2015. szeptember 14., hétfő

Menekült ügy egy hipnoterapeuta szemével 09.10.

Mi teremtünk a gondolatainkkal... saját sorsunkat is. Ezt már tudósok bebizonyították. Tapasztaljuk is, ha elég tudatosak vagyunk. /Milly







Menekült ügy 
egy hipnoterapeuta szemével

2015.09.10.

Másról sem lehet hallani és beszélni, mindenhol ez a téma. Mindenkinek van véleménye, hallani ezt-azt. Nyilván nem kis dologról van szó, de nézzünk azért mögé egy kicsit. Nagyjából két tábor alakult ki rengeteg érvvel és ellenérvvel. Én nem ezekről szeretnék írni, mutatnék egy másik nézőpontot és kíváncsi vagyok arra, ki az, aki tud vele azonosulni.

Ez egy mesterségesen gerjesztett folyamat. Nézzük:
1, Olvasni olyat, hogy Amerika pénzeli az egészet és ezzel 2 legyet üt egy csapásra… Nem tudom, nem láttam, de el tudom képzelni, logikus. Nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, amit látok.
2, Biztosan látom, hogy a média szinte csak ezzel foglalkozik. Nyilván a média mögött is hatalom és pénz van. Minek hívjuk a tévében bemutatott információt? Televízió programoknak. Tele-vízió program, vagyis távolból-látvány-programozás. Mondjuk: manipuláció, befolyásolás. Sokan tudjuk, mégis hagyjuk.

Itt jegyezném meg, hogy szerintem hogyan is működik a világunk:
Az agyukkal „látunk”. Az agy az egyetlen hely, ahol a „világ”, amiről azt hiszed, hogy most „körülötted” van, létezik. Minden szubjektív, viszonylagos, relatív. Ez a legkisebb kvantumrészecskétől a legösszetettebb rendszerig igaz. Ezért igaza van annak, aki ellenzi a bevándorlást és félti az irháját és pontosan ugyanolyan igaza van annak, aki segíteni akar és sajnálja őket. Igazatok van! Mindenkinek igaza van, de tudd, hogy a másiknak is igaza van, még akkor is, ha pont ellentétes a tieddel. Szemünk csak elektromos jeleket küld. Csak amikor agyunk egy látszólagosan háromdimenziós valósággá dekódolja ezeket a jeleket, ténylegesen csak akkor létezik a világ, amiről azt hisszük, hogy körülöttünk van. Hányszor van abból félreértés, ha amit te egyértelmű ténynek hiszel, a másik ember pont ugyanazt másképpen látta. Nincs világ „körülöttünk”, ahogyan azt érzékeljük, hanem minden az agyunkban történik, vagy legalábbis az illúzió egyik szintjén így van. És ez minden érzékszervvel hasonló. Vegyünk egy példát:

A show hipnotizőrök rendszeresen tréfát tudnak űzni az emberrel, hisz gond nélkül pillanatok alatt egy citromról elhitetik az emberrel, hogy alma és azt vígan megeszi az áldozat. Fintorgás nélkül, érzi az alma illatát, a héját sem találja túl keménynek vagy rágósnak… Én ilyesmivel nem foglalkozom, terápiás eszköznek használom, de tanulmányaim során csináltam olyan gyakorlatot, hogy 1 dl vízre mondtam hogy pálinka, és 10 perc nem kellett a kliens teljesen részeg és bódult lett. Minden tünetet produkált, majd amikor azt mondtam, h 15 perc múlva elmúlik a hatása, mértük stopperrel, nem foglalkoztunk az idővel, csak vigyáztunk a srácra és ha hiszitek, ha nem, elmúlt másodperc pontosan. (Meg kell jegyeznem, hogy ez egy előzetes belegyezéssel történt és tudta a srác, hogy ez lesz és még úgy sem tudott mást tenni) Ez csak egy példa, lehetne hozni több százat, csodálatos gyógyulásokról és hangulatváltozásokról, de talán ezt könnyebb elhinni. Nem is ez a lényeg, hanem az hogy vegyétek észre:

1, Manipulálnak titeket, a szátokba adják a szavakat, hogy csámcsogjatok rajta
2, Az van, amit elhiszel. Azt „látsz, amit az agyadban projektálsz. És itt van a lényeg! Ezért írom ezt az egészet, hogy VIGYÁZZ! Sokan vagytok és ha sok agy ugyanarra gondol, nagy energiák mozdulnak meg!

„Soha egyetlen hópehely sem érezte magát felelősnek egy lavinában”

Ha félsz attól, hogy sokan jönnek és elszaporodnak és kitúrnak, esetleg a terroristák kirobbantanak – igazad lesz

Ha segíteni szeretnél és sajnálod őket és nyitott karokkal várod – igazad lesz
És itt olvad össze a két tábor. Teljesen mindegy hova tartozol, pont azt erősíted, amit nem szeretnél. ESZKÖZ VAGY és a bevándorlók is eszközök. Itt jöhetnének megint összeesküvés elméletek, hogy ki és miért akarja ezt. Nem mindegy? Az a kérdés, te mit akarsz! Egy játszma, amiből tudatosan csak úgy léphetsz ki, ha nem foglalkozok vele, nem teszed bele az energiád a gondolatod. Hisz megosztok veled még egy nagy igazságot:
Először van a gondolat, ha mellé raksz érzelmet, majd energiát és időt, akkor az megteremtődik. Fizikailag manifesztálódik.

Ezt olvashatod a népszerű „gazdagodj meg okosan könyvekben” és a Bibliában a teremtés történetben és igazából minden nagy vallás teremtés történetében. Te is teremtesz. És FELELŐS vagy azért amit teremtesz, akár tudatosan teszed, akár tudattalanul, a világodat te alakítod olyanná, amilyen. No, most te hol tartasz? Mennyi időt foglalkozol már ezzel a témával? Mennyit agyaltál magadban és mennyit beszélgettél erről másokkal? Esetleg dühös vagy, gyomorideged is van tőle? Félsz? Vagy megszorul a szíved egy-egy kép láttán; szomorúvá tesz? Együtt érzel? Elképzelted már Európa pusztulását? Hol tartasz a teremtésben? Te is gerjesztesz? Elég! Térj magadhoz és tudd mit akarsz, mi a célod, mibe fordítasz energiát és figyelmet!

Felelősségérzetből írom e sorokat, hisz nincs jogom kérni senkitől, hogy dobja ki a tévét vagy többé ne posztolja ezeket a gerjesztett híreket. Én csak egy kicsi hópehely vagyok, aki nem akar elsodródni a lavinával, nincs mögöttem pénz és csak a közeli hópelyhekhez tudok szólni. Még azt sem kérem tőled, hogy oszd meg én nem kényszerítelek, nem befolyásollak és nem gerjesztek. Azt csináltok, amit akartok, szabadok vagytok. Egyébként csak annyira vagytok szabadok, amennyire mertek azok lenni, de ez már más téma. Köszönöm, hogy elolvastad az én igazságomat.

Velez Robi, pont olyan hópehely, mint te

https://www.facebook.com/photo.php


12 megjegyzés:

  1. Kedves "Hópehely" ! - Ugyan nem említettél egy másik sztár-kifejezést :-) az írásodban, de ha kellően sokan gondolunk-teremtünk egy élhető világot, akkor ez a "Kritikus Tömeg" csodát tesz! :-)

    VálaszTörlés
  2. Az Europaba aramlo tomeget kinek a godolatai "teremtettek"? Dobjuk ki a TV-t, laptopot, telefont, rendben. Azzal egyetertek, hogy az nem segit ha csak ulunk elotte es okoskodunk. De nem foglalkozni vele gyerekes es felelotlen. Attol meg tortenni fog. Allast foglalni pedig kizarolag csak annak van joga, aki a ket szemevel latta testkozelbol mi folyik a hataron. Te voltal ott?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állást nem foglaltam, és nem én írtam a cikket sem. A bevezető mondataimmal arra utaltam, hogy ahogyan viszonyulunk a helyzethez, azzal teremtjük a sorsunkat.
      "Mi teremtünk a gondolatainkkal... saját sorsunkat is. Ezt már tudósok bebizonyították. Tapasztaljuk is, ha elég tudatosak vagyunk."

      A migránsok áradását is Európa teremtette, azzal ahogyan él, gondolkodik. Itt nem akarnak gyerekeket, legföljebb egyet.. mert a minél magasabb életszínvonal az elsődleges... a népesség elöregedett.. lassan nincs aki dolgozzon... Az emberek közti és a természettel való kapcsolat enyhén szólva sérült. A lelki fejlődés erősen háttérbe szorult... Ezt használta, használja ki a sötét hatalom. Hagyta Európa, hogy Amerika uralkodjon rajta és másokon, és tönkretegye az arab államokat... most pedig csodálkozunk, hogy mi következünk.

      Nem voltam a határon, de azt tudom, hogy a migránsok nagy része szerencsétlen sorsú ember, (valóban segítségre szorulnak) akiket a háttérhatalom arra használ fel, hogy leigázza Európát.. fegyver nélkül.. a humanitárius eszmék nevében. Ráadásul ott vannak köztük azok, akik nem jószándékkal jönnek.

      Most pedig ha félünk, vagy gyűlölködünk, akkor a sötétek malmára hajtjuk a vizet, mert ezzel megint rosszabb jövőt teremtünk.

      Ha viszont nem teszünk semmit a védelmünkre, abból is baj lesz.

      Amit a helyszínen láthat valaki, az csak a jéghegy csúcsa. A teljes igazsághoz ismernünk kell az arab országok helyzetét, az iszlám vallási szokásokat, az emberek beilleszkedési lehetőségét, hajlamát, a befogadó országok hozzáállását, lehetőségeit... és a háttérhatalom szerepét az egészben. Ezekről nagyon sok információt lehet találni az interneten. Ajánlom mindenkinek, hogy informálódjon.

      Törlés
    2. Köszönöm a cikket. Pontosan efféle gondolataim voltak mostanában, csak nem tudrtam megragadni h mik ezek pontosan. Ha nem haragszol meg, terjeszteni fogom a cikkedet... a ... khhm közös térben. sokkal jobb mint a szar szétreklámolt facebook.

      Törlés
    3. Csak nyugodtan. Azért osztok meg írásokat, hogy terjesszem az információt. Nem fűződik hozzá anyagi érdekem, és nyilvános a blogom..

      Törlés
  3. Vannak szintek, amikor az ilyen földtől elrugaszkodott, túlzottan plátói gondolatok idegesítővé válnak. Hány nagy katasztrófa volt már a nagyvilágban, olyan, amit emberi gondolatok nem gerjeszthettek, pláne nem a média, hiszen villámcsapásszerűen jöttek. Akár természeti, akár történelmi vagy esetleg ipari katasztrófáról beszélünk. Cunami, holokauszt, vörös iszap,... Miről beszélünk? A nagy migráns áradat is pont a tehetetlen, mélázó, érzelmileg ellágyult, szelíd és empatikus jellemünknek köszönhetően hatalmasodott fölénk. Nem kell ehhez média. Kérdezzük meg azokat, akik a saját bőrükön tapasztalták, milyen is ez? Akiken szó szerint átmasíroztak, akik nap mint nap félelemben éltek-élnek miattuk, általuk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Idegesítő ez annak, aki nem akarja, vagy tudja elfogadni, hogy nemcsak az van, amit a saját szemünkkel láthatunk... Pedig most épp nagyon fontos, hogy megnyíljunk a láthatatlan világnak... mert most feljebb léphetünk.. ki ebből a káoszból.

      Törlés
  4. Ezt írják itt fentebb: "Először van a gondolat, ha mellé raksz érzelmet, majd energiát és időt, akkor az megteremtődik. Fizikailag manifesztálódik." - Érdekes, ez a manifesztáció sehogy se jött össze eddig a tippmixen (lottón, stb.), pedig szántam rá elég időt, energiát, érzelmet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) ... mert a sorsjáték nyeremény nincs benne a vállalt életutadban... mert mást vállaltál... ez a rengeteg pénz csak akadályozna a lelki fejlődésedben.... én is így voltam vele... most már látom is másokon, hogy ez így van..

      Törlés
  5. Mandarin!
    Nem épp a legmegfelelőbb példákat hoztad fel,mert pl.: a 2004-es dél-kelet ázsiai cunamit az akkor működésbe helyezett HAARP rendszer okozta...kissé túl lőve a célon. Ha keresel, találsz erre vonatkozó információkat.
    - Ha valamit, hát a holokausztot nagyon is emberi gondolatok gerjesztették...ezt hadd ne magyarázzam!
    - A vörös iszap katasztrófa pedig jó esetben emberi mulasztásból, a rosszabb verzió feltételezői szerint pedig szándékosságból eredt - igencsak emberi gondolatok eredményeképp!
    ...Ezek egyike sem "villámcsapásszerűen" tört rá az emberekre, hanem valamilyen megelőző tevékenység által...

    VálaszTörlés
  6. Mindenkinek joga van azt hinni és úgy, amit és ahogyan akar. Nem vagyok egy megveszekedetten racionális ember. Többet vádolnak azzal, hogy álmodozó vagyok, s pont én szoktam bizonygatni, hogy nem csak az létezik, amit szabad szemmel látunk. Ezért meg is mosolyogtam a válaszod első sorát. Azonban, amint fentebb írtam, vannak szintek, amikor felelőtlenség sutba dobni a racionalizmust. Mert ha a gyermekeim biztonságos jövője forog kockán, nem újabb, megfoghatatlan, még semmit nem bizonyított módszerekkel próbálom a rossz elejét venni. A következetesség és óvatosság elengedhetetlen. Szerintem. A struccpolitika felelőtlenség. Ámbár, ha meg akarsz nyílni a láthatatlan világnak, akkor lehet, hogy valóban igazad van: a vakhit az út. Pár generáció múlva tiszta lelkünk a nirvána magasságaiban rezegve figyeli, ahogy a Föld benépesedik olyan egyedekkel, akiket nem a szeretet, az egymás iránti tisztelet, empátia, stb. irányít, hanem a durvaság, az öldöklés, a nők, gyerekek megbecstelenítése..., a káosz. Szóval igazad lehet, mert a káoszban nem lesz majd része fizikai testünknek, megszűnünk létezni a fizikai valóságban. De az emberek nagy többsége elsősorban élni akar. Boldogan, felhőtlenül, álmodozva, gondolkozva, s megbeszélve embertársaival örömeit, bánatait, félelmeit és a többit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2015/10/legyetek-udvozolve-az-uj-foldon-mihaly.html?showComment=1444068463095#c1272976228476491311

      Törlés