2012. március 6., kedd

Üzenet 2012. február 26.

Fölteszem ide ezt az üzenetet, hátha lesz, akinek segíteni tudok vele.


Üzenet a Fény Galaktikus Szövetségétől                               
2012. február 26.


Message from the Galactic Federation of Light 2/26/12

© Greg Giles


Sok feladat vár ránk. Mindegyikőtöknek megvan a maga szerepe, mellyel kiveszi a részét az utolsó idők történéseiből és a felemelkedésen keresztül vezető utazásotokból, melyet mint bolygó és lakói együtt tettetek meg. Korábban körvonalaztuk, hogy milyen dolgokat kell együtt elvégeznünk és e feladatok nagyon hamar kezdetüket kell, hogy vegyék. Beláthatatlan, hogy e feladatok mit fognak jelenteni a világotok lakóinak és milyen áldásai lesznek mindenkire szerte a világon.


Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, szeretnénk azonnal hozzákezdeni a munkához, és ehhez szükségünk van a földi emberek közreműködésére abban, hogy segítsenek megszerezni a beleegyezését azoknak, akik vagy még nem tudják, hogy kik vagyunk, és azoknak, akik engedtek a félelemnek, hogy meggyőzze őket arról, hogy ártó szándékkal érkeztünk. Ti vagytok ügynökeink a területen / harctéren, akik elérhetik ezeket az embereket. Ti vagytok azok, akik meg tudják nekik engedni, hogy tisztább képet lássanak rólunk, és arról, amit teszünk. A feladatotok nem könnyű és sokan kitérnek azon kísérletetektől, mellyel egy alternatív nézőpontot mutattatok ittlétünkre. A reakcióik félelemből gyökereznek, és ahogy azt mindvégig mondtuk, a félelem volt mindig is és most is a legnagyobb ellenségetek.


A félelem okozta bennetek, hogy annyian közületek átadtátok a hatalmatokat azoknak, akiknek egyetlen vágya, hogy titeket rabszolgává tegyenek, és a félelem okozta, hogy támogattátok a hadjárataikat, és megengedtétek nekik hatalmas mennyiségű fegyverzet felhalmozását, és emiatt nekünk, azaz, hogy nektek és nekünk együtt kell megbirkóznunk azoknak az eltávolításával akiket ti hatalmaztatok fel, valamint a fegyverzetük biztonságos eltüntetésével, melyek szétszórva és rejtve mindenütt megtalálhatók a föld alatt és felett. Ez nem könnyű feladat de mi, földi szövetségeseinkkel együtt, gondoskodunk e feladatról, és kérünk titeket, a Fénymunkásainkat, hogy teljesítsétek feladataitokat legjobb képességeitek szerint.


Most kéretik tőletek, hogy segítsetek terjeszteni a hírt érkezésünkről és békés szándékunkról. Most kéretik tőletek, hogy híreszteljétek a függőben lévő letartóztatását az Összeesküvés azon tagjainak, akiknek gonosz tervei voltak az emberiséggel. Ez az ami most kéretik tőletek. Fokozott aktivitást látunk az Internetetek ismeretségi hálóin, azonban szintén sok idő elpocsékolását látjuk olyan dolgokra melyeket fent nem említettünk. Félelmeken alapuló beszélgetések emésztik fel sokatok oly sok idejét, emellett komikus hozzászólásoké és beszélgetéseké, ezért megkérdezzük tőletek, hogy fel tudtátok volna használni jobban is ezt az időt, hogy változást idézzetek elő világotokban? Mennyi lélekhez érhettetek volna el az alatt az idő alatt, amit buta fotók és történetek másolásával és beillesztésével töltöttetek, melyek távol állnak a közvetlen életbe vágó ügyektől?


Látjuk, hogy oly sokan olvassátok e szavakat és igenis látjuk, hogy néhányan közületek cselekszenek de közel sem elegendően. Nem biztosítottunk titeket arról, hogy ez az, amiért itt vagytok? Oly sokan közületek hallják e szavakat, ugyanakkor érzik is, hogy nincs elutasítás bennünk, összhangban vannak velük, és valami azt mondja bennük, hogy ez az igazság, mégis elmulasztanak a felhívásra válaszolni. Mi ez? A nevetségtől való félelem? Igazán azoknak a szavaival törődsz annyira, akikről tudod, hogy még nem ébredtek fel és alva járnak? Miért? Nem hiszel a szavainkban, mikor azt mondjuk, hogy hamarosan mindenki látni fog eleget ahhoz, hogy [tudja, hogy] az igazat mondod és, hogy ti az embertársaitok vezetői vagytok?

Ez a ti ragyogó pillanatotok. Ti vagytok a pillanat hősei, mégsem reagáltok. A sötétek megtorlásától való félelem az, mely visszatart az üzeneteink és a közelgő letartóztatások híreinek megosztásától? Kérdezd meg magadtól, hogy hány Fénymunkás társadnak esett bántódása bármilyen módon? Kérdezd meg magadtól, hogy a közvetítőinknek miért van megengedve, hogy szabadon és biztonságosan folytathassák szavaink megosztását. Miért adják át a hatalmukat másoknak oly sokan közületek? Miért hatalmazol fel másokat, akik irányítani akarnak téged, és adsz nekik hatalmat mellyel ők maguk nem rendelkeznek a bőkezűséged nélkül? Ez a kérdés áll előtted ma.


Oly sokan közületek a cselekvésre várnak, arra, hogy a letartóztatásokról sugározzon a televízió, valamint a hajóink leszállására, és ma újra elmondjuk nektek, hogy mi vagyunk azok, akik rátok várunk. Azt mondjuk, hogy a letartóztatások közelegnek, hiszen ez valóban így van, csupán a tényeket, az igazságot osztjuk meg veled. Közelegnek, mert ti vagytok azok, akik oly közel kerültek a célhoz. Ti vagytok azok, akiknek a betonfal utolsó néhány centiméterén keresztül kell utat törni magatoknak, mely néhány hónappal ezelőtt még hat méter vastag volt. Újra elmondjuk, hogy fogy az idő, és nekünk közösen kell hozzálátnunk a létfontosságú feladatainkhoz. Nyomuljatok át annak a falnak az utolsó néhány centijén, és ezáltal engedjétek meg nekünk, hogy megkezdhessük világotok jobbá változtatását.


Oly hosszú ideig tartott sokatoknak ráébredni arra, hogy világotoknak óriási változásokra van szüksége, és tudjuk, hogy megannyin közületek azt gondolták, hogy ez a változás sosem fog eljönni mivel oly sokan a barátaitok, családotok, munkatársaitok és idegenek közül egyaránt, nem látják, amit ti oly tisztán láttatok. Elmondjuk nektek most, hogy ők tisztán látnak ma már, azonban ti vagytok azok, akiknek el kell magyaráznotok a helyzetet számukra, hogy megértsék. Ha megteszitek, akkor érteni fogják. Látnak most már, azonban mit látnak, amikor hosszú idő [eonok] óta először nyílik fel a szemük? Történeteket látnak a chemtrailsről [mérgező fellegekről], merénylet összeesküvésekről, idegenek általi elrablásokról, alakváltó hüllőkről, szellemekről és kísértetekről, összeesküvésekről minden elképzelhető szinten, és mégsem látnak híreket a titkos szövetség tagjainak közelgő letartóztatásairól, és arról, hogy itt vagyunk, és szeretnénk veletek újra egyesülni, régi családunkkal. Mi arra vágyunk, hogy ezt lássuk. A fivéreiteknek és nővéreiteknek látniuk kell ezt. Megengeditek nekik, hogy lássák ezt?


Mindenki megértette közületek, a megbízható fénymunkásaink közül azt, hogy a feladatotok nem lesz egyszerű, azonban ez az, amiért ti voltatok azok, akiket kiválasztottak erre a feladatra. Tudtuk, hogy képesek vagytok elvégezni ezt a munkát, és többen közületek nem egyszer, hanem korábban többször megtették már, és tudjuk, hogy el tudjátok végezni a munkát újból.


Rátérve a folyamatban lévő csatáinkra a titkos Szövetkezéssel, újra boldogan jelentjük, hogy harcoló erőik száma folyamatosan csökken egyenként, percről-percre. Már nem rendelkeznek azzal a fejlett fegyverzettel, mely egykor lassította a haladásunkat, mivel óvatosan kellett manővereznünk az aknamezőik körül, mialatt kilőttük az űrvadászrepülőiket. Mostanára a veszélyes fegyverzetüket leszereltük, és élvezzük az űrvadászrepülőik tetszés szerinti eltávolításának luxusát ütemtervünk szerint. A titkos Szövetség erői nem jelentenek problémát számunkra, vagy számotokra mikor itt lesz az idő, hogy előrehaladjunk a közös hadműveletünk következő szakaszával. Ismét szeretnénk egyértelművé tenni, hogy nem ránk kell várnotok, épp ellenkezőleg, mi várunk rátok és a haladásotokra.


Ahogy már említettük megegyezés született bizonyos média csoportokkal arról, hogy a sötét Összeesküvés letartóztatásának hírét, valamint a jelenlétünket a világ lakói számára hozzáférhetővé fogják tenni. Ez mérföldköve lesz küldetésünknek, és hatalmas lendületet fog adni egyesített erőfeszítéseinknek. Sokatoknak nem kell elmagyarázni, hogy milyen fontos a hírmédiátok ehhez az erőfeszítéshez, és ezúttal biztosítunk titeket a média együttműködéséről.


Aprólékos tervünk van arra, hogy elhozzuk jelenlétünk hírét sokaknak a világon, és minden módon sikeresen megvalósulni látjuk a tervünket. Izgatottan várjuk, hogy hozzáláthassunk műveleteink ezen szakaszához, ahogy sokan közületek. Látjuk ezt a napot közelíteni, és ez nagyon hamarosan elérkezik. Ismét megkérünk, hogy készítsd elő a terepet ezen események kibontakozásához azzal, hogy megosztod, terjeszted a függőben lévő letartóztatások hírét és arról, hogy mit várhatnak az emberek, miután érkezésünk elől elhárultak az akadályok. Ismételten nagyon köszönjük mindegyikőtöknek a nehéz munkát, melyet végeztek és biztosítunk titeket, hogy erőfeszítéseitek nem lesznek hiábavalók, mivel együtt sikerrel járunk és az új Föld ki fog virágozni abból a talajból, melyről ma gondoskodunk.


Az új Föld maga lesz a Paradicsom, mentes azoktól a negatív erőktől, akik módszeresen elpusztítottak mindent, amit igyekeztetek felépíteni. Az új Földetek csodálatos kert lesz, ahol szabadon művelhetitek minden álmotokat és alkotási vágyatokat. Az új Földetek az a játszótér lesz, ahol együtt játszhattok, és munkahely lesz, ahol együtt dolgozhattok, hogy elvégezzétek a munkát. Továbbá már semmi sem fog az utatokban állni, és sokan teljesen ámulatba esnek majd a fejlődésen, amely megtehető a megfelelő mértékű erőfeszítéssel, miután azokat, akik akadályoztak benneteket, el lettek távolítva.


Szabadon alakíthatjátok majd a világotokat, ahogy jónak látjátok és minden demokratikusan fog haladni tisztességes és megfelelő szavazás szerint. Segítünk titeket az új vezetésetek kialakításában, azonban megalakulása után minden rajtatok áll. Ez a Ti világotok, és szabadon hozhatjátok meg döntéseiteket. Maradjatok tudatában azonban annak, hogy ami itt az egész történelmetek során végbement, soha többé sem lesz megengedve, hogy még egyszer lejátszódjon.


A rémtettek és erőszak csak a kutatás nevében lettek megengedve itt, annak érdekében, hogy megtalálják a módját annak, hogy jobban tervezett és felépített új világokat hozzanak létre szerte az univerzumban, azonban miután ez a kísérlet befejeződött, annak a zöme, ami itt történt, nem lesz megengedve, hogy valaha megtörténjen újra. Sok tanulsága volt ennek a kísérletnek és erőfeszítéseiteknek, és sok új szövetség és barátság kovácsolódott. Az információ mely ebből a kísérletből származik felbecsülhetetlenül értékes, mi több megköszönjük mindegyikőtöknek a részvételeteket ebben a hatalmas vállalkozásban.


Az egész univerzum javára szolgált, és továbbra is szolgál az, amit itt végrehajtottatok, sőt mi több, a bolygótok és lakói üdvözölve lesznek messze az eljövendő időkig a teremtés szent ügyének szolgálatáért. Számos minta készült más világok számára a történelmetek során kialakult civilizációk alapján. Sokan közületek egészen meglepődnek majd, amikor megtudják, hogy történelmi civilizációk az itteni múltatokból tovább élnek más bolygókon virágoznak szerte az univerzumban. Milyen csodálatos látvány lesz számotokra megpillantani, amint lehetőségetek fog nyílni, hogy meglátogassátok e világokat, és szemtanúi legyetek saját magatok civilizációknak, melyekről csak a történelemkönyveitekben olvashattatok, vagy csak egy futó pillantást kaphattatok el művészetük és építészetük romjain át.


El tudjátok képzelni, milyen csodálatos helyek várnak rátok, amint megközelítetek egy bolygót, amely otthona a kedvenc civilizációtoknak, nemcsak az írott történelmetekből, hanem a kedvenc történelmi civilizációtoknak, amelyet ti magatok is megtapasztaltatok a távoli múltatokban? Ez egy kincs, amely épp előttetek vár rátok az utazásotokon.


Megosztottuk veletek azt, hogy az univerzum számos ajándékot és meglepetést tartogat számotokra, és várakozásaitok sosem okoznak csalódást, efelől biztosítva lehettek, mert a Teremtő otthona hatalmas, véget nem érő és nagyszerű.


Nem olyan, mint te összegömbölyödve egy burokban. Mindannyian ezernyi viszontagságon vagytok túl, sokkal többön, mint bármi, amit ebben az időben tapasztaltok. Sokan közületek szemben álló hadsereggel néztetek szembe, és bátran indultatok biztos veszedelembe. Szembenéztetek természeti katasztrófákkal, valamint emberi katasztrófákkal, és minden alkalommal bátorsággal néztetek szembe e kihívásokkal. Mi tart vissza ma? Egy kis gúny másoktól, akiknek még nem álltak össze a kirakós darabjai? Ez az akadály az, amelynek megengeded, hogy az új Földetek útjában álljon, minden ígéretével számodra, családod és barátaid számára és minden fivéred és nővéred számára a világon?


Tisztában vagy vele ma, hogy minden erőfeszítésed történelmi feljegyzése megőrzésre kerül az elkövetkezendő generációk számára? Nem látod, hogy a történelmi feljegyzése annak, amit ma véghezviszel, megőrzésre kerül, és nemcsak itt, hanem szerte az univerzumban? Megkérdezzük most tőled, hogy milyen további okra van szükséged, hogy cselekedj? Mindig lesznek olyanok, akik nevetnek, és mindig lesznek olyanok, akik gúnyolnak, viszont megkérdezzük tőled, hogy a mostani történelemkönyvekben hol van a történetük és neveik? Lehetőséged van arra, hogy történelmet írj, mi állít meg abban, hogy megtedd?


Ez idő tájt kérünk benneteket egy feladatra, mindegyikőtöktől ezentúl, hogy nyomjátok át az utolsó erődítéseket, melyek visszatartanak annak a visszakövetelésétől, mely mindig jogosan a tiétek, és mint mindig is az volt, és az lesz. Akarjátok ezt? Vissza fogjátok követelni? Mert itt van számotokra, és a döntésetekre és a cselekvésetekre vár.


Látunk titeket visszaszerezni azt, ami a tiétek. Ez az, amiért itt vagytok, és nem tértek vissza üres kézzel. Mi az a történet, melyet elő akartok adni otthon világaitokba való visszatérésetek alkalmával? Ez a vereség története lesz, mert nem akartatok nevetségesség tárgyává válni? Ez az a történet amit meg akartatok osztani azokkal, akik várják győzedelmes visszatéréseteket? Vagy van egy másik történet, amelyet haza kívántok vinni magatokkal? Ez mind rajtatok múlik, és mi várjuk a döntéseteket.


Számtalan csatát és háborút vívtak meg és vesztettek el az ellenség túlereje miatt, azonban elmondjuk nektek, hogy mi most veletek vagyunk, és tartjuk magunkat a kötelességünkhöz, és elhallgattatjuk az ellenségeitek erőit. Ez a mi arcvonalunk és sikerrel járunk. Hogy boldogultok a ti frontvonalatokon? Sikerrel fogtok járni? Győzelmet fogtok aratni?


El lettetek látva minden fegyverzettel, amire szükségetek van, valamint megerősítéssel az utatokon, mint újonnan felébredtek, akik a Fény soraihoz csatlakoznak. Ne hátráljatok meg, és sose adjátok meg magatokat! Ez a csata a tiétek és ez a győzelem titeket illet meg.


Folytatni fogjuk az ellenségeitek felderítését, valamit fejlődésetek megfigyelését, és folytatjuk közös hadjáratunkat a sötétség ellen, és az erőikről szóló napi felderítési adatok közvetítését. Ellátunk naprakész információkkal a stratégiánkat érintő bármilyen változásról, valamint minden szakaszról, melyet megkezdünk az átfogó műveleteinkből. Folytassátok a harcot az elnyomók ellen, valamint azok ellen, akik rabszolgává akarnak tenni, és mi folytatni fogjuk a harcunkat a mi frontvonalainkon. Sosem fogunk meghátrálni és sosem fogunk titeket cserbenhagyni. Együtt sikerrel fogunk járni ebben a hősies küzdelemben és a Fény erői győzedelmeskedni fognak a sötétség erői felett. Ahogyan ezt megírták. És ez így lesz.


Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta: Greg Giles

http://ascensionearth2012.blogspot.com/

All Galactic Channellings and translations available at

http://peacelovelove.blogspot.com/
http://www.galacticchannelings.com/
http://www.despertando.me/

Translated by / magyar nyelvre fordította: Kristóf – TrustYourHigherSelf

http://fenyvilag.blogspot.com/

2012. március 5., hétfő

Az elme uralma, vagy más?

Mi az ami békét és megelégedettséget hoz számunkra? 
Az elménk uralma, vagy más?

Sokan panaszkodnak, hogy képtelenek megnyugtatni az elméjüket. Szünet nélkül jár az agyuk. Nappal pörögnek, éjszaka meg nem tudnak aludni. Az elme újabb és újabb gondolatokkal és gondokkal fárasztja az embert. Kemény dolog ez. Sok szenvedést vonhat maga után. Elsivárodik az élet, és eltűnhet az igazi szeretet az életünkből.

 Tehát, ha csak a munka és munka van, csak feladat és feladat, ez az elme uralma.Ha izgalom és izgalom, az is. Az adrenalin hormonra szükség van, de káros szenvedéllyé  válhat. A boldogsághormonok pedig csak nyugalom, öröm és szeretet hatására képződnek igazán.

 Mit lehet tenni, hogy másképp legyen?

Megfékezni erőszakkal az elmét nem szabad. Ez olyan lenne, mintha a túlfűtött gőzkazánban a gőzt elzárnánk. Előbb-utóbb felrobbanna. Tehát csak szépen, fokozatosan lehet levenni a gőzt, vagyis csak szelídíteni lehet. Különböző technikákkal, trükkökkel el lehet érni, hogy lassan-lassan nyugodtabbá váljon az elménk. Nem megy máról holnapra. Rendszeres, kitartó gyakorlással pár hónap alatt szép eredményt lehet elérni. Rájövünk, hogy milyen jó is másképp élni. Nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban. 

Mivel lehet lecsillapítani az elmét? Széles a skála.

Lazítás, meditáció, koncentrációs gyakorlatok, légzőgyakorlatok, különböző tisztító eljárások, pihenés, kikapcsolódás, hobbitevékenység, nyaralás, sport, kirándulás, jóga és egyéb keleti technikák, szép zene, ének hallgatása, és gyakorlása, egyéb művészeti tevékenységek, egészséges táplálkozás, a jó társaság, és a kellemes csendben visszavonultság.



Az elme lecsillapodása után felfedezzük a békét belül. A Benső Csendet. Ez az az állapot, amikor életünk gondjai könnyebben megoldódnak. Ez az, amikor fel tudunk töltődni energiával, mert eleresztettük a feszültségeket. Ez az, amikor regenerálódik a fizikai testünk és az idegrendszerünk.Végre önmagunk lehetünk,  nem egy robot. Ilyenkor szebbé válik az élet, és értelmet nyer sok eddig megmagyarázhatatlan dolog. Ilyenkor ráeszmélhetünk, hogy mi miért van. Hogy valójában semmi sem véletlen, mert minden velünk történt dolognak valami szép célja van. Ráeszmélünk miért élünk és milyen csoda is ez valójában. Megérezzük, hogy milyen is az igazi Szeretet.

Ha az elme végre elcsendesedik, akkor már nem ő irányít minket, hanem valami más. Vagyis az igazi énünk, ami a bensőnkben lakozik. Sokféleképpen nevezik, A Felsőbb Én. az Atma, az Isteni Én, az Önvaló.

Érdemes elgondolkodni tehát. Ki legyen az úr? Az elménk, vagy az igazi Énünk?

 Itt  egy szép dia, ami  a csendről szól. Épp ide illik.



 


2012. március 3., szombat

Megváltoztathatod a világot

 A vizualizáció hatalma






Gregg Braden


Gregg Braden




              videó: http://visualizedaily.c
Megváltoztathatod a világot....  Hogy hogyan? 

Gregg Braden kutató elmagyarázza... 

Van körülöttünk egy világ, a közös tudatunk világa, melyben mindannyian részt veszünk. Ez a közös tudat alkotja a valóságunkat. Erre hatással lehet DNS-ünk, a gondolataink ereje és a szívünk.

  ..Ez bizonyítható tudományosan, kísérletekkel. ...
A vizualizáció Isten ajándéka az emberiségnek, hogy ezzel kézbe vehessék sorsukat, ahelyett, hogy csak tétlenül nézzék végig életüket. Szóval fogadják el mindenképpen ezt az ajándékot és használják!



"1887-től a 90-es évekig az összes nyugati tudomány azon az elven alapult, hogy valami történik egy helyen, és ez nincs hatással a többi dologra. De most már tudjuk, hogy ez nem igaz.

A következőkben ismertetni szeretnénk három kísérletet, melyek alapjaiban rengetik meg a nyugati tudományt.

Az elsőt egy orosz fizikus, Vladimir Poponin, vezette a 90-es évek elején. Hogy ezeket a kísérleteket elvégezze, az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Poponin kísérlete azt a kapcsolatot vizsgálta, mely az emberi DNS és a körülöttünk lévő dolgok között van. A kis energiacsomagok, melyeket fotonnak hívnak, fényrészecskéknek is hívhatjuk őket. A kísérlet tehát egy üvegcsőből állt, amiből kiszívták a levegőt, azaz vákumot hoztak létre, tehát a csőben ezáétal nincsen semmi. Viszont tudjuk, hogy valami van a csőben. Ezek nem mások, mint fényrészecskék.

Poponin tehát megmérte ezeket a részecskéket, hogy meghatározza eloszlásukat. Kitöltik-e a rendelkezésre álló teret, vagy a cső alján felhalmozódnak? Mi történik velük? A kísérletnek ez a szakasza nem meglepő eredményt hozott. Tudniillik a fényrészecskék, a fotonok eloszlása véletlenszerű volt. És pont erre számítottak. A kísérlet következő szakasza vszont nagyon érdekes volt, mert ekkor emberi DNS-t helyeztek a csőbe. Az újbóli mérések alkalmával azt tapasztalták, hogy az emberi DNS elrendezte a fotonokat. Az emberi DNS-nek közvetlen hatása van a körülöttünk lévő dolgokra.

Mármost, ez pontosan az, amit az ősi spirituális hagyományok leírnak. Tehát valami, ami bennünk van, hatással van a körülöttünk lévő világra.

A következő kísérlet igen látványos volt. Ez katonai kísérlet volt. Lényegében azt csinálták, hogy vettek egy emberi DNS-t, melyet szájban lévő szövetfoszlányok tartalmaztak egy önkétestől vagy egy donortól. Ezek után a DNS-t egy olyan gépbe helyezték, amely képes megmérni a, hogy hogyan hat a DNS a donorra, aki egy másik szobában volt.

Az alanyt érzelmi stimulációnak vetették alá, ami által különleges érzelmeket csalnak ki belőle, mint például öröm, bánat, félelem, düh, harag. Ezzel egy időben vizsgálták a DNS-t, hogy vajon reagál-e az alany érzelmeire. Mármost, miért is kéne reagálnia? A nyugati tudományban semmi sem támasztja alá azt, hogy a DNS és az alany valamilyen kapcsolatban állna. Viszont arra sincsen bizonyíték, hogy ilyen kísérleteket végeztek. A várt eredménynek az ellenkezőjét tapasztalták. Az erdmény a következő volt: az alany hullámhegyei és hullámvölgyei pontosan megegyeztek a másk szobában lévő DNS hullámvölgyeivel és hullámhegyeivel, ugyanabban az időben.




A harmadik kísérletet megintcsak a 90-es évek elején végezték az Instituit of HeartMath-ban. Az úttörőnek számító kutatóintézetet Észak-Californiában alapították, ahol a szívet nemcsak úgy vizsgálták, mint egy pumpát, ami az egész testet ellátja vérrel. Amellett, hogy a szívünk pontosan ezt teszi, ez a legkevesebb, amit szívünk végez. Azt kutatják, hogy a szívünk a legerősebb mágneses mezőt generálja testünkben, és ennek a mezőnek a hatása messze meghaladja testünk határait.

Ezért megterveztek egy kísérletet mellyel pontosan ezt az elméletet tudják tesztelni. Az eddigiekhez hasonlóan vettek egy emberi DNS mintát, ezt izolálták, aztán megvizsgáltak olyan alanyokat, akik képesek nagyon tiszta érzések kifejezésére, mint szeretet, elismerés, irgalom, düh, harag és utálat, hogy ezek az érzések mindig kéznél legyenek. Ezek után azt vizsgálták, hogy a DNS hogyan reagál ezekre az érzésekre. Azt találták, hogy az elismerésre, a szeretetre, az irgalomra és a megbocsátásra a DNS nyugodtan reagált.

Ennek az ellenkezője is beigazolódott. Dühre, haragra, utálatra, féltékenységre a DNS összecsavarodott, mint egy csomó.

Nos, ez a három kísérlet önmagában is érdekes.

Ha ezeket összerakjuk, amellett, hogy érdekes, jól elkülöníthető kísérleteket látunk, egy egész történetet mesélnek el. Ez a történet a következőképpen hangzik. Az első kísérlet, Vladimir Poponin kísérlete azt mondja ki, hogy az emberi DNS közvetlenül hat a világunkra. A fizikai dolgokra, amiből áll világunk, az energia szintjén. Az utolsó kísérlet eredménye szerint az emberi érzelmek képesek megváltoztatni a DNS-t, ami hatással van a körülöttünk lévő világra. A középső kísérlet szerint, melyet az Egyesült Államok hadserege vezetett, a hatás ugyanaz akár ugynabban az épületben vagyunk, akár 400 mérföldnyire a DNS-től. Nem vagyunk a tér és az idő rabjai. Lényegében pontosan ezt állítják a kísérletek eredményei, azaz van benned és bennem egy olyan erő, amely nem írható le a most érvényben lévő fizikai törvények alapján.

Az ősi hagyományok nemcsak felismerték ezt a kapcsolatot, egy lépéssel tovább ösztönöznek, és pontos utasításokat hagynak annak szempontjából, hogyan alkalmazzuk ezt életünkben. Az 1980-as évek végén a védelemben, egy űrhajózási cégnél dolgozó mérnök voltam. Elkezdtem kutatni ezeket a fogalmakat, a körülöttem lévő világban szemlélődő mérnökként, hogy megértsem azoknak a történelmét, akik megelőztek minket.

Ez volt az az elmélkedés, mely elvezetett utakra a legelképesztőbb helyek némelyikére a világban. Egyiptom templomaitól az Andok hegyeibe Bolíviába és Peruba, Indiába, Nepálba, közép Kína felföldjeire és Tibetbe. Az amerikai sivatag délnyugati részén át végig. Információt és vezérfonalat kutatva, mely segítene nekünk megérteni, hogyan állunk összefüggésben a világgal, és hogyan tudjuk az érzés e hatalmát használni, ezt a hatalmat, melyről a körülöttünk lévő világ nyelve beszél.

Pontosan ez az, amit Tibetben az apát ecsetelt nekünk. Leírt egy imádkozási módot, mely az érzelmen alapul. Ezt mondta: úgy kell éreznünk az érzelmet, mintha az imát már megválaszolták volna. Ebben az érzelemben a teremtés erőivel beszélünk, megengedve a világnak, hogy feleljen nekünk. Megengedve, hogy ez a tér, kvantum hologram, Isten elme feleljen azzal, amit szívünkben érzünk. Így inkább, mint az imádkozás és egy adott helyzetben erőtlennek történő érzés – Édes Isten, kérlek, hadd legyen béke a világban – az imádság e módja ösztönöz minket, hogy úgy érezzük, mintha részt vennénk ebben a békében.

1972-ben huszonnégy USA várost használtak fel egy kísérlet lefolytatásához, ahol az embereket betanították, hogy érezzék a béke érzetét egy nagyon különleges módon. E városokba stratégiailag helyezték el őket. Minden város tízezernél nagyobb lakossággal bírt. Ezeket dokumentálták néhány nagyon jól ismert TM (Transzcendentális Meditáció Tanulmányok) tanulmányban, melyet a kora hetvenes években végeztek el. Ami történt abban az időben, amikor az emberek érezték a béke érzését, a körülöttük lévő közösség, az épületeken túl, ahol saját tapasztalataikkal bírtak, a közösségek statisztikailag mérhető csökkenést éltek meg a bűnözésben. Az emberek elleni erőszakos bűncselekmények és közlekedési balesetek csökkentek. Néhány városban, mint Chicago, ahol van értéktőzsde, a részvénypiac szárnyalt, amíg a béke volt időszerű. Amikor abbahagyták imáikat, mindezen statisztika megfordult. Ezt időről időre megtették újra.

Ez olyan pontos, ahogy most tudjuk, a statisztikák képesek voltak meghatározni pontosan az emberek számát, mely megkívánt az ilyen kihatás gyors beindításához. Így, meg fogom osztani a képletet, és utána leírom majd, mit jelent a képlet. A hatást először akkor veszik észre, amikor egy bizonyos számú ember vesz részt. Ez a szám, a minimum szám egy adott népesség egy százalékának (√1%) a négyzetgyöke.

Tehát, ez mit jelent? Ha van egy egymilliós városunk például, vegyük az egymillió egy százalékát (egy kis számológépen), majd vegyük a négyzetgyökét bármi is volt az egy százalék. Ez a szám mondja meg, hány ember szükséges – a küszöbszámot a hatás megkezdéséhez. Nyilvánvalóan, minél több ember vesz részt, annál nagyobb a hatás. Egy egymilliós városnál ez a szám csupán száz körül van. Egy hatmilliárd fős világban, egy adott népesség egy százalék négyzetgyöke hozzávetőleg nyolcezer ember.





Ez idő alatt volt lehetőségem néhány videofilmet látni egy háromhüvelyknyi átmérőjű hólyagrák gyógyításáról, mely egy olyan hölgy testében volt, akit a nyugati orvosi szabványok szerint nem műthetőnek diagnosztizáltak. Elment, utolsó reményként egy gyógyszermentes kórháza Pekingbe, Kínába. [most zárta be a kínai kormány - VisualizeDaily.com]

Tehát, a videó dokumentációban, a film egy kórházi szobában fekvő hölgyet mutat. Teljesen éber, teljesen tudatánál van, hisz a folyamatban, mely történni készül. Előtte van egy ultrahangos szakember, aki egy ultrahangfejet futtat az alhasán, hogy láthassuk egy televízió képernyőjén. A képernyő bal oldalán pillanatfelvételt készítenek, az idő egy pillanatának kimerevített képét referenciaként. Így, láthatjuk, milyen állapotnak nézett ki az időnek abban a pillanatában. A képernyő jobb oldalán nézhetjük a valódi időt, ahogy három gyakorló áll mögötte. Dolgozva az energiával a testében és az érzésekkel testükben.

Amit tesznek az, hogy elkezdenek kántálni egy szót maguknak, miszerint megegyeztek abban, hogy megerősítik magukban annak az érzelmét, hogy már meggyógyult. A kántálás lényegében azt mondja: „már meggyógyult”, „már teljesült”. Ahogy elkezdenek bírni ezzel azt érzelemmel, és kimondják ezeket a szavakat egymás közt, a televízió képernyőjén nézhetjük a valódi időt ezen a rákos daganaton, ahogy eltűnik kevesebb, mint három percnyi tényleges idő alatt. Ez nem olyan, mint egy dokumentumfilmben a gyorsított felvétel, ahol látjuk a rózsát kinyílni három másodperc alatt, mely olyan dolog, ami rendes körülmények között napokba telik. Ez szó szerint kevesebb, mint három perc alatt történik. Teste reagált a gyakorlók érzelmeire, akik képzettek voltak, hogy bírjanak az olyan jellegű érzelemmel, melyet éreztek. Mindaz, amit éreztek, annak az érzete volt, amilyennek érződik az, hogy egy olyan nő jelenlétében vannak, aki már meggyógyult. Teljesen alkalmasan, teljesen képesen. Nem úgy látták őt, mint egy hölgyet, aki beteg. Nem azt mondták: „rossz rák, távoznod kell”.

Volt alkalmam beszélni egy úrral, Luke Channal, aki valójában megalkotta ezt a filmet. Feltettem neki egy kérdést. Azt mondtam: „mi a helyzet akkor, ha a három gyakorló nem lenne ott. Ez a hölgy ezt véghezvitte volna; bármelykőnk megtehetné ezt egyedül?” Rám mosolygott, amikor feltettem neki a kérdést. Azt mondta: „Gregg, minden valószínűség szerint, alighanem meg tudta volna tenni egyedül. Jóllehet, van valami velünk, emberekkel, abban, hogy úgy tűnik, hathatósabbnak és erősebbnek érezzük magunkat, amikor mások támogatnak abban a dologban, amiben hiszünk, azokban a dolgokban, melyeket megvalósítani választunk.”

Szeretet és Hála

"Szeretet és Hála"

A legutóbbi időkben Masaru Emoto, egy kutatást végzett, mely vonatkozott a kapcsolatra az emberi érzelem, emberi érzés és a vízcseppek között. Ez még nyilvánvalóbban mutatja meg a kapcsolatot. Ami történt az, hogy ezek a tudósok, ez a konkrét kutatási projekt felfedezte, hogy a cseppecskéi a víznek, mely egyébként világunk több mint hetven százalékát alkotja, valamint testünk hetven százalékát, ezek a vízcseppecskék visszahatást mutatnak az emberi érzelmekre, bármi érződik a testben, vagy ami ténylegesen ráírt a címkékre, melyeket ezekre a vizes üvegcsékre tettek. Valamint a kutatók érzelmeire, ahogy ezeket a címkéket megírták, és ezen üvegcsék alá helyezték. A fiolákat majd egy meghatározott időtartamra megfagyasztották, kivették a fagyasztó folyamatból, és ahogyan elkezdtek olvadni, kristályosodtak. A kristályok az árulkodó jele annak, ami történik az érzelmekkel.

[vízkristályok képei, melyeket Dr. Emoto készített]

Ez a gyönyörű, gyönyörű, nagyon nyilvánvaló példája annak, hogy mindegyikőnk hogyan bír lehetőséggel közreműködni. Nem irányítani és manipulálni, hanem inkább részt venni világunk eseményiben, életünk, családunk, közösségünk, testünk történéseiben, azon a területen keresztül, mely mindent összekapcsol a teremtésben."


Magyar nyelvű fordítás:
Clarissa [http://univerzumitudatossag.blogspot.com]
Nidal
Angel38


Forrás: http://visualizedaily.com/transcript-hu.html 





 Vizualizáció-áttörés
világszerte





 
Drága Olvasó, Gyönyörű bolygón élünk. Nagyon sok szeretet és szépség vesz körül. De a hatalmi erők, a kormányok és az elit úgy látszik nem akarja a jót. Föld Anya legalább 10 milliárd ember számára képes biztosítani a békés életet és bőséget, de a hatalmasok csak azon gondolkodnak, hogy hogyan tarthatják fenn hatalmukat, konfliktusokat gyártanak és háborúkat nyomás alatt tartanak, hogy fizess többet és többet.A sötét testvériségen és titkos műveleteken keresztül semmibe veszik az emberek akaratát. Függőségben és félemeben próbálnak tartani minket a médián keresztül amit ők tartanak ellenőrzésük alatt.
Ugye itt az ideje változtatni ezen? Ugye itt az ideje eldönteni, hogy a merre tart a mi bolygónk? Ez könnyebb, mint gondolnátok. Igen, valóban.Van egy fizikai törvény, amelyről bizonyára hallottatok már, amely tökéletesen megszakítja ezt a régi paradigmát ( mintát), ezt a régi, elkoptatott rendszert, ahol nagyon ellenőríznek minket. Ez a törvény a Vonzás Törvénye. Ez azt mondja, hogy ha valamire öszpontosítasz amit akarsz és igaz szívvel érzed, azt magadhoz vonzod. Nézz csak utána a web-en vagy a könyvtárban ( olvasd  A Titokc. könyvet például), azon emberek történetét olvashatod, akik sikeresen megváltoztatták az életüket.

A módszer amit használtak, az a vizualizáció. Amikor vizualizálsz(elképzelsz) valamit, amit akarsz és érzed az örömöt, MINTHA EZ MÁRIS MEGTÖRTÉNT VOLNA, meg fog nyilvánulni.
Alkalmazhatod a magánéletedben, de sokkal nagyszerűbb, ha a bolygónk és az emberiség jótéteményére használod.Ha több ember összpontsít, erősebb energiát kap. Az energia amit az emberek csoportja küld ki megsokszorozza magát, erősebb lesz, mint amit az emberek egyenként összeadva kibocsátanak. Ne higgy csak ezen szavaknak, ez tudományosan bizonyított. Nézd meg az alábbi videót, amit készítettünk:
http://visualizedaily.com

Nos, sok csoport vizualizált és meditált már. A Világbékéért például.S még mindig nincs béke. Nem működnek ezek a tevékenységek? Biztosak benne, hogy igen! Megnézheted a videónkat. A probléma az, hogy egyrészről a békés energia megteszi a magáét, ezalatt az irányító erők az ellenkező irányba hatnak, így minden visszatér a régi helyzetbe újra. A katonák utasították, hogy vegyék fel a fegyvereket újra, a bűntettek szaporodnak azért, mert az emberek még mindig nehéz helyzetben vannak stb.

Ezért kell összpontosítani valamire, amit nem fordulhat vissza. Soha.
És ez: az ÁTTÖRÉS.

Ne aggódj azon, hogy mire összpontosítasz, az energia intelligens dolog, megtalálja a saját útját. Ahogy láthatjátok is a videónkon, ha az emberek vizualizálják a békét, szintén, hogy szűnjenek meg az emberiség elleni bűntettek, szűnjenek meg balesetek, szűnjenek meg a sürgősségi kórházi szobák látogatásai és a részvénykereskedelem fájdalma. A béke az béke, az áttörés, áttörés. Az energia tudja, hova megy. Ha az áttörésre összpontosítunk mindannyian, meg fogja találni( az energia) a leggyengébb láncszemet, amely még őrzi ezt az elkopott mintát. Ez lesz az ÁTTÖRÉS. 

Ha elegen vizualizáljuk és valóban érezzük a szivünkben, megtörténik. Lehetséges, hogy a 6578-dik résztvevő a régi mintát egy kis nyomásra feladja vagy lehetséges, hogy a 10234-dik, de össze fogja törni.Csak várj és figyelj.

Koncentrálj valamire, ami téged valóban boldoggá tesz. És érezd az érzést, hogy ez már megtörtént.Vajon Obama fogja bejelenteni az UFO Közzétételt, a szabad energia elérhetővé válik a nyilvánosság számára, a fő tv állomások és lapok közzéteszik hogy 9/11 összeesküvés volt vagy valami más nagyobb.Mindenből ugyanaz esik le: a sötét cégnek(szervezetnek) vége van.

Csak válszd ki, ami számodra legfontosabb, örülj amikor érzed hogy az áttörés éppen megtörtént. Vizualizáld például,hogy a háború és az éhség utat tör a béke és bőség felé az egész bolygón. A kétségbeesett gyerekek új reményt kapnak. A stressz és félelem utat tör a boldogság felé és van időd együtt lenni a szeretteiddel. A korrupt politikusok és a hatékonytalan egészségügy utat tör a tehetséges vezetőknek és az igazi gyógyításnak. A mérgező étel és olaj alapú ipar utat tör az egészséges ételek és a szabad energia felé. Ez az összes dolog MÁR LÉTEZIK a bolygónkon, de ez még a sötét rendszer által elnyomott. És mi megtörténtté fogjuk tenni! Nem nevezzük meg az időt és a dátumot, hogy mikor csináljuk, azt kérjük, csináld MOST!
Nem fontos, hogy milyen hosszú ideig csinálod, 5 perc elég. Ami fontos, hogy tényleg érezd az áttörés örömét és hogy ez már megtörtént. Elég, ha csak egy kis ( valójában ez NAGY) hozzájárulásodat adod a quantum módszerhez, a Vonzás Törvényén keresztül hatni fog(működik).
Együtt egy HATALMAS erővel meg tudjuk változtatni a világot örökre az emberek hasznára.
Kérlek folytatsd( menj tovább), egyszer kell megtenned. Hagyd abba amit csinálsz( valószínűleg olvasol) és hunyd be a szemed! Képzeld el, hogy ott van a Áttörés Hírek (Break News) valamiről ami megtörtént, amit régóta akartál és érzed azt az örömet amit csak érezhetsz ebben a pillanatban. Vizualizáld….MOST!!!!



Ezaz! Érezted? A kollektív tudatosságunk vette a szavazatod. Köszönjük.Hozzájárulásoddal hatalmas hullámot adtál a minta energia változtatáshoz (elmozdításához), amely már átsöpört a bolygón. A vonzás törvénye biztosítja, hogy valósággá válik.
Ha megcsináltad a vizualizációdat, most jön a második fontos rész. Ez a project akkor működik, ha mindenki tud róla és mindenki számára alapvető( alapelv). Azt mondják, hogyha hat alkalommal továbbküldöd, minden egyes embert elérsz a bolygón. Tehát azt kérjük, hogy küldd el ezt az e-mailt MINDENKINEK akik a címlistádon szerepelnek, és akikről úgy gondolod, hogy csatlakoznak az akcióhoz. Ezáltal létrehozunk egy hatalmas fényhadsereget egy szép napon!
Nagyon köszönjük, hogy csatlakoztál ehhez az akcióhoz. Földanya és mi mindannyian, akik vágyódunk a békére és harmóniára ahogyan Te is, hálás lesz neked. És mindenki más aki csatlakozott, mert ezt EGYÜTT csináljuk. Kérlek küldd tovább ezt az e-mailt most. Ne halogasd, MOST van itt a pillanat.

Köszönjük!!!

Adriano, Boogy, Guillermo, Jimena, Ale, Teddy, Eduardo, Cristian, Kiki, Stephan, Martin, Ute, Alain, Luísa, Kees, Alexandre, André, Winny, Milna, Puk, Per, Cagga, Diana, Dana, Gertie, Mara, U2awaking, Camelia, Gloria, Steve, Krystal, Elizabeth, Livia, Siniša, Leif, Sorin, Danusa, Yonghun, Takuya, Toni, Gloria, Charlotte, Guillermo, Maja, Zeljka, Haim, Claudio, Bénédicte, Stella, Darko, Slava, Javier, Michelle, Louise, Anneliese, Casandra, Eniko, Tauno, Pierre, Paco, Light River, Edward, Marijana, Petra, Alessandro, (felveheti a neved itt)


English Español Deutsch Русский 中文 Français Italiano Português Nederlands Română Svenska 한국어 Български Magyar Hrvatski Polski עברית






http://visualizedaily.com/action1-hu.html 



Végül egy szép zenés videó a vizualizációk segítéséhez.
 Érezhetjük közben a szeretet, az egység, a harmónia csodáját.




2012. március 2., péntek

Mit tudsz tenni? Egyszerű


* Mint nő és anya -a családomat, az emberiséget és a Földet féltve- hosszú vajúdás után rájöttem, hogy valamit tennem kell. Valami mást, az eddigiektől eltérőt.
* Felelős vagyok a sorsunkért. Mindannyiunkért. Felelősek vagyunk a sorsunkért.
* Ezért most bátran, nyíltan kimondom, ország-világ előtt -mert szívemből érzem és tudom, hogy:
* Lejárt az ideje annak, hogy hagyjuk magunkat kizsákmányolni, tönkretenni!
* Eddig hagytuk, de mostanra valami megváltozott. Megtanultunk egy nagyszerű dolgot. A szívünkkel látni. Sokáig tartott, és keserves volt, de végre megtanultuk.
* Már tudjuk, hogy így élni nem lehet, és nem is szabad tovább.
* Csakis együttműködve, egymást segítve, szeretettel érdemes élni. Földünket védve. Ez volt a leckénk.
* Tökéletesen elegünk van ebből a kizsákmányoló, embertelen, romboló, Istentelen rendszerből. Egy szép jövőt szeretnénk magunknak és gyermekeinknek. Egy szebb, egy jobb világot!
* Mit tehetünk mégis, mi kis emberkék? Sokat! Nagyon sokat! A kis homokszemek hatalmas piramisokat temetnek be. Csak szél kell hozzá, vagyis energia. A pici hangyák óriási hangyabolyt tudnak építeni és fenntartani. Mindegyik tesz érte.
* Mi vagyunk a 99%-a az emberiségnek. Ez óriási erő, ha beindul. Az ERŐ tehát velünk van. Ezt Ti is érzitek legbelül, a szívetekben. Érzitek, hogy tudnánk tenni valamit... de mit?
* Tapasztaltuk hosszú évezredek alatt, hogy agresszióval és fegyverrel nem lehet jobb világot teremteni, csak másfajta rosszat.
* Mégis érezzük, hogy most itt az ideje véget vetni a sötét hatalom uralmának. Merjük kimondani végre. Merjük felvállalni végre! Rajtunk a világ szeme.
* Akarod a szabadságot? A békét? A jólétet? A szeretet hatalmát? Akarod?
* Akkor mostantól adjunk ennek teret és energiát! Ne a haragnak, a fájdalomnak és a kétségbeesésnek. Az se vezet eredményre, ha nem törődünk vele, és csak szép, kellemes dolgokat keresünk vigasztalásképpen.
* A saját tartós boldogságunk és a gyermekeinké, unokáinké a társadalmi rendszertől függ. Tehát nem elég, ha csak a kis egyéni érdekünkre gondolunk. Világrendünk itt a Földön velejéig romlott, és szerencsénkre a végét járja.
* Ezért most itt a lehetőségünk, hogy megteremtsük mi magunk, a valóban szép új világot!
* Mint ahogy a régi mondás szól: "Itt az ideje két lábra állni négy helyett."
* Hogyan lehet teremteni? Természetesen a gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.
* Ha talán nem is teszel semmi konkrétat, akkor is tudsz segíteni.
* Képzeld csak el, hogy a sötét háttérhatalom vezetői és kiszolgálói rács mögé kerülnek! Ne gyűlölettel képzeld, hanem nyugodt, határozott igazságérzettel.... Milyen érzés? Ugye jó? Éld csak bele magad. Mindenkinek jót teszel vele.
* Ne rögtön a kisfőnökre gondolj, vagy akire személyesen haragszol. Hanem azokra, akik kézben tartják a kizsákmányoló rendszert. Az állami vezetők némelyike is csak báb, nem övék a hatalom. Látszatkormányok vannak sok országban. Az igazi erők a háttérből irányítanak. Ők szabják a feltételeket.
*Tehát akard és érezd szívből az eltávolításukat! Mivel nem adják fel pozícióikat, pedig a szakadék felé vezetik a világot, megérdemlik, hogy lakat alá kerüljenek.
* Képzeld el, hogy mostantól az országokat, intézményeket és cégeket olyan emberek vezetik, akik az emberiséget becsülettel szolgálják! Érzed már, hogy szívednek ez a mély vágya teljesülni tud? Itt és most? Ugye nagyon szeretnéd? Éld bele magad! Jót teszel vele.
* Kívánjuk mostantól EGYként a sötét erők bukását, akik elvették a pénzünket, az egészségünket! Tönkretették a Földünket, a családunkat, az Igazságba vetett hitünket! Akik robotolásra kényszerítettek bennünket. Fizikai és pszichikai mérgekkel gyengítettek le. A tudatunkat mesterségesen irányították, hogy észre se vegyük, mit tesznek velünk.
* Együttes szívbéli vágyaink és gondolataink összekapcsolódnak és hatványozódnak. Éppúgy, mint együttes imáink, vagy meditációink. Mert a Szeret-Energia így működik.
* Együtt, mindannyian. Itt az idő. Nem várhatunk tovább.
* Legyünk a Fény követei és munkásai!
* Ez, az általunk létrehozott erő, segíteni fogja azoknak a színre lépését, akik konkrétan tenni is tudnak az ügyben. Olyan eseményeket fogunk így beindítani, melyek rövid időn belül megváltoztatják életünket, hogy végre szabadok és boldogok lehessünk! Rajtunk múlik. Most van lehetőségünk. Mennyit tudsz beleadni?
* Valamiben hinni kell mindenkinek. Te miben hiszel? Mit szeretnél? Tegyél érte!
* Ne feledd, teljesen új dolgokat létrehozni nem lehet a megszokott régi módokon.

Felhívásom Nektek szól, Mindannyitoknak!

Szeretettel
Egy
a sok Fénymunkás közül,
akik az Emberiségért dolgoznak
Velünk vagy?

2012. március 1., csütörtök

Egy lehetséges megoldás

A Baromfiudvarban c.  bejegyzés folytatása. Először azt olvasd el léci.







 "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!"

 Akkor is leírom, ha ezért őrültnek, hibbantnak neveznek! 




 Nem akarok szűk baromfiudvarban élni tovább, röfögő, elégedett disznók között, akikből holnap szalonna és hurka, kolbász  lesz!

Nem akarok olyan gazdánál élni, akinek kevés, ha egy tojást tojunk a társaimmal naponta! Pedig nem tudunk többet! Nem akarom, hogy levágja a szárnytollaimat! Most már sokszor elfelejt enni adni, nem kapunk tiszta vizet,  és nem nyitja ki az ólajtót sem, mert nem törődik velünk, csak saját maga fontos neki! Pedig mi tartottuk el őt idáig! Egyre rosszabb a helyzet. Már belénk rúg, ha rossz kedve van.  Igaz, hogy tudom fejleszteni a repülőképességem, de nagyon hosszú idő kellene ahhoz, hogy messzebbre jussak el. És egyedül a nagyvilágban mit kezdjek majd? Hallottam, hogy a gazda töri a fejét valami változtatáson, de nem bízom benne, hogy jobb lesz. Isten tudja, hogy mi lesz akkor velem, és társaimmal. Levágnak? Ketrecbe raknak?

 Segítség! Jöjjön valaki! Hallja valaki a kiáltásomat?

Sokan kiáltottunk így. Nagyon sokan.....

 Valakik meghallották. Jön a válasz. Itt a segítség.


 

"Kéz a kézben fogjuk legyőzni az összes akadályt előttünk. Senki és semmi sem létezik, mely utunkban állhatna. 

Ti, harmadik dimenziós emberekként nagyobb kihívásokkal és hányattatásokkal is boldogultatok, mint amit ma megtapasztaltok, és hiszünk bennetek, mindnyájatokban, és tudjuk, utazásotok ezen utolsó nehéz idején keresztül tudtok menni együtt, és kiemelkedtek ebből, a felemelkedettebb birodalmak fényébe. Ez a célotok. Ez a fő oka jelenlegi megtestesüléseteknek, és már majdnem ott vagytok. Semminek se hagyjátok, hogy lelassítson, vagy megállítson most titeket, hiszen semmi sem képes erre!

Próbáljatok mindent kihívásnak tekinteni, melyet szándékosan helyeztek elétek, hiszen valóban ez a helyzet a leggyakrabban. Próbáljátok meg, hogy ne úgy szemléljétek gondjaitokat, hogy azt gondoljátok: „ó, szegény én, egy másik gond”, hanem inkább tekintsétek ezen akadályokat egy másik kihívásnak, melyet legyőztök majd, és sokkal erősebben bukkantok fel a másik oldalon. Így látjuk utazásotok minden lépését az úton, és ez a megjelenítési technika talán sokatokat segít akaratotok és eltökéltségetek másik próbatételébe igyekezni még, megújult életerővel és lelkierővel.

Közületek sokan okosan észrevettétek napjaitokról, hogy egy mindig sietős sebességgel múlnak el. Az időt számotokra összesűrítik, és ez úgy tűnik, mintha az idő felgyorsulna, és azt mondjuk nektek, hogy a ma és a felemelkedésetek betetőződése közötti időszak sokkal gyorsabban múlik majd el, melyet ezidő tájt talán elképzelhetnétek. Mielőtt észrevennétek, itt lesz december, és addigra sokat kell megvalósítani.

 Végigpillantva azon, ami lehetséges világotok számára, számos nagyszerű dolgot látunk a tarsolyban számotokra az elkövetkező napokban. Társadalmatokat gyorsan és hatékonyan emelik fel egy Galaktikus társadalom szintjére, és közületek oly sokat látunk meglepetten a számotokra tartogatott csodák miatt. Jelenlegi társadalmatoknak nem létezik egyetlen egy jellege sem, melyet ne módosítanának, és nagy fejlődést látunk a személyes életeteket illetően is, kezdve ott, ahol mindig kezdődik: otthon."


"Otthonaitokat egy Galaktikus társadalom szabványaihoz fogják felhozni, tiszta folyóvízzel mindenütt, valamint tiszta és hatékony energiarendszerrel, mely semmibe sem fog nektek kerülni. Konyháitok is nagyban fejlettek lesznek, olyan eszközökkel, melyek megváltoztatják a módszert, hogy az ételt nemcsak elkészítetek, hanem nyeritek is. Ez csupán egy kis példa arról, amit tartogatnak számotokra, ha egyszer biztonságosan kölcsönhatásba léphetünk veletek a vétkes titkos Szövetkezések leszerelésével."




További információk:       
 http://fenyvilag.blogspot.com/  és http://ufo-sirius.blogspot.com/2012/03/uzenet-2012-feb-25.html

Baromfiudvarban élünk?



Úgy éltünk itt eddig, mint egy baromfiudvarban. A kiscsirke kikelt a tojásból, melegen tartották egy dobozban, vagy a tyúkanyó szárnyai alatt,  aztán fölfedezte a csirkeólat.  Amikor először kimehetett a baromfiudvarra, meglátta, hogy milyen nagy is a világ. Aztán ahogy növekedett, szép tyúkocska lett belőle. Rájött, hogy ha meglengeti a szárnyát, kicsit repülni is tud. Addig próbálkozott, míg a kerítés tetején találta magát. Körülnézett és nagyon csodálkozott. Azt hitte eddig, hogy a világ az a baromfiudvar, és most látta, hogy az sokkal, de sokkal nagyobb, és csodálatosabb. Le is repült a másik oldalon és boldogan keresgélt, kapirgált, csipegette a friss zöld füvet. Egyszercsak jött a gazda, és megfogta, bevitte, és levágta a szárnytollait. Nem tudott eztán kirepülni, hiába próbálkozott. Egy idő múlva kinőtt a tolla és rájött, hogy ismét tud repülni. És megint megtette, pedig tudta, hogy mivel jár ez. Nem keseredett el, amikor bevitték. Mert látta a malacokat, ahogy elégedetten vedelik a moslékot, és utána szuszogva belefekszenek a sárba. Boldoggá tette az a tudat, hogy neki legalább megadatott, hogy láthatta, élvezhette egy kis időre a szabadságot, az igazi világot! Reménykedett benne, hogy egyszer vége lesz a rabságának, és vagy megtanul messzebbre repülni, vagy a gazdájának megjön az esze. Ha mégse, akkor talán majd jön valaki és megszabadítja innen. Reményét egyre jobban erősítette az, hogy látta, társai hogyan érnek szomorú véget. -Én nem ilyen sorsot szeretnék!-mondogatta magában. Észrevette, hogy egyre kevesebb és silányabb a gabona,  amit elé szórnak. A gazda egyre kevesebbet törődik velük, és most már elégedetlen azzal, hogy csak egy tojást tojik naponta. Nem takarítja az ólat, és egyre nagyobb sz...ban vannak az állatok. Ha netán nem sikerült egy nap tojást tojni, a gazda nagyon mérgesen kiabált és belerúgott... Tyúkocska egyre jobban vágyott a szabadságra.

Kérdésem az, hogy hogyan lehetne befejezni ezt a történet, pozitív módon, és valószerűen? Megjön a gazda esze? Megtanul repülni a tyúkocska és meg tud élni kinn egyedül? Vagy jön valami segítség?

Folytatás a következő bejegyzésben.

2012. február 27., hétfő

Egy indigógyerek

Megfogó beszélgetés egy indigógyerekkel

Oroszország 2008 augusztus 8.


Boris Kipriyanovich -röviden Boriszka néven él Zhirinovsk nevű városban egy kisfiú. A város Volgográd -´regióhoz tartozik.

A kisfiú 1996 jan.11-én született. Négy éves kora óta rendszeresen felkeresi az ún. "anormál" zónát - amely a Medvedetskaya Gryada,- néven vált ismerté, egy hegy a város közelében. Úgy néz ki, hogy a fiúnak rendszeresen fel kell keresni ezt a helyet a fiú energiaszükségletének kielégítése miatt. Boriszka szülei rendes, képzett, vendégszerető emberek, akiket nyugtalanság és aggodalom tölt el gyermekük különleges, csodálatraméltó tehetsége miatt. Még nem tudják hogyan fogják mások elfogadni a fiút, ha kilép a család szoros kötelékéből és a csodagyerek felnőtté válik. Örömmel fogadnák, mondják, ha tudósok konkrét tanácsokat adnának, hogy is kell egy csodagyereket nevelni.

A fiú anyja doktornő aki annak idején meglepődve tapasztalta, hogy a baba 15 nappal a születése után felemelte a fejét és tartani tudta. Az első szó amit kimondott a "Baba" volt - négy hónapos korában és nem sokkal utána egyszerű szavakkal próbálkozott, sikerrel. Másfél éves korában nehézség nélkül olvasta az újságcikkek címeit, kétévesen rajzolni kezdett és hat hónappal később megtanulta hogy kell festeni. Ugyancsak kétéves korában kezdte el az óvodát, nevelőinek azonnal feltűnt a kisfiú különlegessége, gyors reakció a feltett kérdésekre, okos válaszai és egyedülálló emlékezete.


Szülei gyorsan belátták, hogy Boriszka a tudását nemcsak a közvetlen környezetétől és a hozzáférhető könyvekből szerzi, hanem egy titokzatos csatorna is rendelkezésére áll ahonnan meglepő, a szülők részérről sosem hallott ismeretek ömlenek a gyermek tudatába. Megfigyelték a gyermek ismeretlen információkat "âtolvassâk" valahonnan.- Senki nem mutathatta

közülünk - mondta a Mama. - Egyszer csak lótuszülésbe ereszkedett és részletezni kezdte(közölte velünk) a Mars bolygó sajátosságait, az eddig ismert tényszerű adatokat, valamint olyan új fogalmakat amiről még az életünkben nem hallottunk.


Naprendszerekről és más szisztémákról beszélt, ivilizációkról, amelyek hasonlatosak voltak a földihez és olyanokról is amelyek teljesen idegenek voltak formailag és koncepcionálisan is. - mondta az anyja.


Honnan tudhat egy kisfiú ilyen sokat és ilyen különleges dolgokat? A világűr a beszámolóiban állandó téma lett, amikor elérte a kétéves kort. Egyszer megemlítette, hogy régebben ő is a Marson élt, és mondta hogy ez a bolygó most is lakott annak ellenére, hogy a bolygó légköre egy borzalmas atomháború

következtében - mint életadó belélegezhető közeg megszűnt. A lemúriak legalább 800 000 éve elpusztították magukat egy kozmikus atomháborúban - mondja elővigyázatosan és figyel mennyire veszem komolyan. A megmaradottak földalatti városokban élnek - mondta.
A kisfiú azt is elmondta, hogy régebben - amikor még marsi ember volt - felkereste a földet kísérleti célokból, maga vezetett egy űrhajót. Ezt az ún. Lemúr Civilizációnak hívták.
A Lemúr Civilizáció bukásáról úgy beszél, mintha tegnap történt
volna. Szerinte a lemúriak pusztulása azért volt elkerülhetetlen, mert spirituálisan nem fejlődtek tovább, nem törődtek a spirituális továbbfejlődéssel és a bolygó egysége felbomlott.

Ahogy a mamája egy könyvet adott a kezébe "Kitől származunk mi

?" - címmel - Ernest Muldasevtől- a kisfiún nagy izgalom lett úrrá. Hosszú időt töltött el a lemúriak képeinek elemzésével és a tibeti pagodák képeivel. Majd mesélt órák hosszat megszakítás nélkül - szüleinek a Lemúriakról. Ahogy a gyermek beszélt, az anya megjegyezte a részére érthető legfontosabb
dolgokat, mint- A Lemúriak 70 000 évig éltek és kilenc méter magasak voltak.

-Hogyan tudsz te minderre emlékezni? - kérdezte anya a fiát.

Igen emlékszem pontosan mindenre, senki sem mondta el nekem - én mindezt láttam! - válaszolt Boriszka.

*Orosz indigógyerek-2008 aug 28.*


Boriszka nekilátott Muldasev második könyvének, Az Istenek városának keresésének - csak nézte sokáig a képeket - eszébe jutott rengeteg részlet a szent sírokról, a piramisokról. Aztán kijelentette, hogy az emberek a keopsz

piramis alatt nem fognak találni antik tudásra utaló dolgokat . Ezt az anyagot egy másik piramis alatt fogják megtalálni, de ezt a piramist még nem fedezték fel! Az emberiség élete meg fog változni, ha a Szfinxet megnyitják(kinyitják), a szfinxnek egy nyitómechazizmusa van a füle mögött,- hogy pontosan hol azt nem tudom. - mondta.
A riport rövid szünetében a Maya civilizációról beszél és rámutat, hogy az emberiség nagyon keveset tud ennek a népnek a múltjáról - pedig csak a naptárkő útmutatásait kellene követni, olyan kézenfekvő tudományos anyaggal van "feltöltve" amely a megfelelő következtetések alapján új utakat nyithatna az emberiség életében.
A nagyobbik "Maya naptárkő" is ott fekszik valahol a közelben - ahol az elsőt megtalálták, valószínű, hogy építmény áll rajta.

A legérdekesebb az egészben az, hogy Boriszka hisz az indigógyerekek eljövetelének szükségszerűségében. A Földön mindig a mélyreható változások hajnalán(így fogalmazza a 12 éves kisfiú) jelentek meg azok a gyerekek, akiknek a tudására, ősemlékezetére az ilyen kataklizmatikus korok idején szükség van.


-Tehát programozva látod az úgynevezett indigó, vagy akárminek is nevezhető gyerekek születését - javítok újjászületését?


Igen ez így van mindig, ilyenkor szükség van a Földi tudás - központú emberek felvilágosítására, nehogy megismétlődjön a katasztrófa, ami egyszer már minket is elpusztított -úgy értem a Lemúr civilizációt.


-Honnan tudsz te ezekről a tehetséges gyerekekről és miért van ez?


A kérdésed második részére már az előbb választ adtam, a másik, hogy én tudom, hogy a gyerekek meg fognak születni és már sokan meg is születtek, de a városomban eddig még eggyel sem találkoztam.

De lehet ,hogy Júlia Petrova tud valamit mondani, ő hisz nekem és valamit érez is abból amit én, a többiek mind kinevetnek, mikor valamit ebből a témából elmondok.

*Boriszka -egy az ún. Indigógyerekek közül folytatja az elbeszélést.:*


Most történnek az első lépések abban a folyamatban amelyben gyökeresen megváltozik a Föld arculata. Megjelentek az első jelei a "Nagy transzformációnak" - idetartozik a föld mágneses pólusainak megváltoztatása, melyet két katasztrófa fog követni az egyik 2009-ben,a második pedig 2013-ban.


Nem,- nem félek a haláltól ,mert mi örökké élünk. A Marson is volt egy katasztrófa ahol ott voltam, ott éltem és túléltem. Olyan emberek mint én-élnek ott most is. Egy nukleáris háború pusztított köztük, minden elpusztult a tűzben, nagyon kevesen élték túl a világégést. A megmaradtak mesterséges

életteret alakítottak ki a bolygó felszíne alatt és új fegyvereket állítottak elő. Minden anyagot átalakítottak.

A legtöbb marslakó széndioxidot lélegez be, ha most a mi planétánkra a Földre repülnek - a pipának mindig a közelbe kell lenni, amiből széndioxidot lélegeznek be. - mondta Boriszka. - Ha te a Marsról jöttél akkor neked is létszükséglet a széndioxid? -

Amikor ebben a testben vagyok a normális földi levegőt lélegzem be, de azt ti is tudjátok(a riporternek),hogy az oxigén nálunk is öregedési folyamatot idéz elő!

Specialisták megkérdezték a fiút, hogy a földi emberek által gyártott űrhajók miért jártak oly gyakran szerencsétlenül marsközelben? - A Marslakók speciális hullámokat sugároznak az olyan űrhajók, űrállomások felé amelyekben felfedezik a számukra káros sugárforrást ,ha az űrjáművek nem érik el a

marsot - a fenyegetés megszűnik.

A fiú mélyreható tudást birtokol a világűrről és ennek dimenzióiról. Ismeri az interplanetáris UFOk struktúráját. Úgy beszél róluk mint egy tudós szakember, táblára rajzolja a repülő testeket és elmagyarázza az alkotórészek funkcióit.


Itt olvasható egy példa a magyarázataiból:

Ez hat rétegből áll, a külső réteg szolid (ellenálló. Tartós, megbízható) fémből készült, az össztömeg mintegy 25%-át teszi ki, a második réteg ellasztikus, gumiszerű 30%,a harmadik réteg újra metál és szintén 30%a az össztömegnek, az utolsó rétegnek mágneses tulajdonságai vannak-4%-ot képvisel az össztömegből. Ha a magnetikus réteget energiával telítjük akkor
az űrhajók képessé válnak az univerzum terei közt repülni.

Boriszkának az iskolában egy csomó nehézséggel kell megküzdeni. Az egyik interjú után a második osztályba küldték, de hamarosan onnan is megpróbálták kirúgni, mert állandóan megszakítja a tanár előadását, kijavítva a tévedéseit, ezért a továbbtanulás csak privát tanárokkal megoldható.

***

*Az első találkozás Boriszkával a 7 éves előadóval az anomális zónában.*


Az első alkalommal mikor a Borisz,vagy Boriszka nevű különös fiúról hallottam, mikor egy expedíció résztvevőjeként a volgográdi északi provincián az anomális zóna felderítésére szerveztek, amely a Medvedickaja hegylánhoz tartozó hegyet öleli körül.
Képzeljék el, mikor az esti tábortűznél fáradtan üldögéltünk - jött egy kisfiú, úgy hét éves lehetett, csendet parancsolva közölte, hogy a Marslakókról és a földi óriásokról akar valamit elmondani. Valaki tovább beszélt halkan, ám
a kisfiú követelte, hogy osztatlan figyelemmel kövessük az előadását, mert másképp nem mesél el semmit!

Erre elcsitult a zaj, mindenki várakozóan tekintett a kerekarcú, nagyszemű kisfiúra, aki nyári T-shirtet viselt, fején egy cool basabellsapka díszelgett és nekiállt beszélni a teljesen meglepődött felnőtt kutatók előtt, teljesen hidegen hagyatva a korkülönbségtől és az esetleges intellingenciális lépcsőktől. Egy hihetetlen történetet mondott el a Mars civilizációjáról, a Megalitvárosokról,az űrhajókról, hogyan keresték fel a másik planétékat, a Lemúriák országáról - a földön. Az ottani életet személyes tapasztalataiból ismerte, az óriási kontinensről, ami fölött valamikor ide -oda repdesett a gépével, az óceán partjai között, ahol a barátja várt rá.


Két dolog sokkolt bennünket különlegesen.

Első - az a hatalmas tudás aminek egy hét éves gyerek normális körülmények közt nem lehet a birtokában.
Második - pedig az előadás módja amely nívója nem egy első osztályos kisiskolásra vallott. A szakszavak, a részletesség és a tények ismerete a Mars és a Föld múltjából megrendítő benyomást tett mindannyiunkra. Csupán az emocionális kitörések mutattak arra, hogy ennek a megcáfolhatatlan, magasnívójú előadásnak egy kisfiú az előadója.

Miért mesélte mindezt el nekünk Boriszka? - kérdezte a beszélgetőpartnerem.

Feltehetően felizgatta az expedíciós csoport jelenléte, itt egy
érdeklődő, tudós emberek gyülekezetének beszélhetett, akik a rengeteg titkos tudomány megismerésével talán melléállhattak, megérthették- egyszóval értékelték a tudós figyelmeztetést. A Föld - világűr viszonyának újszerű megvilágításáról tartott beszámolóját egyszerűen megtapsolták az újraéledt
kutatók, a tetszésnyilvánítás azonban egy pillanatra sem zökkentette ki előadásából,amit emlékezetéből kivetítve improvizált.

Lehetséges, hogy mindent csak "úgy" kitalált? A Star Wars - Filmek megnézése inspirálhatta a következtetéseit?


Nem úgy néz ki, nem úgy hangzott mint egy fejlövéses kitalációja - jegyezte meg a kollégám. Ennél többet a múltról, emlékeket a múltról, a saját múltjáról, reinkarnációról, pontos adatokat lehetetlen így kitalálni és

prezentálni - át kellet mindezt személyesen élnie!

Körülbelül egy év múltán Shirnowskba utaztam, hogy találkozhassak Boriszkával, megtudni az újabb részleteket az életéből, mit tapasztalt. Természetesen először édesanyjával beszélgettem.

Benéztem a szobába, mert hallottam, hogy Boriszka valakivel beszél, de bizonyos voltam benne, hogy egyedül van, mert senki más nem tartózkodott a szobában. - emlékezik Nagyezsda. Tényleg egyedül volt, előtte feküdt egy színes mozaik építőkockákból és a DNS - Doppelhelix - DNS Duplaspirál volt
látható. Mivel orvosi egyetemet végeztem, egyértelműen, azonnal felismertem a DNS modellt.

Boriszka azt mondta valakinek:

Én csak egy kutatóhajó pilótája vagyok, egy tudós, de én soha nem fogom keresztezni az emberi és a reptioloid DNS-t. Ez ellene van az összes természeti törvénynek! Egyes latin szavak következtek. Értetlenül álltam mellette és ahelyett, hogy tovább hallgattam volna, halkan megszólítottam.:

Mi ez? Kivel beszélsz, mert én rajtunk kívül nem látok itt senkit? Boriszka hirtelen megébredt a transzból, láthatóan zavart volt, csak annyit

mormogott: Játszom csak.

A kisfiú Mamája így emlékezik.

Újra belémvillant, hogy a saját fiamat nem ismerem eléggé. Ahogy később szóvátettem az esetet, mindössze annyit mondott, hogy Ez az információ nem az emberek részére van, és a DNS modellkivágás a Marson valahogy másképp nézett ki - valami más mint a Lemúri DNS.

Tovább a riporter:

Mindenesetre annyit fölfogtam az egészből, ha ő egy meghatározott marsi életszakaszára emlékszik a különböző időket váltogatva. Ez azt jelenti, hogy nagy bizonyossággal többször élt, reinkarnálódott a Marson és emlékszik
pontosan a megtörtént epizódokra-annak ellenére, hogy több ezer év választotta az egyik epizódot a másiktól el.
Tehát most is az a véleménye, hogy gyerekes fantáziával van dolgunk?
Többször gondoltam már arra, hogy jobb lenne ha tényleg erről volna szó, de sajnos a kirakó nem illik össze. Túl sok ismeretlen, meglepő tudományos dolog vesz részt a játékban. Annak ellenére, hogy én személyesen nem hiszem Boriszka
halmozódó reinkarnációit - azt sem tudom megválaszolni, hogy honnan veszi az epizódokat és honnan van a szinte túlcsorduló tudományos szint amivel minden elbeszélését döbbenetesen lekötővé varázsol. Boriszka ősemlékezete a töredékek összességéből áll össze, mindig egy meghatározott szituáció váltja ki a bizonyos epizódok felmerülését.

Az epizód életszerűen megjelenik, átéli, a régi énjének megfelelően reagál, vitázik, előad, figyelmeztet, majd lassan a más síkokról anyagiasult valóság újra veszít a kontúrjaiból és elenyészik - de sosem nyomtalanul. A továbbfejlődött epizód legutóbbi alakja ugyanúgy része lesz a hatalmas emlékezetraktárnak mint a többi, csak a legutóbbi kerül a felső szintre. Igen Boriszka képes csatornát nyitni egy külső információs forrással és képes a közvetítő szerepét is 100 %-al átvenni. Tíz perc múlva megfeledkezik az egészről, ám ha rákérdezek, hogy mi is történ komolykodva felnéz - persze hogy

tudom ő és sorolja - De most nem érdekel, mert elvesznek a pontjaim - int fejével a képernyő felé, ahol harcosok leselkednek a sötét kapualjak mélyén.
mint egy teljesen normális gyerek.
A következő hónap különleges emlékezeteiből a Mars kataklizmáiról beszél Boriszka. Például megerősíti, hogy az elmúlt 100 000 években- évmilliókban a vízellátás gondjaival küszködtek. A Mars kataszrófális méretekben kezdte elveszíteni a légkörét és vízkészletét. A kisfiú elmondta, hogy különleges tankhajókkal a közelebbi bolygókról a földről is hordták a vizet a Marsra. Az anyahajók úgy néztek ki, mint egy hatalmas
henger.

A gyermek sokat beszélt a kötelességeiről és a munkájáról a

világűrben, szereti az amerikai fantasztikus kalandfilmeket, a háborús témájúakat nem különösképp. Ezekről az a véleménye, hogy sok bennük a kitaláció és mindent rettenetesen összekevertek.

Visszatérve a Mars repülő járműveire: A Mars hajói képesek voltak az egész naprendszert berepülni és képesek voltak a távolabbi galaxisokat is elérni.

A naprendszerben és azon kívül is támaszpontokat alakítottak ki a különböző bolygókon és azok drabantjain.

Boriszka nyilvánvalóan jó pilóta volt és kiváló szakmai qualitásokkal büszkélkedhetett. Az elbeszélései szerint sok alkalommal Szaturnusz repüléseken vett részt, ahol sok nehézséget okozott az aszteroid övezetben a navigáció.Barátai közül nagyon sokan elpusztultak a felderítések, kísérletek

közben.

Tudod Mama én nemcsak a vizet hordtam a marsra! - magyarázta Boriszka egy napon. Te mindig avval jössz, hogy - Mars igy - Mars úgy - de én a Jupiterért voltam a felelős. Annak idején egy különlegesen fontos projekttel voltunk elfoglalva, a

terv az volt ,hogy egy második Napot indítunk be a naprendszerben, és ez a második nap a Jupiter lett volna. Mégis rá kellet jöjjünk, hogy az egész naprendszerben nincs elegendő fizikális tömeg az új Nap beindításához.
Ezért ez a project nem volt eredményes.

Egy alkalommal azt mondta, hogy a földi tudósokat biztosan érdekelné az a tény, hogy nemcsak kilenc bolygó van a naprendszerben, hanem kettővel több. Mindkettő jóval a Plutón túl helyezkedik el a "másik felén".


(szó szerint ford.).


Az elmondása szerint a Mars régebben közelebb volt a Jupiterhez, és a hold akkoriban még a Marshoz tartozott. Egy gigantikus kozmikus kataklizma következtében a Mars megváltoztatta a pályáját - a Hold a Föld kísérője lett. Boriszka ebből az időből nem emlékszik részletekre.


Amint egyszer a Discovery Channel egyik adását nézte, elkezdet lelkesülten a Szürkék civilizációjáról beszélni "kicsi humanoidok óriási szemekkel".

Ezek kicsi marslakók - mondta és a fejével a képernyő felé intett. Mi nem így nézünk ki a Lemuriaiak az Atlantokhoz hasonlóak. Először is mi óriások vagyunk hozzájuk képest, ők meg törpeszerűek. Másodsorban a Szürkék nem ismernek irgalmat, ők egy másik galaxisból származnak, minden lehető és lehetetlen kísérletet hajtanak végre az emberekkel. Nekünk harcolnunk kell ellenük, mert ők az agresszorok. A mi fajtánk barátságos, kevésbé agresszív és minden tekintetben okos, képesek voltunk a természetfeletti erőket is a magunk javára alkalmazni.

A szavakat folyamatosan képezve egyszer sem akadt meg a téma

ismertetésében. A rövid előadás után a fiú figyelmét újra a játék felé fordítja és a "szürkék problémáját" nem említi többé. Először említette a szürkéket - mondja az anyja-valószínű, hogy valamiért nem is akar emlékezni rájuk.

Ajánlott oldal: projectcamelot.org/lugovenko.html



Ludowenkó kollégái közül többen résztvettek a fiú kivizsgálásán. Ludowenkó vezeti azt az Orosz és nemzetközi bizottságot, amely az indigógyerekek tulajdonságainak kivizsgálásával foglalkozik. Abból indulnak ki,hogy az

elmúlt húsz évben ezek a gyerekek sorozatosan a világra jöttek és ez a tény valaminek a következménye, vagy előrejelzése lehet. Nyilvánvalóan ezek a gyerekek szoros összefüggésben vannak a Föld eljövendő civilizációjával. A gyerekek és a Föld jövője elválaszthatatlan.- így Ludowenkó.
Boriszka és mamája egy különleges kiképzőtáborba kapott meghívást, az Atalszki tóhoz,amely a Tulszkaja pronvinciában van. Ezen a helyen található egy pont ahol a Föd energiája szokatlan hatásokat vált ki az emberekből.

Egy tudományos jelentést olvastam méréseket a kauzálékról, éterikus, emocionális és mentális határairól a biomezőnek, amelyek a kísérlet résztvevőinél mértek. Utólag meg kell állapítanom, hogy a fiú -összehasonlítva a többi résztvevőkkel - valóban erős biomezővel

rendelkezik, másrészt ez a biomező a továbbiakban egyre jobban megerősödött és sokkal tovább terjedt a más résztvevőkénél.

Boriszka aura fotói minden szónál többet mondanak, sokat elárulnak a fotó gazdájáról. A következőket dokumentálták.:

A vizsgálat előtt a fotón uralkodó szín a sárga volt, ez karakterizálta egy szellemileg erős, egy boldog attraktív személynek.A bal alsó sarokban felismerésre kínálja magát egy zöld fény. Ez jelenti az életerőt a pozitív szemléletet, a barátságot Boriszkánál.
Ludowenkó elhatározta a vizsgálatok továbbfolytatását és rövidesen Sirnovszkba utazott, hogy Boriszka és családja életében megbízhatónak fogadtassa el magát. Ezenkívül felkereste az anomális zónát a Kék hegyen(itt már teljesen
meseszerű a megnevezés),ami pár tucat kilométeres távolságra volt Sirnowsktól.

Teljesen biztos vagyok abban ,hogy az indigógyerekek morális tudata magasan a hasonlókorú gyerekek felett áll, állította Doktor Ludowenkó. Kivételes szenzibilitással reagálnak a valótlanságokra, erősen fejlett intuíció, telepatikus erő, és egy állandó kapcsolata kozmosszal - így írhatjuk a legjobban le a pozitív tulajdonságaikat.

Csak remélni tudjuk, hogy a kisfiú az önként vállalt Föld-misszióját teljesíti- amiről egyet, s mást eddig sikerült megtudnunk. Ha a gonosz hatalmak távol tartják magukat tőle -szeretném hozzáfűzni. Reménykedjünk, Boriszka nehéz tapasztalatai arra szolgálnak, hogy megerősíthessék saját
magában!
 Forrás:http://ebredes-hajnala.hu

Saját megjegyzésem: A fiú által elmondottak egybevágnak az úgynevezett közvetítésekben elhangzottakkal. Vagyis a földönkívüliek és a fénylények által lediktált információkkal.