2016. augusztus 11., csütörtök

Itt az ideje felébredni - Jézus 2016.08.08.




 Minden, amit tennetek kell, megnyitni a szíveteket, elengedni a vaskos szorítását mindennek, ami nem a Szeretet, és a Szeretet el fog önteni titeket abban a pillanatban, és az örömötök rendkívüli lesz.




Jézus

Itt az ideje 
felhagyni a vallásotokkal, az illúzióban vetett hitetekkel... és
FELÉBREDNI


John Smallman közvetítésével 
2016. augusztus 8.

Tudjátok, hogy a váltakozó hangulatok hatással vannak rátok, amint áthaladnak rajtatok és azt is tudjátok, hogy azok valóban elmúlnak. 

Az az emberi tapasztalat, hogy különálló lények vagytok a kollektív álomban vagy illúzióban, az egy elmúló élmény, az nem állandó, az ideiglenes, nem tartós, valójában pillanatnyi dolog! 


Az idő azonban nagyon valóságosnak tűnik nektek, mint egy folyó, ami a hangulatok állandóan változó környezetében folyik – indulatok, érzések, aggodalmak, szorongások, félelmek, fájdalom és szenvedés, rövid ideig tartó remények, elhatározások, elégedettség és élvezet. De mindig folyik – lassan vagy gyorsan, az egyén pillanatnyi döntésétől függően – sohasem csendesen.


 
Ti azonban mindannyian örök életű lények vagytok, az örök és időtlen Most pillanatában, mindig Isten égi jelenlétében, a létezés egyetlen állapotában. 


Bármi más valótlan, a képzeletetek terméke, egy játék, amiben mint egy kis gyerek a szemetek elé teszitek a kezeteket, és abban a nagyon rövid pillanatban, amíg le nem engeditek a kezeteket, úgy érzitek, hogy egyedül vagytok, elhagyatva, ténylegesen veszélyeztetve. 

Nem kell félni, mert csak a Szeretet a Valóság, így természetes örömben pihenjetek, mert a látszólagos különválás, egyedüllét, elhagyatottság érzése teljesen valótlan!


 
Az egyetlen Valóság, Minden Ami Létezik, Isten. 

Így ti Egyek vagytok Vele, mert abszolút sehol sincs más, amik lehettek! 





Az emberiség végül, sok korszak után azt választotta, hogy felébred a Valóságra. Azonban, hogy ez megtörténjen, nektek el kell engednetek a félelmetes szorongásotokat az illúzióban. 


Ez azt jelenti, el kell  engednetek minden elképzeléseteket – amik valójában nem reálisak – utálatotokat, haragotokat, ítéleteteket, félelmeteket és minden fajta önérzetet, mert mindezek elfedik előletek a Szeretetet.

 Ezek úgy hatnak, mint egy köpeny, egy fátyol vagy egy köd, amik közöttetek és a valóság között vannak, elrejtve azt előletek. 


Ezek szintén képzeletbeliek, általatok konstruáltak, mert attól féltetek, hogy a választásotok, hogy megtapasztaljátok a különválást Istentől, őt különösen mérgessé tették az irányotokban, és így ezeket azért hoztátok létre, hogy elbújjatok Előle.

De Isten nem ismeri a haragot, az egyedüllétetek érzésének egyetlen menedéke a harag vagy az ítélkezés lehet valamelyikőtök ellen! Hogyan ismerhetné Ő a haragot, amikor csak a Szeretet van? Ő örömmel és szeretettel várja a felébredéseteket, mivel azt akarja számotokra, hogy örökké boldogok legyetek, és tudja, hogy a felébredésetek elkerülhetetlen!

A ti egyetlen feladatotok a felébredési folyamatban csak az, hogy engedjétek menni.

Hogy menjen el a bűnösség, az értéktelenség, a szégyen, a félelem minden értelmezése vagy érzése, mert ezek közül mindegyik teljesen valótlan. Isten megteremtett titeket, így ti vagytok, mindenki és minden egyes közületek tökéletes isteni lény

Emberként ennek nem látjátok az okát, és ezért építettétek be a határokat és a korlátokat a játékba, ami illúzió lett.



 Ti Szeretet vagytok! Minden, amit Isten teremtett, az Szeretet. És Isten végtelenül szereti azt, amit teremtett, minden pillanatban és kivétel nélkül. És ha Ő szeret titeket, akkor ti miért ne szeretnétek magatokat? 


Nincs értelme, sőt teljesen őrültség bárkit közületek értéktelennek, gyalázatosnak, bűnösnek, hazugnak, csúnyának vagy gonosznak ítélni Isten égi teremtményeiből, beleértve magatokat is. Ő csak Szeretetet kínál nektek és folyamatosan kínálja minden pillanatban. 


Minden, amit tennetek kell, megnyitni a szíveteket, elengedni a vaskos szorítását mindennek, ami nem a Szeretet, és a Szeretet el fog önteni titeket abban a pillanatban, és az örömötök rendkívüli lesz.


 A félelem visszatart titeket, az a félelem, hogy értéktelen bűnösök vagytok, csak a pokolra érdemesek. Amit úgy érzékeltek, mint a pokol és a bűn, azok képzeletbeliek és az illúzió teljesen valótlan szempontjai, az egyedüllét játéka, amiben elhagyatottak vagytok, és ami abszolút valótlan


Itt az ideje elhagyni a vallásotokat és  hiteteket az illúzióban, és FELÉBREDNI.


Ha a szívetekbe áramló Szeretetet követitek, ami akkor lesz, ha kidobjátok az ítélkezést és minden más nem-szeretetteli dolgot, ami az elmétekbe ágyazódott, 

akkor fel fogtok ébredni, mert lehetetlen álomban maradni, ha Szeretet tölti be a szíveteket. 





Emberként nagyon kevesen vannak, akik még nem éreztek intenzív szerelmet mások iránt, és ha ti ezt tapasztaljátok, akkor alszotok?  Nem, ti teljesen felébredt állapotban vagytok és örömben vibráltok. 


Ha felébredtek a Valóságba, a ti égi és örök otthonotokba, a rezgésetek és az örömötök az életben végtelenül túl fogja szárnyalni a korábbi élményeiteket és teljesen túl fog tenni bármilyen élményeteken, amiben részetek volt a felébredt állapototokhoz való visszatérésetek során.


  Tudom, nehéz nektek elképzelni azt a végtelen örömöt, amikor a Valóság beburkol titeket, ami rátok vár, hogy felébredjetek és összekapcsolódjatok vele


Ezért emlékezzetek legalább naponta és lehetőleg többször, hogy ISTEN AKARATA számotokra a TELJES és ÖRÖKÖS BOLDOGSÁG éppen MOST! 


Ő nem akarja, hogy életszakaszokon keresztül várjatok, Ő azt akarja, hogy most azonnal boldogok legyetek, hogy örüljetek! 



Minden, amit tennetek kell, kinyílni teljesen a Szeretet felé, ami a ti igazi természetetek, a ti Egységetek Vele és az egész Teremtéssel. 


Ha megtartjátok a szándékotokat, hogy ezt tegyétek, 

minden, amit tartottatok és nincs egységben a Szeretettel, az el fog maradni. 


Ti a félelem, a harag, a gyűlölet és a neheztelés sötétségéből el fogtok mozdulni az örök Szeretet Isteni brilliáns Fénye felé, és azonnal felismeritek magatokat, kik vagytok valójában – végtelenül ragyogó aspektusa az Egységnek, ami Isten.



A szerető fivéretek, Jézus.







Fordította: M Anna




1 megjegyzés:

  1. Ez csodálatos üzenet, köszönöm Jézusnak, M Annának és Domby Katalin Millynek

    VálaszTörlés