2016. augusztus 31., szerda

Csodálkozva figyelem - Milly 2016.08.31.


Előrebocsájtom, hogy ezzel az írásommal azokra a súlyos hibákra való rávilágítás a szándékom, melyek egész Nemzetünknek kárára vannak. Ki kell mondanom, le kell írnom ezt, mivel feladatom, hogy segítsem a Magyarság felemelkedését egy jobb világba. Nem szándékom senkit sem megbántani, ezért igyekszem indulatmentesen, és udvariasan fogalmazni. A hozzászólóktól is ezt kérem.






Csodálkozva figyelem
Milly
2016.08.31.

Csodálkozva figyelem, a harag és gyűlölet elharapózását a magyarok között. Oda jutottunk, hogy már azt is védik sokan, aki erőszakos cselekményekkel, durva megfélemlítési módszerekkel akar hatást gyakorolni a tőle más gondolkodású emberekre. Ez lenne a helyes módszer? Mégis mi lenne annak a következménye, ha ezt engednénk általánossá válni? Belegondolni is rossz. Irtottuk, kínoztuk mi egymást már eleget! Magyar, magyar ellen gyűlölködik megint? Így akarunk szebb világot teremteni Édes Hazánkban?

A gyűlölet miatti elvakultságukban pedig sokan azokat járatják le, épp azok ellen uszítanak, akik védenek minket. Mindezt azért, mert „azok” a „másik oldalon” állnak és ráadásul egy csomó hibát követnek el más területen. Mégis mit akarunk?  Emigráns országot? Vagy forradalmat, ami megfelelő vezetés és összefogás nélkül az öldöklésbe, széthullásba vezet? Úgy, mint az arab világban láthattuk? Persze igaz, hogy a mostani politika nem tud igazságos lenni, akármelyik oldalról is van szó, de nincs még jobb alternatíva a láthatáron.  Ennek épp az az oka, hogy nem vagyunk még elég érettek a jobbra, a szebbre! Elégedetlenkedünk, támadunk, de nem tudunk jobbat. Az ilyen mentalitással csak csöbörből, vödörbe kerülnénk, csak egy másik rossz világba!

Számtalan égi üzenet tartalmazza egy fontos tanácsot, (nem mellesleg Jézus tanítása is) amit szerencsére egyre többen megfogadnak:

Ha szebb világban szeretnénk élni, változtassunk a saját gondolkodásunkon, és életstílusunkon -ha eddig még nem tettük meg! Segítsünk ebben másokat is, de ne erőszakkal, haraggal!

 A hőn áhított szebb világ csak akkor fog eljönni, ha magasabb tudatszintre tudunk emelkedni, és ezzel megértjük mi miért történik, és mi a helyes következő lépés.





A harag, és gyűlöletet tulajdonképpen valamilyen félelem következménye. Félünk, mert nem bízunk magunkban, a rejtett  magas képességeinkben, vagy az Égi Vezettetésben. A magasabb tudatszintet viszont csak változtatással lehet elérni. Saját magunk változtatásával! 

Fejlődésünk természetes feltétele a Bizalom az Égiekben, és a Megértés, az Összefogás Egymással. Legfőképpen a Magyarok összefogására van most szükség. Mert állítólag mi tudjuk elindítani a változást a világban. Valóban? Mire várunk még? Tapsra vagy csodára? Nézzünk magunkba! Gondolatainknak és tetteinknek kisugárzása, energiája van, ami hatással van környezetünkre is, nemcsak a sorsunkra. 

Nem baj, ha nem mindenki tart még ott, ahol szerintünk kellene. Ha viszont harcolni kell, akkor ne a hagyományos módszerekhez folyamodjunk, ha nem muszáj. Ne durvuljunk. Belső Erőnk, Diplomáciánk, és az Égi Kapcsolatunk hatására vagy megváltoznak, vagy le tudjuk őket győzni, vagy elmenekülnek. Számtalanszor tapasztaltam. Tehát ez működik! 

Csodálkozva figyelem, hogy sokszor még spirituálisnak tartott emberek, sőt ilyen vezetők is kritizálják egymást, időnként elég keményen, és eszük ágában sincs megérteni és elfogadni a különbözőségeket. A saját igazukat szajkózzák, dühösek a másikra, és ezért nem képesek összefogni. Így akarunk mi az Aranykorba átlépni? Oda, ahol nincs harag, gyűlölet és félem? Úgy tűnik, erre még várhatunk. Persze sokan másokat hibáztatnak azért, hogy megfeneklettünk, nem saját magukat.

Látnunk kell, hogy sokmindent még nem tudunk, mert el van takarva előlünk. Ezért például fölösleges azon vitatkozni, hogy szent- e a magyar korona vagy sem. A lényeg, hogy tudjuk, van egy Magas Szellemiség, akit, amit elneveztünk Szent Koronának, mert érezzük, tudjuk, hogy segítségünkre volt és van. Hogy ezt a fizikai világban ráruháztuk a Parlamentben lévő koronára, az nem gondolom, hogy baj lenne, hiszen nincs helyette jobb, és ráadásul ez a korona testesíti meg tudatunkban (esetleg egyelőre) Magyarország Szentségét. Részemről elfogadható az is, hogy ez az igazi, de az se zavar, ha esetleg nem ez. Miért kell emiatt akkora hűhót csapni? Egymást csúnyán lejáratni? Lássuk meg, hogy az a fontos, hogy a Szent Korona tisztelete most egyre inkább összehozza, inspirálja a magyarságot! Ezt akarjuk megakadályozni? Kételkedést, és haragot gerjeszteni? Mire jó ez?

Minap például egy csodálatos Szent Korona Szertartáson vettem részt, ahol olyan Egységet, Isteni odaadást és jószándékot, türelmet tapasztaltam, ami ritkaság.  Nagyrészt parasztemberekből állt a 2-300 fős  ”közönség.” Ők még élik az Egységet a Teremtővel. Azért tettem zárójelbe a közönség szót, mert Mi Mindannyian Együtt voltunk alakítói az eseményeknek -az érzelmeinkkel, odaadásunkkal, hitünkkel- nemcsak nézői. A mi érzelmeink is hozzátettek a műsorhoz, így lett olyan csodálatos, felemelő élményünk. Persze a szakszerű, precíz és odaadó szervezés is nélkülözhetetlen az ilyen program sikeréhez.

Lássuk be végre, hogy folytonos kritizálásokkal, haraggal, gyűlölettel, agresszióval nem tudunk szebb világot teremteni, magunknak sem és másoknak sem! Csak magasabb tudatszinten fogjuk megkapni a helyes lépések kulcsát! Legalább azok értsék ezt meg ezt, akik hisznek abban, hogy itt az ideje jobbítani világunkat! Válasszuk azt a Lelkünk és az Égiek által súgott módszert, ami valóban célhoz vezet! Hallgassunk rájuk.

Kívánok mindenkinek egy szebb holnapot, és az Isteni Terv szerinti Megértést és Emelkedettséget!

Milly







5 megjegyzés:

  1. Kedves lélek! Odaadással figyelem az összes oldaladat és amiket csinálsz te jó úton jársz. Eljött az idő sajnos hogy úgymondd utoljára éljük a végső sötét napokat e világban. De mindd magunkért és a felszabaditásért és ha kell akkor a Magyarságra tenni a hangsúlyt és győzelem szándékát. Sajnos nagyobb kisebb konfliktus sorozatok a 3 D holografikus világba mert alacsony nagyon. Sajnos azt kell mondjam hogy nem ébredtek rá az emberek hogy ez a rendszer ellenünk van és éppen a gyűlölettel és félelemmel tápláljuk a sötétség erejét a negatív fajoknak ez ad biztonságot. De lassan nyugalom lesz mert Gaia most tisztul mett az isteni terv lépésben van. Kérlek folytasd a munkádat úgy én is ennyit mondhatok aki írt most az sem ebbe a világban származik hanem egy kozmikus utazó. És a küldetés most teljes és fontos ezért küldtek. Szeretetemet és Fényemet áldom rád és azokra az emberekre a földön akik pozitív szándékkal akarják hogy jobban. Világ legyen. Kitartás és hit csak így győzhetünk.

    VálaszTörlés
  2. Ez mind így igaz....már én is csak azt látom, hogy az emberek annyira kivannak, hogy most már minden apró hülyeségért egymás torkának esnek....Akkor így hogy várjuk, hogy itt valaha is összefogás és felemelkedés lesz ? Néha nagyon elszomorít a tudat, hogy ha ilyen emberekre kell várnunk, akkor azt mi már nem érjük meg, hogy lássuk a galaktikus testvéreinket, mert nem hiszem hogy megmutatkoznának, amíg egymással is így bánunk....Csak remélem, hogy az idő szorít már és nem kell senkire várni, hanem történik végre valami jó...:)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nemzetmentő szeretet sugárzó jószándékúak.
    A felemelkedés nem történhet az igazság elhallgatása és bárkivel összefogásként. Ezért nem is történt még meg az a fordulat. A hatalomban lévők egyre érzik a vesztük és ezért semmitől sem riadnak vissza: népszavazás kell? -Szavazz arra, hogy a parlament dönthessen kell-e bevándorló. Nem Te a választó - majd Ők eldöntik. Ha már olyan pozícióban vannak, hogy a kérdést "ŐK" fogalmazhatják meg. Ezért tartunk itt kedveseim - de tudom nincs már túl messze a szeretet világa.

    VálaszTörlés
  4. Drága kedveseim! A Teremtő rajtunk keresztül tud csak kibontakozni ebben a világban.Ezért fontos, hogy napról-napra egyre jobbak legyünk, igazságosabbak, Isten-tudatosabbak és szeretettel teljesebbek, mert csak akkor leszünk képesek "látni"amit Isten készít elő az őt szeretőknek, mert mindenki azt lát, amit látni képes az ő bölcsességével. Ezért nem irigyelni kell (mert ez sajnos magyar tulajdonság, ahogy a Nyirkai jóslat is megjegyzi) a bölcsebbeket, hanem tanulni tőlük és változtatni rossz irányba vezető szokásainkon.Áldás rátok!

    VálaszTörlés
  5. Közzéteszek egy ímélben kapott hozzászólást:

    Kedves Kati!
    Tetszik az írásod, és örülök, hogy „így kifakadtál” a valóban az elmebaj határán lépegető magyar társadalmi morál és vitahangulat miatt.
    Én egyrészt azt gondolom, hogy az általad leírt: „A hőn áhított szebb világ csak akkor fog eljönni, ha magasabb tudatszintre tudunk emelkedni..”- mondat, részben igaz. Valóban akkor fog eljönni. De én nem így fogalmaznék, hogy ha magasabb tudatszintre tudunk emelkedni. A magasabb tudatszint eléréséhez nem kell emelkedni! Szerintem. Nincs olyan feltételrendszerről tudomásom, ami előfeltétele lenne az emelkedésnek. Sőt, szerintem nem is emelkedéssel jutsz oda! Ez egy nem szerencsés fogalom, és bár mindenki ezt használja, - félrevezető is lehet.
    Én azt vallom, hogy a tudatszintek közötti mozgást, - így a vélt emelkedést, - a saját, egyéni választásunk révén érjük el. Ez ennyire egyszerű. Csak választunk! Akár lefelé, akár felfelé. Ha tényleg azt választom, hogy megváltoztatom a gondolkodásom és egyben a viselkedésem, akkor ettől fogok abba a tudatszintbe élni. Nem a külső, és nem is a belső rezgésszint határozza meg, hogy melyik tudatszinten élek. Ez már a következménye, a választásomnak.

    Az írás elején megismétled a közbeszédben használt fogalomkört: „Irtottuk, kínoztuk mi egymást már eleget! Magyar, magyar ellen gyűlölködik megint?”
    Nagyon fontos szerintem, tisztázni egy régi félrevezető, a korrekt közbeszéd elvárásait tükröző állítás valótlanságát. Azaz, sem a múltban, sem most, az ellentétek és a fizikai, politikai, gazdasági erőszak mögött, nem igaz az az állítás, hogy a magyar a magyar ellen van! Akik ezt művelik, - hathatós háttér támogatással, - nem magyarok. Még csak nem is emberek. Bár ember bőrben vannak, de nem humán, azaz valamely galaktikus emberi fajhoz tartozó lélekkel rendelkeznek. A legtöbbjük reptilián, drakonida harcos, ügynök. Ez a „migráns válság” korábban kezdődött, és kibékíthetetlen, ősi, galaktikus ellentétekből ered. Tehát ne várd el az ellenségedtől, hogy kultúráltan, szépen, higgadtan harcoljon veled, mert nem fog. Az ő szempontja, hogy rabszolgaságban tartson. És erről nem hajlandó lemondani. Vagy rabszolga maradsz, vagy elpusztulsz!
    Tőlük elvárni, hogy a kedvünkért megváltozzanak, - naivság.
    A továbblépéshez valóban az kell, amit leírtál: „Ha szebb világban szeretnénk élni, változtassunk a saját gondolkodásunkon, és életstílusunkon - ha eddig még nem tettük meg! Segítsünk ebben másokat is, de ne erőszakkal, haraggal!”
    Igen! De előtte van még egy fontos epizód. Válogasd ki a tömegből a sajátjaidat, és csak velük tarts fenn kapcsolatot. Velük tedd a harag és erőszak nélküli életet. Velük menni is fog. És nem baj, hogy kevesebben leszünk. Az ellenségeink sorsa, már ne érdekeljen. Az az Ő útjuk, majd tovább mennek rajta.

    Csak a saját fajtársainkkal lehet egyenlőre egységben, szeretetben tovább lépni. Erre koncentráljunk. A teljes egység, - az ellenségeink nélkül, - működőképes. Velük nem.

    Bocsánat, ha kisarkítottam valamit, de tényleg így gondolom.

    Gábor

    VálaszTörlés