2014. október 7., kedd

A legnagyobb védelem


És sokszor nem tudjuk, hogyan tovább… bátorításra van szükségünk, tévhiteink, berögződéseink, félelmeink elengedésére.


A legnagyobb védelem


Amíg folyik a tisztulási folyamat bennünk, addig nagy szükségünk van a mesterek, a fénylények, angyalok tanácsára, támogatására, védelmére. Hisz ekkor még kettősségben vagyunk, hullámzunk, hol ez, hol az kerül bennünk a felszínre.

És sokszor nem tudjuk, hogyan tovább… bátorításra van szükségünk, tévhiteink, berögződéseink, félelmeink elengedésére. Mert ekkor még a félelem alapú energia dominál bennünk.
Segítségükkel és felismeréseinkkel új kapuk, utak nyilnak meg bennünk.
Ebben kapjuk az óriási segítséget tőlük… Hálás köszönet nekik mindezekért, hogy végigkísérnek utunkon.

A fizikai megvalósítását azonban nekünk kell megtenni, nekünk kell lépnünk, cselekednünk. Senki, de senki nem teheti meg helyettünk. Ők sem. Ezt meg kell értenünk.
Azt gondolom, hogy ezeket az üzeneteket, nem lehet csak a felszínen olvasgatni, értelmezni…, kicsit magunkba kell mélyedni ahhoz, hogy az „én” életemben hogyan is zajlik mindez..
Különben eljutunk egy olyan tévútra, amikor azt gondoljuk és várjuk, hogy a megoldás, a segítség rajtam kívülre esik. Egy rajtam kívülálló angyali, mesteri világból.
És valóban onnan, ....csakhogy ez bennem kell, hogy megtörténjen, és felismerésre kerüljön, saját megtapasztalásom által.

Mert ami kint, az bent is, ami fent, az lent is....
A dimenzióváltásnak odabent kell, hogy megtörténjen! Egyénileg.
Mindannyian keresztülmentünk, vagy keresztül megyünk ezen…, nincs kívétel…..
Tudatunk tágulásával és a felismeréseink során ráébredünk arra is, hogy mindezek azonban „csak” információk számunkra.....

A rendeződés a fejünkben zajlik, de az életünkben mégsem így történnek a dolgok..... Hihetetlen, hogy közben min megyünk keresztül!!!

Fejünkben ismerjük, egyetértünk, lényünk viszont még nincs a tudás birtokában…, mert még mindig fél. Nem meri követni, átadni magát az elme által felismert és elismert tanításoknak.
Ráébredünk, hogy ezek nem a mi tapasztalataink, hanem másoké.
Még mindig nem tudjuk, csak „ismerjük” mások elmondásaiból, közvetítésekből, mesteri üzenetekből.

A következő lépést én egyfajta halálugrásnak nevezem, amit meg kell ehhez tennünk. Hmmm.
Beleugrani egy olyan valamibe, amiről eddig csak olvastunk, elképzeltünk, és felismertünk, egyetértettünk vele. Kiugrani a fej "én tudomjából", elengedni annak kontrollját és beleugrani vakon...az ismeretlenbe, a tudattalanba, rábízva magunkat egy ismeretlen erőre.
Hihetetlenül félelmetes, szó szerint ugrás a halálba…..mégis valahol
gyönyörű.

Azt hiszem, hogy ezt már mindenki megtapasztalta valamilyen formában élete folyamán. Csak elfelejtettük....
Óriási bátorságot, hatalmas odaadást és elszántságot követel meg.
Hogy minek is??? Hát a halál gondolatának …a „jöjjön, aminek jönnie kell”….amit csak úgy intellektuálisan pici egónkból nem vagyunk képesek megtenni. Ez valami más... és ismeretlen. Ettől nehéz... fogalmunk sincs arról, hogy mi is fog következni.
Azt gondolom, hogy katalizátorra van ehhez szükség, ami többnyire környezetünkből jön, ami mindenkinél más.
Nálam egy hatalmas katarzist jelentetett…akkor. És utólag rájöttem, hogy ez nélkül lehetetlen lett volna a szemléletváltásom. Nekem úgy tűnik erre volt szükségem.

Mindannyian különbözőek vagyunk, másképp éljük meg a dolgokat, de hiszem azt, hogy nem lehet lépcsőfokokat kihagyni.
Biztos van, aki elrugaszkodik és ugrik egy kicsit a következő lépcsőfokra, de elrugaszkodásra, ugrásra szükség van.
Akkor, amikor mindent megtanulunk…. Mindennek az elfogadása, ...odaadása annak ami van, ....elengedése a ragaszkodásnak, ....megértése és megélése annak, hogy minden pillanatban minden változik.. ezt hívnám feltétel nélküliségnek.

Ez az Igaz Szeretet….. Ami már nem egy ember, egy helyzet, hanem az egész élet, minden létező iránt csak „úgy” jelen van bennem, és csak úgy magától, az én irányításom nélkül kifelé áramlik.
Ekkor felfedezzük önmagunkban Isten angyalainak minden tulajdonságát, hogy az angyalok energiái bennem élnek…. Hogy ezek itt vannak bennem…, Én vagyok ez!!!
Ekkor már nincs szükségünk senki segítségére, biztatására, és mindenféle külön védelemre sem. Hisz minden bennem él.
Mert itt a földi világunkban a leghatalmasabb erő, HATALOM ÉS a legnagyobb, megtámadhatatlan VÉDELEM…, az Igaz SZERETET.
Ha ez jelen van, ide nem tud behatolni semmi ártó energia….
Ekkor már nincs másra és másokra szükségünk.
Az angyalok, mesterek energiája már tudjuk, itt van bennünk, és ezt fel is ismerjük, tapasztaljuk. Csodás ráébredés.....
Ezeket a belső energiákat követjük mindenféle akarat, mások ismeretének elhagyásával, mert már ez a tudás egyszerűen tudattalanul bennem van.
"Tudattalanságom" motivációja maga a Szeretet tudatossága önmagamban.
Uralkodó energiája .....ez a fajta igaz "tudattalan" tudása ennek.
Egyszerűen ez a létérzés uralja tudattalanomat..

Ekkor már ez a szeretet én magam vagyok…úgy, hogy ....nem is tudok erről, ....csak ilyen vagyok.
Tényleg paradoxon, de valahogy így van...!
Ha egyszer is volt benne részünk, bepillantást kaptunk ebbe …. akár rövid ideig is…, ami nagy ajándék mindenkinek…, az tudja, hogy ez így van!
És akkor már nincs más vágyunk, minthogy ez mindennapjainkban is igy legyen.
Lehozva ezeket földi, mindennapos életünkbe, világunkba. Nem könnyű kihívás, sokszor nagyon nehéznek bizonyul..., lehet fel is adjuk.

De már tudjuk, hogy mindez lehetséges, mert ott van bennünk.., hisz tapasztaltuk.....és ez az egyetlen út felfelé.
Ez a feladatunk.
Erre kell visszaemlékeznünk és újra felszínre hoznunk… Immár tudatosan/F.Á./






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése