja? Vagy elbújsz egy szerep mögé, félelemből azt teszed, amit mások elvárnak Tőled? A választ Neked kell tudnod.
Mindezek ismeretében, aki bölcs döntéseket, megoldásokat (Jupiter) “szülhet”, az Te Magad vagy. Személyiségedet torzító minőségeid elégethetők (Serleg), indulásra kész vagy (Hold a Szűz lábánál). Ez teszi fel a fejedre azt a bizonyos koronát, amely által életed királyává/királynőjévé válhatsz. A 12 csillag pedig a teljesség – mivel ez a szám a teljesség száma – a tizenkét számjegy az óra lapján, a tizenkét Zodiákus jel, a tizenkét hónap, de a Jupiter 12 évente történő visszatérései is. Mi történt 12 évvel ezelőtt? Most lehetőséget kapsz az akkor elkövetett hibák kijavítására, és ez ritka ajándék.
És az, amit világra hozol, megváltoztat Téged, megváltoztatja egész Életedet – az, hogy milyen irányban, csak és kizárólag Rajtad múlik!
E nappal kapcsolatosan fogalmazhatunk úgy is, hogy szabad kezet kapunk életünk 180 fokos fordulatának kivitelezésére.
A Nap egyébként ekkor már a Mérlegben jár, tehát mások felé, a külvilág felé is azt kell sugároznod, ami Benned van, ami valóban Te vagy. Nem színészkedni, szerepet játszani. Az álarcok lehullásának ideje elérkezett, a cukormáz mindenről és mindenkiről lepattogzik, ami alatt ott van a szar, a mocsok. Szarból nem lehet várat építeni, ahogy tartja a mondás. Vagy mégis? Elvégre a Te mocskodat csak Te tudod “eltakarítani”, életedet megtisztítani és gyógyítani.
23-án a Hold a Zodiákus körön a Skorpió jelben tartózkodik, amely a lelki transzformációt jelképezi, vagyis újabb jel arra, hogy a visszavonhatatlan változásoknak, átalakulásoknak, a lehúzó erők halálának eljött az ideje.
A Szűz Méhéből megszülető Jupiter pedig szemben áll az Uránusszal, amely a magasabb szintű szellemiség bolygója, a Merkúr magasabb oktávja. A Kos jegyben, csillagképi értelemben pedig a Felfelé Úszó Halban látható ez az égitest, de érinti a belső megtisztulást jelképező Cet fejét is. Minden bennünk dől el tehát, sosem külső körülményektől szabad függővé tennünk a változtatást. Itt az ideje tehát az igazsággal való szembesülésnek, önmagunk áttranszformálásának, jövőnk alakításának, a magasabb szintre lépésnek.
Áldás!
Képek: Pinterest, saját (Stellarium program, screenshot).
Forrás:
Jurancsik Eszter blogja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése