2014. október 27., hétfő

2014.10.25.: Mária Magdolna üzenete a jelen téridő - zóna változásairól


2014.10.25.: Mária Magdolna üzenete a jelen téridő - zóna változásairól






„Nagyon intenzív energia-áramlások érkeznek, magasabb rezgésű energia- és fénykapuk nyílnak a jelenlegi csillag – együttállások következtében. Minden pillanatban az evolúció folyamata zajlik.
Az emberiség a fejlődés során egyre érzékenyebbé válik, érzékei és érzékelései egyre inkább tisztulnak. Egyre többen veszik vissza magukhoz azt az erőt, ami a kezdetek kezdetétől az övék volt.
Mit jelent ez a gyakorlatban, a hétköznapi életben a Terrán?
A Terrán jelen van mind három minőség: szellem, lélek, és az anyag…
Így mind három szinten, mind három síkon megtörténik a változás, hiszen az történhet meg az anyagban, ami végbemegy a szellemben, és végbemegy a lélekben. Ahogyan fejlődik a tudás, a szellem, úgy van lehetőség gyógyítani a lelket, hogy az anyagban annál minőségibb, bőségesebb életet élhessen az egyén.
Ahogyan a szellem egyre inkább lehorgonyozza magát, egyre inkább gyógyul a lélek, így a test is reagál a változásokra: változik az igény és a szükséglet a bevitt táplálék tekintetében, növekszik a test igénye a mozgásra, a gondoskodásra és törődésre. Ez egy oda – visszaható, hatás és kölcsönhatás folyamat: minél tisztább a test, annál több fényt tud lehorgonyozni és annál több szeretet képes befogadni; minél több fényt és szeretet vesz magához a lélek, annál tisztábbá válik a test, megszépül, sugárzik és ragyog…
Ezért kiváltképpen növekszik a jelentősége a test gondozásának, kényeztetésének és edzésének: napi szintű testmozgás szükségeltetik, tiszta és nyers táplálék, tiszta és friss ivóvíz.
Ezért érzik sokan, hogy émelyegnek és szédülnek, érzékelik a hidegrázáson át a különböző hőhullámokat, mert ez mind – mind a testhangolás folyamata. A fizikai test csak egy része a fénylény testeinek. A fénylény megnyilvánul az asztrális, éteri, mentális és emocionális testekben is.
Egyre intenzívebben érzékelik sokan a fénylényük kristályszerkezet felépítését. Minél több a lényben a szeretet, minél szélesebbre tárul szívközpontjának, szívcsakrájának kapuja, annál magasabbra tud rezegni. A magasabb frekvenciákon való rezgés, nem lexiká lis tudás kérdése, hanem hogy mennyire tudja kinyitni az egyén a szívközpontját.
Ahogyan emelkedik a fénylény a frekvenciákon, annál inkább érzi a hangolást, és ez fejgörcsökben, fejfájásban, hidegrázásban is megjelenhet itt a fizikai síkon.
Kollektíve minél magasabbra emelkedik a szeretetrezgés, annál magasabb rezgésű kapuk nyílhatnak…
E ponton vannak, kik hazamennek, vannak, kik leszakadnak/lemaradnak, és vannak, kik véghezviszik a dimenzióváltást. A dimenzióváltás nem egy külső folyamat, nem kívülről történik, nem egy külső erő tevékenysége… A dimenzióváltás belső folyamat, belülről történik: ezért olyan kiváltságos és különleges küldetés jelen lenni ebben a téridő zónában emberként, mert az emberiség itt és most van jelen abban a ciklusban, amikor nem csupán karma – oldások, nem csupán lélek és lélek közötti karma - zárások történnek…
Nem…
Itt és most arra van lehetőség, hogy az évszázadok óta rabságban tartó hitrendszerbeli gondolat-, és magatartás-, viselkedésminták oldódjanak fel, és gyógyuljanak meg. Minták és lenyomatok válhatnak fénnyé, kódok és pecsétek válhatnak semmivé, kollektív szeretet-sebek gyógyulhatnak meg…
A belső fény, a belső „forrás” felfedezése zajlik, stabilizálódik az egyénben. Amit eddig kívül keresett az egyén, most felfedezi önmagában, a magjában. Így az emberi kapcsolatok is átalakulnak és átrendeződnek. Hiszen minél inkább megtörténik a belső erősödés, annál inkább lazulnak a külső ragaszkodások: vannak, kik távolodnak, vannak, kik között szeretettel töltődik a kapcsolódás, így tisztul és transzformálódik az egymás melletti jelenlét.
Nem kötelező…
Az evolúció lehetőség…
Vannak, kik megrekednek, míg mások áramlanak, és fejlődnek, kinek – kinek hite és bátorsága szerint. Hiszen az emelkedés nem történhet meg merülés nélkül…
A lélekemelkedése először a merüléssel kezdődik, mert szükséges a legmélyebb árnyékokat is felszínre hozni, felhozni a fénybe, ezért a lélek a lélekmunka során alászáll… Újra éli árnyékait, esélyt adva önmagának a fájdalmakon való felülemelkedésre… A kifényesedésre…
Mindenkinek szabad akarata szerint: az út hosszadalmas és erős hitre, kitartásra van szükség.
Sokan hajszolják a „készen lenni” állapotát… Nem létezik olyan, hogy „készen lenni”…
A Minden Semmije folyton - folyvást pulzál, lüktet, áramlik ki és be, ahogy a tüdő légzés közben…
Ki és be… Össze és szét, majd ismét össze…
Ez az élet a gyógyulásról szól, a Terra a gyógyulók zónája… A Terrán lévő élet értelme és célja, a minél több szeretet mag(unk)hoz vétele, a szív kapujának minél szélesebbre tárása, a minél több szeretet – energia megélése, áramoltatása: lehozni és tartani a szeretet a Terrán…
Áldás a jelenléted Gaia Földanyának…
Szeretlek Fénytestvérem: Mária Magdolna”
Közvetítette: Kristályfény33 – dr. Vaktor Orsolya
 
 
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése